Az emberiséget sok megoldatlan kérdés kínozza, például az, hogy mire való volt fénykorában Stonehenge, mi célt szolgáltak a Nazca-vonalak, hol van a szél, amikor nem fúj, és van-e Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak bármiféle néven nevezhető és körülírható ideológiája, avagy sem? Egyáltalán, van elv, ami ezt az embert vezérli, vagy tisztán érdekei szerint cselekszik?

(Képünk illusztráció)

Sokan hiszik – hibásan – hogy a dugini misztikus eurazsianizmus Putyin ideológiája, de ez nem így van: ha rendszeresen olvassuk Dugin pár naponta megjelenő írásait (mint én, de nem élvezetből teszem, bár néha remekül szórakozok rajtuk, hanem szakmai kötelességből), láthatjuk: nem Dugin vezeti Putyint, sőt, ellenkezőleg, a misztikus eurazsianista lohol Putyin döntéseinek sarkában, mindig kis késéssel igazolva őket, hogy ki ne essen a kegyekből. Melyek különben az ő esetében viszonylag mérsékeltek: Szurkov sokkal jobban járt a maga idejében anyagilag, mikor kitalálta a „Káoszgép-módszert”, amire azóta is álhír-kampányok sokaságát alapozzák, az a lényege, hogy addig kell hazudni, míg már senki sem tudja, mi az igazság, el kell bizonytalanítani az embereket és a végén hisznek majd nekünk. De hát ez csak eszköz, nem ideológia, és Szurkov is kiesett már a kegyekből. De lássuk, mit gondol a putyinizmus ideológiájáról Ivan Fomin, a politikatudományok doktora, az „Ötletek Oroszországért” kezdeményezés vezetője, a prágai Károly Egyetem „Borisz Nyemcov” orosz tanulmányi programjának tanára a Riddle hasábjain.

Az Ukrajna elleni teljes körű inváziója óta eltelt két és fél év alatt Oroszország több mint félmillió halott és sebesült katonát veszített. A már a háború első évében elszenvedett veszteségek kompenzálására kénytelen volt meghirdetni a több százezer embert érintő mozgósítást. Amit a Kreml egy „különleges katonai műveletnek”, vagyis villámháborúnak szánt, az egy elhúzódó, egyre tovább tartó háborúvá változott. Most már saját országára is átterjedt, Oroszország elvesztette az ellenőrzést nemzetközileg elismert területének egy része felett a kurszki régióban.

A háború komoly próbatétellé vált Putyin rezsimje számára, melynek évtizedek óta egyik fő pillére az orosz társadalom passzivitása. Most Putyin olyan helyzetben találta magát, ahol az embereket nemcsak arra kell rávennie, hogy elfogadják a Kreml akcióit, hanem arra is, hogy életük kockáztatásával aktívan részt vegyenek bennük.

Ez az a pont, ahol Putyin rezsimjének jól jönne egy működő ideológia. Még azt is láthatjuk, hogy az ilyen ideológia kitalálására irányuló kísérletek érezhetően aktívabbá váltak, különösen 2022 után. Egy elnöki rendelet kodifikálta a „Hagyományos orosz szellemi és erkölcsi értékek megőrzésére és megerősítésére irányuló állami politika alapelveit”, az iskolai és egyetemi tantervekben bevezették a „hazafias nevelés” tantárgyakat, a kulturális minisztérium pedig bejelentette, hogy ezentúl elsősorban a „helyes” - azaz „hagyományos” értékeket népszerűsítő filmek gyártását fogja támogatni.

De még ha az oroszországi rezsim igyekszik is úgy tenni, mintha lenne egy hivatalos ideológiája, ez nem jelenti azt, hogy az valóban létezik.

Ha arra a kérdésre próbálunk válaszolni, hogy Putyinnak van-e ideológiája vagy sem, akkor azt kockáztatjuk, hogy két szélsőség egyikébe esünk. Egyrészt fennáll a veszélye annak, hogy koherens ideológiai konstrukciót látunk ott, ahol nincs is – hogy a rezsim által használt különböző eszmék és értékek összevisszaságát egyetlen attitűdrendszerré redukáljuk. Másrészt fennáll a veszélye annak, hogy az orosz tisztviselők „hazafiságról” és „hagyományos értékekről” szóló beszédeit üres szócséplésnek tekintjük, és szem elől tévesztjük a valóban működő, fenntartható ideológiai mechanizmusokat.

Nehéz a putyinizmus ideológiáját egy stabil attitűdrendszerre redukálni anélkül, hogy túlságosan elnyújtanánk a dolgot, de ez önmagában nem elégséges ahhoz, hogy azt állítsuk, hogy Putyinnak egyáltalán nincs ideológiája. Végtére is, az orosz rezsim által politikai irányvonalának igazolására felhozott érvekben valóban meglehetősen stabil és szisztematikusan használt mintákat lehet észrevenni.

Két különböző fajta államiság

Ha megpróbálnánk egyetlen szót találni Putyin ideológiájának jellemzésére, az a „statizmus” lenne.(„Statizmuson” a továbbiakban egyfajta „államizmust”, államalapú ideológiát értünk, olyasmi, mint az etatizmus, de specifikusan orosz, az etatizmus egyszerűen minden központi és állami irányítását jelenti). Számos munka, amely a putyinizmus ideológiájának rekonstruálására tesz kísérletet, gyakran az „erős államra” való összpontosítást említi kulcsfontosságú értékként vagy alapként, amelyre épül. Sőt, maga Putyin is ezt a szót használta, amikor 1999 végén, megbízott elnöki kinevezésének előestéjén a Nezaviszimaja Gazeta című lapban „Oroszország az ezredfordulón” címmel cikket közölt. Ebben a leendő elnök „az oroszok eredeti, hagyományos értékeiről” értekezett, amelyek között megemlítette az „etatizmust” vagy „államiságot”.

Fontos árnyalat azonban, hogy Putyin „állameszméjét” pontosabban nem egyetlen összefüggő ideológiai fogalomként, hanem két különböző eszmeként lehetne bemutatni.

Az első fajta a hazafias etatizmus, vagy „szeretetalapú” etatizmus. Ez azon az elképzelésen alapul, hogy maga az állam a legfőbb érték. Az állam hatalma és biztonsága önmagában is fontos, és az embereknek áldozatokat kell hozniuk ezekért.

A statizmus második fajtája a jóléti statizmus. Ez a pragmatikus számításon alapuló statizmus, amely abból indul ki, hogy az állam értékes, de nem önmagában, hanem elsősorban a társadalmi garanciák biztosításának eszközeként és az emberek jólétének biztosítójaként.

Putyin rendszere mindkét fogalmat használja, de a feladatok függvényében különböző arányban és konfigurációban kombinálja őket. Ezt elég következetesen teszi, ezért Putyin ideológiája egyszerre rugalmas és stabil.

Normális esetben, amikor a hatalom döntéseire válaszul az oroszoktól csak a beleegyezésüket kérik, a rezsimnek elég, ha a hazafias államiság retorikájához folyamodik. Minden megváltozik azonban, amikor a Kreml megpróbálja meggyőzni az embereket, hogy vegyenek részt valamiben. Ebben az esetben a támogatást „szeretetből” kérik, és amennyiben a szeretet önmagában nem elég a hazafias statizmushoz, azt gyakran retorikailag kiegészítik a „pragmatikus számításon alapuló” jóléti statizmus elemeivel, azaz az állam által nyújtandó szociális garanciák, boldogság és jólét ígéreteivel.

Tankönyvi putyinizmus

Azok a dokumentumok, amelyekben a Kreml megpróbálja kifejezetten megfogalmazni, hogy valójában miből is áll az ideológiája, alig foglalkoznak a jóléti statizmus fogalmával, a hangsúlyt a patrióta statizmusra helyezik. A „hagyományos értékek” hivatalos listáján szerepel a „haza szolgálata és a haza sorsáért való felelősség”. Magukat a „hagyományos értékeket” szembeállítják egy „romboló ideológiával”, amely megtagadja „a hazafiság” és „a haza szolgálatának” eszményeit, aláássa „az állami intézményekbe vetett bizalmat”, és „negatív hozzáállást teremt a katonai szolgálattal és általában a közszolgálattal szemben”.

A hazafias államiság megnyilvánulásai még inkább láthatóak abban, ahogyan Putyin rezsimje az iskolákban és egyetemeken az ideológiai indoktrináció rendszerét építi ki. Különösen a hazafiságot, a hősiességet és az állam érdekében történő önfeláldozást hangsúlyozzák a tanárok módszertani anyagaiban, akik „Beszélgetéseket tartanak a fontos dolgokról” a diákokkal (az ukrajnai orosz invázió kezdete után bevezetett hazafias nevelési órákon). Az ilyen módszertani anyagok első változatai kifejezetten kimondták, hogy a gyerekeknek meg kell tanítani, hogy „a haza boldogsága értékesebb, mint a saját életünk”, és hogy „nincs semmi ijesztő abban, ha valaki meghal a saját hazájáért”.

Ezenkívül a tanárképzésre szánt videokurzusok útmutatást és konkrét ajánlásokat adnak arra vonatkozóan, hogyan lehet a diákok körében népszerűsíteni a „hazafias” önfeláldozást és a haza szolgálatát. A hősök speciálisan kiválasztott panteonja, amely nemcsak azokat tartalmazza, akik az Orosz Birodalom vagy a Szovjetunió háborúiban bizonyították hősiességüket és önfeláldozásukat, hanem a „különleges katonai művelet új hőseit” is, a lényeg szemléltetésére szolgál. A katonai „hősiesség” mellett a tanárokat arra ösztönzik, hogy beszéljenek annak „civil” változatairól, például az önzetlen anyaságról, a sportról és a szakmai eredményekről.

Hazafiság kötöttségek nélkül

Egy másik terület, ahol az orosz hatóságok jellemzően az etatizmus „hazafias” változatához folyamodnak, a nemzethez intézett elnöki beszédek, pontosabban azok a beszédek, amelyekben Putyin az állampolgárok hallgatólagos jóváhagyása érdekében bejelenti ezt vagy azt a döntést. Itt különösen fontos, hogy e döntések támogatásához nem szükséges kifejezett cselekvés a polgároktól. Amikor Putyin ilyen módon fordul az oroszokhoz, azt általában fontos külpolitikai vagy katonai események kapcsán teszi.

Az ilyen kijelentések általában a hazafias államiság szellemében megfogalmazott érveken alapulnak. Például a Krím 2014-es annektálását többek között azzal indokolta, hogy az orosz állam biztonsága érdekében szükséges. Ezt a „stratégiai területet”, ahogy Putyin fogalmazott „krími beszédében”, „erős, stabil szuverenitás alá kell vonni”.

Putyin 2022 februárjában, amikor bejelentette a „különleges katonai művelet” megkezdését, ezt a döntést is Oroszország biztonságának garantálásával indokolta, a „hazaszeretetre” hivatkozott, és a 80-as évek végét idézte fel, azzal érvelve, hogy a „hatalom megbénulása” „az első lépés a teljes leépülés felé”.

Putyin beszéde a négy megszállt ukrajnai régió annektálásáról hasonlóan volt felépítve. Ebben az orosz vezető a „Nyugat” által jelentett fenyegetésről beszélt, amely Oroszország „meggyengítéséről”, „feldarabolásáról” és „széteséséről” álmodik. Putyin ebben a beszédében hangsúlyozta az orosz nép „bátorságát és ellenállóképességét” is, amellyel szemben a történelem folyamán „a világuralmi törekvések többször is megtörtek”.

A mozgósítás mint kulcstényező

Amikor Putyin 2022 szeptemberében elmondta beszédét a négy ukrajnai régió elcsatolásáról, a mozgósítási kampány már több mint egy hete zajlott. Az orosz vezető két beszéde – a mozgósítási beszéd és az „új területekről” szóló beszéd – közötti különbség figyelemre méltó.

A két szöveget összehasonlítva jól látható, hogy ellentétben azokkal a helyzetekkel, amikor az orosz kormánynak csak az állampolgárok hallgatólagos beleegyezésére van szüksége, azokban az esetekben, amikor a Kremlnek meg kell győznie az állampolgárokat, hogy tegyenek valamit, cselekvésre és aktív részvételre kell sarkallnia az embereket, vagy lelkes támogatást kell kicsikarnia a rezsim döntésének végrehajtásához, vagy legalábbis meg kell győznie az embereket, hogy egyszerűen tűrjék azt, az alkalmazott ideológiai és retorikai konstrukciók jellege jelentősen megváltozik.

A mozgósítás meghirdetésekor Putyin természetesen a hazafias államiság retorikáját használta: arról beszélt, hogy meg kell védeni „a hazát, annak szuverenitását és területi épségét”, és harcolni kell azok ellen, akik azzal fenyegetnek, hogy feldarabolják és leigázzák, megfosztják „politikai, gazdasági, kulturális és általában véve minden szuverenitásától”. A beszéd ugyanakkor a jóléti etatizmus diskurzusának elemeit is tartalmazta: Putyin nagy figyelmet fordított arra, hogy a mozgósítottak milyen „státust, kifizetéseket” és „szociális garanciákat” kapnának.

A hazafias és a jóléti etatizmusnak ez a kombinációja a „mozgósító” beszédekben nem elszigetelt eset, hanem egy minta vagy sablon, amely beszédről beszédre ismétlődik. Például Putyinnak a „különleges katonai műveletben” részt vevő katonák édesanyáival tartott találkozón tett kijelentései is hasonló módon voltak megtervezve. Sokan valószínűleg emlékeznek Putyin hazafias hangvételű válaszára: azzal érvelt, hogy a háborúban elesve az ember eléri a célját, és az élete értelmet nyer. Ha azonban megnézzük a beszélgetés teljes szövegét, láthatjuk, hogy Putyin szinte azonnal ezután átváltott a jóléti etatizmus módjára, és elkezd a „szociális jóléti szolgáltatások megszervezéséről” értekezni. Később, záróbeszédében Putyin ismét a szociálpolitikáról beszélt: pl. a „szociális szféra” fejlesztésének terveiről és nagyszabású „nemzeti projektekről”.

Még nyilvánvalóbb a hangsúly nemcsak a hazafiságon, hanem a jóléti etatizmuson is, az elnöknek a mozgósítási kampány meghirdetése utáni első beszédében a Szövetségi Gyűlésben. Ebben a beszédben Putyin először arról beszél, hogy az oroszok többsége támogatta a Különleges Katonai Hadműveletet, ami a hazafiságról és a „saját sorsuk és a haza sorsa közötti kapcsolat tudatosításáról” tanúskodik, de aztán áttér más kérdésekre: javasolja egy speciális állami alap létrehozását „a Különleges Katonai Hadművelet veteránjainak” megsegítésére, és követeli, hogy foglalkozzanak a katonák panaszaival a rossz vagy nem elérhető orvosi ellátásról és a „juttatások és biztosítási kifizetések” folyósításával kapcsolatos problémákkal.

Bár a katonai mozgósítás rendkívüli esemény volt, a magyarázatára és legitimálására használt ideológiai sablonok nem egyediek, és Putyin hivatali ideje alatt már korábban is alkalmazták őket. Az orosz hatóságok mozgósító felhívásai hasonlóan épültek fel békésebb időkben is, amikor például nem a katonai, hanem a választási mozgósítás volt a tét.

Amikor 2017-ben Putyin azt magyarázta, hogy miért indul egy újabb ciklusra, azt ígérte, hogy mindenekelőtt az „infrastruktúra, az egészségügy és az oktatás” fejlesztésére, valamint a polgárok jövedelmének növelésére fog összpontosítani. Támogatóinak azt mondta, hogy célja, hogy Oroszországot „ragyogó és előremutató” országgá tegye, ahol a jövő generációi „boldogan élhetnek”.

Putyin még 2020-ban is aktívan a „kiszámított”, pragmatikus jóléti államosítás jegyében érvelt, amikor arra buzdította az embereket, hogy jelenjenek meg és szavazzanak az alkotmánymódosításokra. Nem feledkezett meg a „szeretetről”, a „hazafiság érzéséről” és a „haza iránti gondoskodásról”, amelyen Oroszország szuverenitása nyugszik”, de arra is buzdította az embereket, hogy „olyan országra szavazzanak, amelyben élni akarunk, modern oktatással és egészségügyi ellátással, megbízható szociális védelemmel a polgárai számára”.

Állhatatosan változó ideológia

Putyin ideológiájának működésében van egy tartósan változó mintázat. Amikor Putyin cselekvésre akarja buzdítani az oroszokat, jellemzően nemcsak a „szereteten alapuló” hazafias állameszme elemeire támaszkodik, hanem azokat a pragmatikus számításon alapuló jóléti állameszme szellemében megfogalmazott érvekkel is kiegészíti. A Kreml 2022 előtt is használt ilyen retorikai sablonokat, és ezek ma is aktuálisak.

Ugyanakkor Putyin eszmeisége aligha felel meg az ideológia önmagában vett legszigorúbb definícióinak, amelyek szerint szilárd, intellektuálisan kidolgozott rendszernek kellene lennie, hangsúlyozott utópikus elemmel. Ha azonban az ideológiát olyan eszmék összességeként értelmezzük, amelyek politikai döntéseket igazolnak és alakítanak, miközben bizonyos mintákat is kialakítanak, akkor Putyin valóban rendelkezik ilyesfajta ideológiával.

A Putyin rezsimje által használt ideológiai sémák általában stabilak, de nem azért, mert mindig egyetlen stabil és változatlan értékrendre utalnak, hanem azért, mert változékonyságuk szilárd stratégiai alapokon nyugszik. Ezek a stratégiák a kitűzött céloktól függően különböző ideológiai konfigurációk alkalmazását foglalják magukban.

Amikor semmit sem várnak el vagy követelnek az emberektől, elég a hazafias állameszme. De nehéz pillanatokban, amikor a nemzetet mozgósítani kell, és a zászló köré kell gyülekezni, Putyin ritkán támaszkodik pusztán hazafias etatista érvekre. A puszta hazafiság még ahhoz sem elég, hogy meggyőzze az oroszokat, hogy menjenek el szavazni, nemhogy háborúba küldje őket.

Talán egy nap az orosz rezsim képes lesz alapvetően átstrukturálni magát. Egy passzivitáson, felszínes lojalitáson és a kiszámított, pragmatikus mozgósítás szórványos kitörésein alapuló rendszerből olyan rendszerré, amelyben lenne elég hazafias államideológia ahhoz, hogy a szereteten alapuló mozgósítás magas szintjét fenntartsa. De most nem ez a helyzet. A Kreml tudja ezt, és ezért továbbra is zsonglőrködik az etatizmus e két típusával.

Összegezve: Putyinnak valódi ideológiája ugyan nincs, de ami van, az legalább kétféle. És nem az országa javát, hanem a polgárok manipulációját szolgálja mindkettő.

Szele Tamás