Valamivel kevesebbet hallat magáról az utóbbi időben Ramzan Kadirov, Csecsenföld főszakálla, az Oroszországi Föderáció fenegyereke, a TikTok-csapatok félelmetes hadura. Ennek nyilván az az oka, hogy kát fő szövetségese közül Jevgenyij Prigozsin halott (vagy ki tudja, de hivatalosan az), Szurovikin tábornok pedig kegyvesztetté vált és utoljára valahol Afrikában látták, amint felkelést szervezett a nyamnyamok között és ez alkalomból valószínűleg felkerült a Nagy Állami Étlapra is.
(Képünk illusztráció)
Hanem ha megszólal, nagyot szól, akár a török ostromágyú. Most éppen vérbosszúval fenyeget három dagesztáni politikust, mely gesztus eddig merőben idegen volt az orosz politikai kultúrától. Abba az orgyilkosság belefér, a robbantásos merénylet belefér, de az előre bejelentett vérbosszú semmiképpen sem fér bele. Hogy ez most mit jelent és hogyan kell érteni, azt Andrej Percev magyarázza el szokásos heti hírösszefoglalójában.A csecsen biztonsági erőkkel tartott találkozón Ramzan Kadirov nyilvánosan kijelentette, hogy Szulejman Kerimov dagesztáni szenátor és két dagesztáni Duma-képviselő, Bekkan Barahojev és Rizvan Kurbanov megrendelte a likvidálását, és hogy tanúkkal tudja bizonyítani állításait. A csecsen vezető megígérte, hogy vérbosszút hirdet dagesztáni üzletemberek és politikusok ellen, ha ez az információ beigazolódik. Valószínűleg ez az első precedens a közelmúlt orosz politikai történetében, hogy egy régió vezetője közvetlenül halálos fenyegetést intézett a hatalmi vertikum más magas rangú tagjaihoz.
Erre még az 1990-es években sem volt példa, abban a „sötét és zavaros időszakban”, ha hinni lehet a Kreml hivatalos narratívájának. Akkoriban rendszeresen lőttek le vagy csonkítottak meg üzletembereket és politikusokat bűnügyi viták során, de a hivatalos találkozókon nem hangzott el vérbosszúval való fenyegetés. Ez már akkor is vörös vonalat jelentett és elfogadhatatlan viselkedés volt a hatóságok képviselői számára. Ramzan Kadirov már régóta megsértette Putyin hatalmi vertikumának számos explicit és implicit tilalmát: hatalmas gyűléseket szervez a saját támogatására, és nyilvánosan négyszemközti találkozót keres Putyinnal, amikor úgy érzi, hogy a hatalmon maradását megkérdőjelezik. Most továbblépett, és újabb magatartási szabályokat szegett meg. A vörös vonalak átlépése Ramzan Kadirov szokásos taktikája politikai és üzleti céljai eléréséhez. A szabályok megszegése magára vonzza a figyelmet, beleértve Putyinét is, és Putyin hajlamos Kadirovval együtt játszani. Az orosz elnök számára kulcsfontosságú a lojális Csecsenföld kérdése, amely az Oroszországi Föderáció szerves részét képezi: Putyin a csecsen kérdés megoldásából tőkét kovácsolva került hatalomra. Az elhúzódó csecsen háborúk befejezését sokáig Putyin legfőbb vívmányának tekintették. Ramzan Kadirovnak egyértelműen sikerült elfogadtatnia az orosz vezetővel azt a látszatot, hogy ő a stabilitás egyetlen letéteményese az egykori lázadó köztársaságban, és Putyin ragaszkodik hozzá.
A csecsen vezető most egy meglehetősen egyszerű probléma megoldásával van elfoglalva. Augusztusban nyilvánosan beavatkozott egy üzleti vitába (és ez egy újabb vörös vonal egy orosz hivatalnok számára). Nyáron Tatjana Bakalcsuk, Oroszország legnagyobb online kiskereskedelmi cégének, a Wildberriesnek a vezetője bejelentette, hogy cége egyesül a nagy kültéri reklámokat üzemeltető RUSS Group cégcsoporttal. Az üzletet a Kremlben jóváhagyták, és a médiajelentések szerint olyan magas rangú tisztviselők vettek részt az egyeztetésben, mint Anton Vajno, az elnöki adminisztráció vezetője. Tatjana férje, Vlagyiszlav Bakalcsuk tiltakozott az egyesülés ellen, és Ramzan Kadirovhoz fordult segítségért. Kadirov megígérte, hogy rendezi a dolgokat, elküldi a „fiait” és „hazaviszi Vlagyiszlav feleségét”. Szeptemberben a moszkvai belvárosi Wildberries iroda előtt Bakalcsuk és néhány csecsen között tűzharc tört ki, amelynek során két őr (mindketten ingus etnikumú) meghalt, egy rendőr pedig megsebesült. Az elit megdöbbent azon, amit a „zavaros 1990-es évek” bűnözői gyakorlatának visszatéréseként értékeltek, és az ország legfelsőbb vezetésétől várták a reakciót. Úgy tűnik, hogy Kadirov is várt: egy újabb lehetőség a Putyinnal való beszélgetésre segíthet neki a vállalati konfliktus megoldásában.
Azonban nem történt semmi komoly: a rendőrség büntetőeljárást indított a leszámolás résztvevői ellen, Vlagyiszlav Bakalcsukot kihallgatták és szabadon engedték, az elnök és a rendvédelmi szervek vezetői pedig hallgattak. A Wildberries Tatjana Kim kezében maradt (aki a férjétől való válás után visszatért leánykori nevéhez). Kadirov taktikája ütközött Putyinéval, aki válsághelyzetekben igyekszik hallgatni és nem beavatkozni, remélve, hogy a válság magától megoldódik. A két taktika közötti harcban eddig a csecsen vezető taktikája győzött, aki készen áll az újabb bonyodalmakra, és nem hagyja, hogy a válság lecsendesedjen. Bizonyos értelemben érthető Ramzan Kadirov fellépése, aki „védőbástyaként” ajánlotta fel magát Kim volt férjének, és nyilvánosan megígérte neki, hogy visszaadja vagyonát. Eddig ez nem történt meg, és kérdéseket vet fel Kadirov „szolgáltatásainak” hatékonysága. Ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket elhárítsa és a konfliktust az általa kívánt módon oldja meg, Kadirov kénytelen lesz még radikálisabbá válni.
Az egyes prominens dagesztániak elleni vérbosszú bejelentése (Dagesztán közismerten erős Kadirov-ellenességéről ismert) kihívás elé állítja a békés együttélés kérdését a Kaukázusban. Mintha Kadirov azt mondaná a Kremlnek: „Megéri ez az online kiskereskedő, legyen bár az ország legnagyobbja, hogy felrúgjuk ezt a békét?”. A kaukázusi törékeny stabilitás Putyin népszerűségének és az egész hatalmi vertikumnak, amelynek csúcsán az orosz elnök áll, egyik sarokköve. Ramzan Kadirov jól ismeri ennek a rendszernek az erősségeit és gyengeségeit, és célzottan támadja a rendszer bizonyos elemeit, kihasználva a belső működéssel kapcsolatos bennfentes ismereteit. Putyinnak előbb-utóbb reagálnia kell erre a helyzetre, és nincs jó megoldás. Nem valószínű, hogy megkockáztatja, hogy megbünteti hűséges katonáját, de nem is mehet el a végsőkig abban, hogy alkalmazkodjon Kadirov bohóckodásaihoz. Az elnök cselekedeteit az orosz elit szorosan figyeli, és arra vár, hogy Putyin rendreutasítsa Kadirovot.
Ami a vérbosszút illeti – ezt már én mondom, nem Percev – csalódnom kellett Kadirovban. A vérbosszú mégis egy romantikus(nak tűnő) dolog, ősidők óta alapvető része a csecsen társadalomnak, és az orosz igazságszolgáltatásba vetett bizalom hiányának és a vallás továbbra is erős szerepének köszönhetően továbbra is fennáll. Hagyományosan ezek a viszályok csak nagykorú férfiakat érintenek, mivel a nők nem alanyai és nem célpontjai ennek a szokásnak. A vérbosszú kezdeményezésekor gyakori ok a gyilkosság vagy a nemi erőszak.
Ne feledjük: a csecsenek a kormányzati hatalom révén gyakran továbbra is az Adat (csecsen szokásjog) vagy az iszlám saría törvényt alkalmazzák a polgári ügyek megoldására. A legfontosabb különbség az Adat és a saría szerinti vérbosszú között az, hogy az Adat szerint az elkövető családjának minden férfi tagja célpontnak tekinthető, míg a saría szerint csak a gyilkosság tényleges elkövetőjét lehet megölni. Az eljárások is különböznek: az Adat szerint a sértett család vénei vagy feje hivatalosan bejelentik a vérvádat a gyilkos családjának vénei előtt. Ezzel szemben a saría szerint teljes körű tárgyalást tartanak, és halálbüntetést szabnak ki, ha az áldozat családja nem bocsát meg a gyilkosnak.
Csakhogy Kadirov visszaél ezzel a hagyománnyal. Politikai karrierjének hajnalán a hagyományra hivatkozva indokolta a csecsen gerillaharcosok elleni harcát. Kadirov ezt a harcot személyes kötelességeként fogalmazta meg, hogy megbosszulja apja halálát, és nem csupán politikai vagy katonai kampányként, hanem egy ősi csecsen szokás beteljesítéseként is tekintette azt. A hagyomány ilyen manipulációja arra szolgált, hogy személyes- és klánérdekeit összehangolja a szélesebb körű politikai célokkal. A csecsen ellenállás elleni harcát az orosz kormány támogatta – bár egyesek azt gyanítják, hogy a Kremlnek köze lehetett apja meggyilkolásához, mivel az ügyet soha nem vizsgálták ki megfelelően, és az elkövetőket sem találták meg.
A Jamadajev testvérek – mindketten befolyásos, Kreml-barát csecsen parancsnokok – 2008-ban és 2009-ben történt rejtélyes és rendkívül gyanús meggyilkolását követően Kadirov és családja megszilárdította hatalmát, és Csecsenföld egyeduralkodójává vált. Bár Ramzan Kadirov következetesen tagadta, hogy bármi köze lenne ehhez, viszályuk a háború utáni Csecsenföldön az irányításért és befolyásért folytatott nagyobb küzdelem része volt.
2010-ben Kadirov létrehozta a Vérbosszú Elleni Küzdelem Bizottságát, ami állítólag a hagyományokkal kapcsolatos nézeteinek megváltozását jelzi. Ha azonban történt is változás, az nem látszott kihatni a politikai magatartására. Kadirov és beosztottjai időnként fenyegetéseket intéztek politikai kritikusaik, emberi jogi aktivisták és független újságírók ellen, akiket gyakran megtámadtak, megkínoztak vagy akár meg is gyilkoltak. Ezeket az akciókat, amelyek a rendszer ellenségeinek tekintett személyek ellen irányultak, a Kreml rendszeresen a szélesebb körű terrorizmusellenes erőfeszítések részeként indokolta.
Végső soron a csecsenföldi vérbosszú hagyományát Kadirov monopolizálta és manipulálta, és uralmának elsődleges részévé vált.
Nehéz megjósolni a vérbosszú hagyományának jövőjét a régióban – írja a Moscow Timesban Abubakar Jangulbajev csecsen aktivista. Jelenleg a gyakorlat elsősorban Csecsenföldön, Ingusföldön és Dagesztánban él tovább, nem pedig az egész Észak-Kaukázusban, ami nagyrészt a csecsen háborúk utóhatásainak következménye. A hagyományt inkább a helyi hatóságok intézkedései, mint a lakosság akarata tartja fenn.
Dekadens korban élünk, annyit mondhatok. El lehet képzelni vérbosszút egy gyilkosságért, esetleg asszonyi becsületért, de egy hipotetikus előkészületért egy merényletre Kadirov ellen? Vagy egy kiskereskedelmi láncért? Ugyan, kérem. Szégyenletes ez a kaukázusi kázus.
Régen minden jobb volt... ma már a vérbosszú sem az igazi. Politikát csinált belőle Kadirov. Meg üzletet.
Szele Tamás
