Hogy a végén kezdjem: Grúzia, tehát Georgia, másként és valódi nevén mondva Szakartvelo euroatlanti szempontból elesett, az oroszpárti kormányzó erők győztek. Hogy Moldovában ez miért sikerült kicsit másként – de paraszthajszál híján – az nyitott kérdés, tán amiatt, hogy a moldovai román emberek minden problémáikkal együtt mégis európaiak.

(Képünk illusztráció)

Ha már erről beszélünk, és amúgy is hétvége van, konnyedebb témák ideje, megjegyezném, hogy senki se vásároljon mirelit túrós csuszát, ugyanis én megtettem, és hát... ugye, erősen rövidlátó vagyok, azt hittem, sztrapacskát veszek. Ezzel szemben (ahogy a Magyar Nemzet írná) a valóság az volt, hogy ebben az ételben juhtúró helyett tehéntúró volt, és előre meg volt cukrozva. Sőt, még némi fahéjt is éreztem benne. Mindegy, megeszi az ember, csak nem egészen erre a buszra váltottunk jegyet. Különben volt egy kolléga, Isten nyugtassa, aki elvből ette a túrós csuszát tejföllel, sok cukorral, sőt, ha rendesen beivott, még tejszínhabbal is – nem hoznék ítéletet felette, de az én gyomrom soviniszta, ha a lelkem nem is az, én a káposztás kockát (egyik kedvenc ételem) sózva és erősen borsozva szeretem, a túrós csusza meg részemről csakis romániai juhtúróval fogyasztható, bár ez utóbbi valószínűleg stratégiai fontosságú vegyi anyag és erőforrás lehet, mert legközelebb Pozsonyban képes az ember beszerezni. A túrós puliszkát már meg sem említem, az a rendes borsos tokány nélkül is önálló vacsora: de lám, így jártam, megcukrozták a vacsorát.

Hanem térjünk vissza értekezésünk tárgyára: hogyan is alakultak a dolgok Grúziában? Tekintsük a Meduzát. 

„Az uralkodó (és oroszbarát) Grúz Álom párt vezet a grúziai választásokon
2024. október 26., 19:44 Forrás: (Grúziai Választási Közgyűlés)
A kormányzó Grúz Álom párt a szavazatok 52,943%-át szerzi meg a grúziai parlamenti választásokon - derül ki az ország Központi Választási Bizottságának előzetes adataiból, miután a szavazatok 68,7%-át megszámolták.

Négy ellenzéki párt következik az öt százalékos küszöb átlépéséért tartó harcban: Koalíció a Változásért (11,197%), Egység - Nemzeti Mozgalom (9,797%), Erős Grúzia (9,056%), Grúziáért (8,264%).

A Központi Választási Bizottság 20:00 órai közlése szerint a parlamenti választásokon Grúzia-szerte 58,96%-os volt a részvételi arány (2 060 412 szavazat).

A Bidzina Ivanishvili üzletember által alapított Grúz Álom párt 12 éve van hatalmon Grúziában. A pártot oroszbarátnak tartják.”

Annyi változott menet közben, hogy az a hajnali majdnem 53 százalék mostanra 68 százalékra hízott, tehát megvan a kétharmad Tbilisziben, lehet alkotmányt módosítani. Ennek pedig tétje van, nem is kicsi: arról van szó, miszerint Grúziában minden ellenzéki jellegű megmozdulást vagy megszólalást azonnal börtönbüntetéssel lehessen szankcionálni, ez a törvénytervezet már két hónapja elkészült, nagyjából mondható, hogy el is fogják fogadni. Mondjuk, próbálnák nem elfogadni...

Hanem ez nem méltó a grúz néphez. Az úri közönség igazából azt sem szokta tudni, hogy miféle emberek a grúzok.

Hát először is: igen régi népség. És igen civilizáltak. A mai Grúzia területét – miként Örményországot is – folyamközi népesség lakta be, körülbelül a második asszír és az első guti támadás után. Ezt viszonylag pontosan be tudjuk határolni, úgy térben, mint időben, ugyanis azt tudjuk, hogy Trója ostroma időszámításunk előtt kb. 1263-ban lehetett. Ez előtt egy nemzedékkel történt Jászón expedíciója Kolkhiszba, az Aranygyapjúért, márpedig Jászón ott már egy működő államot talált.

Igen: Grúzia az antik Kolkhisz, de hát ezen nincs is mit csodálkozni: míg Örményországot és Grúziát folyamközi népek lakták, úgy Tauriszt – vagyis a mai Krím-félszigetet – többnyire görögök és taurok, akiket közelebbről nem lehet meghatározni, írásbeliségük hiányában. Ilyenkor szokás azt írni a magyar kultúrkörben, hogy szkíták lehettek, ebbe minden belefér, de hát 3 300 – 3 500 évvel járunk ezelőtt, akkor ugyan élhettek épp szkíták, de hát akkor még a Maros felső folyásánál agathürszoszok éltek, arannyal fonták be a szakállukat, és a feleségeik uralkodtak felettük, amint Hérodotosz írja. Ennek ellentmond a gyakorlat: a valóságban azon a környéken igen fejlett felső-kőkori, sőt, bronzkori települések voltak, azonban aghathürszosz sírt még eleven ember nem talált.

Hanem miért volt annyira fontos az Aranygyapjú?

A válasz erre a kérdésre az, hogy egyáltalán nem volt fontos, ugyanis nem is létezett. Elvileg Athamasznak, Théba királyának első, isteni feleségétől két gyermeke született: Phrixosz herceg és Hellé hercegnő. Második felesége féltékeny mostoha volt, aki éhínségbe taszította az országot, majd felbérelte a jósokat, hogy az állítólag haragvó isten kiengeszteléséért a királyi gyermekek feláldozását kérjék. Már kísérték a gyermekeket a vesztőhelyre, amikor isteni édesanyjuk segítségükre sietett, és az aranygyapjas kost küldte megmentésükre, aki messze keletre vitte őket, túl a Fekete-tengeren, Kolkhiszba. Erről azt tartják, hogy ott a napsugarak egy aranyszobába vannak bezárva, és azon a vidéken kel fel a Nap. Hellé útközben leesett, és a tengerbe fulladt. Róla nevezték el a Hellészpontoszt.

Az aranygyapjas kost Kolkhiszban feláldozták Poszeidónnak, majd lenyúzott bőrét egy fára akasztották. Hosszú időn át úgy tartották, hogy Kolkhiszt az aranygyapjú védi meg a támadásoktól. Az aranygyapjút később Jaszón királyfi az argonauták vezetője szerezte meg egy kalandos hajóút során, az Argó hajóval, az argonauták segítségével. (forrás: Wikpédia)

Nos ezzel szemben a valóság kicsit bonyolultabb. Az Argón összesen negyven ember utazott, ebből egy hölgyet tudunk megemlíteni, a gyorslábú Atalantét, aki viszont, mivel Artemisz papnője volt, szűzi életet élt, és ha valaki ezt megpróbálta megkérdőjelezni, az nagyon megbánta. A hajó követhető nyomvonala egyszerűen arra utal, hogy gyakorlatilag minden kikötőben vagy településen megálltak fosztogatni, ez alól csak talán Lémnosz volt kivétel, ahol ugyanis matriarchátus volt, és a hölgyek okosabbak voltak a megszokottnál: Héraklészt erős ópiummal vegyes vörösborral itatták le, attól egy elefánt is elaludt volna. Na, mondjuk Héraklészt sem az eszéért szerették. Kiemelném még az argonauták közül Autolükoszt, aki olyan mestertolvaj volt, hogy korábban egy alkalommal kilopta a delphoi Pythia alól a tripuszt, pedig az bronzból volt és nem lehetett könnyű.

Jó, de hát mi értelme volt ennek az egésznek?

Nos, a források eléggé bonyolult képet festenek, még a késő-mükénéi kultúra idején járunk, de hát... mi volt az Aranygyapjú?

Nos, az Aranygyapjú nem létezett. Én a magam részéről egy alkalommal rászántam olyan 16 órát, hogy aranyat mossak az Aranyos (nomen est omen) felső folyásánál. Egyébként tényleg lehetséges, van ott arany. Csak kevés. Az aranymosás abból áll, hogy hajnalban az ember elkezdi lögybölni egy lapos tepsiben a folyó hordalékát, és abban időnként valóban felmerül egy-egy aranyszemcse...én például olyan 800 forint értéket tudtam egy teljes munkanap alatt kitermelni. Na, de ha belevetünk a Marosba egy kellőképpen bolyhos birkabőrt, nem kell lögybölni, ami kevés arany akad, úgyis fennakad rajta, elég este lekefélni, szétválogatni.

Épp ezért: az Aranygyapjú expedíciója valószínűleg egyszerű rablóhadjárat lehetett. Vitték az aranyat meg a gyapjút, de egyébként teljesen úgy viselkedtek, mint a későbbi vikingek. Tulajdonképpen ez egy célzott strandhug lehetett. Mondjuk Médeiát nem kellett volna elvinni, ugyanis a hölgy később kissé barátságtalanak bizonyult, de hát a szívnek nem lehet parancsolni.

No, rendben. Kolkhisz, tehát Grúzia őstörténetével viszonylag tisztában vagyunk, csak hát miután elmentek az argonauták, attól még az ország ott maradt. Meg a lakosai is.

A tegnapi választások eredményei után nem lenne ostoba dolog visszahívni azt a forrófejű Jászónt.

Szele Tamás