Ha azt mondom, hogy az elmúlt hetekben fagypont alá süllyedt az orosz-azerbajdzsáni diplomáciai viszony hőmérséklete, eufemizmussal élek: úgy befagyott az, olyan jeges, mint a Kaukázus összes csúcsa egyszerre. Hiába, nem kellett volna lelőni azt az utasszállító repülőgépet, vagy ha már mégis megtették, vállalni kellett volna annak következményeit, hogy viszketett Szása ujja az elsütőbillentyűn (bár, ismerve a Pancir rendszer működését, ehhez nem lehetett elég egyetlen viszketeg Szása, ehhez több is kellett).

(Képünk illusztráció)

A Meduza összefoglalta, meddig jutott Moszva és Baku a vitában, illetve lassan már ellenségeskedésben. Akkor tekintsük az eddig történteket így, egy kupacba összeseperve, időrendbe állítva.

Az Oroszország és Azerbajdzsán közötti kapcsolatokban az Aktau közelében történt repülőgép-katasztrófa miatt kialakult válság egyre súlyosbodik. Baku dühös, mert Moszkva nem akarja elismerni a felelősséget az Azerbaijan Airlines (AZAL) repülőgépének lezuhanásáért, és azzal fenyegetőzik, hogy „nemzetközi bíróságon” indít pert. Ugyanakkor az azerbajdzsáni média azt állítja, hogy az orosz különleges szolgálatok a bakui Orosz Ház álcája alatt dolgoznak.

Hogyan alakultak az orosz-azerbajdzsáni kapcsolatok a repülőgép-szerencsétlenség előtt? Alijev Putyin szövetségese?

2024 végén Oroszország és Azerbajdzsán kapcsolatai fellendülőben voltak: Vlagyimir Putyin Bakuba látogatott, Ilham Alijev interjúkat adott Dmitrij Kiszeljov orosz propagandistának, és a két ország hatóságai nagyszabású gazdasági projektekről tárgyaltak. Ezek egyike az „Észak-Dél folyosó” (más néven Zangezur-folyosó), ami egy kereskedelmi útvonal lenne Oroszországból Azerbajdzsánon keresztül Iránba.

Alijevet azonban nem lehet egyértelműen Putyin szövetségesének tekinteni.

Azerbajdzsán helyzete bonyolultabb, mint ahogy az első pillantásra tűnik, különösen Bakunak az ukrajnai háborúhoz való hozzáállása miatt. Egyrészt, alig két nappal Ukrajna teljes körű lerohanása előtt az azerbajdzsáni vezető Moszkvában járt, ahol aláírta a szövetségi együttműködésről szóló nyilatkozatot. Emellett Azerbajdzsán nem szavazta meg azokat az ENSZ-határozatokat, amelyek közvetlenül elítélik az orosz inváziót vagy az ukrán területek annektálását.

Másrészt Baku többször küldött humanitárius segélyt Kijevbe (legutóbb a múlt héten), rehabilitációs utakat szervezett ukrán gyerekek számára, és támogatja Ukrajna területi integritását. Ilham Alijev elnök ráadásul az egyetlen posztszovjet vezető, aki az elmúlt három évben Vlagyimir Putyinnal és Vlagyimir Zelenszkijjel is találkozott (legutóbb január 25-én, a davosi gazdasági fórumon).

Miért akar Azerbajdzsán mindenkivel barátkozni?

Azerbajdzsán kétarcú külpolitikája egyszerű pragmatizmussal magyarázható. A nagypolitikai tényezőkkel fenntartott jó kapcsolatok (Oroszország, az USA és az EU mellett Azerbajdzsán közel áll Kínához is) számos előnyt biztosítanak az országnak.

A Nyugathoz való közeledés, amelyet egykor Grúzia, Moldova és Ukrajna választott, rossz ötletnek tűnik Azerbajdzsán számára, már csak azért is, mert akkor meg kellene reformálnia politikai rendszerét, valódi választásokat kellene tartania és támogatnia kellene az oroszellenes szankciókat.

Az Oroszországhoz történő közeledés viszont lehetővé teszi számára, hogy autokrácia maradjon, de más következményekkel jár – nevezetesen diplomáciai „szennyeződéssel” és potenciálisan elszigetelődéssel.
Ehelyett Azerbajdzsán olyan helyzetbe szeretne kerülni, mint egy Öböl-menti monarchia (Egyesült Arab Emírségek, Katar vagy Szaúd-Arábia), amely viszont a Dél-Kaukázusban fekszik. Az ilyen országok bárhova befektethetnek és bárhonnan kapnak befektetéseket, magas életszínvonalat biztosítanak az olajbevételek terhére, de úgy vélik, hogy a saját illetékességi területükön szó szerint azt tehetnek, amit akarnak. Ebben pedig a külső szereplők nem is nagyon akadályozzák őket.

A válság Baku és Moszkva kapcsolatában 2024. december 25-én kezdődött, amikor Aktau közelében lezuhant egy Bakuból Groznijba tartó AZAL utasszállító repülőgép. A balesetben 38 ember vesztette életét. Azerbajdzsán azonnal előállt azzal a verzióval, hogy a katasztrófa kiváltó oka egy orosz légvédelmi rakéta véletlen találata lehetett – erre utaltak a gépen keletkezett vizuális sérülések.

Ilham Alijev követelte, hogy Moszkva ismerje el bűnösségét a repülőgép-szerencsétlenségben, kérjen bocsánatot Bakutól, büntesse meg a felelősöket és fizessen kártérítést az áldozatok családjainak. Két nappal később Vlagyimir Putyin részben elismerte a felelősséget, részvétet nyilvánított és bocsánatot kért azért, hogy „a tragikus incidens az orosz légtérben történt”. A konfliktus azonban ezzel nem ért véget.

Hogyan vezetett a repülőgép-szerencsétlenségről szóló kazahsztáni jelentés konfliktushoz Baku és Moszkva között?

Február 4-én a kazahsztáni közlekedési minisztérium előzetes jelentést adott ki a repülőgép-katasztrófáról. A szakemberek megerősítették: a gépet „kívülről érkező tárgyak” találták el. Azt azonban, hogy konkrétan milyen típusú fegyverrel lőtték le a gépet, nem pontosították – azt ígérik, hogy külön vizsgálatot végeznek, hogy ezt kiderítsék. Magában Azerbajdzsánban már bizonyossággal állítják, hogy egy Pancir-S rakéta volt, de független megerősítés még nincs ezzel kapcsolatban.

A kazah jelentés azonban nem hagy kétséget afelől, hogy a pilóták semmit sem tudtak a Groznijban alkalmazott „Cover” tervről. Mint a diszpécserek tárgyalásaiból kiderül, ezt néhány perccel az azerbajdzsáni gép találata után jelentették be (ez 5:13-kor történt, és a diszpécserek 5:21 körül tárgyaltak a Cover-tervről). Azt, hogy a „Cover” tervet az incidens után jelentették be, orosz légügyi szakértők, például Andrej Litvinov, az Aeroflot pilótája is elismeri.

Az orosz hatóságok azonban semmilyen módon nem reagáltak a jelentés közzétételére, míg a Kreml-közeli média a következő állításokat hangsúlyozta:

• a Cover-tervet mégiscsak időben jelentették be;

• a pilóták maguk döntöttek úgy, hogy Groznijba repülnek;

• a madarakról és a gázpalackok felrobbanásáról szóló verziókat nem Moszkva találta ki, hanem maguk a pilóták nyilatkozták;

• a kazah jelentés előzetes jellegű, és nem érdemes belőle következtetéseket levonni.

Ez nagyon felbőszítette Azerbajdzsánt, ahol úgy gondolták, a jelentés arra kényszeríti majd Moszkvát, hogy mérsékelje a retorikáját.

Oroszország azonban a jelek szerint vonakodik elismerni a bűnösségét. És talán abban reménykednek, hogy Ukrajnára háríthatják a felelősséget. A „haditudósítók” (milbloggerek, vojenkorok) körében keringenek meg nem erősített elméletek arról, hogy ukrán drónok támadták meg szándékosan a grozniji repülőteret, amikor az azerbajdzsáni gép leszállt, hogy aztán a következményekkel Oroszországot vádolhassák (ritka, ám fantáziadús orosz népi tündérmese).

Mi fog történni ezután? Kivárja a Kreml a jogi eljárást?

Január 24-én a Baku TV nevű azerbajdzsáni tévécsatorna egy olyan riportot sugárzott, amelyben kémkedéssel és a szeparatizmus támogatásával vádolta a bakui Orosz Házat. Ez átlátszó utalás volt arra, hogy a válság miatt Baku kihívó módon be akarja záratni a Rosszotrudnyicesztvo helyi kirendeltségét. Így is lett: február 6-án az azerbajdzsáni külügyminisztérium bejelentette, hogy a részleg nem kapott regisztrációt az általa végzett munkára.

Az Orosz Ház valóban hosszú éveken át működött Bakuban megfelelő regisztráció nélkül – ezt még a Rosszotrudnyicsesztvo vezetője, Jevgenyij Primakov is elismeri. Az ok az azerbajdzsáni jogszabályok sajátosságaiban rejlik. Azok szerint ugyanis nem szükséges egy külföldi kormányzati szervezet (márpedig a Rosszotrudnyicsesztvo az orosz külügyminisztérium része) helyi cégként való bejegyzése.

Mindenesetre az Orosz Ház bezárása fontos és szimbolikus lépés, mivel az ilyen kulturális központok jelentik az egyik fő eszközt, amellyel Oroszország a „puha hatalmát” (soft power) népszerűsíti más országokban.
Emellett Baku még mindig neheztel Moszkvára az oroszországi diaszpóra szervezete, az Összoroszországi Azeri Kongresszus (ARAC) betiltása miatt. És ez nem csak feltételezés: bár az ARAC bejegyzését még 2017-ben törölték, a jelenlegi válság közepette a helyi média ismét a bezárásról kezdett el írni. Valószínűleg erre reagált Nyikolaj Valujev, az Állami Duma képviselője is: február 6-án az azerbajdzsáni diaszpóra tevékenységének kivizsgálására szólított fel. Nyilatkozata után kitiltották Azerbajdzsánból.

Hogyan árthatna még egymásnak Baku és Moszkva? Most is erről tárgyalnak - és nem hivatalos jelzésekkel üzennek egymásnak a két ország által ellenőrzött médián keresztül (ilyen például Oroszország részéről a „Nezygar », Azerbajdzsán részéről a „Baku Drill”).

Oroszországnak azonban kevés valódi módja van arra, hogy nyomást gyakoroljon Azerbajdzsánra: akadályozhatja a pénzátutalásokat, korlátozhatja a zöldség- és gyümölcsimportot, és lezárhatja a Baku-Novorosszijszk olajvezetéket.

De először is Azerbajdzsán gazdasági függősége Oroszországtól nem olyan jelentős (különösen az átutalások tekintetében). Az azerbajdzsáni állampolgárok ritkán keresik pénzüket Oroszországban. Az instabil rubelárfolyam miatt az ilyen üzleti jellegű utazások nem kifizetődőek, ráadásul az Oroszország és Azerbajdzsán közötti szárazföldi határ 2020 óta le van zárva, ami tovább nehezíti a közlekedést.

Másodszor pedig egy komolyabb konfliktus minden bizonnyal megtorló intézkedéseket vonna maga után Bakuból – és ez érzékenyen érinti Oroszországot. Különösen akkor, ha az intézkedések érintik a közlekedési infrastruktúra kiépítését és az Iránnal folytatott kereskedelmet. Január 28-án például Oroszország, Azerbajdzsán és Irán képviselőinek találkozót kellett volna tartaniuk a közlekedési kapcsolatok fejlesztéséről, de erre – valószínűleg a konfliktus miatt – nem került sor.

A legveszélyesebb (és legvalószínűtlenebb) lehetőség az, ha Oroszország fontolóra veszi a lezg vagy talis szeparatizmus szítását. Ez utóbbi különösen furcsa lenne, hiszen Moszkva 2019-ben kiadta Azerbajdzsánnak a talis autonómia egyik támogatóját, Fakhriddin Aboszadát.

Eddig elsősorban Azerbajdzsán cselekedett. Azzal fenyegetőzött, hogy egy nemzetközi bíróságon bepereli Oroszországot. Ha azonban Azerbajdzsán fenyegetése valóra válik, arra nagyon hamar sor kell kerüljön. A bíróságnak minden bizonyítékra szüksége van, de most még nincs végleges jelentés a balesetről (ez egy éven belül elkészül), sőt, még a különös momentumokról sem született hivatalos következtetés.
Emellett Baku még nem tudja, hogy pontosan, hogyan is kell pert indítani.

Sem Oroszország, sem Azerbajdzsán nem ismeri el a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát. A maláj Boeing MH–17 lezuhanásának ügyét sem lehet majd megismételni: azt a pert a hágai bíróság tárgyalta, vagyis nem a nemzetközi, hanem a holland igazságszolgáltatáshoz tartozott.
A bakui kormánybarát szakértők csak óvatos feltételezéseknek adnak hangot, miszerint valamiféle nemzetközi választottbíróságról lehet szó, de nem kizárt, hogy a konfliktus rendeződik, mielőtt Azerbajdzsán pert indítana. „Az Oroszországgal folytatott párbeszéd kapui továbbra is nyitva állnak. Moszkvának nyíltan el kell ismernie bűnösségét és vállalnia kell a felelősséget” – jelentette az APA azerbajdzsáni állami hírügynökség.

Egyelőre Baku intézkedései annyit tesznek lehetővé, hogy hangzatos szalagcímeket írjanak az azeri lapok a „második maláj Boeingről”, és Azerbajdzsán nyomást gyakoroljon Moszkvára, hogy ismerje el bűnösségét és fizessen kártérítést a halottak és sérültek családjainak.

Mi lesz holnap?

Nos, eddig a tények, lássuk, mi következhet belőlük. Az első lehetőséget, mely szerint Moszkva beismeri hibáját, bocsánatot kér és kártérítést fizet a károsultak és elhunytak családjának, nyugodtan elfelejthetjük, Moszkva ilyent nem tesz, és ha tenne is, az egyházilag bejegyzendő csodának minősülne, annak összes teológiai következményeivel és az érdekeltek ortodox szentté avatásával együtt.

A második forgatókönyv szerint addig-addig romlik a két ország között a viszony, hogy Moszkva katonai támadást indít Baku ellen, és ily módon Azerbajdzsán fosszilis energiahordozóit is megszerezheti egy megszállás útján. Megszerezheti? Tényleg? Biztos ez? Nem, ez nagyon nem biztos. Oroszország már most is bele van gabalyodva egy reménytelen, kimerítő háborúba Ukrajnával és azt sem képes így vagy úgy megoldani. A sokkal nehezebb, kaukázusi terep még annyira sem kedvezne a megmaradt orosz páncélosoknak, mint az ukrajnai raszputyica, ráadásul míg az azeri hadsereg az utóbbi években már több győztes hadjáratot és háborút tudhat maga mögött (melyeket sajnos Örményország ellen vívtak), az oroszról ugyanez nem mondható el. Minden egységet, amit a Kaukázusba vezényelnek, egyenesen kéne rávezetni a veszteséglistára. Szóval, nagy hibát követne el a Kreml egy Azerbajdzsán elleni támadással és ezt Belouszov hadügyminiszter is épp olyan jól tudja, mint Putyin – csak hát azt ilyesmi nem szokta zavarni Moszkvát, ha épp háborúzhatnékja van, Ukrajna megtámadása is kapitális hiba volt, mégis megtették. A tényekre és a várható következményekre való tekintet nélkül.

Akkor hát mégis, mire számíthatunk? A harmadik forgatókönyvre, mely szerint a két ország viszonya nagyon megromlik, de a fegyveres konfliktusig nem fognak eljutni, vagy legalábbis addig nem, míg a Kreml nem ítéli alkalmasnak a pillanatot és hadereje állapotát egy öngyilkos expedícióra (bár ez elképzelhető, hogy nem holnap lesz, és addig is az illető erők másféle harctereken lesznek lekötve, azután meg vagy pihenniük kell, vagy belefeküdniük a tömegsírjukba, szóval ne készüljünk azonnali egymásnak esésre).

Ebben a helyzetben viszont Baku elég sokat tud ártani Moszkvának, főként az Iránból érkező katonai szállítmányok blokkolásával, a Zangezur-folyosó kiépítésének tilalmával és egyéb úton-módon, példáéul a bakui Orosz Ház bezárásával szó szerint megtorpedózta az orosz szolgálatoknak nem csak a tevékenységét, de még a puszta jelenlétét is a Kaukázus térségében – tehát a grozniji rakétatalálat igen hegyes tüskét lőtt Oroszország alfelébe, amit egyelőre ki sem tud húzni. Tűrnie kell, akármennyire fáj és viszket, míg valahogy megoldódik a helyzet, bár Alijev elnöknek egyáltalán nem érdeke a békesség, és nem fogja Putyint egyhamar kiengedni a karmai közül, még ha nagy kárt nem is tehet benne. Viszont saját népe tiszteletét veszítené el, ha nem követelne elégtételt és nem kívánna legalább látszólag bosszút állni.

Egyelőre itt tartunk. Ilyen ez a kaukázusi kázus.

Szele Tamás