A mai nap legfontosabb híre kétségtelenül a németországi előrehozott választások végeredménye – lesz. Csakhogy ezekről még elfogadható részeredményekkel sem rendelkezünk, így nem szabad előre inni a medve bőrére (amint azt a kormánymédia teszi, nézetem szerint elhamarkodottan), maximum esélyeket lehet latolgatni.

(Képünk illusztráció)

Ezek szerint az AfD saját magához képest jó eredményt érhet el, valahol 20 és 27 százalék között, de semmiképpen sem lesz részese az alakuló kormánykoalíciónak. Németországban időtlen idők óta nem volt egypárti kormány, valószínűleg most sem lesz, és mivel J. D. Vance bicskanyitogató, útszéli stílusban követelte Münchenben az AfD elleni tűzfal „lebontását”, amiért a mi kontinensünk jobb kocsmáiban kérdezés nélkül ütnek, erre nem is fog sort kerülni, olyan mértékben sértené a német és európai önbecsülést. Persze erre sem vehetünk mérget: az elmúlt évek megtanítottak arra, hogy a legveszélyesebb foglalkozás a rövid távú jóslás, és választások alkalmából szó szerint bármi előfordulhat manapság. Mindenesetre remélem, hogy nem tévedek nagyot, ha AfD nélküli, alapvetően CDU-CSU-dominanciájú német kormány alakulását várom. De a tévedés jogát fenntartom.

Mármost ha így állunk a legfontosabb hírrel, mármint, hogy teljesen bizonytalan, foglalkozzunk inkább a legérdekesebbel. Főként azért izgalmas ez a kis, kesernyésen tragikomikus szösszenet, mert elég messzemenő következtetéseket lehet belőle levonni a közeli és kicsit távolabbi jövőre nézvést egyaránt.

A Moscow Times ugyanis arról számol be, hogy Oroszországban súlyos mumushiány lépett fel. Lássuk, mit mondanak.

Donald Trump amerikai elnök törekvése az amerikai–orosz kapcsolatok enyhítésére sokakat meglepett Moszkvában, összezavarta az orosz elitet és felborította az orosz propaganda néhány kulcsfontosságú narratíváját.

Míg az elit egy része leporolja a Visa-kártyáját és ünnepli a lehetőséget, hogy többé nincs elzárva a Nyugattól, mások óvakodnak egy esetleges amerikai „mélyállami” csapdától.

Trump első külpolitikai lépései – különösen az ukrajnai háború és a Moszkvával való kapcsolatok tekintetében – sokkhatást keltettek Európa-szerte. Ugyanakkor orosz tisztviselőket, diplomatákat, állami kötődésű üzletembereket és propagandistákat is arra kényszerítettek, hogy a változó valóságot átértelmezzék – ismerte el több forrás is a The Moscow Timesnak névtelenségük megőrzése mellett.

Ez a felfordulás sehol sem nyilvánul meg jobban, mint a Kreml által ellenőrzött médiában, amely éveken át Oroszország legfőbb ellenfelének állította be az Egyesült Államokat.

Miközben Trump párbeszédre törekszik Moszkvával, és nyíltan bírálja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, az orosz hatóságok sietnek kiigazítani az állami média üzeneteit – mondta két kormányzati bennfentes.

„Az a világkép, amelyet az évek során aprólékosan és nagy költségek árán felépítettünk, most darabokra tört” – mondta egy, az ideológiai tervezésben részt vevő Kreml-bennfentes. „Ragyogóan egyszerű volt a legendánk: Washington volt az ellenség. Európa volt az engedelmes, akarat nélküli gyarmata, amely kizárólag az amerikai parancsok alapján cselekedett.”

Vlagyimir Putyin elnök és legközelebbi bizalmasai, köztük Nyikolaj Patrusev, Szergej Lavrov és Szergej Sojgu közel két évtizede azt állítják, hogy Oroszország összes konfliktusát és gondját Washington tervelte ki, és hogy az európai vezetők amerikai kényszer hatására szakították meg a kapcsolatokat Moszkvával.

Trump közeledése Moszkvához azonban megváltoztatta ezt a forgatókönyvet. Miközben kormánya párbeszédet kezdeményezett Oroszországgal, az európai vezetők továbbra is támogatják Ukrajnát, ellentmondva a Kreml évek óta tartó propagandájának, amely a kontinenst amerikai befolyás alatt állónak nevezte.

Ennek az ideológiai váltásnak a jelei az orosz médiában is megjelennek. Az állami Rosszija 1 tévécsatorna egyik főműsoridőben játszott adásában, ahol a műsorvezetők hangsúlyozták Washington fokozódó kritikáját Zelenszkijjel szemben, az egyik szakértő váratlan beismerést tett.

„Szeretném elmondani a szövetségi televízióban, hogy természetesen az az elképzelés, miszerint valami monolitikus angolszász összeesküvés felelős minden bajunkért, nem bizonyult sem meggyőzőnek, sem hasznosnak” – mondta Jevgenyij Mincsenko, a Kremlhez köthető politikai stratéga. „Ezt már sokszor elmondtam.”

Mióta Oroszország annektálta a Krímet és 2014-ben megszállta Kelet-Ukrajnát, az Amerika-ellenes érzelmek a közbeszéd szerves részét képezik, és Moszkvában gyakori látvány volt az „Obama egy sz***zsák (ОБАМА – ЧМО)” feliratú lökhárítómatricákkal ellátott autó. Később pedig az állami televízió nyíltan gúnyolódott Joe Biden elnökön.

Most azonban a Kreml szigorú utasítást adott az állami médiának és a tisztviselőknek, hogy kerüljenek minden sértő gesztust az új amerikai elnökkel szemben.

A héten Sztavropol városában a kormányzó Egységes Oroszország párt egyik képviselőjét arra utasították, hogy távolítsa el az irodája előtt lévő, Trump arcát ábrázoló lábtörlőt. A képviselő, aki Oroszország Ukrajna elleni inváziójának veteránja, később elismerte, hogy a „csapat általános álláspontjának kiigazítása” miatt kellett engedelmeskednie.

Az Egyesült Államokkal szembeni feszültség nyilvánvaló enyhülése vegyes reakciókat váltott ki az orosz politikai és üzleti elitben.
Egyesek arra számítanak, hogy Trump elnöksége kézzelfogható változásokat hoz és gazdasági lehetőségeket nyit meg.

„Az én köreimben az emberek többnyire hisznek a valódi megbékélésben. Mindenki belefáradt a háborúba. Úgy gondolják, hogy Putyin győzött. Trump is jól jár – ő üzletember, üzleteket köt. Európa nem alkalmazkodott. De ez halandzsa” – mondta egy állami kötődésű nagyvállalat egyik vezetője.

„Néhány ismerősöm már csendben leporolta a vízumát és a Mastercardját, remélve, hogy a szankciókat feloldják, és új lehetőségek nyílnak” – mondta egy korábban magas rangú orosz tisztviselő a bankszektorból.
Sokan azonban továbbra is szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy Washington együttműködő álláspontra helyezkedik.

„Az olvadás jó. Az Európával és Ukrajnával kapcsolatos feszültségek rosszak. Mindenkivel tárgyalnunk kell” – mondta egy volt Kreml-tisztviselő.

Hasonlóan megoszlanak a vélemények a diplomaták és a politikai döntéshozók körében.

„A mi közösségünk is megosztott. Egyesek azt mondják: »Ne higgyétek el, ebből nem lesz semmi. Az egész egy cirkusz – nem Trump hozza a valódi döntéseket, hanem a mélyállam«” – mondta egy jelenleg is aktív orosz diplomata. „De vannak rajongók is, akik mindig is reménykedtek valami ilyesmiben”.

„Az USA-hoz való közeledés egy illúzió! Az angolszász ellenségnél csak egy angolszász barát rosszabb” – mondta egy volt magas rangú kormányzati tisztviselő, aki most egy állami vállalatnál dolgozik.
„Trump tehetséges előadó és mesteri stratéga. Egy régóta tervezett forgatókönyvvel csalogat minket, amelynek célja Oroszország elkábítása, majd meggyengítése és leigázása. Az USA, a NATO és az EU intrikái egy összehangolt politika részei. Nem szabad bíznunk bennük – továbbra is a saját érdekeinket kell követnünk” – figyelmeztetett egy másik orosz diplomata.

Eddig a Moscow Times, most pedig gondolkodjunk el egy kicsit a kialakult helyzeten. A magyar olvasó számára talán nem lesz teljesen ismeretlen kifejezés a „Jézusmária, győztünk–szindróma” (Beke Kata volt MDF-es képviselő könyvének címe nyomán), és hát valóban: ha hiszünk annak a sok hazugságnak, amivel idáig próbálták mosni az agyunkat, Trump megválasztása a szuverenista-illiberális-autokrata politika hatalmas, világméretű győzelme kell legyen. Ugyanis ha nem tekintjük annak, akkor minden eddigi összeesküvés-elmélet és propaganda, amelyek fölött pedig annyian görnyedtek a Lubjanka tér irodáiban és más helyeken, érvényét veszti. Tehát most meg kell ünnepelni a győzelmet, különben Putyin be kell ismerje, hogy mindezidáig hazugságban élt és népének (meg a fél világnak) is hazudott. De hát Putyin nem lehet hülye, szóval éljen Trump, ha fogcsikorgatva is.

Igen ám, de ha Trump győzelme örömünnep és diadalmenetért kiált, akkor tényleg „Jézusmária, győztünk” van, mert odalett Oroszország (és a többi autokrácia) leglényegesebb, alapvető fontosságú bűnbakja, az „amerikai ármány és befolyás”. Mondjuk amerikai befolyás mindig volt, ármány nem mindig, de ne zavartassuk magunkat a tények által, térjünk vissza a moszkvai dilemmához: ha az Egyesült Államok ezentúl nem ellenség, hanem barát, ki lesz a felelős a problémákért, háborúktól kolorádóbogárig? Mumus kerestetik, de sürgősen!

Erre már Orbán Viktor is rájött, ő átmeneti jelleggel, tüneti kezelésként Soros Györgyöt vette elő, egy teljesen elborult, agyonbonyolított és paranoid konteó keretében, ide idézem mai Facebook-posztját:

„Bár ellenfeleink súlyos sebet kaptak, és most először látom szemükben a félelmet, először kell visszavonulniuk, lebecsülni őket hiba lenne. Áttörni még így is csak fegyelmezett és tervszerű hadmozdulattal tudunk. Nézzük, mit kell tennünk.

A birodalomnak két feje és egy lerakata van. Egy fej Washingtonban, egy Brüsszelben, a Soros-féle lerakat pedig itt, Budapesten. Ezt onnan tudjuk, hogy az amerikaiak kihajigálták a csontvázakat a szekrényből, leleplezték, és nyilvánosságra hozták azt a velejéig korrupt, elnyomó hatalmi gépezetet, ami az Egyesült Államok költségvetéséből milliárdokat szivattyúzott át álcivil szervezeteknek, megvásárolt újságíróknak, bíróknak és ügyészeknek, politikusoknak, alapítványoknak, bürokratáknak, egy hatalmas gépezetnek, amely a liberális véleménydiktatúrát és politikai elnyomást működtette az egész nyugati világban, ideértve Magyarországot is.

Kiderült, semmi nem az volt, aminek mondták. Tolerancia, sokszínűség, érzékenyítés, civil szervezet, esélyegyenlőség, jogállamiság… Ugyan! Pontosan az volt, aminek mi, magyarok mindig is láttuk: egy robusztus pénzügyi és hatalmi gépezet, amelyet azért hoztak létre, hogy a nemzetek szabadságát és függetlenségét letörjék, felmorzsolják és felemésszék, hogy a birodalom fennmaradhasson.

A birodalom fenn, a nemzetek alul, amíg ki nem szorítják belőlünk a szuszt, és beáll a birodalom örökös rendje. És ez így megy emberemlékezet óta. „Oly’ sokáig voltunk lenn, hogy nem is tudjuk, milyen fenn” – mondja Hobo, és igaza van. Magyarország tizenöt éve Brüsszel ellenzéke. Kormányról kell ellenzékben lennünk.”

Annak, aki már tizenöt (plusz négy) éve kovácsolja a fából a vaskarikát, nem lesz nehéz kormányból sem ellenzékinek lenni, nem féltem, bár kérném Hobót kihagyni ebből a katyvaszból, mert nagyon nem erről beszélt 1982-ben. Csisztka, vagyis moszkvai típusú tisztogatás készülődik Magyarországon, kérdés, hogy milyen mértékben, de ezzel Orbán semmit sem old meg. Ez rövid távon képes a már kialakított ellenségkép frissítésére, de örökké nem lesz alkalmas a használatra, egyszerűen azért, mert maga Soros György sem örök életű. Azt most elő sem veszem, hogy azért alkalmatlan ez az elmélet, mert hazugság – azt nélkülem is tudja mindenki és nem is érdekel senkit a gyakorlatban. De ha egyszer meghal Soros György, újból kátyúba kerül az ideológiai futómű, akkorába, hogy még tengelye is törhet. Szóval, az a mumus továbbra is kerestetik.

De ki vagy mi legyen a bűnbak? A Háttérhatalom? Ideális, mert nem létezik, így bárkire vagy bármire ráfogható, hogy a részét képezi, csak hát az inkoherens alap itt is gondokat okozhat, mert a kormányzati igények gyakran ellentmondanak saját maguknak is, így aztán a háttérhatalmi ármánynak egyik nap ez lesz a célja, másik nap amaz, egyik nap oroszbarát lesz, másik nap Amerika-barát, szóval az illiberális ideológia még nem jutott el arra az orwelli szintre, ahol már bármelyik pillanatban kimondható, hogy „Óceánia mindig is Eurázsia ellen viselt háborút”, akkor is, ha öt perce még Keletázsiával állt hadban. A három világhatalmi pólus Orwellnél sem véletlen, ahogy a mai szuverenista-illiberális ideológiában sem az: kizárólag ennek aszimmetriája biztosítja a zsarnokságokat életben tartó állandó hadiállapotot, melynek szerves eleme a most annyira hiányolt mumus is. Csak hát annak arca is kéne legyen, mint Goldsteinnek, nem lehet egy elvont fogalom, amit a legtöbben elképzelni sem tudnak. Szóval a Háttérhatalom sem jó mumus, ahogy a Mélyállam sem az.

A legvalószínűbb megoldás az lesz a kialakulóban lévő hatalmi pólusokon – mármint, ha egyáltalán kialakulnak, én erősen remélem, hogy ez nem sikerül – ha elfogadják az orwelli vetésforgó rendszerét és állandóan változó szövetségben gyűlölik majd egymást, mindig kettő fog össze a harmadik ellen, majd gyors árulással csere következik és így megy tovább, míg szét nem esik a világ.

Tehát attól, hogy most Washington Moszkva barátja kell legyen, különben minden hazugság volt, amit eddig mondtak a Kremlben – és izé, ha a barátja, akkor is hazugság, csak másként – holnap, vagy inkább egy potenciális békeszerződés aláírása után még vígan lehet az ellensége is. Hiszen Sztálin is a leggyűlöltebb politikai ellenfelének tekintette Hitlert, aztán aláírták a Molotov-Ribbentropp-paktumot, amitől egy időre puszipajtások lettek, és Bresztben együtt parádézott a Wehrmacht meg a Vörös Hadsereg, majd újból elváltak a szerető szívek ösvényei, de ha nem ér véget időben a második világháború, a két szörnyeteg semmi különöset nem látott volna abban, ha valamikor újból frigyre lépnek. Szóval, nincs új a Nap alatt, kérem.

Egyelőre ott tartunk tehát, hogy Moszkvában új mumus kerestetik, mert baleset folytán a régiből kisangyal lett, és a budapesti krampusz is kikopóban van, már a sifonér aljáról kellett előkeresni, ki tudja, meddig működik még. Ha nem kerülközik egyhamar alkalmas rézf*szú bagoly, a zsarnokoknak váltásban kell eljátszaniuk a szerepét, mindig a több diktátor népe előtt, és ez kínos lesz. Bár nem lehetetlen.

Ennek tudatában várjuk a németországi választások eredményeit. Mit ne mondjak, szép kis vasárnap. És hétfőnek sem lenne különb.

Szele Tamás