Mielőtt elkezdeném elemezni az esetet, először is le kell szögeznem: legjobb tudomásom szerint nem, azaz nem vették őrizetbe a NAV Merkúr Bevetési Egységének volt parancsnokát és parancsnokhelyettesét, és nem is vádolják őket semmivel. Ezen kívül fel kell hívnom az olvasók egy részének a figyelmét arra, hogy viszonylag hosszú írás következik, akinek nincs hozzá türelme vagy ideje, az most hagyja abba az olvasást és ne utólag reklamáljon. Erről egészen egyszerűen nem lehet röviden írni.

(Képünk illusztráció)

Azért kellett cáfolnom a letartóztatások hírét, mert tegnap reggel a 444-en sajnos ennek az ellenkezője jelent meg. Konkrétan az, hogy az illető urakat elfogták, mi több, kábítószer-forgalmazással vádolják. Ez – ismétlem – nem így volt és nincs is így, amit a 444 maga is beismert: tegnap, 11:59-kor megjelent újabb írásukban már döbbenten jelzik, hogy elérte őket telefonon maga az érintett parancsnok és annak jogi képviselője is, ennek alapján pedig cáfolniuk kell korábbi írásukat és az abban megjelent információkat. A volt parancsnok ugyanis egyszerűen nyaralt, a családjával, a Balatonnál, azért nem találkozott vele senki már napok óta. Ezt hívjuk helyreigazításnak, és bizony, időnként szükség van rá, bár senki sem szokott eldicsekedni az ilyesmivel. Hanem amit kell, azt kell.

Viszont egy hírt nem is olyan könnyű visszagyömöszölni a palackba, amiből előbújt, ez még dzsinnek esetében is eléggé reménytelen vállalkozás (mármint akkor, ha a dzsinn nem akar visszabújni). A történetet igen hamar átvette a magyar sajtó független szegmense, ellentétben a kormánymédiával, mely csendben, lapulva kivárta, míg már csak a cáfolattal kellett foglalkozzon, nem kell mondanom, hogy bicskanyitogató stílusban, melyet később majd idézek is. Az egyik legfontosabb kérdés, ami az ügy kapcsán felvetődik pont az, hogy honnan tudták, hogy nekik most várni kell? Nyilván kaptak egy jelzést valakitől, valahonnan, hogy most nem szabad ráugrani erre a témára. Aztán a független média többsége azonnal cáfolta is a hírt, egyes lapok viszont ezt elmulasztották, aminek komoly és kellemetlen következményei lehetnek.

Eddig a tények. Most jön az elemzés.

Hogyan történhetett meg mindez?

A türelmes magyar közmondás szerint csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. A napos hírszerkesztő munkája különösen kényes, valóságos kötéltáncot jár, a kábel, amin fenn kell maradnia, a Hírverseny és a Hitelesség oszlopai között van kifeszítve. Ha beesik egy potenciálisan szenzációs hír – és ilyen naponta többször is előfordul – percei vannak arra, hogy eldöntse: azonnal kiengedi-e, ezzel megelőzve a konkurenciát és növelve a lap olvasottságát, vagy előtte alaposan leellenőrzi. Az ellenőrzés késedelmet okoz, de sok kellemetlenségtől kíméli meg az embert. Igaz, sok előnytől is megfosztja: én például elsők között kaptam meg a Szájer-ügyről is, a Borkai-ügyről is a legfontosabb információkat (sőt, a Borkai-videót árulták is olyan lapnak, ahol én is dolgoztam akkoriban, csak nem adtunk egymillió forintot egy kétes felvételért), és én például mindkét történet megírását késleltettem. Csapdától tartottam uyganis, olyasfélétől, amilyent most látunk.

Ezt a hírt ellenőrizni például majdnem lehetetlen. A Merkúr Bevetési Egység minden adata szigorúan titkos, ideértve még a volt parancsnok (és helyettese) nevét is, ha a szerkesztő felhívja a NAV-ot, nem is mondhatnak neki semmit. Kiküldhet egy gyakornokot (illetve: kiküldhetne, ha lenne még ilyen élőlény a magyar sajtóberkekben, de már régóta nincs, a fiatalok nem tolonganak a szakma előszobájában) az érintett lakására, ahol azonban csak annyit tudhatna meg az újdondász (ez a gyakornok neve, nem az újságírói szakmáé, tessék már végre megtanulni), miszerint sem az urat, sem a családját nem látták már napok óta, bár szerintem ez is elmaradt. Nem volt idő, a szerkesztő tizenkilencre húzott lapot, és kiengedte a hírt.

Bejött a fuccs.

Azt nem tudjuk, ki vagy mi lehetett az információ (vagyis nevezzük nevén, dezinformáció) ősforrása, de nagyon hitelesnek kellett tűnnie ahhoz, hogy ezt meg merje tenni a kolléga úr. Maga a legenda tökéletesen kidolgozott volt, még egy felületes ellenőrzés próbáját is kiállta volna, tehát ha a vizsgálat tizenéves telefonbetyárt vagy valami más, komolytalan forrást talál, az valószínűleg nem lesz igaz: ez szolgálati műveletnek tűnik.

Láttunk már ilyent?

Láttunk, nem is olyan régen, ez volt a Magyar Hang úgynevezett „repülőgép-ügye”. Ráadásul azt könnyebb is lett volna ellenőrizni. Dióhéjban annyiról volt szó, hogy Asszád elnök bukása után az őt szállító kormánygép eltűnt a radarokról, majd még aznap éjjel állítólag Ferihegyen landolt volna. Ez egy péntekről szombatra virradó éjszaka volt, aminek van jelentősége: ugyanis az erről szóló, hamisnak bizonyuló hír szombat hajnalban jelent meg a Magyar Hang oldalán. Másodpercek alatt derült ki, hogy a történetnek még az ellenkezője sem volt igaz: az állítólag aznap éjjel, Ferihegyen készült fotó 2012-ben készült, Ankarában, nálunk akkor semmiféle szír gép nem landolt, ellenben Asszád Moszkvába menekült – a gépe meg azért tűnt el a radarernyőről, mert kikapcsolták a transzponderét. A Magyar Hang becsületére legyen mondva, azonnal bevallotta a tévedését és közölte a helyreigazítást. Miként a 444 is tegnap.

Ezt a fiaskót könnyű lett volna elkerülni, akkor, ha a hírszerkesztő egyrészt felhívja a légiirányítást, bár lehet, hogy nem mondtak volna neki semmit, amennyiben titkosítva lett volna az út – ezt erősítette az eredeti forrásnak az a dezinformációja, hogy a repülőtéri személyzettel „titoktartási nyilatkozatokat” írattak volna alá – de egy szimpla fordított Google-képkeresés is megmutathatta volna, honnan származik a fotó. Minderre azonban nem került sor, valószínűleg a hírverseny miatt: a Magyar Hang minden hónapban, sőt, minden héten meg kell küzdjön a puszta fennmaradásáért is, nem kockáztatta az álmos szerkesztő az olvasottság csökkenését a késlekedéssel. Különben meg ha nem a Magyar Hang közli az álhírt, közölte volna más – igen, a hírverseny miatt.

Azt tehát látjuk, mi teszi lehetővé a téves hírek elterjesztését sajtó útján. Most jön a következő kérdés.

Kinek az érdeke?

A Magyar Hang esetében mindenképpen az orosz szolgálatok dezinformációját lehet a háttérben sejteni, hiszen ha Asszádot Budapesten keresik, míg közben épp Moszkva felé tart, akkor jelentős előnyre tesz szert, és a Kreml is nyer némi időt, hogy eldönthesse: kiköpje vagy lenyelje a szíriai diktátort. A NAV-egység ügye azonban ennél bonyolultabb.

A módszer egyértelműen oroszos. A Kreml által alkalmazott dezinformáló-álhírterjesztő-befolyásoló technikát követi, tehát van benne egy csepp igazság (mármint az, hogy a NAV-nak létezik ez a bevetési egysége, amivel nem nagyon szoktak dicsekedni, mert komoly akciókat hajtanak végre), van benne féligazság, hiszen a volt parancsnokot tényleg nem látták egy ideje és van benne rengeteg szemenszedett hazugság. A kevés igazságra és féligazságra azért van szükség, hogy az ordenáré nagy hazugságokat „hitelesítsék”. Ezt hívjuk maszkirovkának. A hang tehát Jákóbé, de a kéz Ézsaué – a módszer oroszos, de a végrehajtás egyértelműen magyar. Az orosz szolgálatok gyakran árulnak el „bájos” tudatlanságot az általuk célba vett országok viszonyai iránt, és épp ezért nagyon gyakran követnek el szarvashibákat is – itt viszont úgy ment minden, mint az olajozott istennyila, ami a honi viszonyok, de különösen a magyar sajtó működésének és a NAV belső szervezetének még az átlagpolgárokénál is magasabb szintű ismeretére utal. Ezt a csapdát csak úgy lehetett volna elkerülni, ha bele sem lép a 444. Ami viszont arra utal, hogy a művelet célpontja nem a volt parancsnok (ő is csak ártatlan eszköz és áldozat), hanem maga a lap, a médium volt, azt akarták hitelteleníteni, gumitalpú eszközökkel Ismétlem: akárhogyan is állítják majd, hogy a dezinformátor „magányos farkas” volt és „nem voltak politikai céljai”, ez nem lesz igaz, ezt egyedül nem képes megoldani senki.

Mi lesz most?

Most, kérem, sajtóper következik: az ártatlanul megrágalmazott parancsnok és parancsnok-helyettes mindenképpen keresetet indít a lap, sőt, talán más lapok ellen is, és van egy rossz hírem: meg is fogják nyerni a pert. A büntetés mértéke viszont nem mindegy, a 444 maximálisan etikus módon cselekedett az azonnali helyreigazítás közlésével, ennél már csak az lett volna etikusabb, ha meg sem jelenik a hír. Az még olcsóbb is lett volna, ugyanis valamiféle pénzbírságot így is mindenképpen kapnak majd, az a nem mindegy, mekkorát. Emellé még megítélhet a bíróság kártérítést is, különös tekintettel arra, hogy az érintetteknek megjelent a neve is, ami számukra konkrét és valós veszélyt jelenthet. Éppen emiatt lehetünk bizonyosak abban, hogy őket senki sem avatta be a készülődő eseményekbe: nekik a kecskegida szerepe jutott, amit az oroszlánvadász kiköt a fához, csalinak, hogy a rátörő vadat lesből elejthesse.

Mi volt a művelet célja?

A művelet célja teljesen világosan a 444 és a hírt tőle átvevő független sajtó hiteltelenítése és ellehetetlenítése volt. Jóllehet a magyar sajtó teljes független szegmense nem veszít összesen sem annyi sajtópert évente, mint egyedül a Magyar Nemzet vagy az Origo, azért a hitelességnek sokat árt az ilyesmi, és támadási felületet is nyújt a kormánymédia orbánumai számára. Ennek mutatnám be a legpenetránsabb példáját Bayer Zsolt tegnapi szösszenetében, amit a Magyar Nemzet is közreadott.

„Képzeld el, hogy éppen nyaralsz, s közben megírják rólad, hogy le vagy tartóztatva.

Ja! A 444 írta meg?

Akkor tökmindegy.

Pedig a 444 nagyon függetlenobjektiv. És csupa-csupa információ.

Ilyen információ.

De jó lesz majd nélkülük… meg az összes többi ilyen nélkül…

Óriási bakot lőtt a 444, besározták a NAV kommandójának egykori, elismert vezetőjét”

Ezek után már csak az írások linkjei következnek. De ez a pár sor rávilágít az akció céljára: Bayer és a többi lakájpublicista nagyon szeretné, ha sem a 444, sem más független médium nem létezhetne Magyarországon, és ők böföghetnék tele ilyen pár soros, uszító, túlfizetett aljasságokkal az egész médiateret. Ennek viszont lehet eszköze a sajtóper, bár nem biztos, hogy sikerrel jár: ha ugyanis irreálisan magas bírságot szabnak ki a 444-re (és a hírt átvevő lapokra is), akkorát, amit nem lehet megfizetni, akkor ezek csődbe jutnak és megszűnnek, és ha mégis kinyögik valahogy a bírságot, jöhet a következő vizsgálat, ami azt célozza majd, hogy bebizonyítsák, miszerint külföldről kapták a pénzt.

Sajtóterméket betiltani ugyanis a hatályos magyar törvények szerint lehetséges ugyan, de nagyon nehezen megoldható. Csődbe juttatni viszont – ilyen eszközök alkalmazásával – viszonylag könnyű, azonban ahhoz is szükséges egy maximálisan együttműködő, szuperlojális bíróság, és ez még nem teljesen megoldott. A bírói függetlenséget még nem sikerült teljesen megszüntetni.

Összefoglalva: titkosszolgálati eszközökkel elkövetett műveletet láttunk, melyet nem világos egyelőre, miféle szervezet vitt véghez, de hogy kicsit sem amatőrök, az biztos. Az akció célja a független sajtó aláásása, ellehetetlenítése a választási kampány idejére, esetleg kisebb vagy nagyobb részének csődbe juttatása, megszüntetése is. Tekintve az érdekeltségi viszonyokat és a helyzet fölényes ismeretét, elmondhatjuk, hogy csakis magyar megbízók és végrehajtók jöhetnek szóba. Nem okvetlenül állami szolgálatok, lehet pártoknak is ilyen célokra alkalmas csoportjuk, volt gumitalpúakból toborozva.

Az egészről – és a bayeri interpretációjáról – a Hofi-Koós-féle Macskaduett egyik sora jut eszembe:

„Én azért vagyok, hogy te ne is legyél”

Erről van szó és ennyiről. Kollégák, legyünk óvatosak mostanság. Nagyon óvatosak, odakint szörnyek járnak, és sajtót esznek. De legalábbis vadásznak rá.

Ránk.

Szele Tamás