Vannak pillanatok, amikor előbb mondjuk a hírt, mert fontos, aztán cifrázzuk: a mostani helyzet ilyen. Ugyanis az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump és felesége, Melania koronavírus-tesztje egyaránt pozitívnak bizonyult. Az elnök és felesége bejelentették: azonnal otthoni karanténba vonulnak és megkezdik a gyógyulást, amennyiben szükséges.

Hölgyeim és uraim, hogy Al Capone kedvenc, baljóslatú mondatával kezdjem, az ember halandó. Ezzel szemben Magyarországon a sajtó is halandó, és mintha a világjárvány nem csak az embereket pusztítaná, hanem a médiumokat is, azonban a folyamatnak távolról sincs vége, és csak egy bizonyos: nem a koronavírus okozza.

(Fotó: Váraljai Szandra)

Ki hogy kezdi a napot kérem, ki hogy ébred. A legtöbben kávéval, mások féldecivel, akad aki pezsgővel, lehet még narancslével és bögre tejjel is, én ma a magam részéről egy kiadós káromkodással, mert elromlott az amúgy is rossz tévém: eddig a képernyő felső felén még volt kép, most már ott sincs, de sebaj, jött a vigasz hamar.

Csak ne tessék afféle balkáni kuriózumnak tekinteni a dolgot, mint ahogyan a legtöbben teszik. Elsőre én is azt mondtam: „nincs az a Kusturica vagy Caragiale, aki ilyent ki tudna találni”, de mikor átgondoltam a dolgokat, utánuk olvastam, kiderült, miszerint igenis volt értelme annak, hogy a romániai Deveselu faluban egy halottat választottak meg polgármesternek. De haszna mindenképp volt.

Kísértet járja be Európát, kérem, csak most nem a kommunizmus kísértete, hanem Drábik János doktoré. Bár nyomokban próbálna tartalmazni valami félreértelmezett kommunizmust is, de az ellenkezőjét sokkal inkább találjuk meg abban, amit ez az ember beszél. Utoljára Amszterdamban látták, ott szónokolt és ennek majd lesz némi fontossága.

(Fotó: Magyarok Világszövetsége Sajtószolgálat)

Folytatódik a magyar kultúra „privatizációja”, méghozzá rémítő iramban folytatódik: hétfőn, száztizedik születésnapján Faludy Györgyről próbálta bebizonyítani a Magyar Nemzet, hogy alapvetően „harcos konzervatív” volt, akinek aztán liberalizmushoz köze nem lehetett és szombatig kellett csak várni, hogy halálának hetvenötödik évfordulója alkalmából Bartók Béla kerüljön sorra.

Sok mindenben különbözik Magyarország mostani politikai rendszere a valamikor létezett szocialista államokétól, de pár dologban kísértetiesen hasonlít arra a szisztémára. A kampányok és ügyek pont olyanok, mint akkoriban. A Béketábor legnagyobb és a legkisebb országai épp úgy kampánytól kampányig éltek, mint mi most – a közepesek nem annyira.

Azért mégiscsak méltatlan dolog, hogy azt a szegény, ártatlan Kovács Bélát elítélték, ahelyett hogy megdicsérték volna hazafias magatartásáért és esetleg kitüntetik a Szovjetunió Hőse érdemrenddel is. Mert hát voltak neki hőstettei is, igazán olyan csúnya dolog volt kémkedéssel vádolni, még jó, hogy a független magyar bíróság ebben a vádpontban felmentette.

„Miért szép” című rovatunk következik, és engem is érdekelne, miért szép mai műelemzésünk témája, sőt az is, szép-e egyáltalán. Bizonyos korábbi felszólamlások miatt jelezném, hogy írásom annyiban tekintendő műelemzésnek, amennyiben tárgya „műnek”, szóval ha valaki akadémikus mélységeket kérne rajtam számon, tegye előbb az idézett költővel is.

Az nagyon jó kérdés, hogy hány Magyarország van tulajdonképpen, és most nem a politikai megosztottságra gondolok: lassan vissza lehetne sírni a török világot, mert akkor csak három volt, most van harminchárom is, de ha jobban megvakarja az ember, akadhat háromszázharminchárom épp úgy. No persze csak virtuálisan, de az átlagemberek többsége amúgy sem tesz különbséget valóság és vágyak, képzelgések között.