Nem igazán tudja az ember, hogy sírjon vagy nevessen, esetleg inkább kiszaladjon a világból, ha belenéz a ma reggeli lapokba. Persze, leginkább kormánylapokba: Béláim most már annyira túltolták, hogy arra sem volt könnyű egyből rájönni, mit toltak túl, ahhoz is kutatni kellett kicsit, úgy háborgott a szittya fergeteg, úgy harsogtak az átkok. Persze, oka van ennek is, mint mindennek.

Ha tárgyilagosak akarunk lenni, azt mondjuk: nem lehet biztosan tudni, mi történt 2016. július 15-én Törökországban, ugyanis Recep Tayyip Erdoğan állítása, miszerint Fetullah Gülen hívei államcsínyt kíséreltek meg ellene, enyhén szólva sem hihető, ellenben valamiféle harci cselekmények mégis zajlottak: én a magam részéről annyit mondok csak, hogy jól jött ez Erdoğannak.

(Fotó: a Héttorony)

Megoldottam a kérdést: a propaganda szempontjából egy dél-amerikai szappanoperában élünk. José Almeida szerelemes Juanitába, Juanita viszont Carlos Pedrót szereti, aki ellenben Carmencitáért rajong, de Carmencita ideálja Manuel José, akinek azonban José Almeida tetszene, mindeközben rendületlenül irtják az őserdőt és árad az Amazonas.

Én ezzel az üggyel nem akartam foglalkozni, éspedig elvből nem, de mivel ma reggel arra ébredtem, hogy egy előttem ismeretlen zenész meg akar verni, sajnos kénytelen vagyok rá. Mondjuk ezzel a szándékával már felhagyott szerencsére, bár most sem tudom, sírjak vagy nevessek, leginkább nekem is hasonlók jutnak eszembe...

Akkor, kérem, most jöjjön egy kis jogértelmezés, mielőtt megint témát adunk egy hétre a kormánysajtónak, ugyanis mélyen és szeretve tisztelt kormányunk (nem kívánt rész, esetleg az összes is törlendő), nem igazán képes úgy megfogalmazni egy rendeletet, hogy azt első olvasatra értsék a jogalanyok vagyis az állampolgárok is.

Egyfelől ilyent még senki sem evett, de az biztos, hogy emberbe nem való, másfelől azonban a honi seggnyaló közösség – mely mindig is jelentős számban képviseltette magát nemzetünk körében, bár annyian sosem voltak még, mint most – prominens tagjai szinte ordítva követelik ezt a fogást, éspedig nem csak a saját asztalukra, de mindenkiére és minden nap.

-  Jó napot, Hacsek, mit csinál itt, a bezárt kávéház teraszán?

- Maga szerint mit lehet művelni egy kávéházi teraszon? Kávézok és üzletelek, mint mindig.

- De zárva van a bolt!

- Termoszból kávézok.

Azért mi valamit nagyon rosszul csinálunk itt, ebben a Magyar utcában, aminek csak másik oldala van, valamit nagyon eltoltunk. Mintha nem tudnánk, mi mire való, és ami a kezünkbe akad, legyen az kölyökmacska, vagy mákdaráló, ceruzahegyező vagy hangvilla, mind politikára használjuk. Igen, Szörényi és Bródy ellentétéről van szó.

Ma arról lesz szó, hogy nem lehet minden nap mákos tészta az ebéd. Néha káposztás tészta kerül az asztalra, főleg, mivel sajnos a sajtó nem kifőzde és a menü nem a közönség igényei, hanem a lehetőségek szerint alakul. Meg arról, hogy miért is különös dolog válogatni az ingyenebédben, és mi lesz ennek a következménye – nem sok jó, annyi szent.

Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy a magyar és lengyel gazdaság rövidesen komoly lépéshátrányba kerül a többi európai államéhoz képest, ha csak csoda nem történik, ugyanis a helyreállítási alap és a jogállamiság körül kialakult patthelyzetet még úgy lesz a legegyszerűbb feloldani, ha ezt a két államot egyszerűen kihagyják a jóból, mert nem is kérnek belőle.