Valódi hírszerzési szenzációval indult a mai nap, ugyanis olyan megfigyelési ügy robbant ki Rigában, amelyre még nem volt példa: A Meduza orosz ellenzéki lap kiadója, Galina Timcsenko telefonján felfedezték a Pegasus nyomait. Ez azért különlegesség, mert mindezidáig az orosz gumitalpúak egyáltalán nem használták ezt az eszközt.

Az egész tegnapelőtt kezdődött, szeptember 11-én, mely dátum különösen alkalmas katasztrófák bekövetkeztére. Déri Stefi, a Megafon egyik markáns arca érdekes gondolatot osztott meg a Facebokon, annyira érdekeset, hogy több, mint ezerkétszázan szóltak hozzá, a legkevésbé sem dicsérő hangnemben. Lássuk, mivel volt képes ekkora felzúdulást kiváltani a szerző!

Az Oroszországi Föderációban tegnap úgynevezett részleges választásokat tartottak, melyeket annak ellenére is érdemes elemezni, hogy az eddigi eredmények alapján nagy meglepetést nem hoztak, sőt, kicsit sem. Természetesen az Egységes Oroszország párt vezet mindenhol, sőt, ahol mégsem, ott is vezetni fog rövidesen. Csoda lenne, ha nem így volna.

Az Oroszországi Föderáció egyre agresszívabban követeli a teljes fennhatóságot az Északi-sarkvidék felett, arra hivatkozva, hogy az határai mentén húzódik, ami abszurd, hiszen más országok is fekszenek arrafelé, például Kanada, az Egyesült Államok, Finnország, Norvégia... de valamiért mégis roppant fontosak Moszkvának azok a kietlen jégmezők. Miért is?

Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy ennek a mai írásomnak sok értelme nem lesz. Ugyanis ízlésbeli dolgokról nem érdemes vitatkozni, egyik fél sem képes meggyőzni a másikat arról, hogy szeresse, amit nem szeret, tehát többnyire a legbölcsebb békén hagyni az ilyesmit. Most mégsem teszem, aminek az az oka, hogy a magyar abszurd egyik gyöngyszemét sodorta elém az Index.

Hol terem az orosz katona? Eddig tudtuk, hol: nem Moszkvában vagy Szentpéterváron, inkább Dagesztánban, Burjátföldön, Csecsenföldön, azokban a szövetségi szubjektumokban, amelyek annyira szegények, hogy még a földet sem érdemes művelni ott, kizárólag a szerződéses katonáskodás jelent arrafelé valamennyire elfogadható megélhetést.

Ma azzal fogunk foglalkozni, miféle erőviszonyok alakultak ki Jevgenyij Prigozsin tragikus, ám távolról sem váratlan halála után a Kreml falai között. Sok minden megváltozott, sok minden maradt, ahogy volt, de jelenleg az egyik legérdekesebb figura, aki fenntartja az egyensúlyt a hatalmi érdekcsoportok között, Viktor Zolotov, a Roszgvargyija parancsnoka.

Nehéz feladatra vállalkozom most, ugyanis olyasmiről írok, amiről semmiféle biztos tudomásom nincs, csupán sejtéseim vannak, így aztán mindenkit kérek, hogy a következő pár sort ne tekintse kőbe vésett, abszolút igazságnak, inkább csak találgatásnak egy létező és nagyon kellemetlen jelenséggel kapcsolatban.

Mifelénk könnyen születik a szenzáció, ha Kövér László éppen aktív periódusát éli, vagy romlik az állapota, és az eddigi gyógyszeradagolás már nem megfelelő. Most éppen érdekes és kanyargós úton jár vallások, hitek és hitetlenségek között, bibliai átkokat szór és jelenései vannak, mint Jánosnak Patmoszon, bár kétségtelen, hogy János apostol nála tehetségesebben vizionált és fogalmazott.

Prigozsin nem is olyan nagyon váratlan halála elhomályosított egy másik, meglehetősen érdekes (és gyomorforgató) ügyet, konkrétan Jan Petrovszkij kiadatásának esetét, ami azért fontos, mert Petrovszkij a Ruszics szabotázscsoport egyik vezetőjeként nagyon komoly háborús bűnöket követett el – igaz szadista volt, aki örömét lelte a kínzásban és a gyilkolásban.