Ma olyan könnyű dolga van a krónikásnak, hogy annál nehezebb nincs: az orosz hadifogságból Magyarországra került, állítólag kárpátaljai ukrán katonákról ugyanis biztosat nem tudunk, de pont emiatt mindenki spekulál, tények, hírek nélkül elszabadulnak a vélemények, hitek, meggyőződések, elvi viták alakulnak ki... jó, akkor előbb szedjük össze a fejleményeket, aztán spekuláljunk mi is egy kicsit.

Nos, mivel már minden hadviselő fél bejelentette, hogy zajlik az a bizonyos, várva várt ukrán ellenoffenzíva, egy nappal előre hoztam a hétfőn megszokott harctéri pillanatképet, már csak azért is, mert a terjengő legendák és milblogger-voenkor jelentések miatt kezdenek elterjedni a magyar köztudatban is a Grimm testvérek összes meséi a támadással kapcsolatban.

Új stációjához érkezett a mesterséges intelligencia körüli vita: most már kezdenek komolyra fordulni a dolgok, már kezd rájönni az emberi társadalom, hogy többről van szó, mint arról, hogy bárki generálhat képet vagy iskolai dolgozatot az új eszközökkel. Kár, hogy az emberiség sajnos megint fordítva kászálódott fel a lóra, mert a probléma elég sokrétű.

Ma kevés konkrétummal szolgálhatok jelen dolgozatom tárgyát illetően, már csak azért is, mert keveset tudunk az esetről. Mindenekelőtt szeretném viszont leszögezni: az, hogy valakik kiszabadulnak az orosz hadifogságból, mindenképpen jó hír, ugyanis annál csak a japán hadifogság cudarabb, a hír azonban csak a legegyszerűbb lelkek számára szól erről.

Azt hiszem, kortünet, hogy manapság minél kevesebbet tud valaki valamiről – akármiről, bármiről – annál nagyobb szükségét érzi annak, hogy egyrészt minél sarkosabb véleményt alakítson ki róla, másrészt részletekbe menő magyarázatokkal szolgáljon a tárggyal kapcsolatban. Jó ideje nem láttam azt leírva, hogy: „Bocsánat, nem tudom, nem értek hozzá, nincsenek megfelelő információim”.

Senki sem mondhatja, hogy nem voltam a lehetőségekhez képest korrekt: három napot is vártam, hátha valaki más is észreveszi. Mármint azt, hogy miféle, igen érdekes beszédet mondott Gyurkovics János, Szekszárd alpolgármestere a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából, ugyanis ritka szép darab, valóságos iskolapéldája a kilógó lólábtól a logikai hibák tömegén keresztül mindenfélének.

(Fotó: TEOL, Kiss Albert)

„Háborúban a helyzet pillanatonként változik” – mondta Clausewitz, és ezt akarva-akaratlanul, de tudomásul kell vennünk. Míg tegnap este még az volt a kérdés, mikor indul meg az ukrán ellenoffenzíva és hol, ma már azt kérdezzük: mi történt a Nova Kakhovka-i vízierőmű gátjával, és ennek miféle következményei lehetnek?

Hétfő van, rendszeres olvasóim tudják, hogy ilyenkor szoktam „pillanatfelvételt” adni a háború állapotáról, mármint, ha nincs valamiféle egyéb szenzáció, ami fontosabb – de most nincs ilyesmi. Régebben hétfőnként az ISW (Institute for the Study of War) elméleti elemzéseket közölt, amikből sokat lehetett tanulni, de most élénkülni látszanak a harcok, így ezekre nem jut idő.

Már a háború eleje óta átláthatatlan ködbe burkolózik az orosz közvélemény, illetve az az igazság, hogy a fennállása óta kiismerhetetlen: arrafelé sosem volt okos dolog dicsekedni a véleményünkkel. Még annak is voltak veszélyei, ha az embernek egyáltalán volt véleménye – szóval nincs sok értelme most dicsekedni Putyin támogatottságával.

Nagy a baj a sajtó háza táján, és most nem a magyar médiában zajló kisebb-nagyobb, időnként személycserékkel járó, helyi jellegű viharokra vagy a finanszírozási problémákra gondolok: olyasmi mindig volt, mindig lesz is, sajnos. A baj globális, mivel a mesterséges intelligencia bevetése útján feltalálták az újságíró nélküli újságot, ami ráadásul hír nélküli hírlap.