Ma olyan könnyű dolga van a krónikásnak, hogy annál nehezebb nincs: az orosz hadifogságból Magyarországra került, állítólag kárpátaljai ukrán katonákról ugyanis biztosat nem tudunk, de pont emiatt mindenki spekulál, tények, hírek nélkül elszabadulnak a vélemények, hitek, meggyőződések, elvi viták alakulnak ki... jó, akkor előbb szedjük össze a fejleményeket, aztán spekuláljunk mi is egy kicsit.

Külön fogom jelezni, honnan kezdődik a merengés, a spekuláció, ugyanis senkit sem szeretnék félrevezetni – az én véleményem épp annyira nem nevezhető ténynek, mint bárki másé. De legalább, mint majd ismertetni fogom, van némi alapja. Viszont előbb lássuk, mi történt azóta, hogy először hozzányúltam ehhez a témához.

Első sorban az ukrán külügy behívatta a kijevi magyar ügyvivőt, és meglepően diplomatikus hangvételben megkérdezték tőle, hogy mi dolog ez, miképpen lehet ukrán állampolgárokról egyezkedni Ukrajna nélkül? Erről az ukrán napi sajtó így írt:

„A magyar követet azért hívták be az ukrán külügyminisztériumba, mert az orosz ortodox egyház engedély nélkül adta át az ukrán hadifoglyok egy csoportját Kárpátaljáról.

Erről Oleh Mikolenko külügyminisztériumi szóvivő számolt be.

Megjegyezte, hogy az ukrán hadifoglyok szabadon bocsátása mindig jó hír, mert Ukrajna a nemzetközi partnerekkel együttműködve aktívan dolgozik azon, hogy minden katonánkat hazahozzák.

„Ugyanakkor az ukrán kormányt nem tájékoztatták a magyar és az orosz fél közötti vonatkozó tárgyalásokról. A magyar miniszterelnök-helyettes nyilvános nyilatkozataiból értesültünk arról, hogy Oroszország tizenegy magyar származású ukrán állampolgárt adott át Budapestnek” – írta Nikolenko.

Elmondása szerint az ukrán külügyminisztérium ma érdemi megbeszélésre hívta a magyar ügyvivőt.

Így az ukrán fél felszólította, hogy adjon részletes tájékoztatást állampolgárainkról, és sürgősen biztosítson hozzáférést hozzájuk az ukrán konzulnak, hogy megismerhesse egészségi állapotukat és konzuli segítséget nyújthasson nekik.

A találkozó során hangsúlyozták az együttműködés összehangolásának szükségességét olyan kényes kérdésekben, mint a foglyok szabadon bocsátása.”

Ezen még egy Semjén vagy egy Spöttle sem lenne képes felháborodni, de attól még megtették a teljes magyar kormányoldallal együtt, valószínűleg azért, mert egy keményebb reakcióra számítva írták meg előre Semjén válaszát:

„A tizenegy kárpátaljai Magyarországon már nem »hadifogoly«, hanem szabad ember. Ha én lennék Ukrajna képviselője, akkor köszönetet mondtam volna ezért! Az akció egyházi keretek között zajlott, kárpátaljai magyarokról van szó.”

Semjén úr, nem ezt kérdezték. Mindegy, neki az volt a feladata, hogy megsértődjön, megtette, mögötte tolong a kormánymédia hosszú, tömött sorokban, gyávább ember el is szaladna előlük, de Semjén bátor, lőtt ő már házi, szelídített rénszarvast is. Pedig hej, abban a médiacsapatban akad pár olyan ember, akiknek magam sem szívesen fordítanék hátat, mert még belém döf valami tőrt.

No, ha mi így, akkor az ukrán fél is így: tizedikén hírszerzési jelentésekre hivatkozva közölték, hogy provokáció készülődik. Az ukrán RBK szerint:

„Magyarország ukrán hadifoglyokkal készül sajtótájékoztatót tartani. Várhatóan bírálni fogják Ukrajnát, és köszönetet mondanak az orosz ortodox egyháznak, amely állítólag segített átadni őket a magyar félnek.

Erről az ukrán különleges szolgálatokhoz közel álló források számoltak be az RBK-Ukrajnának.

Az egyik beszélgetőpartner szerint az ilyen kijelentések nyilvános megtétele előfeltétele volt az Oroszországból való kiadatásuknak.

„A sajtótájékoztatón a foglyoknak el kell mondaniuk, hogy miként mozgósították őket (állítólag erőszakkal), milyen állítólag rossz körülmények között harcoltak, milyen jó a magyar kormány és az orosz ortodox egyház stb. Az ilyen nyilvános, Ukrajnát bíráló és az orosz ortodox egyháznak hálát adó tevékenységet az ukrán foglyok az Oroszországból való átadásuk előfeltételeként hangoztatták” – mondta a forrás.

Az informátor elmondta, hogy a foglyok holléte rejtve van Ukrajna elől, és nincs lehetőség velük semmilyen kommunikációra. Ráadásul fegyveres őrizet alatt állnak, és továbbra sincs lehetőségük a szabad mozgásra és az Ukrajnába való visszatérésre.

Az orosz ortodox egyház a foglyok egy részét átadta Magyarországnak

Korábban ismertté vált, hogy az orosz ortodox egyház és annak pátriárkája, Kirill azt tervezi, hogy legalább 11 ukrán hadifoglyot átad Magyarországnak, hogy helyreállítsa az egyház elveszített legitimitását, amelyet kiterjedt nemzetközi szankciókkal sújtottak.

Az is kiderült, hogy Oroszország az úgynevezett „magyar kártyát” tervezi kijátszani, hogy aktualizálja az állítólagos „kárpátaljai szeparatizmus” képzelt problémáit.

Andrij Juszov, az ukrán védelmi hírszerzés képviselője szerint Kijevnek nincs hivatalos megerősítése a hadifoglyok Magyarországra történő átadásáról. Ugyanakkor Ukrajna Külügyminisztériuma felvette a kapcsolatot magyar kollégáival ebben a kérdésben.”

Ez szombat délután jelent meg, és azóta nem érkezett semmiféle érdemi hír az ügyben. Egy ukrán parlamenti képviselő még elmondta tegnap a (lesújtó) véleményét, de az is csak vélemény, nem hivatalos állásfoglalás. Mindenki értelmezi, magyarázza a történteket, de arról, hogy például mikor vagy hol lesz az a bizonyos sajtótájékoztató, nincsen szó (árulkodó volna az is, ha megtartanák, az is, ha elmaradna), sokan magyarázzák a nemzetközi jog idevágó rendelkezéseit, amit én inkább meghagyok a szakembereknek, többre becsülöm én annál őket, minthogy belekontárkodjak a szakmájukba. Inkább arról írok, amihez értek. Szakmám szerint a külpolitikai újságíráshoz és elemzéshez, legalábbis valamennyire.

Itt kezdődik a spekuláció.

Tekintve az ügy korábbi írásomban ismertetett előéletét, igen naiv és nyeretlen kétévesnek kell lenni ahhoz, hogy az ember elhiggye: ez az akció része Ferenc pápa béketervének és Semjént, valamint Kirill pátriárkát a humanizmus, a lelküket átható mély emberszeretet vezérelte. Pár napja úgy foglaltam össze az előzményeket, hogy a fogolyszabadítás ötletét:

„Korotcsenko vetette fel az orosz köztévében, a Magyar Békekör felkapta, népszerűsítette, Havasi Bertalan cáfolta, Kirill, Balasov, Semjén és a máltaiak (akár lovagrend, akár szeretetszolgálat) pedig megvalósították – a miniszterelnöki cáfolat ellenére is.”

és ami így kezdődik, annak erősen olyan illata van, mintha valamelyik orosz szolgálat konyháján főtt volna. Most is azt mondom, hogy egy alig fedett műveletet látunk, ami egy nagyobb terv része, valószínűleg Nariskin „Feldarabolt Ukrajna” projektjéhez tartozik, amiről már szintén írtam, ennek az SZVR (az orosz távol-külföldi hírszerzés) által indított dezinformációs műveletnek az a célja, hogy éket verjen Ukrajna és szomszédai közé oly módon, hogy elhiteti az ukrán néppel, miszerint a szomszédos államok fel akarják darabolni és el akarják rabolni az országát. A realitásáról annyit, hogy tavaly ilyenkor még azt is állították, miszerint Magyarország török segítséggel fog bevonulni Kárpátaljára, éspedig napokon belül. Ez aztán elmaradt, valószínűleg azért, mert vagy a budai pasa nem ért rá, vagy a janicsár-zenekar nem jött el, esetleg az is lehet az oka, hogy eszünk ágában sem volt ilyesmi.

A műveletet azóta is erőltetik, ezerféle változatban terjed, amiknek ismertetésére itt nincs hely (lenne vagy ötven-hatvan oldal), lássuk inkább, hogyan illeszkedik a foglyok története az SZVR műveletébe. Több lehetőség is van.

1. A foglyok pontosan azok, akiknek mondják őket, kárpátaljai magyar katonák, akik az ukrán hadseregben szolgáltak és orosz hadifogságba estek. Ez esetben az orosz ortodox egyházat a békeszeretet vezérlete volna a kiszabadításukban? Kötve hiszem, ugyanis épp tegnap jelentették be egy per kapcsán, miszerint: „A pacifizmus összeegyeztethetetlen az ortodox egyház tanításával, és különböző időszakokban eretnek tanokban is jelen volt.”

   Szóval, ez a megoldás kiesik. Mindenesetre ha a foglyokkal (akiknek a státusa mostanáig tisztázatlan) szembeni elvárások azok, amiket az RBK informátora mondott, akkor nem lesz itt semmiféle sajtótájékoztató, ugyanis nem fogják tönkretenni az otthon maradt családjukat azzal, hogy hazaáruló propagandaszövegeket nyilatkoznak élőben. Illetve mégis megjelenhetnek ezek a nyilatkozatok, de videofelvételen: ismert módszer a kikényszerített videós „vallomás” vagy „önkritika”, Csecsenföldön találták ki, Belaruszban sokat alkalmazták, de Oroszországban is előfordult már. Mindenesetre ha ilyent látunk, tudjuk: ezek az emberek nem szabadok, hanem most is orosz foglyok, csak Magyarországon őrzik őket. Ami sok érdekes dolgot juttathat eszünkbe nemzeti függetlenségünkről.

2. A foglyok egy része az, aminek mondják őket, más részük nem az, hanem az orosz szolgálatok embere. Ez esetben lesz sajtótájékoztató, és a megbízható ügynökök nyilatkoznak is majd, élőben, kamerába, akár magyarul, akár ukránul, akár oroszul. Nagyon fogják sajnálni, hogy egyes társaik „még nincsenek elég jól” ahhoz, hogy megjelenjenek, talán legközelebb el tudnak jönni, csakhogy nem lesz legközelebb. A sajtótájékoztató után a nyilatkozóknak nyoma vész, felszívódnak, mint egy vakbéltünet, a nem nyilatkozók sorsáról szintén nem szólnak majd hírek – az ő szerepük itt az akció bizonyos szintű legitimációja és „fedése”. Legyen pár létező személy, valódi kárpátaljai magyar is a fiktívek között.

3. A foglyok mind egy szálig az SZVR vagy a GRU, netán az FSZB ügynökei. Ez esetben szintén lesz sajtótájékoztató, legalább egy, több talán azért nem, mert nem okos a más célokból Nyugatra juttatott akciócsoportot sokat reklámozni a tévében, arccal, hangmintával együtt. Tudni fognak mindhárom szükséges nyelven. Utána testületileg felszívódnak, és az Európai Unió más országaiban teszik magukat károssá, míg le nem buknak (ha a GRU emberei, akkor erre nem sokat kell várni, ha az SZVR-é, akkor is csak kicsit többet, a legtovább az FSZB-sek szokták bírni).

4. Elmarad a sajtótájékoztató „a foglyok biztonságára való tekintettel”, illetve valójában azért, mert a terv dekonspirálódott, ez a legvalószínűbb, és eldönthetetlen marad a kérdés, hogy a fentebbi verziók közül melyik volt igaz. A foglyok eltűnnek, a kérdőjelek maradnak.

Különben egyáltalán azért merül fel az ügynökök alkalmazásának a lehetősége, mert régebben könnyű volt Európába küldeni az orosz gumitalpúakat: vettek egy repülőjegyet és mehettek, amerre a szemük látott, csak a novicsokkal kellett vigyázniuk, hogy ki ne ejtsék a zsebükből a repülőtéren. Most viszont nincs polgári repülés, csak Szerbián vagy Törökországon keresztül utazhatnak Európába az orosz állampolgárok és az elhárító szervek rajta tartják a szemüket az onnan érkező gépek utasain: valóságos biankó csekk az orosz szolgálatoknak, ha sikerül „hadifogolyként” az Unió területére juttatni az embereiket. A másik lehetőség az lenne, hogy politikai menekültnek álcázzák őket, csak azt már ellenőrzik az európai hatóságok és országtól függően ugyan, de elég szigorúak annak megítélésében, ki kaphat tartózkodási engedélyt – bár mondjuk az orosz ügynökök többsége sem Abel ezredes-kapacitású vagy Kim Philbyhez mérhető képességű ember, nem a legjobb színészek.

Körülbelül ezek a lehetőségek állnak fenn, ha mérlegeljük a helyzetet. Megismételném: ez spekuláció, nem tényállítás, ugyanis a tényeket senki sem ismeri, illetve aki mégis, az nem fog róluk beszélni. Ezért vagy azért.

Magyarország mellékszereplő lenne tehát ebben a történetben, ha netán igazam van? Nem, a helyzet rosszabb.

Magyarország ebben a történetben még csak nem is mellékszereplő, hanem díszlet, kulissza, Patyomkin-falu, semmi több.

Persze, csak ha igazam van.

A tévedés jogát fenntartom.

Szele Tamás