Most már biztosak lehetünk abban, hogy holnap beiktatják Donald Trumpot és minden szempontból az Amerikai Egyesült Államok elnöke lesz: az viszont nagy és jó kérdés, hogy előre bejelentett, hajmeresztő tervei közül melyiket próbálja elsőként megvalósítani. Azonban akár a bevándorlók milliós deportálásával, akár a közhivatalnokok elbocsátásával, akár a területi annexióval kezdi, az bizonyos, hogy a világunk többet már sosem lesz olyan, amilyen volt.

(Képünk illusztráció)

Előre jelezném, hogy ebben az írásban lehetőleg kerülni igyekezem a Romániával szembeni magyar revizionizmus kérdését, leginkább azért, mert nem is lesz szükség az említésére. Azért nem, mert kifejezetten bolgár revizionizmusról lesz szó, mely úgy történelmi, mint etnikai vonatkozásban gyökeresen különbözik a trianoni problémakörtől. Viszont nem árt mintegy hátralépve, kívülállóként tekinteni egy ilyen felvetésre, sokat tanulhatunk belőle – magunkról is, másokról is.

(Képünk illusztráció)

Én mondom, kérem, az orosz fantázia felülmúlhatatlan. És most nem Akszjonovra, Akunyinra, Szorokinra, Gluhovszkijra gondolok, akik állócsillagok a mai orosz irodalom egén és ennek megfelelően száműzetésben élnek, könyveik pedig be vannak tiltva Oroszország-anyácskában, ez mondhatni természetes, a jobb pétervári irodalmi szalonokba már majd’ kétszáz éve legalábbis a száműzetés és a betiltás az ajánlólevél – hanem a politikusokra.

(Képünk illusztráció)

Mint tudjuk, a tegnap esti órákban Izrael és a Hamász képviselői aláírták a fegyverszüneti és túszcsere-egyezményt, melynek következtében a nagyvilág úgy gondolja, hogy vasárnaptól – ekkor lép életbe a szerződés – egy gonddal kevesebb lesz a Közel-Keleten. Azt már csak én teszem hozzá, hogy ezzel szemben sok gonddal viszont több, tehát nincs most ideje az ünneplésnek.

(Képünk illusztráció)

Több, mint figyelemreméltó vitairattal jelentkezett Anne Applebaum a The Atlantic hasábjain, mellyel a magyar sajtó jellemző módon egyáltalán nem foglalkozott, bár az az igazság, hogy Amerikában sem tolonganak a reakciók, mivel nagyon nehéz lenne cáfolni az írást. Applebaum sötét, és egyre jobban elbutuló világot mutat be nekünk, melyben sajnos tökéletesen igaza van: a gyógyszert a bajokra azonban ő épp úgy nem ismeri, ahogy én magam sem, csak annyit tudunk, hogy a mostani folyamatok kizárólag rontani tudnak a helyzeten.

(Képünk illusztráció)

Kérem, Galilei forog a sírjában, Einstein nemkülönben. Kezd kiderülni, miszerint a világ közepe – mely a tudomány mai állása szerint nem létezik – nem a Föld, nem a Nap, nem is a galaxisunk középpontjában található gigantikus fekete lyuk, hanem Magyarország, azon belül is Orbán Viktor, akit egyéb címei mellett most már illenék felruházni a „gyémánttengely” megszólítással is.

(Képünk illusztráció)

A guruló rubelek és dollárok már közhelynek számítanak a sajtónyelvben, a repülők még nem annyira, márpedig ma ilyenekről lesz szó. És arról, hogy miképpen kell Oroszhonban (sőt, az Egyesült Államokban is) vagyonokra szert tenni. Egy dolog biztos: a Vazsnije Isztorii írása szerint nem árt, ha az ember rokonságában akad pár FSZB-tábornok. De lássuk, miről van szó.

(Képünk illusztráció)

Már régen nem volt szó ezeken a hasábokon az Ukrajna és Oroszország között zajló harcokról – most leginkább az észak-koreai alakulatok miatt érdemes odafigyelni a Kurszki Területre, azokról ugyanis kizárólag a Pesti Srácok állítja, miszerint „olyanok, akár Columbo felesége, mindenki tud róluk, de senki sem látta őket” – most már nem csak látták ezeket az alakulatokat, de alaposan el is verték őket, sőt, sikerült két hadifoglyot is ejteniük az ukrán csapatoknak.

(Képünk illusztráció)

Sokszor írtam, mondtam már, hogy az újságírónak a hitelessége a tőkéje, mert ha hazudik és rajtakapják, senki sem fog neki hinni. Ha pedig hitelét veszti, azzal szakmáját is veszti, szóval nem érdemes hazudozni, pénzért sem, előnyökért sem. Rendszerek jönnek és mennek, ez a mostani sem lesz örök, és a KESMA vagy a Megafon munkatársai egy eljövendő, nem illiberális magyar társadalomban nehezen fognak majd elhelyezkedni.

(Képük illusztráció)

Sokan hiszik, hogy a huszonegyedik század háborúit szellemi törésvonalak mentén vívják, egyik ideológia ütközik a másikkal, az autokráciák egymással is lelki rokonságot éreznek – nos, ez az alábbiak szerint egészen addig van így, míg anyagi vagy katonai, netán politikai hasznuk származik ebből, ha ez a motiváció megszűnik, vége a nagy barátságnak is közöttük.

(Képünk illusztráció)