A magyar sajtóban egy elterjedt anekdota szól az esetről, mikor egy vidéki napilap – mondjuk a Nekeresd és Vidéke – azzal a szalagcímmel jelent meg, hogy „Utoljára figyelmeztetjük az Egyesült Államokat!”. Mesélik ezt az 1920-as évekből (állítólag a Debreceni Népújsággal esett volna meg), mesélik ’56 októberéből, de most szerencsénk van: megesett újból, dokumentálhatóan.

Talán nem mondok újdonságot azzal, hogy tegnap minden különösebb fennakadás nélkül, sikeresen letette az esküt Biden elnök, Trump eltávozott, méghozzá a balfenéken, feltűnés nélkül, és ezzel új korszak kezdődött nem csak az Egyesült Államokban, de a világpolitikában is. Hogy milyen lesz, azt még nem tudjuk, de az eddiginél csak jobb lehet.

Annyi komoly dologgal foglalkoztam mostanság, annyi világrengetővel, annyiszor vetettem öszve messze jövendővel a jelenkort, hogy most direkte jólesik kicsit nem hatni, alkotni, gyarapítani, hanem csak a fejemet vakarni egy titokzatos szöveg fölött: remélem, ettől a kis eszmefuttatástól a haza ha nem is fényre, de legalább félmosolyra derül.

Így, hogy a Navalnijjal kapcsolatos legújabb fejleményeket próbálom elmagyarázni – nincs egyszerű dolgom – óhatatlanul előkerül a kérdés, hogy egyáltalán mit látunk mi most? Hogyan és mennyire függenek össze a dolgok? Mit művelnek igazából az orosz titkosszolgálatok, és Éhező Szent Nyikifor hitvalló csontjaira kérdezem: miért így művelik?

Hogy mi történt Alekszej Navalnijjal, az világos: letartóztatták, amint hazatért. Hogy miért tették ezt az orosz hatóságok, az már csak elsőre lenne egyszerű, ugyanis a legtermészetesebb válasz az lenne, hogy mert megtehették. De távolról sem ennyire szimpla ez az ügy: a valódi okokat a nemzetközi diplomáciában kell keresni. A következményeket is.

(Fotó: Navalnij letartóztatása előtt pár perccel)

Egyre különösebb következményei vannak a Capitolium január hatodiki ostromának, és csak imádkozhatunk, hogy legyen időnk őket kiértékelni: mármint, ne sodorják ki a különleges mozzanatokat fontosabb és aktuálisabb erőszakos események a figyelem fókuszából. Ugyanis egyre keserűbbek a levonható tanulságok... a jelek szerint nem érdemes radikalizálódni.

A másodikról mindenki hallott már, igen dicső alakja történelmünknek, kalandos volt az élete, és aki olvasta az emlékiratait, tudja róla, hogy nem csak dicső volt, de okos, művelt, tehetséges ember is, kár volt neki Rodostóba kerülnie. Na, de ő a második volt, a harmadik semmiféle krónikában nem szerepelt – mostanáig. Ma róla fogunk beszélni.

Sokat foglalkoztunk már a kamupártokkal, most is megérnek egy misét. Eddig ugyanis arról folyt a szó, mennyi közpénzt markoltak fel, most az kezd kiderülni, mire költötték. Mármint papíron, mert a gyakorlatban mindannyian tudjuk, hogy zsebre vágták és kész. De van egy sajátos bája a számlázási módszereiknek. Esküszöm, ez a hungarikum, nem a matyóhímzés.

Szóval, most mindenki azt hiszi, hogy elvitte az ördög tegnap este Donald John Trump elnököt, csak épp úgy vitte el, hogy itt hagyta, maximum a közösségi oldalakra nem teheti be a lábát, de elnök még. Körülbelül ennyi látszik a magyar átlagpolgár számára a tegnap este Washingtonban történtekből, ami azért jó, mert szokás szerint elszabadult az események szabad értelmezése a közbeszédben.

Minden jó valamire, illetve minden sörnyitó. Ez axióma, mely nem szorul bizonyításra. Magyarországon ennek egy speciális kivétele érvényesül, mely szerint minden a világon ugyanarra jó, légyen szó akármiről is, jelesül politikai propagandáról beszélek, mindenkinek mindenről a magyar belpolitika kötelező eszébe jusson, különben hazaáruló.