Nincs is szebb annál, mint augusztus huszadikán arra ébredni, hogy az ember Orbán Viktorral bújócskázik. Mármint, ne szó szerint tessék érteni, mindketten benne vagyunk már a korban, de nem volt kis feladat eldönteni reggel-délelőtt, hogy hol van éppen ez az ember. Ugyanis a kérdésben mértékadónak tekintendő kormánymédia kissé összevissza írta meg.

Jön a nemzeti ünnep, volt már ilyen a magyar történelem során, sőt, ha hiszik, ha nem, évente többször is megesik, minek következtében megindul az aranyeső, záporoznak a kitüntetések az arra érdemesekre és érdemtelenekre – mit lehet tenni, már nem fiatalok, de kell a pénz, duzzogva bár, de elfogadják. Büszkék is rá, meg is köszönik, mert illik.

Ilyen sem volt még nálunk, bár hetente tarthatnánk hármat-négyet különböző tárgykörökben, ha azt veszem, hány ostoba, önjelölt gazember nevezi magát tudósnak vagy szakértőnek Hunniában. Kérem, világjárvány idején nincs jobb dolgunk, mint hogy konferenciát tartsunk arról, miszerint nincs világjárvány.

Hétfő van, a sajtómunkás fekete napja, ugyanis hét végén nem történik semmi, maximum Novák Előd kergetőzik pajkosan a szivárványszín zászlóval a pesti éjszakában, de arról már írtunk, most foglalkozzunk inkább a budai Várkapitánysággal.

Még csak karaktergyilkosságról van szó, még nem jön a csőcselék fáklyákkal, vasvillákkal, kövekkel, de ha megtenné, valószínűleg nem esne bántódása. Hiszen csak fegyver volna a kormány kezében. Rendben, a karaktergyilkosság ilyen műfaj, de nézzük meg a módszerét, nézzük meg, hogyan csinálják, mert tanulságos.

Örömmel üdvözlöm a hiánypótló törekvést, mellyel a Pesti Srácok hasábjain találkoztam, mindjárt viszonzom is, mert amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten, csak előtte elmondom, minek örülök én ennyire. Annak, hogy ebből az érdekes és mulatságos sajtótermékből végre megtudhattam, „milyen érzés liberális férfinek lenni”.

Hályogkovácsolásban verhetetlenek vagyunk, az már biztos. Ha akad egy megoldásra váró probléma, mi vagyunk azok, akik kikeressük azt, aki egészen biztosan nem ért hozzá, csak elméletben, szépeket képes róla mondani, nálunk a kocsikereket matematikus készíti, mert kör alakú, tehát értenie kell hozzá, az integrálszámításokat meg bognárok végzik.

Érdekes tétellel jelentkezett Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, mellesleg ez úton is kérném, hogy akinek bármilyen alapjogáért tett már valamit ez a központ, jelentkezzen, mert érdeklődöm a bizarr ritkaságok iránt, bár nagy reményeket nem fűzök a pályázathoz. Szánthó tételeivel azonban érdemes foglalkozni – ugyanebben a műfajban.

Tudom, hogy eleven parazsat gyűjtök most a fejemre, mert egyrészt azok fognak nekem támadni, akik szerint a politikában és az üzletben minden eszköz megengedett, másrészt azok, akik nem tesznek különbséget a valóság és a fikció között, harmadrészt meg azok, akik azt hiszik majd: Orbánt „mosdatom” – de ki kell mondani, hogy a magyar kormányfő nem gratulált Alekszandr Lukasenkának.

(Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda, június 5.)

Nehéz dolog tisztán és világosan látni a fehérorosz helyzetben, még nehezebb érthetően leírni azt: a legnagyobb gondot nem is annyira a folyamatosan változó helyzet, a pergő események okozzák, hanem annak eldöntése, ebben a szomorújátékban ki van kivel, ki van ki ellen, és miért jut az utcákon tiltakozó népnek egyedül az áldozat szerepe?