Jön a nemzeti ünnep, volt már ilyen a magyar történelem során, sőt, ha hiszik, ha nem, évente többször is megesik, minek következtében megindul az aranyeső, záporoznak a kitüntetések az arra érdemesekre és érdemtelenekre – mit lehet tenni, már nem fiatalok, de kell a pénz, duzzogva bár, de elfogadják. Büszkék is rá, meg is köszönik, mert illik.

A nagyobb baj az, amikor el is hiszik, hogy ők kaptak valamit, mármint az okelvélen, pénzen és egy plecsnin kívül. Mondjuk szakmai elismerésnek tekintik: Szakács Árpád, akiről még lesz szó, minden írása alatt jelzi, hogy ő „Lovas István-díjas újságíró”. Na bumm, most esek hasra előtte, Lovassal már akkor utáltuk egymást, mikor Szakács középiskolába járt, különben meg nekem Libik György-díjam van (előttem Andrassew Iván és Csillag Ádám kapta meg, utánam Tamás Gáspár Miklós, Láng Judit és mások), én is odaírhatnám, csak minek?

(Fotó: Jánváry Zoltán)

A mi Szakácsunknak különben lesz még baja a szignójával, mert pár nappal ezelőtt megkapta a „Lancea Regis”-díjat, éspedig az írásaiért, úgyhogy ezentúl úgy kell majd szignáljon, hogy „Lovas István- és Lancea Regis-díjas újságíró”, és ha még kap párat, maga az írás ki sem fog férni a szignó fölé – csak mondom, hogy egy aulikusabb korban az apostoli király kinevezhetné mondjuk valóságos, belső és titkos udvari és személy körüli kamarásnak és tanácsosnak, nemkülönben Lodoméria és Halics hercegesített őrgrófjának, valamint árnyékszéki inasnak és főszékletőrnek – akkor végleg megszabadulnánk a szösszeneteitől, legalábbis nyomtatásban, mert az aláírás mellett semmire sem maradna terjedelem.

Különben kicsit egzotikus ez a Lancea Regis-díj, ugyanis ezt a hasonnevű társaság adja, éspedig:

„Oly elismerés, a mit azon férfi kaphat, a ki életével példázza a szent lándzsa szerepét, a ki maga is „lándzsa”- férfi. A ki a Menny Sugarát tükrözi.”

Elképzeltem Szakácsot, ahogy épp tükröz. És mi a Societas Lancea Regis célja?

„Az Árpád-háznak, mint a honfoglalók és szent királyok nemzetsége kultuszának jelenkori képviselete, az Árpád-ház jelvényeinek és szent ereklyéinek megismertetése, megvédelmezése és jövőbeni átörökítése.

• az ezzel kapcsolatos történelmi kutatások folytatása és elősegítése

• a történelmi tényeken alapuló felvilágosítás, oktatás, nevelés

• az Árpádsávos zászló kultuszának terjesztése

• a Magyar Zászló Napja országos ünnepként való bevezetése

• az Árpád-házi uralkodók és szentek ismeretének és tiszteletének terjesztése

• a személyükhöz köthető ereklyék és művészeti ábrázolások kutatása

• új, kortárs művészeti alkotások létrehozásának elősegítése

• Szent István király és Szent László király napjának kiemelt megünneplése

• Szent Erzsébet napjának megünneplése

• a „Lancea Regis” emlékplakett évenkénti odaítélése, az érme újraverése

• a Magyar Szent Lándzsa őrzése és méltó bemutatása

• az Árpád-házi szentek őrkápolnájának felépítése”

Hát, Szakács kápolnát építeni nem biztos, hogy fog, nehogy még véletlenül kőművesnek nézzék. Az már csak hab a tortán, hogy ez a szépnevű societas 2013-ban még nem a kormány híve volt, hanem a trónkövetelő (jelenleg két magyar trónkövetelő is praktizál, a harmadik csak apostoli kormányzó) I. Levente király udvarához tartozott, de ha ők fel tudják oldani magukban az ellentmondást legitimizmus és a köztársasági kormány elfogadása között, legyenek boldogok, amint a kitüntetettjeik is.

Így néz ki tehát Szakács lándzsája, ő meg a lándzsa nindzsája, de hol a nindzsa findzsája?

Bizony mondom néktek, ahol egy Szakács elismerést kap, nem késlekedhet sokat a Raffay Ernőé sem, elvégre ő a Mester, Szakács csak Inas még, esetleg Legény. Raffay, korára és érdemeire való tekintettel már nem ilyen obskurus díjat kapott, hanem rendeset, államit: egészen pontosan a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült. Még pontosabban – ez valami kultúrharcos betegség lehet, hogy fel kell sorolni mindenkinek minden alkalommal az összes címét – teljes nevén

Dr. Raffay Ernő történész, a Magyarságkutató Intézet munkatársa, a Trianon Kutató Intézet Közhasznú Alapítvány egyik alapítója, a Károli Gáspár Református Egyetem volt tudományos rektorhelyettese, a Bölcsészettudományi Kar volt dékánja, a Történettudományi Intézet Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékének nyugalmazott tanszékvezetője

(Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

kapta. Azt még nem tették hozzá, hogy Ady Endre Eltörlője, a Szabadkőművesek Ostora, valamint Bálám Szamara (ez, ha úgy akarom, nem sértés, ugyanis Bálám szamara előbb látta meg az angyalt, mint Bálám maga), de talán majd jövőre, mikor megkapja a lovagkeresztet, a Népművészet Ifjú Mesterét vagy a Hős Várost, hozzáteszik.

Nem vitatom, Raffay kitüntetést érdemelt, úgy stílusművészete, mint makacs igazmondása méltóvá teszik erre, ugyanis legalább annyira mond igazat, amennyire írni tud, de elvileg történész, nincs szüksége irodalmi érdemekre. Életműve nemkülönben tiszteletre méltó, ideértve az 1980 és 1987 közötti korszakot, mikor is állambiztonsági múltjának megalapozásával volt elfoglalva, póriasabban szólva: ügynök volt, besúgó. Pontos részletek az ügyről itt olvashatóak. Éspedig Kocsis Lajos néven jelentett, állítólag használhatatlan dolgokat, bár ennek ellentmond Karsai László tanúsága, mely szerint:

„Raffay Ernő 1975-től másfél évtizeden át a szegedi bölcsészkaron a Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszéken kollégám volt. Szakmai-emberi kapcsolatunk akkor romlott meg, amikor nem egyetemi főnökei utasítására engem – egyébként teljesen jogosan – 1985 őszén antikommunista és szovjetellenes szakirodalom terjesztésével vádolt meg. Akkoriban a diákok a háta mögött sajnálkozva, lenézően csak azt mesélték róla, hogy: „szegény Ernő, ő nem tanít már, csak nackózik” – vagyis nacionalistáskodik. Rövid, de viharos politikusi pályafutása után jó húsz éve eljutott a nyílt irredentizmushoz, az alig burkolt antiszemita uszításhoz.”

Megérdemli hát azt a tisztikeresztet.

Külön kitüntetést vagy legalábbis alrendet kéne neki és a hasonszőrűeknek alapítani: ők kapnák a tartótiszti keresztet.

Mármost azonban felvetődik egy érdekes kérdés. Ha Raffay, mint a kultúrharc atyja és fő szítója, tisztikeresztet kaphat, megtarthatja azt más, becsületes ember, aki korábban vagy másért kapta meg?

Nyilván nem, az ember nem keveredhet akármilyen társaságba, nem emlegethetik egy lapon mindenféle figurákkal.

Csakhogy – ki adná vissza miatta a keresztjét?

Azt tetszik mondani, bárki, akinek van gerince?

Nagy tévedés. Aki gerinces volt, az már visszaadta korábban, csak Bayer lovagkeresztje miatt több, mint százan, de Szaniszló Táncsics-díja miatt is megindultak annak idején a díjak vissza, a feladóhoz. Most már nem lesz, ki visszaadja.

Lassan kifogyunk a tisztességes emberekből, legalábbis a kitüntetettekből, a gazemberek viszont bőséggel teremnek és kapják is a plecsniket, talicskaszám.

A fene irigyli tőlük, még a kitüntetéssel járó pénzt sem érdemes, olyan ordók ezek, amikkel pénz ugyan jár, de szégyen is.

A végére hagytam azt, hogy Gulyás Gergely miniszter csodás bevezetőjének egy mondatát, ami mintegy meghatározza az egész díjkiosztó értékét. Azt bírta ugyanis szólni a miniszter a bevezetőben, miszerint:

„Augusztus 20. arra emlékeztet bennünket, hogy Európa egyik legősibb államának polgárai vagyunk”

Hát... egyik legősibb? Nem kétlem, hogy régi a magyar államiság, természetesen, Szent Istvánhoz köthetjük. De azért a magyar királyság alapításakor Róma már állt egy ideje.

Athén is.

Nagy Károly is előbb élt.

De legalább nem kell csodálkoznunk. Ahol Magyarország Európa egyik legősibb állama, ott világos, hogy Raffay is történész.

Szakács meg újságíró.

Hiába, nem kerülhet be akárki a lóvalagrendbe.

Lándzsásnak sem, keresztesnek sem.

Szele Tamás