Van, amikor az ember nem tudja, sírjon, vagy nevessen, a groteszk, az abszurditás miatt majdnem elvigyorogja magát, de a helyzet inkább sírnivaló volna. Itt van előttem a Jasin-per anyaga, az orosz ellenzéki politikust „rémhírterjesztés és az orosz hadsereg hírnevének csorbítása” miatt nyolc és fél évre ítélték a héten, ami nem meglepő – az a meglepő, hogy milyen alapon született az ítélet.

Ma egy kis kremlinológiával kell foglalkoznunk, de megígérhetem: jó bonyolult, lesz, aki könnyed és rövid olvasmányra vágyik, keresse máshol, ez most inkább emlékeztet a gordiuszi csomóra, mint bármi másra, és akkor még szolidan fogalmaztam.

Vannak álhírek, amik politikai nyomásra születnek, és vannak, amiket a Véletlen, az Entrópia szül, apjuk a Hanyagság és természetes élőhelyük az online média. Ma ezzel a második kategóriával fogok foglalkozni, és előrebocsátom: tévedésnek tartom a történteket, nem szándékos rosszindulat vagy politikai beavatkozás eredményének.

Nem jó dolog, ha Magyarországról szalagcím jelenik meg a külföldi sajtóban, utóbbi időben főleg nem az: ritkán dicsérnek minket, aki meg mégis megteszi, attól az Isten mentsen meg. Épp ezért vontam össze ma a szemöldökömet, mikor megláttam az ultraduginista Katehon főcímét:

„MŰKÖDHET-E MAGYARORSZÁG HÍDKÉNT IRÁN ÉS EURÓPA KÖZÖTT?”

Nem volt könnyű kideríteni, mi is áll a mai németországi puccskísérlet mögött, teljes bizonyossággal nem is állíthatjuk egyelőre, de mintha egyre határozottabban kezdenének kirajzolódni a háttérben a Kreml Szpasszkaja-bástyájának körvonalai, esetleg a Lubjanka tér közismert épülete is felsejlik a ködben... de mindenekelőtt lássuk a tényeket.

Hogy a végén kezdjem, szokásom szerint, most tessenek Huppát olvasni, míg még van. Sőt, most olvassanak bármit, mert lehet, hogy rövidesen nehéz lesz hozzájutni az online sajtóhoz. Nem várható, hogy lehetetlenné válik, de az eddigi elérhetőség bonyolultabb lesz, legalábbis azok számára, akiknek a „Facebook” és „internet” szavak szinonimák.

Vannak olyan szakmai és emberi teljesítmények, melyek láttán elnémul a sajtómunkás és tiszteletteljesen kalapot emel a szerző előtt. Azért néhány méltató szó mégis megilleti Viktoria Nyikiforovát, mert egyszerűen tökéleteset alkotott. Hibátlan az írása, mármint abból a szempontból, hogy egy szó sem igaz belőle abban a formában, ahogy elénk tárta. Még az írásjelek is hazudnak.

Mostanában sok szó esik arról, mi lesz a háború után. Ezek szükséges elmélkedések, ugyanakkor óva intenék mindenkit attól, hogy azt gondolja: jelenleg kész tervet lehet írni az akkori teendőkről, addig minden legalább harminckétszer megváltozik, és tökéletes megoldás ebben a tökéletlen világban nem születhet – bár törekedni kell rá.

Csak halkan jegyezném meg, hogy mintha jó lenne az a hír, amit hozok, mintha balzsam lenne, egyenesen Gileádból, viszont nem árt alaposan mögé nézni, mert lesz egy-két érdekes folyománya világgazdasági szinten. Arról van szó, hogy a Kremlből kiszivárgott információk szerint az orosz fegyveres erők a Zaporizzsjai Atomerőmű átadására készülnek.

Azokból a kérdésekből ítélve, amik az olvasóktól érkeznek, jelenleg a magyar közönséget három külpolitikai terület érdekli, legalábbis engem ezekkel kapcsolatban szoktak megkeresni. Egyrészt az ukrajnai háború fordulatai – ez természetes – másrészt az Iránban zajló események, harmadrészt, legújabban a Kínában kirobbant tüntetéshullám.