Ilyent se sokat közvetített még magyar csatorna: hétfő este alkimistakongresszust láthattunk a Hír TV-n. Roppant tanulságos volt, több szempontból is, azonban a tanácskozók egyelőre csak részeredményekre jutottak: hogy úgy mondjam, ólomból aranyat még mindig nem képesek csinálni, de aranyból ólmot már igen, igaz, csak gazdasági úton. Mármint úgy, hogy megveszik az ólmot, aranyért.

Tulajdonképpen nem olyan nagy szenzáció. Volt is már ilyen, meg lesz is: konkrétan arról lenne szó, hogy ismeretlen, ám enyves kezek magukhoz szólították a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum teljes éremgyűjteményét, nem tudni még, mikor, de meglehet, már több éve is annak és a régi pénzek helyett utánzatokat mutogattak a nagyérdeműnek mostanáig.

Kérem, én kezdek semmit sem érteni. Most akkor győztünk a várnai csatában? Mert ha igen, akkor Mohácsnál is győznünk kellett, legfeljebb török szövetségeseinkkel együtt, viszont ez esetben ki volt az ellenfél? Illetve, ha Várnában veszítettünk, akkor miről beszél Soltész államtitkár és mi a vitézkötéses, cafrangos, kelevézes köze van ennek az egész régi történetnek a mához?

„Barátom, Platón, de még jobb barátom az igazság” - mondta volt bizonyos alkalomból Arisztotelész. Hát a görög filozófusokkal én is jóban vagyok, de Platón barátom, az igazsággal sem ajánlatos összeveszni, mert inkább ezer vita, mint egy hazugság, amondó volnék. Most is, lám mi lesz: törvénybe idézik az Origo és a Ripost főszerkesztőjét, mert hazudtak.

Szokás mondani, hogy a Facebooknak szinte már csak bajai vannak, és van is ebben valami: fel sem sorolnám már a közösségi oldal botrányait, problémáit, ráadásul ideális célpont a politikai radikalizmus számára, amely mindent ellenségnek talál, ami nem szegődik engedelmes eszközéül – és hát valljuk meg, elsősorban egy világnagy hirdetési felület.

Ma reggel erős töprenkedéssel kezdődött a munka: hogyan lehetne összefoglalni a tegnapi nap történéseit, legalább valamennyire átláthatóan? Sehogyan sem, itt egyszerre annyi minden történt, annyi probléma merült fel, hogy csak a teljesség igénye nélkül mesélhetünk Recep Tayyip Erdogan budapesti látogatásáról – röviden, Budapest egyszerűen leállt.

Kicsit zavarban vagyok, mert valami nagy-nagy rendet kéne rakni a fejekben még most, reggel – izgalmas napnak nézünk elébe, jön Budára a padisah, csak most a jelek szerint a pesti emberek főzik őneki a feketelevest, nem az ő konyháján zubog a kávé Török Bálintnak. Hát igen, épp ez az... hogy Török Bálintnak semmi köze Erdoganhoz, és ezt jobb tudni.

(Fotó: GreekReporter.com)

Forr a világ bús tengere, ó magyar, mondaná Berzsenyi, pedig hát csak a kávé forr így, reggel, a keserű lé, amiben forgolódunk kedves mindannyian ilyentájt. Meg mindenféle politikai kérdés forog a szőnyegen, egyik-másik már napok óta, ilyen a magyar állam által megvásárolt osztrák hadiipari cég ügye, melyről a legvadabb pletykák keringenek, szóval tegyünk egy kis rendet közöttük.

(Képünkön: Hirtenberger 120 mm-es tábori tomográf, bocsánat, aknavető)

Így legyen ötösöm a lottón, szoktam mondani, ha egy írásomban sikerül viszonylagos pontossággal megjósolnom a később bekövetkező eseményeket. Most azonban ez olyan alaposan sikerült, hogy komolyan gondolkodom egy jósda nyitásán, nagy kár, hogy nem tudok folyamatosan ennyire hatékony lenni. Igen: a ferihegyi drónháborúról van szó.

(Fotó: AIRportal.hu)

Unom, becsületemre mondom – nekem még van olyan, sosem dolgoztam az Origónál – unom. Mérhetetlenül unalmasnak, értelmetlennek és már kicsinyesnek is találom azt a sokadik médiaháborút, melyben van szerencsétlenségem időnként odacsapni: lassan már csak akkor teszem, ha tűrhetetlent látok. Igen ám - de mindennap látok.