Na jó, latin betűkkel is ideírom, ne tessék azt mondani, hogy rossz vagyok: Hóngjūn Chángzhēng. Még mindig nem ugrott be? A Hosszú Menetelésről van szó, mely nevének ellenére nem egy csavargyár sztahanovi műszakja volt, hanem egy gyalogmenet Csianghszi és Jenan között, nehezített terepen, a sportesemény egyértelmű győztese Mao Ce-tung lett, bár a díjátadó kicsit csúszott.

Ja, tetszene mondani, az a kínai izé, 1934 és 1936 között? Hát ahhoz nekünk mi közünk? Sok nincs, csak annyi, hogy nálunk is meg akarják tartani. Csak nálunk rövidebb, könnyebb távon, rendezik, szó nincs például Jünan hegyein való átkelésről, nehéztüzérséggel a gyalogság vállán, egyszerűen átsétálnak a Bem térről a Kossuth térre. Esetleg a bayerzsoca átússza a Jangce folyót, mint a nagy Mao elvtárs tette, de ha nem sikerül csütörtökre ideterelni a Jangcét, akkor a Dunát nem ússza át. Aztán meghallgatják Orbán Viktor beszédét, ő a másik Mao elvtárs, szétoszlanak és évtizedekig mesélik majd, mekkora hősök voltak.

Eddig világos. De mitől olyan nagy ez a menetelés?

Attól, hogy mindenki a választási kampány kulcseseményének tekinti. Hát, elég nagy hiba.

A kormánypártokat értem. Illetve, őket sem értem, mert merőben logikai szempontból, ha pusztán a tényeket nézem, akárhány embert is sikerül kivinniük erre a nagyon hősinek tekintett sétafikára, erre a kis korzózásra, arra semmi garancia nincs, hogy a résztvevők rájuk fognak szavazni. Erősen valószínű, az igaz, de nem axióma, miszerint aki menetelt, az szavaz is. Pláne, ha megfázik a meneten – és erre van esély – aztán utána az ágyat nyomja, esetleg megtapasztalja kiváló kórházi viszonyainkat is. De mondjuk, hogy minden résztvevő a kormányra szavaz. Fogadjuk el, munkahipotézisként. Akkor mi van?

Akkor sincs semmi. A szervezők gyöngye, bayerzsoca tegnapi nyilatkozatában azt mondta, kétszázezer emberre számítanak. Ez körülbelül az összes szavazó negyvened része, ha nyolcmillió választásra jogosulttal számoltam, bár a tapasztalat azt mutatja, hárommillióan ebből el se szoktak menni voksolni, így mondjuk az említett létszám az összes szavazó egyhuszonötöd része. Négy százaléka. Optimális, mármint szervezői szempontból optimális esetben, ha tényleg lesznek annyian.

Már, ha annyian lesznek. De itt következik majd a számháború, a látomások játéka, melynek során majd ki-ki annyi résztvevőt vizionál oda, amennyi neki tetszik. Kormányoldalról javasolnám újból a Rákay mestert kinevezni számlálóbiztosnak, ő nagyon nagy matematikus, már bizonyította, mikor milliókat számolt össze a Kossuth téren: ott vannak is milliók, csak forintban, nem emberben, bár az illető később forintban is számolgathatta a millióit.

Ellenzéki oldalról pedig két törekvés észlelhető: vagy az, hogy legyenek minél kevesebben a résztvevők, vagy az, hogy legyenek minél többen – és gyűlöljük ezt a minél több embert. Egyik hozzáállásnak sincs semmi értelme, ugyanis ez az esemény nem bír valódi fontossággal. Az ellenzék az indulatok szításával megint belesétál a kormány csapdájába – a kormány ugyanis imádja a szimbolikus politikát, maga a békemenet is egy szimbólum, akkor van jelentősége egyáltalában, ha fontosnak találjuk, elfogadjuk. Mivel erőszakos cselekményekre jelen helyzetben egyáltalán nem számíthatunk, a gyakorlatban teljesen mindegy, hogy húszan lesznek a résztvevők vagy kétszázezren. (Ha esély volna lázongásokra, mint 2006-ban, akkor más lenne a helyzet).

Ez színház, cirkusz, illúzió. Barnum és Bailey a Kossuth téren bemutatja Orbán Viktor attrakcióját, egyedül a kupolában, védőháló nélkül, lovon és trapézon. Mivel beléptidíj nincs, a nézőszám mindegy.

A cirkuszhoz tartozik még az is, hogy bayermester tegnap bejelentette, miszerint Buffalo Bill menet közben őt majd megpróbálja lelőni egy Dragunov mesterlövészpuskával valamelyik háztetőről. Nem kétlem, hogy ez a látványosság sokakat vonzana, de abban sem kételkedem, hogy el fog maradni: a mesterlövészek drágán dolgoznak és szakmájukból fakadóan néha tévedésből találnak is, szóval nagy a rizikó, én az ő helyében ezt azért nem szervezném meg.

Ellenzéki oldalról viszont már terjednek a látomások, már több ember részvételét tételezik fel, mint amennyi a Kossuth téren elfér – sőt, tegnap azt is volt pechem látni, hogy egy noname Facebook-oldal hamis mémje alapján konkrét személynek sikerült nekiesni. Az illetőről ugyanis azt állította a névtelen szerző, miszerint ki fog menni a békemenetre. Dehogy fog, a saját oldalán cáfolta is, esze ágában sincs. Na, ez volt az, ami senkit sem érdekelt, mert tény volt: megindult az átok-mocsok-gyilokáradat a megrágalmazott ellen, aki védelmére kelt, lehurrogták, ha személyesen kezükbe került volna az alany, tán meg is lincselik.

Mindezt egy olyan oldal mémje alapján, melynek nincs nevesített szerkesztője sem. Azt sem lehet tudni, nem a kormány fizeti-e az ügyes kis mémkalózt.

Az indulatok tombolnak, a józan ész sutba vágva porosodik.

Hát így tényleg nagy győzelem lesz a különben teljesen lényegtelen poroszkálás: mármint, ha nem tojjuk le, hanem kulcsfontosságú eseménynek tekintjük. Ezt a legjobban a kormány szeretné, aki őrjöng most, az pont azt teszi, amit ők várnak el tőle.

A békemeneten meg pont annyian fognak részt venni, ahányan ott lesznek, eggyel sem többen, sőt, kevesebben sem. Felesleges számolgatni, jelenléti ívet írni, véleményem szerint mezei hadakkal együtt lesznek majd maximum ötvenezren, amit aztán ki-ki annyinak számol, amennyinek akar.

A választás nem ezen a cirkuszi eseményen dől el.

Hanem a fülkékben.

Különben a szervezők is ügyetlenek. A XVIII. század végén sokkal nagyobb létszámú menetet tudtak szervezni Londonban sokkal olcsóbban.

„1798-ban valamennyi londoni lapban egy hirdetés jelent meg ezzel a tartalommal:
„Mához egy hétre pont 12 órakor még soha nem látott menet fog a
Westminster-apátság templomába bevonulni. A menetben a következő személyek fognak felsorakozni: Agg férfiak és nők. Mindkét nembeli özvegyek és gyermekek. Nős és nejüktől elválasztott férfiak. Férjes és férjüktől elválasztott nők. Mely ünnepélyes menet megtekintésére minden rang− és rendbeliek ezennel tisztelettel meghívatnak.” A szörnyű bolondságban az volt a legjobb, hogy senki sem vette észre a szövegezés fortélyát, amely szerint tulajdonképpen mindenki a menetbe tartozik, akármiféle korú, nemű vagy állapotú legyen. Mikor a jelzett napon már jókora tömeg hullámzott a Westminster-apátság előtt, egy öblös hang elbömbölte magát: Április elseje!” (Ráth-Végh István: A fáraó átka)

Hát, tetszik látni, itt is olcsóbb lett volna ez a módszer.

Ugyanis a békemenet az az eszköz, ami március tizenötödikéből április elsejét csinál.

És aki komolyan veszi, az lesz április bolondja.

Szele Tamás