Nem, kérem, nem hagytam abba az álhírlapok üldözését az elmúlt héten, csak egyrészt zajlott az élet a valóságon innen is, nem csak a valóságon túl, másrészt nyomoztam. Pipázva, mint egy Sherlock Holmes. Ráadásul eredményesen. Annyira eredményesen, hogy ez most kicsit kínos is lesz – de muszáj foglalkozni a dolgokkal, érdekes eredmények születtek.

Először is: az eddig névtelen és elérhetetlen fake news-világ kezd kibukkanni a misztikus ködből. Eddig az volt a legfőbb eredmény, miszerint megtudtuk, hogy az anephangja című rémmese-antológiát bizonyos Manyika követi el (http://huppa.hu/szele-tamas-manyika-idogepe/) – most már vannak nevek, címek, elérhetőségek is. Más kérdés, hogy pont emiatt jogi nyilatkozatok, felszólítások és korlátok is vannak, tehát a szokottnál óvatosabban és jogkövetőbben kell fogalmazni.

Két esettel foglalkozunk ma, és ezért külön felhívnám a figyelmet, hogy az etikátlan sajtó nem valamely politikai oldal sajátja: ugyan jobboldalt inkább megfigyelhető, de baloldalt sem röstell pár ember – kollégának nem nevezhetem őket – aljas és megengedhetetlen eszközökhöz folyamodni. Vegyük például az Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága nevű valamikori Facebook-csoportot, ami mára önálló orgánummá, külön honlappá nőtte ki magát. Az odáig rendben van, hogy radikálisan ellenzékiek, egészen a fanatizmusig, illetve maga a fanatizmus már nincs rendben, mert trágyát takarítani lapáttal kéne, nem úgy, hogy felégetjük az istállót, de lelkük rajta, ez - speciel – nem etikai vétség.

Az etikai vétség a plágium.

Mert mit látunk náluk pár napja?

Beszélgetés, erős címmel: „Dr. Varga Zoltán: Orbán Viktor retteg, mint minden diktátor!

Írta: Rubóczki Tamás 2018. május 3.” (https://olkt.hu/dr-varga-zoltan-orban-viktor-retteg-mint-minden-diktator/)

Interjút készíteni bizony mesterség, jó interjút készíteni tán művészet is. És ez az interjú igenis jó: kár, hogy megjelent már előbb a 168 órában, Sándor Zsuzsanna tollából... (http://168ora.hu/itthon/orban-retteg-mint-minden-diktator-149308) Igaz, nála nem volt felkiáltójel. Profi ritkán használja címben: olcsó, hatásvadász eszköz.

Akkor mi is történt itt? Az OLKT ugyan utólag az írás alá az elérhető legapróbb betűkkel beapplikálta, miszerint „Az eredeti cikk itt található.” és megadta a linkjét, ez talán annak volt köszönhető, hogy az olvasók jelezték, hogy átlátnak a szitán, a fotós nevét is levették (ugyanis az első verzióban nem az ő képei szerepeltek), egyszóval a jogi formaságoknak – utólag, mondom, utólag – némiképp eleget tettek, de ha fel nem figyel rá néhány ember, aki mindkét változatot látta, hát Sándor Zsuzsannát máig Rubóczki Tamásnak hívják. És nem lehet minden írás mellé őrséget állítani.

Jó, mondjuk most rájöttek a hibára (mert figyelmezették őket), de mi lesz a sajtótermék hitelével? Ja, semmi, nem az a legfontosabb. Továbbra is ott maradnak az ellenőrizetlen, ellenőrizhetetlen forrású mémek, például az Egy Akárki (édesanya, édesapa, nyugdíjas, fiatal, satöbbi) Levele című szösszenetek, melyek az ötvenes évek munkáslevelezőitől származhatnak, ugyanis ember nem fog úgy sajtólevelet írni, hogy ilyen általános módon szignálja. Feltűnik még náluk a roppant hitelességéről közismert Molnár F. Árpád és a magyar politikai élet legtöbb szereplője, bár ahogy elnézem, a felük sem tudja, hogy ő ott publikál. Legalábbis például Lendvai Ildikóról nehezen hinném, hogy a nevét adná egy ilyen hiteles oldalhoz.

No, mindegy, jogilag, hangsúlyozom, jogilag nem lehet kifogással élni, a szakmai etika meg le van tojva. Mondjuk lévén, hogy ez valóban csak a profikat érdekli, nem is csoda. Menjünk tovább, most kormánypárti vizekre tart a fregatt, ágyúkat kartácsra tölteni!

Nos, akkor tekintsük a hirmagazin.eu Soros-interjúját. (https://www.hirmagazin.eu/ezt-te-sem-hitted-volna-kiderult-a-nagy-titok-migrans-ugyben-soros-gyorgy-exkluziv-interjuja-osszatok-meg-ezt-a-cikket-mert-ezt-az-aljassagot-mindenkinek-meg-kell-tudnia)

A hamis Soros-interjú manapság lassan kötelező kűr az álhírlapokban, akinél még nem jelent meg ilyesmi, azt kigolyózzák az úri kaszinóból és a grófokkal nem párbajozhat, grófnőkkel nem vérbajozhat, szóval kihagyhatatlan, elkövette a hirmagazin.eu is.

A szokott hazugságdömping, olyan állítások, kifejezések, melyeket soha nem hallhatnánk egy üzletembertől, csak éppen nem idézhetjük: tiltja a törvény. Ugyanis a hirmagazin.eu nem tucatáru, nem olyan, mint a többi álhírlap, nekik van impresszumuk és jogi nyilatkozatuk is, melyben tiltják, hogy a náluk megjelent írásokat akár részben, akár teljesen bárki az engedélyük nélkül idézhesse. Azt azonban nem tiltják és nem is tilthatják, hogy – mint fentebb látható – megadjam a hozzáférést, elérhetőséget. Ki-ki olvassa el, ha nem hisz nekem, én ugyanis azt mondom, hogy az interjú fiktív, a forrásként megadott dga-uk.com nem létezik, illetve létezik egy dga.com: ami azonban üzleti tanácsadó cég 1993 óta és soha nem írtak semmit Soros Györgyről (http://www.dga-group.com/)

No, de nem is az a lényeg, hogy hazugság, azt már megszokhattuk: az a lényeg, hogy van gazdája! Ez az, ami szokatlan a fake news világában. Ugyanis a valóban hihetetlen interjú címe alatt olvasható: „közzétette: Géza”. Géza pedig az impresszum alapján nem lehet más, mint a lap főszerkesztője, legalábbis megalapozott vélelmünk szerint, vagyis Bognár Géza. Sőt, ő „tette közzé” az interjút magyarázó későbbi anyagot is (https://www.hirmagazin.eu/olvasoink-kertek-labjegyzet-a-soros-gyorgy-interjuhoz), melyben elismeri, hogy izé, ezek „másol, más platformokon megjelent tartalmak”, és idézeteket mutogat – elérhetőségek nélkül, természetesen.

Akkor most ez interjú?

Nem interjú, ugyanis interjú az, amikor valaki személyesen beszél valakivel valamiről, majd a beszélgetés tartalma szerkesztett formában megjelenik valahol. Itt azonban nem beszélt senki senkivel, sem a hirmagazin.eu, sem a sosemvolt dga-uk.com részéről. Hamisítvány, elejétől végéig.

Különben ez az orgánum még nem is nevezhető a legvéresszájúbbnak, ha van egyáltalán ilyen rangsor, migránsozik keményen, de látszik, hogy valakik szerkesztik. Azért is vagyon neki impresszuma. Akadnak benne bőven nem politikai természetű hírek is, csak ami politikai – az ilyen. Másfelől az is érdekes, hogy megjelenik több nyelven is, persze a magyar változattól eltérő tartalommal: a román nyelvű variánst például hírügynökségi anyagokból rakták össze, mondjuk a német és az angol nyelvűt is, de ez mégis azt jelenti, hogy ott valaki legalább valamennyire kell beszélje ezeket a nyelveket, legalább annyit értenie kell, hogy miről szól a hír. Megjegyezném: a hírügynökségi anyagok felhasználása természetesen megengedett, csak nem a teljes anyagé, változtatás nélkül, és nem úgy, hogy saját tartalmat nem adunk hozzá.

Egyszóval: akár az egyik, akár a másik esetet tekintem, arra jutok, hogy van névvel vállalt, lenyomozható, követhető álhír vagy plágium is, ezeket néha módosítják, néha magyarázzák (a legtöbbször nem), viszont ha egy anyag egyszer kiment, az olvasó minden utólagos magyarázatot vagy helyesbítést külön kezel, az eredetitől függetlenül (amiben van is némi igaza, hiszen külön is olvassa őket). Így hát az eredeti álhír – amennyiben elég tetszetős és sokak elképzelésével egybevág – zavartalanul fog terjedni a továbbiakban is. Ezt nagyban gyógyítaná, ha a helyesbítéseket az eredeti alá tördelné be a szerkesztő (mondjuk az OLKT valahogy így tett, csak az nem helyesbítés volt, hanem módosítás), de hát ne várjunk hatékony helyreigazítást olyanoktól, akik helyre sem akarnak igazítani.

Tudom, hogy ez az írás felhördülést fog kiváltani bizonyos körökben: hördüljenek, ahogy és amennyire tetszik, a tények sajnos tények maradnak, és nem függenek senki véleményétől sem. Ez nem érzelmi kérdés.

De hát nincs jó világ? Nincs sajtószabadság? Hiszen láthatjuk: bármi megjelenhet, még az is, ami nem igaz!

Hát hiszen pont ez a baj. Hogy elöntötték a világhálót a bármik, akármik és hazugságok: senki sem fogja kiverni a fejemből, hogy oka van annak, miszerint a gyeplőt pont most dobták a lovak közé, tán még kicsit a fenekükre is vágtak az ostorral.

Addig megy majd a folyamatos lódítás, hazudozás, ferdítés és egyéb etikátlan magatartás mindkét oldalról, míg okot nem adnak majd a sajtótörvény módosítására, és onnantól kezdve majd nem bármi jelenhet majd meg, hanem semmi, amit nem engedélyeztek központilag.

Egyszóval: minden hazug, etikátlan írás egy-egy lépés az állami cenzúra bevezetése felé.

Foszladozó kötélen táncolnak az álhírlapírók, de mit nekik Hekuba: ha majd nem foglalkozhatnak ezzel, elmennek más munkakörbe, esetleg beállnak nemzeti szabadsághősnek egyik vagy másik oldalon.

A valódi, hiteles, független sajtó meg majd éhen hal.

Az őket már nem fogja érdekelni.

Szele Tamás