Forgókínpad

Forgókínpad

Lájkvadászat Indiában

2018. május 12. - Szele Tamás

Indiában régebben tigrisre szoktak vadászni, de ma már lájkért megy a trófeára áhítozó üzletember a szubkontinensre: és persze, nem csak oda. Mága Zoltán például laza 560 ezer lájkot lőtt még tavaly novemberben arrafelé, épp most vizsgálja az ügyet a Gazdasági Versenyhivatal. Mielőtt elkezdenénk emlegetni a hiúság vásárát, gondoljuk át: mire is jó a lájk?

Mert ugyan kötelesek vagyunk jelezni, hogy míg be nem bizonyosodott az, hogy ezeket a lájkokat valamilyen módon vette a hegedűs vitéz, addig jóhiszeműen fel kell tételeznünk, miszerint ő ennyire népszerű a világnak abban a sarkában: mindazonáltal azért ne nézzük se Mága mestert, se magunkat se egymást hülyének, ilyen növekedés – két hónap alatt minden nap tízezer új kedvelés – nem létezik. Ingyen semmiképpen sem.

Még Ázsiában sem.

Sehol sem.

És aki azt hiszi, hogy önbecsapásról van szó, a zenész azért szerezte be a lájkszázezreket, hogy elégedetten nézegethesse őket vagy dicsekedhessen velük a kollégái előtt, az téved. Nagyon nagyot téved, itt pénzről van szó, nem is kevésről. Sőt, vannak a dolognak politikai vonzatai is (bár azok másodlagosak).

Szóval, hogy az elején kezdjük, a Facebookon három fontos mérőszámot ismerünk, a lájkok, a megosztások és a megtekintések számát. Ez a közösségi oldalt használó magánembernek maximum hiúsági kérdést jelenthet, ugyanis szinte csak még szellemi fejlődésüket be nem fejezett kamaszok csinálnak kabinetkérdést abból, mennyire népszerűek: a felnőtt ember tudja, amit a klendevi csodarabbi úgy fogalmazott meg, miszerint „azt nem lehet, hogy mindenki szeressen”. Más a helyzet azokkal, akik így vagy úgy érdekeltek a posztjaik terjesztésében: újságírókkal, politikusokkal, véleményvezérekkel, „influencerekkel”, és egyéb közéletben lézengő ritterekkel. Színészek, zenészek esetében is fontos.

No, de miért?

A válasz egy szó: reklám.

Az online sajtó – jó esetben – hirdetésből él, és egy hirdetés árát az határozza meg, hányan látták és/vagy nyitották meg. Többek között ezért hemzsegnek különben az álhír-oldalak is (meg politikai okokból, ne ámítsuk magunkat), ugyanis a szenzációsra felpumpált álhír vonzza az olvasót, és a tartalom előtt, után, valamint körülötte reklámozzák a körömgombát minden mennyiségben.

A valódi sajtó reménytelen harcot vív az olvasottságért, és érdekes módon nem is egymással, az régen volt, mikor pénzbe került az újság, és egy ember naponta nem vett belőle sokat – manapság, mikor ingyen van, az olvasót kell meggyőzni, hogy nyissa már meg azt a cikket, olvassa el. Mert nem teszi: naponta érkeznek visszajelzések, tömegével, amik azt bizonyítják, hogy a kedves kommentelő csak a címet és a bevezetőt olvasta, meg a fotót nézte meg. Annak alapján szól hozzá, az írás nem is érdekli. Hát, van aki a tányért eszi, van, aki a pörköltet... sőt, a kedves felhasználók egy jelentős rétege nem is tudja, hogy meg lehetne nyitni az írást. Azt sem tudja, hogy az egy írás.

Azt hiszik sokan, hogy az ott csak egy kép, címmel és két sor szöveggel.

Az ám, csakhogy a hirdetési ügynökséget mindez nem érdekli. Velük köt a lap egy jó bonyolult szerződést, ami leszögezi, az oldalon közölt reklámokért mekkora forgalom esetén mennyi jár. Kis foci – kis pénz. Nagy foci – nagy pénz. (Illetve: valamivel nagyobb). Ügynökség nélkül is lehet szerződni, csak akkor a hirdető fél marketingesei fogják átnézni a sajtótermék forgalmát, de elektronmikroszkóppal. Szóval, ismerünk olyan magyar sajtótermékeket, amelyek hihetetlennek tűnő forgalmukat bizony vásárolt lájkokkal vagy robotokkal érik el és így olyan olvasottsági sávba kerülnek, ami sokkal magasabb bevételt garantál nekik, mint amennyit megérdemelnének. Ez persze tilos, csak nehéz ellenőrizni.

A politikusok nyilván voksvadászatnak tekintik a lájkszerzést, és el is hangzik minden kampányban, kinek hány követője, kedvelője, van, hányan láttak egy-egy videót. Ez azért nem egy valódi politikai tőke: nem nevesíteném, de épp az idei választások alatt mutatott fel két párt is olyan mesebeli eredményeket, amilyenek egy magyar nyelvű piacon elképzelhetetlenek, aztán lám, valahogy mégsem nyertek. Nahát, nahát. Mi több: volt politikus, akivel meg kellett szakítanom a beszélő viszonyt, úgy összevesztünk - mert képtelen volt felfogni, hogy tízmilliós piacon két óra alatt robotok nélkül nincs kétmillió megtekintés. A legnagyobb valós eredmények is hetek alatt jönnek össze, és nem ilyen mennyiségben. Például az én legnagyobb olvasottságom, évekkel ezelőtt 250 ezer volt, egyszer, akad mellé egy pár százezres olvasottság is, de a valódi, napi forgalom valahol pár ezer és húszezer közé esik. Ha belegondolunk, hogy a Magyar Hírlap auditálását akkor hagyták abba, amikor az eladott példányszáma hatezer alá csökkent, ez is elég szép. Csak yachtot nem vesz belőle az ember.

De milliós forgalom, órák alatt a magyar piacon akkor sincs, ha a videón a pucér miniszterelnök játszadozik hiányos öltözetű hölgyekkel és tejszínhabot ken a saját feje tetejére, valamint azt kiabálja, hogy „Unga-bunga”. Ez egy tíz-tizenötmilliós piac, nem fog minden tizedik fogyasztó megállni, eldobni, ami a kezében van, és rohanni, hogy megnézhesse a propagandavideókat. Azt készséggel elhiszem, hogy a népszerűségi mutatókban csodásan néznek ki a számok, és hát a magyar politika már régóta nem eredményeket termel, hanem mutatószámokat, csak ezeknek kevés köze van a realitásokhoz.

Na, de Mága mester sem nem újságíró, sem nem politikus. Akkor mire volt jó neki a lájktenger?

Hát, kérem, ez is üzlet.

Már tavaly novemberben – érdekes módon akkortájt, amikor ő is hirtelen ennyire népszerű lett – felröppent a hír, hogy egyes népszerűbb közszereplők oldalai egymilliárd forintot is érhetnek. Például a Kasza Tibié. Mármost ez az „érhet” egy relatív fogalom, hiszen mindenképpen arról van szó, hogy ha eladná ennyit kéne kapjon érte az illető, csak nem bolond eladni. Ugyanis az az oldal tőle olyan, amilyen, ha abbahagyja a saját feltöltéseket és eladja vagy önálló médiummá alakítja, pár hét után le fog zuhanni a forgalom. Az oldal értékét mindenképpen meghatározza a kedvelők száma, hiszen ennyi emberhez juthat el rajta tartalom: csakhogy a tartalom nem állhat kizárólag hirdetésekből, az olvasónak kell kapnia valamit, hogy azokat is zsebre tegye, úgy is mondhatnám, hogy minden spenóthoz jár egy kis fasírt vagy tükörtojás. Ha az oldalak tulajdonosai eladogatnák a felületeiket, a vásárló csak pár hétig tudna azokon eredményesen hirdetni – és az azért nem ér meg egymilliárdot.

De akkor mi az üzlet ebben Mágának vagy bárki másnak?

A támogatott tartalom, a bújtatott reklám, a termékmegjelenítés.

Ha az én oldalamon megjelenik egy fotó, és azt ábrázolja, hogy egy teraszon üldögélve, újsággal az asztalon sörözök, akkor nem történt semmi, maximum páran az egészségemre kívánják.

Azonban, ha – és ez némiképp független egyéb tevékenységemtől, tehát attól, mivel foglalkozom, hiszen mesterségesen is elérhettem a nézettséget – százezrek vagy milliók látják az oldalamat, akkor más a helyzet. Akkor nekem jár pénz az újságtól, amit olvasok, a sörgyártól, aminek a termékét iszom, a terasz tulajdonosától, ahol ülök és ha látszik az asztal vagy a szék márkája, akkor még a bútorgyártól is. Ezt elvben a Facebook szabályzata szerint jelezni kell, csak nem nagyon szokták megtenni: megint az a probléma, hogy ritka és bonyolult az ellenőrzés.

Tehát az okos ember nem eladogatja az oldalát, hanem fejleszti – ez idáig törvényes is – és igyekszik kihasználni anyagilag a nagy forgalom adta lehetőségeket, ami pont addig törvényes, míg ki nem derül.

De mennyibe kerül egy lájk, egy megosztás, egy megtekintés?

Kapaszkodjanak meg: nyíltan kereskednek vele. Itt látható egy áruda kínálata. (http://likebolt.com/)

lajkbolt.jpg

Láthatjuk, hogy pár forintért dobják az ember után a különböző szolgáltatások darabját, egy Facebook-lájk például kilenc forintra jön ki, a You Tube-megtekintés olcsóbb.

Ha Ázsiából szerezzük be, diszkont-áron, akkor még ennél is sokkal olcsóbb lehet: viszont igen hasznos portéka tud lenni.

Mi ebből a tanulság?

Első tanulság az, hogy ha valami látszólag ok nélkül nagyon népszerű lesz, abban befektetés van, és nyereséget fog termelni rövid időn belül.

A második meg az, hogy csakis annak az online statisztikának tessék hinni, amit saját kezűleg tetszettek hamisítani.

Még egyszer mondom: míg nem bizonyosodik be az ellenkezője, az említett Mága urat megilleti az ártatlanság vélelme, úgy kell tekintenünk, hogy neki váratlanul megugrott a népszerűsége, mit ad Isten, egy ázsiai régióban.

Hivatalosan így kell tekintenünk.

Hogy nem hivatalosan mit gondolunk, az már a mi dolgunk: de hogy az online népszerűségnek mostanra már semmi köze a valósághoz sem a gazdaságban, sem a politikában, az biztos.

 

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása