Forgókínpad

Forgókínpad

Prőhle, Bencsik és az Izvesztyija

2018. augusztus 02. - Szele Tamás

Hát kérem, az úgy van most, hogy a Magyar Idők és a Demokrata elbocsátották Prőhle Gergelyt a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről, kár, hogy erről sem az érintett, sem a munkáltatója hivatalos formában nem tud, nemhivatalosban sem, tehát akkor most gond van, igazítani kell. Helyre. Na, nem a kormánysajtó elhamarkodott írásait, hanem a tényeket, a cikkekhez.

Itt, kérem, valami belső szerveket nagyon elnézett egy béljós, mégpedig a Demokratánál, most már vakarhatja a fejét, gyorsan kell intézkedni. Egyfelől, ugye, a hír cseppet sem volna meglepő, már, ha igaz lenne: Prőhlén gyakorolta a céllövést az elmúlt hónapokban az összes új kultúrjanicsár, céltáblának használták, ráadásul kormánypárti céltáblának, aminek panaszkodnia sem szabad, elvárják tőle a lojalitást – egy ellenzéki céltábla legalább anyázhat egy kicsit időnként, de neki mosolyogva kellett tűrnie az ostromot. Mert ha meg- vagy felszólal, ellenzékivé változik és kirúgják. Vagyis trockista az, aki tiltakozik az ellen, ha trockistának nevezik, hiszen a Párt sosem téved – igaz, trockista az is, aki tűri, mert hiszen még csak nem is cáfolja a vádat, egyszóval mindenki trockista, de nem mindenkit végeznek ki egyszerre, elvtársak, tartsunk némi ütemet is.

Lássuk elsőként az inkriminált írást a Demokratából. (http://www.demokrata.hu/hir/kultura/levaltjak-prohle-gergelyt)

Távozik Prőhle Gergely a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről – értesült lapunk az érintetthez közelálló forrásból.

Információnk szerint Prőhle Gergelyt az új miniszter, Kásler Miklós rendelte be magához a hét elején, s bár Prőhle eleinte ragaszkodott posztjához, sőt, kifejezte együttműködési szándékát, a beszélgetés mégis azzal zárult, hogy le kell mondania posztjáról.

Kásler Miklós elsősorban a Tanácsköztársaság politikai és esztétikai igazolását kérte számon az igazgatón. Mint ismert, a sajtóban viták zajlottak egy Tanácsköztársasággal foglalkozó kiállításról, amelynek hivatalos kiadványát Prőhle jegyezte.

Úgy tudjuk, hogy már csak a szükséges adminisztratív teendők vannak hátra, és Prőhle Gergely szeptembertől már biztosan nem lesz az irodalmi múzeum vezetője.” (Demokrata.hu)

Hát, azért maga a szöveg is problémás. A „forrást” nem nevezi meg, mondjuk a forrás védelmében, bár nem tudom, hogy mi bántódás érhetné azt, aki egy teljesen legális kormányintézkedésről számol be a sajtónak, de legyen, az informátor anonimitása szent. Ezek után olyan részletességgel számol be a derék informátor a beszélgetésről, mintha maga is jelen lett volna – hát hányan beszélgettek? Kásler, Prőhle és a hivatásos szivárogtató? Az ilyen tárgyalásokat nem négyszemközt szokás intézni? Elképzelem a jelenetet:

- Jónapot, miniszter úr, üdvözöllek! A kolléga úrban kit tisztelhetek?

- Szerbusz, kedves Gergelyem, szolgálatodra! Ő a hivatalos tanú és egyben szivárogtató, tudod, a Demokratától küldték, a lejáratási rovattól.

- Ó, az mindjárt más, kérem, csak tessék, ha lehet, jegyzeteljen is, vagy inkább rögzíti a beszélgetést?

- Á, igazgató úr, elég felvennem a telefonommal. A többi már a kollégák dolga a szerkesztőségben.

- Jó munkát, Tanú úr. Akkor, Miniszter uram, rátérhetünk a lényegre?

- Természetesen, igazgató uram, épp akartam kérni!


Egyszóval, megdönthetetlennek látszó állításokat olvashattunk a Demokratában (ezeket vette át a Magyar Idők is), mely állításokra semmi bizonyíték nincs, semmi garancia, tessék elhinni, mert azt mondták, és akinek olyan szép kökény szeme van, mint a Demokratának, az nem is tudhat hazudni.

Csak az a pogány Index, az ne volna. Elolvasták ugyanis a kurzusba egyébként tökéletesen illeszkedő hírt, és – újságíróhoz méltóan – utánanéztek. Kiderült, hogy egy szó sem igaz a dologból, még az ellenkezője sem úgy volt. (https://index.hu/kultur/2018/08/02/prohle_gergely_demokrata_magyar_idok_pim/)


Prőhle Gergely viszont nem tud a leváltásáról. Az Index megkeresésére a Petőfi Irodalmi Múzeum kommunikációs vezetője közölte, hogy Prőhle utolsó információja az, hogy a miniszter úr méltatta a tevékenységét, nem tudnak menesztésről.” (Index)

Hát akkor most mi van?

Most az van, hogy Prőhle mester valószínűleg egy teljesen hétköznapi munkamegbeszélésen vehetett részt a minisztériumban, elvégre Kásler miniszter a munkaadója. Erről a megbeszélésről szerezhetett tudomást a Demokrata, ahol valaki eljátszott a gondolattal az értekezleten:

- Urak, mi van, ha kirúgták?

- De nem rúgták ki.

- Ki is rúghatták volna.

- Csak nem tették.

- Írjuk meg, hogy kirúgták, ismeritek a Káslert, lehet, hogy már elfelejtette, mit beszéltek, és elhiszi, hogy kirúgta.

- És ha írtak jegyzőkönyvet?

- Na bumm. Majd írunk mi is egyet. Különben is, ha a Kásler berzenkedne, magát keveri gyanúba. Hát kinek hisz ez a miniszter? Nekünk, vagy a saját szemének?

És lőn, az írás megjelent. Szignó nélkül, bizonyíték nélkül. Pletykának is gyengén – de megjelent. Ha emellé még azt is vesszük, hogy a kultúrharc új apostolainak igen nagy a befolyása a kormányra (bár az újdonsült emberminiszteré sem lehet akármekkora), bizony, könnyen megeshet, hogy Prőhlét utólag elbocsátják, mert a kormánylapok csak nem maradhatnak hazugságban. És elvégre, ha valakiről azt pletykálják, hogy trockista, annak csak van oka – abból trockista elhajlót is kell csinálni.

Felkészül: Tuhacsevszkij elvtárs.

Halál az árulókra, elhajlókra!

bencsik_es_buharin.jpg

Csak egy apróságra szeretném felhívni Bencsik András úr figyelmét – aki tudvalevőleg a Demokrata főszerkesztője. A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának történetére. Amit ő bizonyára alaposan tanulmányozott annak idején, csak mintha már felejtené. Bencsik úr, az ugye megvan még, hogy Buharin elvtársat trockista összeesküvés miatt végezték ki, 1938. március 15-én?

Persze, hogy megvan, ilyesmit nem felejt el az ember. Ahogy azt sem, hogy Buharin elvtárs annak idején lángoló szavakkal ostorozta a trockista elhajlókat és összeesküvőket a sajtóban.

Könnyen tehette: 1937 januárjáig ugyanis az Izvesztyija főszerkesztője volt.

Aztán kivégezték trockista elhajlás miatt, mint mondtam.

Óvatos lennék én azzal a trockizmussal. Mint a mellékelt ábra mutatja, a főszerkesztők sincsenek beoltva ellene.

 

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása