Tisztelt Excellenciás Uram!

Tisztelt mr. David B. Cornstein!

Elnézést, hogy soraimmal zavarom, úgy gondolom, mivel kéretlenül és hívatlanul teszem, illik néhány szóban bemutatkoznom. Nevem Szele Tamás, foglalkozásom újságíró, legalábbis az elmúlt harminc évben jobbára ezzel foglalkoztam. Felekezetemre nézve neológ izraelita vagyok, bár ezt csak azért említem, mert ön is említette az Önnel készült interjúban önmagáról. Különben semmi fontossága.

Világnézetem reménytelenül logikus, így ötven éves koromra, elhagytak az illúziók és épp ezért találom elkeserítőnek az Ön mélyen tisztelt szavait. De erről később. Hogy milyen helyet foglalok el a magyar társadalomban? A legkevésbé sem nevezném magamat tőkepénzesnek: írásból élek, mint Thomas Paine a Common Sense megjelenése előtt (és után). Ez nem jelenti azt, hogy bármi bajom lenne magával a tőkével, csupán azt akartam Önnek jelezni, hogy én a magamét a fejemben és a szívemben hordom. Egyébként egy özvegy fia volnék.

Excellenciás uram, hogy térjünk levelem lényegére, az ön ma megjelent interjúja erősen gondolkodóba ejtett. Feltevődik bennem a kérdés, hogy Önnek voltaképpen mi a feladata, mint az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetének?

Tudom, ezt a State Department dolga meghatározni, én, szegény újságíró, arisztotelészi logikámmal arra jutottam, hogy kétféle lehet: Ön vagy az Amerikai Egyesült Államok kormányát és érdekeit kell képviselje hivatali kötelezettségénél fogva, és ez esetben semmi szükség arra, hogy egyáltalán informálódjon a környezetéről, ezt megteheti a követség épületéből vagy akár egy kávéházból is, amennyiben vigyáz arra, hogy senkivel se ereszkedjen szóba, vagy – és ez a második lehetőség – az Amerikai Egyesült Államokat magát képviseli egy távoli, európai országban.

Számomra Franklin, Washington, Paul Revere, Thomas Paine vagy Lincoln, Roosevelt, és még annyi óriás országa messze nem lehet azonos egy pillanatnyi kormányzattal. De tudom: Ön, mint a diplomáciai testület tagja, meg kell feleljen a protokollnak. Engem inkább a lelkiismerete érdekelne. Ön azt nyilatkozta a Szombat kérdésére (http://www.szombat.org/politika/egy-rabbinak-igazan-nem-kell-felnie-hogy-elmondja-nekem-az-aggodalmait-interju-az-usa-budapesti-nagykovetevel):

„Magyarországon kulcskérdés a demokrácia állapota, a fékek és ellensúlyok rendszere. Nyilván sokaktól hallotta már, hogy a kormány ezeket az intézményeket leépíti. Ez ügyben fel kíván lépni?

Ön két dolgot említett: az egyik az, amit mondanak az emberek, a másik az, hogy valóban milyen a demokrácia állapota. Azt mondanom sem kell, hogy én a demokrácia elkötelezett híve vagyok, ami a joguralmat és a számunkra oly fontos szabadságjogokat – vallásszabadságot, szólásszabadságot, sajtószabadságot – jelenti, amelyek életünket irányítják. A mi országunk számos háborút vívott ezeknek a jogoknak a védelmében. Ami az itteni helyzetet illeti, én csak annak alapján ítélhetek, amit látok és nem annak alapján, amit mondanak, amit a tévében látok vagy egy újságban olvasok. Ha valóban azt látnám, hogy bármely személy vagy intézmény szabadságát veszélyeztetik, azonnal felszólalnék az ügyében.”

Excellenciás uram, itt a soha vissza nem térő alkalom.

Ha Ön szót kíván emelni a vallásszabadság ügyében, kérem, informálódjon Iványi Gábor lelkész úrtól, ő többet is tud mondani ebben a kérdéskörben, mint amennyi elég volna a szó felemeléséhez.

Amennyiben a sajtószabadságért kívánna szót emelni, informálnám, hogy hazánkban az ősz folyamán be fogják vezetni a kötelező sajtókamarai tagságot, melynek következtében csak az lehet majd újságíró, aki a kormány kinevezett hivatalnokainak tetszését elnyeri. Mondjon eleget erről a kérdésről az, hogy a formálódó Sajtókamara kialakításán kizárólag a Magyar Sportújságírók Szövetsége, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, valamint a Protestáns Újságírók Szövetsége dolgozott, ezzel szemben a legtöbb magyar újságírót tömörítő Magyar Újságírók Országos Szövetségét meg sem hívták a tárgyalásokra. Excellenciás uram: veszélyben érzem a magyar sajtószabadságot, már csak azért is, mert a magyar sajtó kilencven százaléka így is a kormány kezében van, a maradék tíz százalék vagy fuldoklik, vagy éhen hal épp.

Excellenciás uram, felhívnám továbbá becses figyelmét a civil szervezetek lehetetlen helyzetére, amelyeket abszurd törvény útján szüntettek meg.

Legyen szabad felhívnom Excellenciád figyelmét a déli határainkon embertelen módom éheztetett menekülők helyzetére – és ugyanitt jegyezném meg, hogy az őket őrző erők élelmezése és elhelyezése is sokkal rosszabb a guantanamaói fogolytáborban tapasztalható általános ellátásnál.

Továbbá, Excellenciás uram, jelezném, hogy az információs és gazdasági források monopolizálása útján a jelenlegi magyar kormány örök időkre igyekszik bebiztosítani a hatalmát. A hatalom gyakorlásának módja minden republikánus – és demokrata – alapvetésnek ellentmond, ugyanis szó szerint eltüntette az állam szisztémájából a fékek és ellensúlyok rendszerét.

Még továbbá, Excellenciás uram: hazánkban bizonyos anyagi visszaélések miatt az emberek inkább kerülik a gyógyintézeteket, minthogy betegségükre enyhülést keressenek ott: több példával igazolható, hogy kórházak jelen pillanatban oly mértékben túlterheltek, hogy az ember egy nyílt törést kivéve szinte bármit jobban hever ki otthon. És ezért nem az egészségügy túlterhelt alkalmazottai a felelősek.

Továbbá azt is Ön elé szeretném terjeszteni, hogy oktatásunk állapota is lehetetlen: ott még nem tartunk, mint Alabama, de majdnem. Rövidesen utolérjük a Biblia-övezetet.

Az állam és a társadalom általános pénzügyeire inkább nem térnék ki. Ezeket Önnek hivatalból ismernie kell.

Excellenciás uram, az ország népességének körülbelül a negyven százaléka a szegénységi küszöb alatt él, és másik negyven százalék az ellen harcol, hogy ez alá ne jusson.

Excellenciád figyelmét felhívnám arra, hogy hasonló mutatókat egy helyről tudnék dokumentálni, éspedig 1772-ből, az amerikai angol gyarmatokról. Szerény, megbízhatatlan emlékeim szerint ez bizonyos bostoni teadélutánba torkollott, mely annyi más eseménynek vetette meg ágyát, többek között létrejött egy állam, melynek Alkotmánya (nekünk az sem lehet) kimondja:

„Mi, az Egyesült Államok népe, attól vezetve, hogy tökéletesebbé tegyük az Uniót, megvalósítsuk az igazságosságot, biztosítsuk a belső nyugalmat, gondoskodjunk a közös védelemről, előmozdítsuk a közjót, biztosítsuk a szabadság áldásait magunk és utódaink számára, meghagyjuk és bevezetjük az Amerikai Egyesült Államok jelen alkotmányát...”

Excellenciás uram, hát igen, ez a fontos. Ezért írom én ezt a levelet is, bele, a vakvilágba: ezt kéne.

Valósítsuk meg az igazságosságot, biztosítsuk a belső nyugalmat, gondoskodjunk a közös védelemről, mozdítsuk elő a közjót, biztosítsuk a szabadság áldásait magunk és utódaink számára.

Kérem, Excellenciás uram, nézzen körül.

És ha azt látja, hogy pillanatnyilag ez valósul meg Magyarországon, azonnal forduljon szemorvosához.

Nagyon, nagyon remélem, hogy nem kormányához kell egyedül és kizárólag hűséges legyen: az Egyesült Államok szelleme minden kormánynál több és magasabb rendű.

Maradtam tisztelettel

az Ön, de főleg az Egyesült Államok őszinte híve

Szele Tamás