Most, mikor a csapból is Sargentini jelentése folyik és egymilliót tűztek egy azóta Ausztriában elfogott afgán erőszaktevő fejére, valamint más és számottevő környülállások is bántják a magyart, el kéne már egyszer dönteni, mi is a bajunk, egyáltalán, hol vagyunk, miben és feltehetjük-e nemzeti sorskérdéseink között, miszerint zsákutca-e a hígtrágya?

Nézzünk körül.

Ha körülnéztünk, hagyjuk abba a sikítást, tegyük le a pisztolyt, később is ráérünk főbe lőni magunkat, a harmadik féldecit már ne küldjük le és próbáljuk tisztázni a gondolatainkat. Mivel már a sarki kisboltban is a Sargentini-jelentésről és a várható következményeiről kérdezgetnek, próbáljuk meg elmagyarázni, mi a forgattyús istennyila van abban, mert szemmel láthatóan senki sem tudja, csak véleménye van mindenkinek, de markánstól penetránsig mindenféle.

Baromira tudjuk, mit gondoljunk arról, amiről fogalmunk sincs.

Szóval, ezt a jelentést nem nagy magyargyűlöletében írta egy gonosz ember, hanem az Európai Parlament rendelte meg, része egy vizsgálatnak, ami 2012 óta tart. Már csak azért sincs köze migrációhoz, mert akkoriban nyoma sem volt a 2015-ös hullámnak, sőt. A vizsgálatot azért rendelték el, mert igen aggályos volt a demokrácia és az uniós alapértékek helyzete Magyarországon.

Gondoljunk vissza, már, ha képesek vagyunk ilyen mérhetetlen távolságba, hat évre visszarévedni, mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon... akkor hozták a médiatörvényt, akkor vágták zsebre a magán-nyugdíjpénztárak vagyonát, de mindenekelőtt akkor lépett hatályba az Alkotmány helyett az alaptörvény, ami minimum porrá zúzta egyrészt a fékek és ellensúlyok rendszerét, másrészt meglehetősen sajátos elemeket is tartalmazott. Preambulumtól kezdve. Közben akkor vívta a kormány bősz csatáit az IMF-fel is. Vígan masírozott a Békemenet, aztán már nem is oly vígan, mert megjelentek a kormánnyal szemben álló tüntetők is, számosan. Bőséggel, de nem jókedvvel.

Hát, mármost, ha egy európai klubtársunk furán kezd viselkedni, az a minimum, hogy megvizsgáljuk: megbolondult-e vagy mi az oka a különös magaviseletnek. Ezért rendelte el az EP a vizsgálatot a magyar demokrácia állapotjárul, más kérdés, hogy az uniós malmok lassan őrölnek, de biztosan. A vizsgálat első eredménye a Tavares-jelentés volt, aminek a magyar kormány nagyon nem örült, akkor az volt a hivatalos jelszó, hogy a jelentés a rezsicsökkentést hívatott megakadályozni. Mondjuk azért érdekes törekvés lett volna, főleg, ha tudjuk, hogy az Unióban a piaci áraknak köszönhetően mindenhol alacsonyabb a rezsi, mint nálunk, ahol központilag csökkentették. Különben sem érdekli Brüsszelt Mariska néni gázszámlája: csakhogy Budapestet viszont érdekli Mariska néni szavazata, és ezért nagyokat, szépeket, színeseket hazudnak neki.

Tavares nagy, generális problémákat talált, és alkotmányjogi úton javasolta orvosolni azokat: nem fogadták meg a tanácsát, viszont átok-gyilok hadjárat indult ellene. Semmi egyéb nem történt.

Tavaly újból elővették a magyar kérdést, újabb vizsgálatot rendeltek meg, így született a Sargentini-jelentés: ez már javaslatokat nem is tesz, csak leírja az állapotokat. Kérem, ennek a jelentésnek minimális köze van bármiféle migrációhoz, ugyanis a tizenkét pontjából egy foglalkozik ezzel a kérdéssel. A többi tizenegy a magyar állampolgárokat érő jogsérelmeket sorolja. Írtamén erről, összegeztem is, még május másodikán, amint látom, kevesen olvasták (http://huppa.hu/szele-tamas-a-sargentini-dosszie/). Jó, akkor ismételjünk. Lássuk csak, milyen uniós értékek sérülnek most Magyarországon, mi mindennek aggályos a helyzete? Ezek:

Megjegyezném, a szociális jogok körébe tartozik a kilakoltatások leállítása is, szóval úgy tessék Sargentini ellen fenekedni, hogy minden átok után egy kis végrehajtó valahol nagyot mosolyog és iszik egy whiskyt. De ez csak egy momentuma a dolgoknak. Javasolja a jelentés a hetes cikkely, azaz a szavazati jog megvonásának alkalmazását Magyarország ellen?

Nem javasolja. Akkor mit javasol?

„A fentebb vázolt folyamat fényében a jelentés írója szükségesnek látja felkérni a Tanácsot, miszerint tegyen megfelelő lépéseket a demokrácia, a törvényes rend és az alapvető jogok tiszteletének helyreállítása érdekében Magyarországon.”

Szó nincs cikkelyekről. Az Unió dönthet ugyan úgy is, hogy alkalmazza a hetes cikkelyt, csak éppen ezt nem a jelentés kéri.

Akkor mi a kormány baja, túl azon, hogy nem szereti, ha kiderül, miszerint hülye?

De még ez sem jelentene teljes forrásmegvonást, ugyanis az agrártámogatások folyósítása és a már megkezdett beruházások támogatása továbbra is zajlana, csak újabb pénzecskéket lenne nehéz – bár nem lehetetlen – kilejmolni.

Megint más kérdés, hogy a kohéziós alapok folyósítása 2020-tól megszűnik, de azt mindenki tudta mindig is, hogy csak addig tart, tehát bajos lesz azon túl negyvencentis kilátókat emelni az Alföldön, uniós támogatással: ez sokat fog ártani a kormányközeli cégeknek, de legfeljebb majd profilt váltanak, a kohéziós alapoknak semmi köze a Sargentini-jelentéshez.

Szóval nem migrációról és nem a nemzeti függetlenségről van szó, hanem pénzről, jó sok pénzről, amit már nem lehet elsikkasztani. Persze, hogy visít a kormány, mint a pengős malac. Ontja a propagandát, foglalkozunk mi mindennel, ami nem ez, afgán erőszaktevővel, Sorossal, aki ellopta a magyar rockzenét Póka Egon szerint, (érdekelne, mit csinál vele?), foglalkozunk a CÖF négy kisfilmjével, ami félmilliárdba került, ha felraknánk őket a Pornhubra, fizetősen, tán még a pénz is visszajönne, mert hát cseszés valahol ez is, csak éppen kicseszés, foglalkozunk kultúrkampffal, most éppen Vekerdy Tamás a célpont, őt lövi a teljes kormányflotta, már, aki nem Sargentinit, de az elmúlt napok legszebb híre mégis az, hogy megrendezték a Harmadik Nemzeti Sírásó Versenyt Dunaújvárosban, melyet az erős fehérvári csapat nyert.

Kár, hogy a tippmixre még nem vezették be, én is fogadtam volna rájuk.

Foglalkozunk régmúlttal, finnekkel, ugorokkal, türkökkel, Nomád Világjátékokkal és Kurultájjal, csak éppen azzal nem foglalkozunk, vannak-e jogaink, milyen állapotban van a társadalmunk és mi a jófenét akarunk mi egyáltalán Európában.

Mert így nem sokat érünk, csak hátramozdítónak vagyunk jók. Igaz, annak nagyon.

Kérem szépen, ha el tudunk vonatkoztatni a körülöttünk tomboló farkasfalka üvöltésétől, és sikerül magunkba is nézzünk, akkor arra jutunk, hogy nekünk igenis helyünk van az Unióban, csak meg kéne becsülni azt.

Mi több: az Unió ugyanezt gondolja. Azért vizsgál, hogy segítsen, nem azért, hogy ártson – csak míg mi magunk nem akarunk gyógyulni, édeskeveset tehet. Furkósbottal mégsem verheti ki belőlünk a nyavalyát.

Az Uniónak is vannak bajai. Ott sincs kolbászból a kerítés.

Nekünk azért fontos a tagság, hogy végre, több, mint ezer év után ne keleti, hanem nyugati gondjaink lehessenek.

Mégiscsak más, ha abban kell döntenünk, személygépjárművet gyártunk-e vagy inkább számítógépet, mint ha abban kell döntenünk, zsákutca-e a hígtrágya?

Márpedig Unió nélkül marad a hígtrágya.

És nekünk tényleg az lesz fontos, zsákutca-e, avagy sem.

„Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort...”

Szele Tamás