Kérem, ma sötét, hideg mélységekbe ereszkedünk: egyenesen a magyar álhírgyártás Marianna-árkába igyekszik tengeralattjárónk, tessenek felkészülni bármire. Ezeket a szférákat már ismeretlen szörnyetegek lakják, egyesek dögevők, mások egyszerűen csak tolvajok: illetve, a kettő gyakran átfedi egymást. Acélozzák meg szívüket, kezdődik a merülés.

Persze, a keszonbetegség reális veszély, javasolnék az alászállás előtt egy enyhe nyugtatót vagy még inkább egy féldecit. Ha az utóbbi mellett döntenek, ne rakják el az üveget, szükség lehet még rá. Szóval: feldübörögtek a motorok, megteltek a víztartályok, indulunk.

Hogy az elején kezdjem, ennek az írásnak a megszületését a Fakepalm csoportnak köszönhetjük, az általuk kinyomozott információkat fogom felhasználni benne, természetesen az ő engedélyükkel. Társadalmi szempontból hihetetlenül fontos nyomozó munkát végeznek ezen a szakterületen, legyünk őszinték, az illetékes szervek helyett, ugyanis azok, ha számítógépes bűnözésről, csalásról hallanak, rendszerint csak néznek, mint Rozi a moziban. (Egyes esetekben tilos is internetet használniuk a nyomozásban, ami a világhálós bűncselekmények felderítését némiképp hátráltathatja).

No, hogy vágjunk a média résébe: három fő rejtélyt nevezhetünk meg az álhírlapokkal kapcsolatban, illetve még egy negyediket is. A három Nagy Kérdés:

• ki szerkeszti

• ki terjeszti

• ki írja

ezeket?

A negyedik:

• miért hagyják ezt a pofátlan szélhámosságot?

Akkor menjünk sorban.

A szerkesztők neve megvan, a Fakepalm kiderítette: tulajdonképpen egy jól behatárolható körről van szó, néhány emberről, amelynek egyes tagjai családi kapcsolatban is állnak egymással. Neveket – most még – nem mondanék, de megvannak: akit nagyon érdekel, egyet mindenképpen megtalál az Indexben, a „Hírhedt magyar kamuhíroldal-hálózatot lőtt le a Facebook” című, június huszonhetedikén megjelent írásban. Éspedig azért nem írom le N. Erika teljes nevét (aki időközben Kiss Adél néven is tevékenykedik), mert unnám a pert, amit már a Fakepalm ellen is próbál indítani. Van jobb dolgom is, mint sajtóper tárgyalására járni.

Illetve, ő azt állítja, "a hamis vádak széles körben elterjedtek, és ezáltal jó hírnevemben károkat okoztak, személyem maradandó sérüléseket szenvedett, jogi lépésekre szántam el magam." Csak tessék, ugyanis ez egy polgári peres eljárás, tulajdonképpen a jó hírnévhez való jog megsértéséről. Mármost a bizonyítási eljárás során óhatatlanul fény fog derülni arra, hogy maga a felperes hány alkalommal és milyen nagy mértékben sértette meg mások jó hírnévhez való és személyiségi jogait, ily módon tehát ellenkereset esetén – melyre bátorítanék mindenkit hasonló esetben, habár hozzá kell tennem, nem vagyok jogász – mikor is a mostani felperes válik alperessé, nem lesz szükség bizonyítási eljárásra az elítéléséhez, ugyanis az már egyszer lezajlott egy másik eljárás folyamán. Tehát, ha N. Erika pereskedik, lelke rajta: saját sírját ássa vele. Illetve a sajátját és a bűntársaiét. Akinek vaj van a fején, ne sétáljon a napon.

Tehát a mostani álhírhálózat szerkesztőinek neve ismert, különben nyomozás is folyik ellenük, ugyanis csalássorozat vétkével lehet őket gyanúsítani, majd a vizsgálat mindent kiderít. Akkor térjünk rá a következő kérdésre.

Ki terjeszti az álhíreket?

Tessenek megkapaszkodni: maguk, kedves olvasók. Az online sajtó terjesztésének semmi köze a print alapú „előfizetés-újságárus-rikkancs” szentháromsághoz. Az online sajtó spontán terjed, megosztás útján, csak épp nem tetszenek számolni az algoritmusokkal. Mondjuk méltóztatnak látni egy írást a „bombahirek.me” oldalon „Bömbike megettte a reaktormagot és azóta zölden világít a szellentése” címmel, és mivel ez nem mindennapi eset, meg tetszenek osztani, anélkül hogy utánanéznének, honnét származik, mennyire hiteles. Ez önmagában, jogilag eshet vétség kategóriájába, de most ne jogászkodjunk, vegyük az IT-részét a dolognak.

A Facebook – de a Google is! - úgy van összerakva, hogy megjegyzi a felhasználó által megnyitott és megosztott oldalakat, abból a meggondolásból, hogy hatékonyabban, személyre szólóan juttassa el a hirdetéseket a felhasználókhoz. Merthogy a hirdetésekből él. Én például nagyon szeretem a repülést, mint magánember (nem, nem vagyok sem pilóta, sem sportrepülő, anyagi és egészségügyi okok miatt, bár egy Ancsa kettest valószínűleg nem törnék össze landoláskor sem), minden reggel két harci gép fotójával köszönök be és minden este ugyanígy búcsúzom a Facebookon. Nincs is olyan repüléssel kapcsolatos reklám, legyen szó makettről, repülőjegyről, szimulátorról vagy bögréről, ami ne találna meg. Ez ilyen, ennek ez az ára, sokat segít a reklámblokkoló, ha nem is old meg mindent.

Azonban most nem rólam van szó, hanem Átlag János egységsugarú felhasználóról, akit megragadtak Bömbike zölden fénylő bélgázai, megosztotta őket ismerőseivel és – amennyiben nyilvános volt a megosztás – ismeretleneivel is. Átlag János másnap is fog látni a hírfolyamában egy-két anyagot a bombahirek.me-ről, mondjuk azzal kapcsolatban, hogy repülő csészealjjal loptak ATM-et egy budaörsi bevásárlóközpontból, azt is megosztja, aztán harmadnap is kap, negyednap is, hiszen az algoritmus megjegyezte, hogy ez a hely őt valamiért érdekli, tehát kedveskedik a felhasználónak az új témákkal. Egy kis idő és sok megosztás után Átlag János az álhírek profi terjesztője lesz, és közben végig azt hiszi magáról, hogy ő csak olvasgat, néha osztogat, holott két kézzel tömi a pénzt az álhíroldalak tulajdonosainak a zsebébe.

Vegyük akkor a harmadik kérdést.

Ki írja az álhíreket?

Még nagyobb kapaszkodást kérek: részben a szerkesztők, részben önök, olvasók. Csak nem tudnak róla. A Fakepalm kimutatta, hogy a hírhiéna szerkesztők ártatlan, civil emberek posztjait emelik ki különféle csoportokból és vagy változtatás nélkül, vagy csak kevés változtatással faragnak belőlük könnygerjesztő rémhíreket. Vegyünk egy példát.

A „Pesten hallottam” nevű csoportban megjelent egy poszt, amiben egy hölgy jogosan felháborodott, mert ittas emberek leöntötték sörrel.

„Ma azért sírtam mert egy nagyon jó barátnőm színpadon játszott egy nagyszerűen megírt szerepet. De ebben a pillatban azért sírok, mert a Király és Kazinczy utcához közel levő kocsma utcára eső részén páran ma úgy gondoltak hogy mekkora poén lesz engem leönteni sörrel. Persze én hülye hagytam. A szerencsétlent Pesten leöntik azért mert más. Mert nincs haja. Mert (bar ezt nem tudtak, de nem is kérdeztek - kemoterápiás kezelés miatt kihullott az összes.) Pesten ezt nem szabad megtenni. Az egyetlen dolog amit Pesten az ember tehet az az amit a Rendőr a Zsinagógánál javasolt: Menj haza bömbölni, nekem erre most nincs idom. 
Csodás a budapesti nyaralás.”

Felháborító, valóban az: de még felháborítóbb, hogy a tudasfaja.club azonnal lecsapott a posztra, engedélykérés nélkül, mint kondorkeselyű a derült égből, kiemelte betűhíven, és saját anyagként közölte, maximum annyit tett hozzá, hogy megjelölte forrásként az adott csoportot. Az érintett pedig magyarázkodásra kényszerült. Itt látható, nem csalás, nem ámítás, illetve dehogynem az – épphogy csalás emberek posztjait lopkodni az engedélyük nélkül.

És nem egy ilyen eset van, hanem ezer, amint a Fakepalm bemutatja.

Szöveg lopott, kép lopott, csak a kassza csörög, de az hangosan. A dolognak az a mechanizmusa, hogy a megható, felháborító vagy különleges hírért mindent megtesznek, a törvénysértés riasztja őket a legkevésbé, az a lényeg, hogy jöjjön a reklámbevétel – a hazugsággal, csalással, lopással összekalapált, híroldalnak hazudott mocsokból. És jön: az AdSense-hirdetések fénykorukban, a nagy nyári bukta előtt havi tíz-tizenkétmilliót hoztak a konyhára, ami három-négyfele osztva sem vilamospénz. 

Most, hogy a Facebook letiltotta a régi álhír-birodalom nagy részét, a visszaépítés periódusában vannak, azért is használnak különösen erős eszközöket, ennek köszönhető az Orbán Ráhel-skandalum is. Megjósolom, hogy rövidesen még durvább botrányokat fognak kirobbantani.

És akkor jön a plusz kérdés.

Miért hagyják ezt a pofátlan szélhámosságot?

Azért mert a kismacska szőrös és nem borotválkozik, mondaná Kocka barátom kamaszkoromból. Azért, mert egyfelől a jog- és törvénysértés ténye kétségtelen, másfelől a nyomozó hatóságok eszközei behatároltak, ilyen típusú bűncselekményekre nincsenek is kellőképpen felkészülve. Jogilag is nagyon kényes volna ezt az ügyet végigvinni, bár muszáj lesz majd: polgári jogi keresetekkel lehet tenni ellenük, csak mindig újra fogják kezdeni, amint most is. De hát a rémhírterjesztés nem bűncselekmény? Dehogynem, csak éppen a meghatározása szerint:

„Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt – vagy való tényt oly módon elferdítve – állít vagy híresztel, amely alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” (Btk. 270 §)

Ennek az egyik alpontja a közveszéllyel való fenyegetés is, csakhogy ez kizárólag abban az esetben lenne alkalmazható, ha a bíróság kimondja, hogy Magyarország teljes területe közveszély színhelye. Ugyanis a bűncselekményt folytatólagosan követik el, és az ország teljes területén. Határon túl is tulajdonképpen, csak ott nem hatályos a magyar jog.

Szóval, érdekes egy per lesz ez, ha eljut a peresítésig, ígérem, tudósítok majd a tárgyalásokról. De egyébként az álhírlapok és álhírek terjesztése nagyon is egybevág a kormány „post-truth” céljaival, melyek közé tartozik minden hírforrás hiteltelenítése, főleg a valódiaké – csodásan a kezükre játszanak ebben az álhírlapok. Születhet még törvényjavaslat az online sajtó szigorú szabályozásáról.

Tehát, összefoglalva:

Ha nem tetszenének állandóan nyitogatni, olvasgatni az álhíreket.

Ha nem tetszenének állandóan osztogatni az álhíreket.

Ha szöveg vagy kép lopása esetén azonnal jelentenék ezt a közösségi oldalnak és hivatalos feljelentést is tennének

akkor nem lenne álhírhullám.

Így lesz, még jó sokáig.

Itt tartunk pillanatnyilag.

Utazásunk véget ért, a keszonbetegek fáradjanak a túlnyomásos kamrába.

Szele Tamás