Kérem, utóbbi időben már kérdezték tőlem, hogy miért foglalkozom annyit Kínával, mondhatnám, hogy azért, mert szeretem a kultúráját, de ennél többről van szó – 1,3 milliárd kínait nem lehet betenni abba a skatulyába, hogy „távoli, egzotikus ország, kit érdekel”, és már bocsánat, de még a magyar kormányfő kényszeres hozzájuk törleszkedése sem fog eltántorítani attól, hogy figyeljem, mi történik egy ekkora országban.

Elég fontos dolgok történnek, és nem csak azért, mert a Középső Birodalom a világ legnépesebb országa és a legdinamikusabban fejlődő gazdasága (bár a gazdasági fejlődés enyhén lassuló tendenciát mutat). Hanem azért is, mert Kínáé a leginnovatívabb kultúra is: mindent képesek felhasználni, továbbfejleszteni, az igaz, hogy nem csak a jó ügyek érdekében mutatnak nyitottságot.

Most éppen egy nagyon-nagyon rossz és veszélyes dologról lesz szó.

Megkockáztatom: pokollá teheti ez az új kínai rendszer az egész bolygó életét.

Igen, az állampolgári pontrendszerről lesz szó.

Írtam én már erről, el is tetszettek felejteni, ahogy azt már szokás, akit érdekel, megtalálja itt, most csak idéznék a korábbi írásból, hogy körülbelül lehessen tudni, miről van szó.

„A Kínai Államtanács egy meglehetősen baljós dokumentumot adott ki „Tervezet a szociális hitelrendszer kialakítására” címmel. A száraz nyelvezetű dokumentum egy társadalmi kísérletet vázolt fel, mely Xi Jinping (Hszi Csinping), a kínai Kommunista Párt főtitkárának terveit valósítja meg, aki az „aki egyszer megbízhatatlan, korlátozható” („once untrustworthy, always restricted”) elvet vallva adta ki az utasítást a szociális hitelrendszer (Social Credit System, 社会信用体系 shèhuì xìnyòng tǐxì) kialakítására.”

Hát ez elég ártatlanul hangzik, de bizony veszélyesebb, mint a teljes Népi Felszabadító Hadsereg. Arról van ugyanis szó, hogy minden kínai állampolgár, tehát mind az 1,3 milliárd kap egy-egy megbízhatósági indexet. Egy személyi értékelést. Ebbe sok minden beleszámít, illetve nagyjából minden a világon. Ellenőrzik a hiteltörténetet, vagyis azt, hogy rendben fizeti-e a kliens a számláit, van-e elmaradása – ez még nem baj. Ellenőrzik a teljesítési szokásait is, időben teljesíti-e a szerződéseiben vállaltakat vagy késni szokott? Jönnek a személyes adatok. Van-e lakcíme, telefonszáma, mobilja, internet-előfizetése.

Ez már kezd kicsit necces lenni, de ez még semmiség, most jön a feketeleves: ellenőrzik a viselkedési szokásait. Hol vásárol, mit vásárol, kitől és menyit? Ide tartozik az Alibaba példája a pontrendszerre: „Ha valaki napi tíz órát játékkal tölt, az nem tekinthető értékes embernek. Ellenben ha valaki pelenkát vásárol, jó eséllyel szülő, és felelősségteljes ember.” Sőt, itt tartják nyilván a közlekedési kihágásokat és az esetleges törvénysértéseket is!

Az utolsó pont a legborzalmasabb. Ellenőrzik, nyilvántartják és értékelik az ügyfél személyes kapcsolatait is.

„Ha olyan emberekkel tart valaki kapcsolatot, akik kritikusan állnak a rendszerhez (vö. rendszerellenes elemek), vagy például a kollektív elhallgatás sorsára jutott Tiananmen téri eseményekről posztolnak, nos ők erős mínuszokra számíthatnak.” (Passport)

És a rendszer eleme a büntetés. Vannak jutalmak, például kölcsönök, kedvezmények, a schengeni vízum gyorsított megadása (erről az Uniót nem nagyon kérdezték meg), és bizony vannak büntetések. Az első rögtön az, hogy az ügyfél nem vásárolhat business-class repülőjegyet, ha nem javul a magatartása, akkor később már semmiféle repülőjegyet, aztán már vasúti jegyet sem. Utána kizárják őt és családtagjait a magániskolákból és az egyetemekről, megtiltják, hogy magas presztízsű (magyarul: jól fizetett) munkahelyen alkalmazzák, lassítják az internet-kapcsolatát, kizárják a hotelekből, aztán már az éttermekben sem szolgálhatják ki, végül pedig felkerül a „rossz állampolgárok” nyilvános listájára.

És ez nem egy disztópikus rémálom, egy fantasztikus film, ez egy már működő szisztéma, csak egyelőre – 2020-ig – önkéntes a belépés, utána kötelező lesz minden kínai állampolgár számára. Annyira sikeresen működik, hogy már most, Sanghajban kilencmillió embernek tilos repülőjegyet venni, hárommilliót a vasúttól is eltiltottak.

Igen, Sanghajban próbálták ki, de most érkezett a friss hír, miszerint Peking minden lakosa – mind a huszonkét millió – szintén bekerült a rendszerbe, ahogy két éven belül egész Kína is. Ami azt jelenti, hogy ha tekintetbe vesszük Hszi Csinping pártkongresszus által bevezetett teljhatalmát, elmondható, hogy a bolygó legnépesebb országa digitális diktatúrává alakul, mégpedig az ismert történelem legkeményebb zsarnokságává, amely elődeivel ellentétben tényleg mindent tud polgárairól. Azt is, kit ismernek, azt is, mit beszélnek, azt is, mikor hova mennek.

És ami Kínában működik, működhet mindenhol, más országokban is.

Ja, igen.

Régenmindenjobbvót. Tessék megpróbálni ma ezek nélkül élni. Marad az öt földi sugárzású tévéadó, a királyi rádió és az ingyenes propagandakiadványok, informálódás céljából, márpedig ezen a diétán fél év alatt bárki véres szájú kormányfanatikussá válik. Tessék már megérteni: azt is lehet tudni, mikor voltunk orvosnál és az mit állapított meg, mit írt fel, jó eséllyel minden diaré nyilvántartásba kerülhet, minden használt vécépapírnak megvan a helye a dossziéban! És nem, nem megoldás, ha nincs számítógép, internet, telefon. Kínában ezt is megoldották.

Hszincsiang-Ujgur tartományban oldották meg, ahol, mint neve is mutatja, ujgurok élnek, nem nagy boldogságban, de annál nagyobb elnyomásban, nem túlzott öröm nekik a nagy Kínához tartozni, ahogy a tibetieknek, mongoloknak, másoknak sem. Csak hát ez a régió – mely különben roppant nagy! - nem zeng a technikai fejlettségtől, alacsony az internet-penetráció, azt tetszenének hinni, kedves okosok, hogy az ujgurokat lehetetlen digitálisan megfigyelni. Dehogy lehetetlen. 

„A régióban mára minden autó GPS-jeladóval van felszerelve, az összes ujgur állampolgár DNS-mintáját begyűjtötte az állam, nincs mobiltelefon kormányzati kémprogram nélkül, az interneten a nem kormány által felügyelt kommunikációs csatornák elérhetetlenek, sőt, ha egy ujgur állampolgár vásárol egy konyhakést, személyes adatai a kés pengéjén lévő QR-kódba kerülnek. Akikkel pedig a hatalom szerint baj van, azok államilag kötelezően előírt „továbbképzésre” kell menjenek, ami egy átnevelő- és egy munkatábor elegyében történik.” (444)

Azt már én teszem hozzá, hogy pillanatnyilag egymillió ujgur él ilyen munkatáborokba zárva.

Tetszik látni, hogy ha az állam akarja, egy konyhakés is nyomon követhető?

Külön abszurditás, hogy az állampolgári pontrendszernek fény derült egy érdekes tulajdonságára. Ugyebár, azt már láttuk, hogy az ellenzékiekkel való kapcsolattartást, a kormányellenes kijelentéseket bünteti, ez világos. Az is, hogy a kormánypárti megnyilvánulásokat meg jutalmazza. De jutalmaz másért is: azért, ha egyszerűen csak pozitív dolgokat oszt meg a polgár!

Boldog születésnapot kíván, jó reggelt, jó estét, szép az idő, ragyog a Nap, aranyos a kiscica és finomat főzött. Ezért is jár egy kis jutalom.

Ami azt jelenti, hogy a levendulaillatú, kötögető nagymamák jól járhatnak, na, nem nagyon, de egy kicsit, aki meg elégedetlenkedik, rosszul. Sőt, a politikamentes, de „pozitív” posztoknak a Facebook is nagyon fog örülni, ugyanis a közösségi oldalt bevallottan ebbe az irányba próbálják befolyásolni.

Sokan fognak most úgy felszólamlani, hogy

Hát kérem, se így nem lesz, se úgy nem lesz, hanem egészen másképp lesz. Magyarországon ennek inkább pénzügyi akadályai vannak: a nagy, és mostanság mérhetetlenül gazdag Kína megengedheti magának, hogy a hűséges polgárait és szorgos talpnyalóit jutalmazza, van neki miből. Meg építhet akármekkora munkatáborokat, mert hely is van rá, pénz is van rá.

Ha Magyarország ilyen, vagy hasonló rendszert kívánna bevezetni, akkor nem volna pénz jutalomra és nem volna büntetőtáborra sem: habár, a honi valóság ismeretében elmondható, hogy sokan lennének, akik ingyen vagy fél marék tökmagért is nyomulnának, esetleg az lehetne a jutalmuk, hogy más polgártársainkat megbüntetik. De azért tömegméretekben sem pluszban, sem mínuszban nem képes sokat, nagyot adni a magyar állam. Azt nem zárom ki, hogy – esetleg egy központi banki hitelrendszerrel egybeépítve – a nyakunkra hoznak egy hasonló szisztémát, csak éppen kapacitás híján mit tesznek a beérkező hihetetlen adatmennyiséggel? A hajukra kenik? Ez már Big Data, ehhez már mesterséges intelligencia kell, nálunk meg a természetes is hiánycikk.

Persze, a mostani környülállások szerint ezt a rendszer pillanatok alatt lehetne hivatalosan bevezetni – csak működtetni nem volna egyszerű. Elég volna egy kellően hülyén megfogalmazott törvényjavaslat, amit úgysem ért meg a választó, pláne, ha alaposan megbonyolítják, elég lenne pár ügyes pénzügyi csali, némi jólét ígérete és tömegjelenetek játszódnának le a rendszerbe való belépésért. Ha elegendő hitelt ígérnének egy családi ház megépítéséhez, egy jobb kocsihoz, és csak a lelkünk, a magánéletünk és a gondolkodásunk lenne az ára, a mai magyar társadalom kilencven százaléka azonnal írná alá a szerződést.

Szóval, nincsenek illúzióim: egyelőre minket nem a szabadságszeretetünk fog megvédeni a digitális diktatúrától.

Hanem a córesz.

Szele Tamás