Kérem szépen, ma ismereteink szerint nem lesz civil tüntetés, ráadásul havazik is, ami súlyosbító körülmény, igazán nem irigylem a kormánysajtó ügyeleteseit is, nehéz lesz ezt a télies időjárást az agresszív, sosorista, genderszakos télre fogni, pláne, hogy Tél tábornok köztudomásúan orosz. De, hogy ne maradjunk ki ma sem a jóból, lenne egy javaslatom.

Ha már a civilek nem tüntetnek ma, szervezzünk egy tüntetést a hivatásosaknak.

Meg az álcivileknek.

Meg a Szolgálatoknak.

Megérdemlik, nem feledkezhetünk meg róluk sem. Hát hová lennénk nélkülük?

Na, hogy is nézzen ki?

Mivel kifejezetten nemcivil tüntetésről van szó, méghozzá menettel, az elején masírozzon a Békemenet, hatalmas molinóval, rajta felirat: „Tojunk mi az euróra, visszajön az Auróra!”

Utánuk a rezesbanda, annak élén bayerzsoca, hatalmas marsallbottal a kezében adja a ritmust a tűzoltózenekarnak, mely úgy fújja a Radetzky-indulót, mint Svejk óta senki.

Az orkeszterben kizárólag főszerkesztők játszanak: a Magyar Idők adja a trombont, a Ripost a szuzafont, géfodor nyakában hatalmas bombardonnal keresi az új magyar jobboldal útját, a Pesti Srácok kisdobosai verik a nagydobot, de még a cintányért is az öreg Stefka veri.

A hatás leírhatatlan.

Attól még leírják.

Sajnos olvashatatlan.

Sebaj.

Felolvassák.

A közönség soraiban néhányan korai, kegyetlen halállal távoznak az élők sorából.

A rezesbanda után negyven gólyalábas origós zsonglőrködik égő szánkókkal. Világszám!

Utánuk jön az Operaház balettkara, akik előadják a Hattyú halálát.

Facebookon.

Munkáslevelezők hosszú, tömött sorokban, a Kövér László Wass- és Acélművekből, transzparenseiken egészen komoly névtelen feljelentésekkel, géppel írva.

Esztergagéppel.

Elvégre gépgyár.

Egy kocsin négy nyugdíjas munkásőr kezet csókol Orbán Viktor színes, kétszeres életnagyságú fotójának.

Kis, zárt alakzatban a Szolgálatok azon munkatársai, akik dekonspirálódtak, mikor Chuck Norris és Orbán társaságában fotózták őket. Idilli csoportkép.

Négyszáz rendőrségi túlóra élén Pintér Sándor.

Követi egy készenléti túlóraezred.

Kásler Miklós élőképben, Csepel teherautó platóján, amint eltiporja egyik lábával a Reneszánszot, másikkal a Felvilágosodást.

Kórházi fertőzések hánynak fittyet a penicilinnek, nemesi baktériumot alkotva. Mentéjükön rókamál.

Közigazgatási bíróságok, mindegyiken sötét talár, ezernyi nagy halálmadár.

Rohamrendőrök, gumibottal kovácsolván az Új Rendet.

KDNP-sek semjéntartóval malasztalják a közönséget, körülöttük serdületlen miniszterek ministrálnak.

Volner János háromszáz betyár élén védi a Szent Koronát, talpuk alatt fütyül a szél.

A Mi Hazánk ásotthalmi kanásztáncot jár, botolóval és svájci frankhitellel.

Mögöttük lóháton, Lehel kürtjével, paszományban, kacagányban és puzdrában, ízléses, slingelt puzdrával személyesen a Magyarok Istene.

Nyomában szózat hallik az égből de legalábbis a Miniszterelnökségről: „Nem tudom, ki vagy, de a helyemen ülsz!”

Aztán áldás, minden mennyiségben.

Pecsovicsok, besúgók, házmesterek rajzanak milliomszám, ünnepi extázisban.

Végül Kormányinfó, fő műsorszámként Gulyás Gergely puszta szájjal letagadja az összes csillagot az égről.

Gyönyörű menet lesz, kérem.

Könyörgöm, szervezzük meg!

Szele Tamás