Mereng az ember így, ünnepi reggelen, hírek nincsenek, illetve, amik vannak, azok bár ne volnának, fontos semmiségek, lényegtelen húsbavágások, csupa olyasmi, ami holnap nagyon fog számítani, ma senkit sem érdekel... ma egyelőre át kell menni a kínaihoz vásárolni, csak előtte írni valamit, ami túlmutat egy háromkarakteres jelszón.

Mert azt más is le tudja írni.

Sőt: mástól is származik, nem is a legjobb helyről.

Mindegy, lássuk, a kollégák hogyan birkóznak meg a feladattal? Nagyjából sehogy, minden lapon látszik az ünnepi hírrekedés, nagy nyögések, erőlködések, az már komoly hírnek számít, hogy a kormány visszavonja a törvényjavaslatot, amely számos helyszínen megtiltotta volna a tüntetést a nemzeti és egyéb ünnepek alkalmával. Illetve nem vonja vissza. Illetve de, csak azonnal be is nyújt egy másikat, aminek a tartalmát még nem ismerjük, aztán majd azt is megszavazzák.

Ők sem ismerik a tartalmát, de megszavazzák. Ez egy ilyen hely, ilyen ország, állítólag 2010-ben a nagy törvényhozási lázban megszavaztak egy olyan törvényjavaslatot is – már nem tudom, miről – aminek se címe nem volt, se szerzője, valószínűleg organikus úton jött létre a többiből, spontán, a kozmikus sugárzás segítségével, hónapokkal a hatályba lépése után fedezték fel. És úgy is hagyták (valami belvízi védekezésről szólhatott, úgy rémlik, bár a tévedés jogát fenntartom).

Akkor a mostani törvényjavaslat se lesz kardinális fontosságú: annyiban igen, hogy vagy tilos lesz tüntetni mindenféle kiemelt fontosságú helyeken, vagy ezzel szemben tilos lesz. Majd kiemelik egyes helyek fontosságát. Bocsánat, de a reális demonstrációk szempontjából ennek csak olyan fontossága van, mint a közlekedési tábláknak. Majd lesz sok szép per, amiben szabálysértési eljárás alá lehet vonni mindenkit, aki tüntetési céllal tartózkodott mondjuk a Bem téren. Már most is van olyan, amiben valakit azért vontak eljárás alá, mert egy demonstráción „támogató módon tapsolt”. A védőügyvédjétől tudom, hogy van. Az meg nem talál ki pereket, van neki elég baja így is.

Aztán akár tilos lesz tüntetni, akár nem, vagy lesz tüntetés, vagy nem. Jók nekünk a törvényeink, kellenek is nagyon. Hogyan is írja Shakespeare a „Szeget szeggel”-ben?

„...láttam itt
Erkölcstelen világot főni, forrni,
A míg kifut: van minden bűnre törvény,
De védve úgy a bűn, hogy a kemény szabályt
(Mint a „tilalmat” borbély műhelyében)
Azért veszik csak észre, hogy csúfolják.”

Mert hát van minden bűnre törvény, lopni sem szabad. Aztán mégis lopnak, ki érti ezt? Nahát.

Még, ha csak lopnának.

No, ha rossz a törvény, vissza kell vonatni, erre való az Öt Pont, csak azt nem értem, miért nem Hét? Vagy Nyolc? Én ugyanis hozzácsapnám még a civiltörvényt, a gyülekezési törvényt meg a hajléktalantörvényt is. Csak akkor és ott, amikor a pontokat fogalmazták, ez senkinek nem jutott eszébe. Mindegy, hátha utólag...

Azért ne ragadjon el minket a forradalmi hév, annyi forradalmárt amúgy sem láttam az elmúlt vagy harminc évben, mint mostanság. Kérem, itt mindenki egy-egy Kossuth, egy-egy Garibaldi, de még idősebb Bem apók és kamaszodó Gavroche-ok is akadnak. Ember nincs, aki ne tudná jobban, mit kéne tenni, márpedig jobban tudni mindig könnyebb, mint tudni. Ha most megjelenne egy gonosz dzsinn az Ezeregyéjszakából, és az összes felvetett követelést teljesítené, Magyarország millió darabban repülne a levegőbe, egyszerre lenne itt ilyen és amolyan pártállam, demokrácia, királyság, köztársaság, hercegség, kenézség, nehézség.

(Fotó: Geekblog)

Esetleg független anarcho-szindikalista közösség, melyben hetenként felváltva mindig más gyakorolja a végrehajtó hatalmat. De csak azok a döntései jogerősek amelyeket a kéthetenként összeülő különbizottság ratifikál. Pusztán belügyekben elég az egyszerű szótöbbség, de legalább kétharmad kell a jelentősebb ügyekben.

Hoppá, ez kezd túlzottan hasonlítani a mostani rendszerre a kétharmaddal, ez is meghackelhető, pedig esküszöm, a Gyalog-galoppból vettem.

Nem is olyan könnyű alkotmányozni, kérem tisztelettel.

Mégis mindenki akar.

Egyelőre még ott tartunk, hogy a kormánnyal szemben állók konszenzusának alapja szintén egy klasszikus idézet az említett helyről:

„- Mit képzelsz, ki vagy?

- A királyod vagyok!

- Én ugyan nem szavaztam rád!”

De hát hogyan lehet, miszerint 1989-ben flottul ment a rendszerváltás, hősi népünk egy pofon nélkül kivívta, most meg kátyúról kátyúra vánszorgunk?

Hát csak úgy, hogy abban a rendszerváltásban hősi népünkön kívül nagyon komoly szerepe volt a globális politikai helyzetnek. Akkor ugyanis a Szovjetunió éppen azon iparkodott, hogy összeesés közben inkább hasra essék, mint hanyatt, nehogy beverje a koponyáját, lévén, hogy a gazdasága teljesen csődbe ment, és így még a szatellit-államok rendszerét sem bírta fenntartani. Egy hidegháború végén voltunk, amit az Egyesült Államok nyert meg, a szovjet kivonulás és ezáltal a mi rendszerváltásunk is ennek a mellékterméke volt. Ezt minden szomszédos állammal kapcsolatban elhisszük, egyedül nálunk kellett másként legyen, ugyebár, nálunk vagy Orbán, vagy a demokratikus ellenzék, de valaki mindenképpen kikergette a szovjet csapatokat, pusztán a szájával, védőháló nélkül, egyedül a kupolában.

Világszám.

Arról van inkább szó, hogy az akkori ellenzék – és, izé, az akkori kormánypárt is! - alapvetően roppant nagy figyelmet fordított a világpolitikára, és néhány tagjuktól eltekintve inkább nézték az ország érdekét, a békés átmenetet, mintsem törtek hatalomra. Ebben a nagyon alkalmazkodó és kifelé nagyon nyitott helyzetben persze, hogy sikerült kihasználni a világpolitika minden rezdülését, sőt, máig pozitív megítélésű szerepet vállalni benne.

Aztán azé lett a hatalom, akié lett, az eleje nem is sikerült olyan rosszul.

De a fene végül csak megette.

Ellenben most akár a kormánypártot nézem, akár az ellenzéket, beszűkült a látóhatár, a horizont a tavaszi EP-választásokig terjed időben, térben pedig Dover fehér sziklái is alig látszanak már. Így nehéz lesz bármilyen világpolitikai trendet kihasználni, főleg, ha jószerivel nem is tudunk róluk.

Meg aztán ne feledjük: a hidegháború végén az Egyesült Államok támogatását élvezte a rendszerváltás, és ez a világhatalom igen barátságosan viselkedett velünk.

Sajnos azt kell mondanom, pillanatnyilag nem egy hidegháború végén vagyunk, hanem egy másiknak az elején. Trump elnök szó szerint kezdi megtagadni a támogatást még szövetségeseitől is, hogy ellenségei ezt kihasználhassák, Oroszország és Törökország kéz a kézben készül végigmasírozni a Közel-Keleten, már csak az a kérdés, Irán ellen vagy Irán is beszáll harmadiknak. Észak-Korea vígan beintett a nukleáris leszerelésnek, karja behajlítva, középső ujja felmered. Kína nem agresszív, és Európa különösebben nem érdekli, ők otthon építik a high-tech diktatúrát, esetleg Afrikában hajlandóak beleszólni pár ország történelmébe, de az sem biztos.

Az Európai Unió a létéért küzd, ugyanis a „Nemzetek Európája” koncepció győzelme valamiféle Német-Római Birodalommá változtatná, az uniós alapelvek teljes mellőzésével, nagyfokú nemzetállami autonómiával, nulla kohézióval egymás felé, természetesen vámunióval (naná!) de a munkaerő szabad mozgása nélkül. Ez a tavaszi EP-szavazáson dől el, épp ezért ha létezik reális erő, amely hajlandó lenne segíteni egy magyarországi kormány- vagy inkább rendszerváltásnak, az Brüsszel, az az Unió, de ők is csak akkor, ha megmaradnak.

Egyelőre azonban minden cent megy a választási kampányra.

Szóval ott tartunk így, ünnepek hetében, mint Andersen gyufaárus kislánya: mindenki szereti a magyar tiltakozókat (szándékosan nem írok egyszerűen „ellenzéket”, itt másról, többről van szó vagy kéne szó legyen), mindenki egyetért a változás szükségességével, csak mi attól még csodásan megfagyhatunk reggelre: igaz, a fagyhalál előtt gyönyörű látomásaink lehetnek.

Vagy ha nincs szerencsénk: rondák.

Emberek, valahogy lesz, mert kell legyen, de értsük meg és használjuk ki: Extra Hungariam est vita.

Magyarországon kívül is van élet.

Ha csak magunkat látjuk, nézzük, nem érdekel a szűkebb és tágabb geopolitikai környezetünk, aprópénzt sem fogunk mi váltani, nem, hogy kormányt vagy rendszert.

És még így is nehéz lesz, évek munkája legjobb esetben is: most egyelőre az elviselhetetlen törvények visszavonatására kéne koncentrálni. Meg arra, hogy az Öt Pont legyen legalább Nyolc.

Elvi vitákat majd később, a független anarcho-szindikalista közösség szabályai szerint, a várban.

Szele Tamás