Forgókínpad

Forgókínpad

A tavasz tizenhét pillanata

2019. február 01. - Szele Tamás

Max Otto von Stirlitz SS-Standartenführer gondterhelten ráncolta homlokát és rágyújtott egy Belomorkanalra. Ezt a cigarettát már alig lehetett beszerezi Berlinben. Stirlitz ideges volt. Ezt a baromságot! Ezt sikerült úgy elcseszni, hogy most már csak röhögni lehet a megállíthatatlanul zajló eseményeken.

stirlitz.jpg

Még jó, ha nem írja meg őket valaki filmsorozatnak.

Mondjuk erre nem túl sok az esély – gondolta Stirlitz – ez annyira valószínűtlen történet, hogy a közönség sem fogadná el. Maximum a sajtó poénkodhat rajta, azt meg úgyis mindenki elfelejti: Stirlitz tudta, hogy az átlag újságolvasó politikai emlékezete az írás befejezése után három percig terjed.

És Stirlitz ezúttal sem tévedett.

De egyáltalán, ki bolondult meg az FSzB-nél?

Két lengyel neonáci felgyújt Ukrajnában egy magyar kulturális központot Moszkva utasítására, ám a parancsot és a pénzt egy német AfD-közeli újságírótól kapják rá. Stirlitz fájón hiányolta a történetből az albán tengeralattjárós egységeket és a Tibeti Idegenlégió ejtőernyős szahariánjait, ponyárral, bár lássuk be, semmi sem tökéletes. De hogy sikerült idáig jutni?

Hát igen, a Primakov-elv.

Még Jevgenyij Primakov orosz miniszterelnök (egyben volt KGB-főnök és Vlagyimir Putyin hajdani mentora) idején dolgozták ki azt a stratégiát, miszerint Magyarországot kell használni kísérleti terepként az orosz törekvések szondázására. Ez azon a felismerésen alapult, hogy mind Oroszországot, mind Magyarországot egykori önmaga veszi körül, és mindkét esetben „homogén tömbökben élnek többé-kevésbé politikai, nyelvi, kulturális jogaiktól megfosztott népelemei”. Persze, a teljes jogfosztás ritka, sőt, elő sem fordul, tehát törekedni kell az ideális laboratóriumi körülmények megvalósítására. Mondjuk így. Különben is, kinek kellett az a nyavalyás kultúrház? Maximum a magyaroknak. Őket meg magyar ügyekben Moszkva nem kérdezi.

Az van, amit Moszkva mond, ezt Stirlitz nagyon alaposan megtanulta. Moszkva meg most ukrán neonáci támadást igényelt. De miért amatőrökkel szervezték meg, hiszen van a Központnak annyi profi neonácija, amennyit csak akar?

Esetleg bele akarták kódolni az akcióba a bukást is?

Lássuk a tényeket.

Az ügy már a krakkói bíróság előtt van, az iratai szerint Manuel Ochsenreiter, a szélsőjobbos Zuerst újság munkatársa rendelte meg az akciót, és ő fizette ki a három, Kreml-barát szélsőjobboldali csoporthoz köthető lengyelt. A megrendelés szerint a provokatív akciót úgy kellett végrehajtani, hogy az ukrán szélsőségesek támadásának tűnjön a magyar kisebbség ellen. A német újságíró azt kérte a lengyelektől, hogy küldjenek neki bizonyító erejű videót a felgyújtott irodáról a Telegram nevű anonim üzenetküldő alkalmazáson keresztül. Amikor megkapta a videót a kiégett iroda kormos homlokzatáról, válaszul ezt írta vissza: „Több mint elegendő”. Három nappal később a német újságíró a berlini repülőtéren találkozott az egyik lengyellel, Michal Prokopowiczcsal akinek egy könyvben 1000 eurót adott át (500 eurót már korábban elküldött neki Lengyelországba szintén egy könyvbe rejtve). Aprópénz, kopejkák, gondolta Stirlitz.

Na igen, csakhogy. Csakhogy a pénzből a két valódi elkövető, Adrian M. és Tomasz S. összesen csak kétszáz-kétszáz eurót látott, ugyanis a dörzsölt Prokopowicz lenyelte a többit, ráadásul Prokopowicz ezzel a két marhával, akik még az arcukat sem takarták el a térfigyelő kamerák elől (azért is buktak meg) a Falanga nevű lengyel szélsőjobboldali szervezetben találkozott.

Mármost, ha egy lengyel nacionalista, akkor kiket utál a legjobban?

Első sorban az oroszokat és a németeket.

Ezért tűnhetett bombabiztos tervnek, hogy Moszkva utasításait a német Ochsenreiter közvetítse, aki ráadásul az egyik AfD-s képviselő, Markus Frohnmaier asszisztense volt. A Bundestagban csak nem fognak nyomozni...

Csak de.

Különben Ochsenreitert a lengyel Mateusz Piskorski hozta össze Prokopowiczcsal, márpedig Piskorski és Ochsenreiter közös érdekeltsége az „Eurázsiai Tanulmányok Németországi Központja” nevű szervezet, amit 2016-ban alapítottak, és ami egyenes összeköttetésben áll az eurázsiai gondolat főatyuskájával, Alekszandr Duginnal.

Kezd összeállni a kép, gondolta Stirlitz. Valahol a Kremlben egy rohadt íróasztal mögött valaki alkalmazni kezdte a Primakov-doktrínát, épp hasznos lett volna, hogy felgyújtsanak egy magyar kulturális központot Kárpátalján, aminek a stratégiai jelentősége nulla ugyan, de a politikai játszmához kellett egy ilyen incidens. Minden ment is a maga útján, terv szerint, Magyarország tiltakozott, Ukrajna tagadott, Washington közeledett, az Egyesült Államok megpróbálta elérni, hogy Budapest ne blokkolja tovább Ukrajna NATO- és EU-csatlakozását az ukrán oktatási törvény szigorítására hivatkozva. Wess Mitchell amerikai külügyi államtitkár ezért cserébe még egy Trump–Orbán-tárgyalást és közös fotót is felajánlott a júliusi NATO-csúcson, sőt, egy mézeskalács huszárt is kilátásba helyezett Szijjártó Péterkének, de a magyarok ezt az ajánlatot (moszkvai nyomásra talán) visszautasították.

Szóval éleződött a helyzet, ahogy azt kigondolták abban a Kreml-béli dolgozószobában, mikor ezek a marhák lebuktak. Tökéletesen vissza lehetett követni az utasítás szolgálati útját, alulról felfelé: Adrian M. és Tomasz S. kapták Prokopowicztól, Prokopowicz kapta Ochsenreitertől, Ochsenreiter meg az eurázsiai vonalon Moszkvától. Az egész akció azon bukott meg, hogy két idióta közkatona lusta volt símaszkot húzni munka közben. Régen az ilyent szó nélkül távolították el a Szervezet soraiból – szó nélkül távoztak, de lábbal előre.

Azok a boldog, szép napok... nosztalgiázott Max Otto von Stirlitz SS-Standartenführer úgy is, mint Makszim Makszimovics Iszajev ezredes. Aztán visszazökkent a mába. Tehát akkor mi történt?

Diverzáns akciót hajtottunk végre saját barátaink ellen.

Miért hajtottuk végre?

Mert az ellenségeink nem voltak olyan hülyék, hogy maguktól megtámadják őket.

Mi volt a célja?

Az, hogy rontsuk meg a közöttük fennálló viszonyt.

Milyen volt előzőleg az ő viszonyuk?

Rossz.

Milyen lesz ezek után?

Ugyanolyan rossz.

Volt értelme az akciónak?

Nem volt.

Mi várható?

A helyzet továbbra is éleződni fog. Éspedig ugyanúgy, mintha sor sem került volna az akcióra.

Akkor mi szükség volt erre az egészre?

Az égvilágon semmi.

Hogy hajtottuk végre az akciót?

Rosszul, amatőr módon. Meg is bukott.

Stirlitz keserűt szippantott Belomorkanaljának kartonvégéből és elnyomta a csikket. Már ez sem a régi. És milyen nehéz mostanság hozzájutni!

Az idő soha-soha meg nem áll,
az órák róják szüntelen az útjukat,
a pillanat úgy illan, tovaszáll,
mint gyors folyón suhanó hab, épp annyi csak...
...a pillanat”

 - dudorászta magában, miközben végtelennek tűnő köreit rótta cellája kőpadlóján a berlini Moabit-börtönben.

 Őt egy korábbi akció után felejtették ott.

 Még 1945-ben.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása