Érdekes egy törvény készülget nálunk, annyi szent – afelől semmi kétség, hogy meg fogják szavazni, főleg azért, mert a törvényhozók nem olvassák a törvényjavaslatokat, ha olvassák, nem értik, ha meg még értik is, nem érdekli őket. Nekünk meg majd főleg érdekes lesz betartani – a legszebb az, hogy a Munka Törvénykönyvét az uniós jogharmonizáció miatt módosítják.

(fotó: HVG)

De hogy alkalmazni miképpen lehet majd az új intézkedést, arról segédfogalmam sincs, maximum annyit mondhatok: sehogy. Aminek az lesz majd a nagy előnye, hogy ha valaki nem szereti a spenótot, amennyiben egyéb bűne nem lesz, legalább ezért meg lehet majd büntetni. De miről beszélek?

A T/4479. számú törvényjavaslatról, ami az Európai Unió adatvédelmi reformjának végrehajtása érdekében szükséges törvénymódosításokról szól. (http://www.parlament.hu/irom41/04479/04479.pdf) Egy szavam nincs az adatvédelmi reform, a GDPR ellen, kell az, nagyon – csak ez a példa is mutatja, mi lesz abból, ha magyar jogalkotó értelmezi. Ugyanis a mostani változtatások után tilos lesz a szolgálati, munkahelyi vagy munka céljára kapott gépen magánjellegű tevékenységet végezni.

Na bumm, tetszenének mondani, munkaidőben tessék dolgozni, csevegni, játszani meg szörfölni otthon is lehet.

Hát, körülbelül ezt mondják a jogalkotók is.

Ha ez ennyire egyszerű volna.

Az világos, hogy a közértben az eladó nem fog bősz magánlevelezésbe kezdeni a gépén, mikor dolgoznia kéne, hiszen egymásnak adják a kosarat a vevők, a könyvelő is könyvelni fog, nem játszani, ha munka van, csak éppen mondjuk az újságíró esetében nem válik el olyan élesen a magánszféra a munkától: ha nekem most ír egy üzenetet egy kolléga, mert megtudott valami fontosat (és ilyen azért minden nap van), akkor az most munka, vagy magánélet? Munka, mondanánk. És ha az a kolléga történetesen barátom?

Különben nem is a munkafegyelem miatt van erre szükség. A magyar munkafegyelem számítástechnikai téren abból áll, hogy a munkahelyi hálózatokról letiltják a közösségi oldalakat, a rendszergazda fél évente leszedi a játékokat a munkahelyi gépekről, két nap múlva úgyis rajtuk lesznek, és kész, megvolt a Nagy Irgumburgum, legfeljebb olyan esetek fordulnak még elő, amikor a féregvírust a munkavállaló pornóoldalról szerzi a szolgálati gépre és lebukik. Az kínos, de még a munkafegyelem körébe tartozik.

Nem, itt valóban adatvédelemről van szó. Pontosabban arról, hogy a munkaadó – amely a számítástechnikai eszközt biztosítja – felelős az adatkezelésért és emiatt bármikor ellenőrizheti az adatforgalmat. Számítástechnikai eszközt mondok, nem számítógépet, ugyanis a törvényjavaslatban is ez szerepel. Ami – majd meglátjuk – messzire vezethet.

Egyszóval, a törvényjavaslat indoklása világosan leírja, mi a bajuk:

„A munkáltató által biztosított számítástechnikai eszközökkel összefüggésben a hatályos rendelkezésekhez képest a változás abban mutatkozik meg, hogy a magánélet ellenőrzésének kizárása helyett a hangsúly arra kerül, hogy a munkavállaló a rendelkezésére bocsátott számítástechnikai eszközt kizárólag a munkaviszony teljesítése érdekében használhatja, mivel az Alaptörvényből és a Polgári Törvénykönyvről szóló törvényből is levezethető a munkáltató azon kötelezettsége, hogy a magánélet nem ellenőrizhető. A 11/A. § (4) bekezdése alapján tehát a munkáltató az átadott számítástechnikai eszközön tárolt adatba az ellenőrzés során addig tekinthet be, ameddig el nem tudja dönteni, hogy az adat magáncélú adat-e.”

Hát ez eddig érthető, csak mégsem igazán az. Ugyanis az nagyon is rendben van, miszerint a munkaadónak semmi köze a munkavállaló magánéletéhez, így is van, ne is legyen.

Azonban az adatvédelmi törvény miatt a munkaadónak ellenőriznie kell a cégnél zajló adatforgalmat, adatbiztonságot, és elvileg ez is jól van így, hiszen a mai világban az információ az új olaj vagy urán, megfelelő gépet feltörve a konkurencia vagyonokat szerezhet, fontos dolog ám az adatbiztonság.

Viszont ez a két alapvető jogi elv ütközik abban az esetben, ha a munkavállaló ír haza egy e-mailt a munkahelyi gépéről a párjának, hogy vegyen tejet és kenyeret, ugyanis a munkavállalónak ezt a forgalmat is ellenőriznie kell, csak épp joga nincs hozzá, mert ez nem az üzleti kommunikáció része, hanem az alkalmazott magánéletéhez tartozik.

Mit tesz ilyenkor a magyar jogalkotó?

Nem kivételeket képez a törvényen belül, nem eseteket határoz meg, az hosszú, munkával jár és értelmezni kell majd a jövendő eljárások folyamán. Nem: egyszerűen megtiltja a munkára adott készülék magánjellegű használatát. És ezzel meg is oldotta a problémát.

Teremtett ugyan harmincmillió másikat, például mi lesz a távmunkások munkavégzés céljából kiadott gépeivel, kettőt kell majd tartsanak otthon, egy sajátot, egy cégeset? Mi lesz a szolgálati okostelefonokkal, amik nagyon gyakoriak? Mi lesz az azokon található névjegyekkel, címlistákkal, telefonszámokkal, kapcsolati hálóval? Mindent végképp eltörlünk?

A névjegy-lista külön érdekes kérdés. Az elég fontos dolog és magánjellegű – de hát csak nem mentheti az ember az egyik helyre a hivatalos számait a másikra a családiakat? Én legalábbis ilyen embert nem ismerek. És igen, ha tehetik, lopják, a Big Data számára nagyon fontosak a kapcsolati hálók.

Annyira lopják, hogy a minap az enyémet is megpróbálta egy ismeretlen lenyúlni.

Becsületesen megmondom: fogalmam sincs, ki volt és miért tette, amivel próbálkozott. Az a helyzet, hogy nekem három okostelefonom van, egyik új, de olcsó, a másik kettő régi, ám olcsók voltak azok is a maguk idejében. Mindkettőt használtan kaptam. Mármost az újra át akartam másolni a régiekről a magánjellegű fotóimat, amikből rengeteg van, erre a legjobb módszer a Bluetooth-technika. Másoltam, másolgattam, elfelejtettem... tény, hogy pár hétig a Bluetooth bekapcsolva maradt a régi készülékeken is. Múlt héten épp dolgozom, mikor pendül az egyik régi készülék. SIM-kártya nincs benne, de az adatok, telefonszámok, képek mind rajta vannak. Ki az, mit akar? Bluetooth-párosodási kérelem érkezett. Honnan? A készülék neve: „JamesBond”. Párosodjon veled a miss Moneypenny... jó, nyilván maximum valamelyik szomszéd lakásból jöhetett a felkérés, nálam nincs több ilyen készülék, de minek? Az írja: „A névjegyekhez és a címlistához kér hozzáférést”.

Ej, a cifra mindenségit! A bluetootht azonnal kikapcsoltam (mindenen), és elgondolkodtam: ugyan a közvetlen közelben, tizen-huszon-valahány méteren belül is van mindenféle, zálogház, Airbnb-s lakás, szóval abban biztos lehetek, hogy nem a szomszéd akart kukucskálni, matatni a dolgaim között, inkább valami ismeretlen, de azért ez régebben nem volt divat – megy az utcán, a gangon az adathalász, és ahol nyitott Bluetootht talál, megpróbálkozik, mint egy digitális besurranó? Elég sok ember elérhetősége van meg az én telefonomon, olyanoké is, akik nem szeretik, ha zaklatják őket, fontos embereké is, kevésbé fontosaké úgyszintén.

Aranybánya is lehetne az a kis adatbázis, megfelelő kezekben.

Odafigyeltem, tehát nem lett az – de mi van, ha egy másik, a telefonhoz, számítástechnikához kicsit sem értő tulajdonos véletlenül „igent” nyom?

Baj. Szóval, tényleg nem kéne félvállról venni az adatvédelmet, azt én sem mondom.

De hogy a magánjellegű és céges adatforgalom szétválasztását (tényleg, mi lesz a családi cégekkel?) tilalommal oldjuk meg, az is hungarikum.

Egy megoldást tudnék javasolni az ellentmondásos helyzetbe kerülő cégeknek és munkavállalóknak: kössenek új szerződést, olyant, ami kitér ennek a problémának a kezelésére is.

Mert a mostani törvénnyel csak a számítástechnikai boltok keresnek, náluk kell megvenni a sok új, magáncélra használatos készüléket.

A szerződésekkel meg az ügyvédek keresnének.

De hogy valaki mindenképpen keres majd ezen a nagyon okos új törvényen, az biztos.

Szele Tamás