Kérem, ha valaki nem hitte volna, most bebizonyosodott: Mark Zuckerberg olvasott ember. Nem biztos, hogy nagyon olvasott: el tudom képzelni, hogy nem olvasta mondjuk Froissart krónikáját, de az biztos, hogy a Tom Sawyer kalandjait ezzel szemben olvasta és meg is értette. Ez nyilvánvaló a Facebook legújabb álhír-ellenes intézkedéseit tekintve.

A Facebook, mint vállalat arról különösen ismert, hogy ha valami baj van, azonnal és nagyon tudatosan alkalmazzák hármas jelszavukat, mely így szól:

„Halogatás, tagadás, hárítás!”

Ha ez nem válik be, azonnal átszervezik az oldalt majd lázas semmittevésbe kezdenek, egészen úgy működnek, mint annak idején a szocialista nagyvállalatok tették. Vagy a mostani magyar államigazgatás. Az álhírek elleni háború is már vagy két éve folyik, de eddig Zuckerberg és fiai-lányai csak annyit értek el, hogy egyre nagyobb botrányok törtek ki, nem is annyira a harc miatt, hanem azért, mert kiderült egy és más a korábbi hanyagságokról, ilyen volt a Cambridge Analytica-ügy vagy a Pinkini-levelek botránya (ez utóbbiban még nem is hangzott el a végső szó).

A közönség igényesebb része természetesen örült, hogy végre történik valami, hiszen borzad az álhírektől, manipulációtól, a közönség kevésbé igényes része... hm, nem örült, a Breitbarttal, a magyar Századvéggel és a 888.hu-val az élen, cenzúrát ordít és a cég állami ellenőrzés alá vonását követeli (a Századvég ráadásul azt, hogy ez a magyar állam hatásköre legyen, ne az Egyesült Államoké), holott csak annyi történt, hogy a zuhogó tiltások elérték a célpontokat: korábban azért volt kevesebb a tiltás, mert alig volt moderáció és az alapelvek is jóval megengedőbbek voltak. Most lett végre moderáció, és szigorodtak az alapelvek, sőt, folyamatosan változnak is, mint jelen dolgozatomban be fogom mutatni – és ha valaki beléjük ütközik, az kap egy kis fegyelmezést. Nem, nem csak jobboldalt csapkod a ménkű, csapkod az baloldalon és középen is, csak a jobboldali radikálisok nem olvasnak magukon kívül mást, így azt hiszik, hogy csak ellenük folyik a harc.

Én meg olvasom őket is, mást is, és tudom, hogy jut az áldásból minden oldalra.

Ezen kívül nagy dér, dúr és tűzijáték közepette bejelentette Márkus mester azt is, hogy a híreket ellenőrizni fogják, ami nagyon örvendetes lenne, csakhogy egyfelől a szélsőjobb már ezért is hörög, bonyolult és már rég érvénytelen cégösszefonódásokkal akarják bizonyítani, hogy ezáltal őket egyenesen Soros György cenzúrázza, minden reggel, a briós és a kávé között (nem igaz), másrészt a tényellenőrző (fact-checking) cégek egyre-másra mondanak fel, utoljára például az Associated Press (AP) és a Snopes bontott szerződést, bár nem zárkóznak el a jövőbeli tárgyalások elől – főleg azért nem akarnak a Facebookkal együtt dolgozni, mert nem láthatnak bele a cég működésébe. Mármint gazdasági, nem politikai szempontból. Hát igen, ne feledjük, hogy az Origo és a 888 állításaival szemben (akik szerint kizárólag német és francia cégek moderálják a híreket, ámde gonosz, liberális magyar alkalmazottakkal) az a helyzet, hogy világszerte harmincnégy tényellenőrző cég dolgozik a Facebooknak tizenhat nyelven – és a kör egyre bővül, csak éppen így is képtelenség utolérni az álhíreket.

Amint egy másik Márkus, a Twain Márkus mondta: „Adj a hazugságnak huszonnégy óra előnyt és az igazság sohasem fogja utolérni.”

No, de ha már a Márkusoknál vagyunk, a Zuckerberg Márkus sokat tanult a Twaintől, amint azt az írás elején már említettem is volt. Most például nyilvánosságra kerültek a legújabb intézkedések és változások a közösségi oldalon, melyek – Jupiterre mondom! - kifejezetten Tom Sawyer szellemében születtek. Hát akkor lássuk őket. 

A kampány három fő pontja (a HVG nyomán)

az eltávolítás,

a csökkentés és

a tájékoztatás.

Ezt a stratégiát már 2016 óta követik, erre alapozva azonban most új irányból közelítenek a problémához. Ezek alapján

eltávolítják a felhasználói feltételeket sértő kontenteket,

csökkentik a felhasználói feltételeket nem sértő, de problémás tartalmak elérését, valamint

kiegészítő információkkal segítik a felhasználót a tájékozódásban.

Ez úgyszólván világos: az első két ponttal csak egyetérteni lehet, minden játéknak vannak szabályai, a focipályán sem golfozunk, akinek nem tetszik, menjen játszani a Vkontaktyéra. A harmadik pont érdekes: ugyanis feltételezi, miszerint a felhasználó nem szereti, ha hazudnak neki. És ha speciel szereti? Ha olyan „politikás ember”, mint a magyar felhasználók zöme, és szívesebben hiszi el akár a hazugságot is, csak vágjon egybe a nézeteivel? Akkor az kenheti a hajára a kiegészítő információkat. Oda is fogja kenni, akárki meglássa.

Az eltávolítás kapcsán a Facebook egy menüpontot vezet be a közösségi irányelveknél, amelyben a felhasználók megnézhetik, havonta milyen frissítéseket hajtott végre az irányelveken az oldal. (Baromi sokan fogják megnézni – körülbelül annyian, ahányan el szokták olvasni az úgynevezett végfelhasználói szerződéseket). Emellett a következő hetekben megvizsgálják, hogy az adminisztrátorok és moderátorok megsértették-e a közösségi irányelveket, valamint azt is, hogy a csoporttagok milyen posztjait hagyják jóvá. A Facebook bevezet egy új, Group Quality nevű funkciót is, amivel a csoportok adminjai láthatják, milyen bejegyzéseket távolítottak el vagy jelöltek meg, valamint az összes álhírt is megmutatják nekik a moderátorok, amelyek kikerültek a csoportba.

Tetszenek már látni a lényeget? Maga a Facebook némely irányelv-szigorításon kívül nem tesz semmit. Minden felelősséget a felhasználóra hárít, ha az elhiszi a kamuhegyeket, amiket elé hordanak, annak dacára, hogy tájékoztatást kapott, ám legyen az ő baja. A moderálás nagy részét meg elvégeztetik a csoportadminokkal, akik, ha nem teszik a dolgukat, búcsúzhatnak a csoportjuktól is – nem tudom, hogy képzelik, mennyi ideje van munka mellett egy csoportadminnak, mert hát ez nem egy fizetett állás, de amint látom, szerintük senki sem dolgozik, csak a Facebook alkalmazottai, és ideje, hogy átvegyük tőlük ezt a tengernyi munkát. Hogy is volt a Tom Sawyer kalandjaiban?

„- Mondd: mit értesz tulajdonképpen munka alatt? - kérdezte végre.

- Ezt a meszelést például.

 Tom bemártotta a meszelőt, és közömbösen felelte:

- Lehet, de az is lehet, hogy a meszelés nem munka. Egy biztos, nekem tetszik.

 - A végén még bebeszélnéd nekem, hogy szívesen dolgozol.

Tom csak meszelt szakadatlanul.

 - Mi az, hogy szívesen! Csak azt mondd meg, miért ne csinálnám szívesen? Azt hiszed, mindennap meszelhetek kerítést?

Ez persze mindjárt más színben tüntette fel a dolgot. Ben abbahagyta az almarágást. Tom nagy lendülettel húzta végig a meszelőt a kerítésen, föl-le, föl-le, hátralépett, hogy lássa az eredményt, itt-ott kiigazította munkáját, majd újra megnézte az összhatást. Ben percről percre nagyobb érdeklődést árult el, mindjobban figyelt, és egészen belemerült a munka szemlélésébe. Egyszer csak megszólalt:

- Tom, hadd meszeljek egy kicsit.”

Hát, körülbelül így áll a helyzet: Tom, illetve Márk rettenetesen utál meszelni, vagyis moderálni, mert az nagy meló, ezért aztán bemeséli nekünk, mekkora élvezetből maradunk ki – mi meg majd rohanunk meszelni. És, hogy biztos legyen az eredmény, aki nem meszel, az azért büntetést is kap, de meszelünk majd, önként és dalolva.

És aki azt hiszi, hogy ezzel vége az online világot megrengető intézkedéseknek, az téved, a végre hagytuk a lényeget, ami megint a valódi sajtó ellen irányul, jóllehet az álhírektől kéne védje a közönséget.

Arról van szó, miszerint feljegyzik azoknak a weboldalaknak a címét, amelyeknél gyanúsan sok a külső hivatkozás ahhoz képest, hogy a web más részein mennyit találni. Ezeket egy „Click-Gap” jellel jelölik meg, hogy mindenki tudja, valószínűleg álhírrel van dolgunk.

Ez, kérem, tökéletes marhaság.

Hiszen épp az álhír az, amiben nyoma sincs külső hivatkozásnak, linknek, az álhírlap „tudja” mit mondott Orbán Viktor a feleségének négyszemközt vagy hogy sárkányt láttak Mezőrozsdaházán, az álhírlap nem ad hivatkozást, linket az általa kitalált szamárságokhoz – a valódi újságíró nem csak a hitele, de a jogi felelőssége miatt is mindig megjelöli a forrásait, ha csak teheti, egy átlagos valódi írásban három-öt link található, egy átlagos álhírben egy sem.

Rejtély, mire gondolhattak a költők Menlo Parkban, mikor ezt kitalálták, de hogy a hiteles hírek irtására kiváló lesz ez a módszer, annál jobban már csak az álhírek terjesztésére alkalmas – az bizonyos.

Hogy mikor vezetik be ezeket a bölcs és nem mellesleg roppant olcsó intézkedéseket?

Már bevezették!

Április tizedikétől.

Hogy volt-e ennek az átállásnak szerepe a tegnapi, világméretű Facebook-. Messenger- és Instagram-leállásban, nem tudni, bár szerintem nem, hiszen ez csak a közösségi alapelveken változtat, nem igényel komoly szoftveres beavatkozást – de tegnap vagy két és fél órára alaposan megnehezedett az élet Európában és az Egyesült Államok keleti partján, ahol leálltak ezek a rendszerek.

Nem, kérem, nem a cicafotók és a „mit főztem ma”-képek hiányoztak, hanem a kommunikációs lehetőség nem csak barátainkkal, de üzletfeleinkkel is: ne tessék azon röhögcsélni, hogy „leállt a fészbuk, vége a világnak”, mert ha valaki emiatt elveszítette a munkáját (nem tudott kapcsolatba lépni a munkaadójával vagy elküldeni a kész írást, zenét, fotót, szoftvert), ha valaki emiatt vesztett komolyabb összegeket, akkor az ő számára tényleg vége is van.

Ez már messze nem a ciculikról és a lefotózott ebédekről szól.

Bár, amint látom, Zuckerbergék a felelősség miatt azt szeretnék, ha újra arról szólna, mint a legelején.

Ez már nem fog menni: urak, elég volt a látszatintézkedésekből, a hárításból, tagadásból, halogatásból.

Elég a tévedésekből és szándékos szamárságokból.

Elég a moderálás ránk lőcsöléséből.

Értetek haragszom, nem ellenetek – de most már tessék dolgozni.

Szele Tamás