Kérem, én tartozom egy vallomással: nem voltam tegnap Washingtonban. Magam sem értem, hogy kerülhettem el az amerikai fővárost, mikor egyébként mindenki odament, szerintem jövő héttől kiviszik odáig a négyes metrót is: ott volt Orbán, Szijjártó, Kumin, Habony, Lánczi, de még Márki-Zay és Kész Zoltán is. Nem fogják elhinni: a Trump és a Pence is ott volt!

Jó, hát nekik könnyű, ők otthon voltak.

Egyáltalán, ott volt mindenki, aki él és mozog, valósággal megszállták a várost a magyarok, szinte lépni sem lehetett tőlük, még jó, hogy a Nemzeti Gárdát nem kellett bevetni a szittya fergeteg ellen, és nagyjából megmaradtak a Smithsonian Museum kincsei is, bár az invázó utáni leltár még tart.

Csak én nem mentem.

Miért?

Ennek több oka is van, és ugyan, távolról sem anyagiak ezek az okok, hiszen mi sem volna számomra egyszerűbb, mint az, hogy ha úri kedvem úgy tartja, akár minden második hétvégémet Washingtonban töltsem, illetve de, anyagiak is: nem csak az a baj, hogy nekem erre nincs pénzem, de az is, hogy aki elment tudósítani a Donald Trumpnál tett Orbán-látogatásra, az kidobta a pénzét az ablakon az utolsó vörös centig. Itt nem volt miről tudósítani és nem volt mit.

(Fotó: Washington Times)

Az egy dolog, hogy ezzel van tele a honi sajtó – az amerikai már jóval kevésbé, a CNN vagy a New York Times nem is említi a hatalmas jelentőségű látogatást a főoldalon. A Washington Postban Anne Applebaum alaposan leszedi a keresztvizet a magyar és amerikai kormányfőkről a jegyzetében, de azért az sem kiemelt helyen jelent meg. Ezzel szemben, mintegy ellensúlyként a jóval kevésbé ismert Washington Times vasárnap elemzést közölt April Foley volt budapesti nagykövet tollából, melyben a szerző bemutatja a magyar kormány iránti rajongás összes szalonképes formáját és néhány szalonképtelent is, de magáról a találkozóról ma reggel csak húsz sort olvashatunk, az már szinte mínuszos hír. Hogy mi a különbség Anne Applebaum és April Foley írása között? Lehetne mondani, hogy ami a Washington Post és a Washington Times között: az első világlap, a második távolról sem az, de én továbbmennék: April Foley csak nagykövet volt, annak akárkit ki lehet nevezni, Anne Applebaumot viszont éles elméje és kiváló stílusa miatt kedveli a világ, ő újságíró, azt bizony még nálunk sem lehet kinevezés útján elérni, hogy valaki írni tudjon. (Ellenben az Origo ékes példája annak, hogyan lehet írástudatlanokat igenis kinevezni sajtómunkásnak).

No, szóval az amerikai sajtóvisszhang nem veri ki a ház oldalát, de mondhatjuk úgy is, hogy az ingerküszöböt sem nagyon érte el – hogyan is érhette volna, mikor most tör ki a gazdasági- és vámháború Kínával, az a hír, nem Orbán vizitje. Ami mellesleg elég rövidre sikerült.

Hogy kicsit magáról a találkozóról is beszéljünk, azt ugye a magyar kormánysajtó szerint egy órásra tervezték, Trump elnök napirendje szerint negyven percesre, de Orbán Viktor talpig úriember volt és megoldotta a kérdést: eleve tizenegy perc késéssel érkezett, ami ugyan Washingtonban nem része a protokollnak, de Trump örvendhetett, mert ennyivel is rövidebb időt kellett együtt töltsenek. Ha mindent összevetek, az jön ki, hogy alig fél órát beszélhettek, ami persze még így is sok, ugyanis nem beszélni ment oda a mi kormányfőnk, hanem aláírni és az jóval kevesebb időbe telik. De a forma kedvééért elálldogálhattak egy darabig együtt, esetleg ittak is valamit, hogy teljen az idő: nem lehet véletlen, hogy a találkozó utáni sajtótájékoztatón nem számoltak be semmiről a tárgyalásokkal kapcsolatban. Hiszen valószínűleg ők ketten nem is tárgyaltak, vagy csak pár szót váltottak.

Mellesleg: az MTI is másképp írta először, de még időben észbe kapott, és kiadott egy helyesbítést:

„Felhívjuk felhasználóink figyelmét, hogy a 22:08 órakor kiadott, Trump: Orbán Viktor jó munkát végez az országa biztonságának megőrzésében című anyagunk 9. bekezdésének 1. mondata helyesen: A találkozó jóval hosszabb ideig tartott, mint tervezték, és egy szűk körű megbeszéléssel kezdődött, amelyen Donald Trump és Orbán Viktor mellett részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és J o h n Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.”

Mondjuk Bolton nevét írhatták el, de a találkozó úgy tartott hosszabb ideig, hogy rövidebb ideig tartott – mármint az óra szerint.

Lehet, Orbán hosszabbnak érezte.

Hát igen, az a sajtótájékoztató, csak azt tudná a magyar miniszterelnök feledni... Szóval, míg a két politikus beszélt, csak annyi volt a gond, hogy Trump magához ragadta a szót, és nem akart beállni a szája, elmondta, hogy (https://index.hu/kulfold/2019/05/13/orban_viktor_megerkezett_trump_donald_feher_haz_targyalas/):

„Orbánt Európa-szerte tisztelik. Azt mondta, hogy hozzá hasonlóan „egy kicsit ellentmondásos személyiség”, de ezzel nincsen baj. Szerinte a magyar miniszterelnök jó munkát végzett, biztonságban tartotta Magyarországot. Azt mondta, kicsit már megismerték egymást Orbánnal, a további megbeszélésükön szó lesz a NATO-ról, kereskedelmi kérdésekről is.

Orbán utána megkérdezte, hogy ő is szólhat-e. Azt mondta, nagyon büszkék arra, hogy sok magyar hozzájárult az Egyesült Államok rendkívüli fejlődéséhez. Azt mondta, nagyon örül, hogy újra a Fehér Házban lehet, ahol húsz éve járt először, újra fiatalnak érzi magát.

A várakozásai szerint erősíteni lehet majd a két ország stratégiai szövetségét, és globális politikai kérdéseket is meg akar beszélni. Szerinte sok kérdésben hasonló a megközelítésük: „Közösen lépünk fel az Egyesült Államokkal az illegális migráció és a terrorizmus ellen” – mondta, és kiemelte, hogy megvédik a keresztény közösségeket is világszerte.

Erre Trump hozzátette, hogy Orbán nagyszerű munkát végzett a keresztény közösségek védelmében, és a két ország kapcsolata nagyon jó.” (Index)

Ezek után jött a plenáris ülés, Szijjártóval, Kuminnal, Pence-szel és a már említett Boltonnal – na, ez az, amiről a világon semmit sem tudunk, semmit sem közöltek, tehát bármely résztvevő nyugodt lélekkel mondhat róla bármit.

Orbán Viktor mindenesetre az M1-nek azt mondta, hogy mind a gazdaságpolitika, mind a külpolitika, mind a biztonságpolitika területén megerősítették a szövetségesi kapcsolatokat, csakúgy mint a migráció és az üldözött keresztények ügyében.

Ezzel maga a találkozó véget is ért, Orbán elhajtatott a szállására, Donald Trump elnök pedig, aki pár perccel korábban még maximálisan egyetértett vele a muzulmán vallás, az üldözött keresztények és a migrációs veszély ügyében, iftár-vacsorát adott a Fehér Házban a Ramadán alkalmából. Tudni kell, hogy mivel Ramadánkor tilos nap közben az étkezés, ivás, de még a dohányzás, sőt, a nemi élet is, a ramadáni iftár-vacsorák általában igen jó hangulatúak és nem is tekinthetőek kifejezetten vallásos jellegű ceremóniának, sőt: a hétköznapi muzulmánok gyakran meghívják más vallású szomszédaikat is lakmározni, ezt most Trump megfordította, de így sem tilos.

Időközben kiderült, hogy a miniszterelnöki küldöttségtől függetlenül érdekes módon épp tegnapra Washingtonba hívott Márki-Zay és Kész mit keresett a State Departmentben: hát izé, szóval külügyi szakemberek kérdezgették őket, éspedig nem kinevezettek, hanem valódi szakemberek, ezért aztán nem árulják el a nevüket: az ügyben a Mindenki Magyarországa Mozgalom közleményt adott ki. Hát lássuk, mi a hivatalos mondanivalójuk?

„A mai Trump-Orbán találkozót megelőzte egy másik találkozó. A Mindenki Magyarországa Mozgalom két elnökségi tagját, Márki-Zay Pétert és Kész Zoltánt fogadták az amerikai kormány külügyi képviselői. Szóba került Magyarország NATO tagsága, a magyar-orosz kapcsolatok. Márki-Zay Péter és Kész Zoltán aggodalmukat fejezték ki az orosz kémbank és a növekvő orosz befolyás miatt. Az elmúlt napokban republikánus és demokrata politikusok szintén aggodalmukat fejezték ki Orbán látogatása miatt, és felszólították az elnököt, hogy ítélje el Magyarországot a szabad sajtó és a demokratikus értékek sárba tiprása miatt. Márki-Zay Péter megerősítette, hogy Orbán Viktor nem egyenlő Magyarországgal, és van alternatívája a jelenlegi kormánynak. Márki-Zay Péter elmondta, hogy Orbán Viktor csak névleg bevándorlásellenes, valójában több tízezer migránst befogadott, ezek között bűnözők és Amerikában körözött arab terroristák is voltak. A magyar emberek szabadságszeretők, akik többször bizonyították az elmúlt két században, hogy képesek megharcolni a szabadságukért. Márki-Zay Péter kifejtette, hogy Magyarországnak nyugaton van a helye. Szorosabb EU partnerségre kell törekedni és jó kapcsolatra az USA-val. A közös katonai szövetség biztonsága miatt fontos, hogy Magyarország a természetes partnereivel törekedjen jó kapcsolatra, és ne Kínával és Oroszországgal.”

Ez így alapvetően még igaz is, bár tény, hogy nem untatták az amerikai vendéglátókat nagy, korszakos felismerésekkel a térség külpolitikai folyamatairól – jellemző, hogy a Pesti Srácok már meg is támadta őket. Azért jellemző, mert a Pesti Srácok megint előbb lőtt, aztán gondolkodott, szokása szerint: azért hőbörögnek, hogy a két említett politikus „a külügyben szidta a magyar kormányt”. De hát uraim, az előbb láthattuk, miszerint Trump milyen mérhetetlenül nagyra becsüli Orbán Viktort, micsoda férfibarátság dúl közöttük – szidhatják, ahogy akarják, ezen az érzeményen az már nem változtat. És ha az lenne a baj, hogy amerikai külügyérekkel álltak szóba – hát nem a legeslegjobb barátunk nékünk Amerika tegnap este óta a kerek világon? Már hogyne válaszoltak volna, ha a barátaink kérdezték őket?

Vagy a Pesti Srácok nem hisz az MTI-nek?

Szabotázsszaga van ennek, minimum fegyelmi lesz belőle.

No, összegezzünk: mit tudunk?

Azt, hogy tegnap Orbán és Trump tárgyaltak valami harmadlagos fontosságú dolgokról és nem vesztek nagyon össze (a diplomáciában ezt nevezik baráti légkörben lezajlott tárgyalásnak).

Azt, hogy miről tárgyaltak, nem tudjuk, azt sem, hogy mire jutottak: mondjuk lehet, hogy nekünk nem lenne harmadlagos, de a világon mindenki másnak az.

Ezen kívül még az biztos, hogy én nem mentem Washingtonba.

De ennyiért nem is lett volna érdemes odamenni.

Szele Tamás