Kérem szépen, most érdekes produkció következik: kötéltáncot fogok bemutatni. Ugyanis az uniós választási kampányidőszak egyik álhír-ügyével fogok foglalkozni, és az lesz benne a kötéltánc, hogy megpróbálok elfogulatlan maradni mindegyik oldallal. De kicsit sem leszek kíméletes az álhírterjesztőkkel – no, meglátjuk, hogyan sikerül.

Miért pont ma foglalkozom ezzel?

Mert nem akarok magam is kampányolni se pro, se kontra.

Szóval, kampányidőszaknak nevezzük azt a periódust, amikor még a mainstream média jelentős része is úgy gondolja, hogy szabad hazudni. Igaz, többnyire nem magától hazudozik, hanem vagy neki is hazudnak a politikusok – és nem írhat mást a szerencsétlen sajtómunkás, csak amit nyilatkoztak neki, maximum megjegyezheti, hogy nem hiszi – vagy... hát, a lap fennmaradásának érdekében rákényszerül a hamis hírek közlésére. Azután persze minél elkötelezettebb egy lap politikai szempontból, annál kevésbé hiteles, de ez így van kampányidőszak előtt és után is.

Ide kívánkozik egy régi vicc: Trump meghal, és Szent Péter választás elé állítja, mennyország vagy pokol?

- Meg lehet nézni döntés előtt őket?

- Hogyne, kérem.

A mennyországban állandóan november van, esik az eső és unatkozó angyalok pengetik a hárfájukat egy örökkévalóságon keresztül. A pokol mozgalmasabb, hatalmas buli van, félmeztelen nők, mindenki whiskyt iszik, szól a zene és ruletteznek is.

- No, Donald, mit választasz? - kérdi Szent Péter.

- Hát, izé... kerülhetnék a pokolba?

- Persze!

Azonnal jön két ördög, belevágják egy üst forró szurokba.

- De hát nem ezt mutattad, Péter!

- Ja, fiam, az a kampányidőszak volt!

Hát így állunk a kampányidőszakokkal. Most speciális álhírek terjednek, amiket politikai célokkal terítenek, ellentétben a megszokott, üzleti típusúakkal.

Azonban volt egy olyan botrány, amit megint előveszek, pedig már foglalkoztam vele: azért tanulságos, mert senkinek sem volt benne igaza. Egyik félnek sem. És mindenki a saját szája íze szerint politizálta át a különben kizárólag üzleti természetű hírt.

Az úgy volt, hogy 2019. május 15-én mindenki legnagyobb meglepetésére a következő közlemény jelent meg a kormányt támogató Mediaworks lapjaiban:

„Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Facebook.com letiltotta a Mediaworks Hungary Zrt. által kiadott lapok és hírportálok hirdetési fiókjait. Kiadónk hivatalos érdeklődésére, amelyben a tiltás okára kérdeztünk rá, nem érkezett konkrét válasz. Az elmúlt hetekben a Facebook terveiről érkezett hírek alapján azonban nyilvánvaló, hogy az amerikai cég döntésének politikai, ideológiai okai vannak.

Ennek következtében most a közösségi oldalon olyan hírekre és tartalmakra sem tudjuk felhívni olvasóink figyelmét, amelyeknek nincs semmiféle politikai vonatkozásuk. A Facebook döntésének áldozatul esett többek között a Nemzeti Sport, a mindmegette.hu receptoldal, a likebalaton.hu. programmagazin és számos megyei és városi kiadványunk is.

Több milliós olvasótáborunk azon tagjait, akik az elmúlt években a közösségi oldalon is követni kezdték híreinket, arra biztatjuk, hogy a jövőben ne a Facebookon, hanem kizárólag az eredeti internetes címeken keressék tartalmainkat.”

Hát ez meg mi? Aki egy kicsit is ért a közösségi oldalakhoz, azt gyanította, hogy a Facebook az uniós választási kampány tisztaságára akart így ügyelni (erről volt is szó korábban), mert hát a Mediaworks lapjai, hogy is mondjam csak, mintha kissé elfogultak lennének a kormány irányába. De azért érezhető volt, hogy nem tudunk mi mindent – ettől függetlenül kitört a vihar, és két hétig szidta vagy dicsérte pártállás szerint a magyar sajtó a közösségi oldalt. Amely különben megérdemli mind a szidást, mind a dicséretet – csak épp nem ezért az ügyért. Ugyanis – a tájékoztatás szándékos szakszerűtlensége miatt ez nem volt világos – semmiféle médiumot nem tiltott le a Facebook. Csak a hirdetésüket tiltotta meg. De maguk a lapok ott maradtak, ahol voltak, a helyükön, aki akarta, olvashatta őket. Igen, a lapok saját FB-oldalain is. Megvonták viszont – tessenek figyelni – a kiemelési, hirdetési jogokat egyes fiókoktól.

Az ám, de huszadikán fordult a kocka. Újabb közlemény érkezett a Mediaworkstől:

„Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Facebook hétfőn hajnalra visszaállította a Mediaworks Hungary Zrt. által kiadott lapok és hírportálok egy hete letiltott hirdetési fiókjait.

Kiadónk hivatalos érdeklődésére, amelyben a tiltás okára kérdeztünk rá, továbbra sem érkezett konkrét válasz, ellenben a cég nevében eljáró alkalmazott a „tévesen” letiltott fiókok miatt okozott „kényelmetlenségért” elnézést kért.

Olvasótáborunk azon tagjait, akik az elmúlt években a közösségi oldalon is követni kezdték híreinket, továbbra is arra biztatjuk, hogy elsősorban ne a Facebookon, hanem az eredeti internetes címeken keressék tartalmainkat.”

Azért ez sem volt életszerű. A Facebook egy hatalmas, baromi rosszul szervezett és nagyon, de nagyon magabiztos cég. Nem szokott az elnézést kérni, akkor sem, mikor tényleg téved, akkor sem, mikor politikai alapon kényszerül valamit visszavonni (mert volt már olyan is, csak nem magyar ügyek kapcsán). Mi történhetett itt igazából? Az is kiderült. Ugyanis a HVG előkerítette az ügy kapcsán a Facebook egyik szóvivőjét (jó kapcsolataik vannak... bár nekem volnának ilyenek). Ő pedig elmondta a tényeket.

„Az egyik hirdetési fiókot felfüggesztettük, mert megsérti a valódi pénzért zajló szerencsejátékokra vonatkozó szabályunkat. Előzetes írásos engedély kell minden olyan reklámhoz, amely valódi pénzben folytatott szerencsejátékot népszerűsít vagy ilyen szolgáltatás nyújt, ide értendő minden valódi pénzben játszott ügyességi játék és lottó, a valódi pénzforgalmat generáló online kaszinó, sportfogadás, bingó és póker.” (HVG) 

Tehát az egyik fiókról van szó, nem az összesről, és az az egyik így is marad, mert valóban szabályt szegett. A szóvivő még pontosított is: a Mediaworks kérdéses hirdetési fiókja zár alatt marad, míg a többi szabadon használható. Hát igen, gondolom – nem tudom, csak gondolom – hogy benne maradt a hirdetett tartalomban a Szerencsejáték Zrt. reklámja, és az azért a hirdetők közül az egyik legjobban fizető cég… Bár Csermely Péter, a Mediaworks vezérigazgató-helyettese szerint a Nemzeti Sport Online (NSO) egyik évek óta futó szolgáltatását jelölték meg a probléma okának. Talán a lóversenyfogadás lehetett ludas az ügyben, az is meglehet, ezen már nem érdemes vitatkozni.

Akkor ez ennyi volt, és kiderült, hogy a politikának semmi köze nincs a dologhoz. Üzleti ügyről volt szó csupán. Csak mondom, hogy egy normális országban mindenki erre gondolt volna először... Itt két cég reklámpiaci nézeteltérését láttuk és néztük – mert annak nézették velünk! - politikai konfliktusnak.

Akkor lássuk tehát, mi a tanulság az esetből?

Először is az, hogy akinek kalapács van a kezében, mindent szegnek néz, akinek politika, azzal még rosszabbul járunk. Az meg mindenből politikát akar csinálni, de még a mákos gubából is.

Aztán az, hogy az álhír igenis idénytermék. Ez a történet ugyebár eljutott az álhírré válás szintjéig mindkét politikai oldalon (már, ha ugyan csak kettő van), és különféle torzítások segítségével mindkét oldal fel is használta. A félretájékoztatás és a manipuláció azonban nem sikerült volna, ha – nincs kampányidőszak. Ebben a felfokozott hangulatban viszont hajlamosak voltak szerzők is, olvasók is olyasmiket belelátni a történtekbe, amiknek semmi közük nem volt a valósághoz – így születik az álhír, és igen: érzelmi alapon, csak most politikai érzelmek szabadultak el, ellen- és rokonszenvek. A helyzet a kampánynak köszönhetően fajulhatott idáig. A valódi sajtóba csak ilyenkor kerülhettek be, válhattak témává az eltorzult változatok.

Tetszik már érteni, miért nincs kedvem kampányolni?

Álhír-elméleti szempontból – lassan tudomány lesz ez is, valami olyasmi, mint a bakteriológia, virológia – azonban tavaly tavasz óta nagyon aggasztó jelenségeket figyelhetünk meg. Megjelentek a szokásos álhírek mellett a belpolitikai álhírek, az elsőket a tavalyi országgyűlési választások kampánya alatt láthattuk. Például politikusok kerültek kórházba az anephangja.com szerint olyankor, amikor több ezer ember szeme láttára szónokoltak a legkiválóbb egészségben – na igen, csak az álhírolvasók meg több százezren voltak.

Aztán jött az Orbán Ráhel-sorozat (és szerintem még nem is ért véget). A hölgy ugyan üzleti szempontból tesz figyelemre méltó dolgokat, legalábbis egy független adóhivatal és ügyészség figyelmére valóban méltóak volnának, de azok a házmesterszintű rágalmak a szülészettel vagy korábban a pelenkával, amik ellepték a közösségi oldalakat és beszivárogtak még a mainstream médiába is (szerencsére főként cáfolat szintjén) bizony nem voltak valósak. Védje őt majd a kellő időpontban akár a teljes Budapesti Ügyvédi Kamara is, nem védem én – de ami nem igaz, az bizony nem igaz.

És mára oda jutottunk, hogy nincs nap, melyen a korábban apolitikus hazugságokból élő álhír-oldalak ne közöljenek legalább egy politikai szamárságot is. Ez azért van, mert a tavalyi kampány alatt rájöttek: nem csak az ötlábú, kétfejű borjú vagy a mozgássérült kislány mágnes a közönség számára, hanem a politika is. És ha lehet hazudni a borjakról meg a kislányokról, lehet a politikusokról is: legfeljebb jobban kilóg a lóláb, hiszen azok ritkán fogalmaznak olyan primitíven, mint az álhírlapokat szerkesztő Manyikák.

Ráadásul ha egy politikai hazugság megbukik, sokkal többen fogják megbocsátani: azok, akiknek jól jött, akik rokonszenvesnek találták, ráfogják, hogy csak hazafiságból hazudott az álhírlap, pedig nem így van. Ezek mindig pénzért hazudnak: teljesen mindegy a bevétel szempontjából ugyanis, hogy ki hordozza a reklámot, a miniszterelnök, az ellenzék prominense, netán valamelyikük egyik hozzátartozója, vagy az a bizonyos ötlábú borjú.

Tulajdonképpen az álhírlapok, otpercpihenok, nephangják kétfejű borjút csinálnak a politikából is.

Hát, mondjuk megérdemli – de igen randán bőg, az is biztos...

Most már csak az a kérdés, kik tanultak kiktől?

A szélhámosok a politikusoktól vagy a politikusok a szélhámosoktól?

És biztos, hogy ez két külön szakma?

Szele Tamás