Forgókínpad

Forgókínpad

A drága nagymami

2019. július 01. - Szele Tamás

Kánikula, dögmeleg, uborkaszezon, nincs hír. Illetve van hír, de az meg kit érdekel? Engem. Mást se. Nem választották meg a Timmermanst, az hír, csak már megírták. Jó. Háromszorosára nőtt a Médiahatóság vezetőjének, Karas Mónikának a fizetése, most négymillió havonta, Schmidt Mária is kétszer annyit keres, mint tavaly? Ez is hír, csak na és?

draga_nagymami2.jpg

Tessék mondani, ha megírom, holnap emlékeznek rá?

Maximum én fogok emlékezni, az meg elvben természetes.

Hülyeségeket beszélnek az álhírsajtóban? Csókolom: hat éve ordítom, hogy ez a helyzet, eddig legalább negyvenszer magyaráztam meg, miért csinálják (részben anyagi, részben politikai okokból), ráadásul remek érzékkel teszik politikai hit tárgyává az álhíreket. Ma is mit látok?

Azt írja a HVG, miszerint „Bicskanyitogató álhír terjed Orbán Viktor és Koncz Zsuzsa nevével, nehogy megossza”.

A HVG bizony igazat ír és tényleg ne tessék megosztani. Ezt onnan tudom, hogy ugyanezt az esetet én megírtam június 22-én, meg is jelent, „Vitatkozni a sikerrel” címen, szóval eléggé biztos vagyok abban, hogy neves laptársunk nem téved. Hogy engem nem olvasnak náluk, az más kérdés, én ugyanis alaposabban körüljártam annak idején, hajdanában, két hete ezt az ügyet.

A mechanizmus egyszerű: az álhírlap (tv2-friss.com) szerkesztője hallott egy Koncz Zsuzsa-számot, és kitalálta, miszerint ez a szám új (nem, nem az) és Orbán Viktor személyesen perelte be miatta Koncz Zsuzsát. Nem, nem perelte be. Azután, hogy forogjon a kamu, a folytatásokban kitaláltak egy sosemvolt levélváltást Koncz és Orbán között, belekeverték Nagy Ferót és Bogdán Lászlót, Cserdi polgármesterét, és a herepfedényt csak azért nem, mert az álhírlap – tv2-friss.com – szerzője nem tudja, hogyan írják ezt a bonyolult szót.

Ebből aztán már jó pár hete él Manyika. Ugyanis tavaly áprilisban sikerült kinyomoznom, hogy azt a drága, kedves hölgyet, aki ezeket a baromságokat eregeti ide, az orrunk alá, Manyikának hívják, sajnos a nyomozást egyéb elfoglaltságaim miatt nem tudtam folytatni. Különben, ha megvolna a vezetékneve is, akkor sem tudnám én beperelni – a személyiségi jogok természete miatt csak az érintettek vagy azok családtagjai tehetik meg.

Jó, Manyikának most meglesz a nyaralása is a reklámbevételből, amihez azok a derék, magukat elkötelezett ellenzékinek hívő olvasók juttatták, akik máig osztogatják ezt a tengeri kígyóvá nőtt hazugságot, és ha szól nekik az ember, miszerint nem igaz, azt válaszolják: „De igaz is lehetne!”

Lehetne, Dadus, de nem az!

Vagy egyenesen lefideszbérencezik az embert, és azt mondják: ha a kormány hazudhat, nekik is szabad. Hát szép is az, amikor a demokráciát hazugságversenyben vívja ki az ember, nem mondom.

Megkapja a magáét ma reggel a leleplezésért szegény HVG is, minimum azzal vádolják a kommentekben, hogy „átállt”, meg hogy „ez az álhír” - mondom én, hinni akarnak az emberek, nem tudni.

Na jó, akkor végezzünk el egy kísérletet. Vegyük ugyanannak a trágyadombnak egy másik, ezúttal politikamentes írását (közben belekeverték a Koncz-ügybe Pataky Attilát és Orbán Ráhelt is, de most legyünk politikamentesek). Azt mondja:

 „AZ ÉN DRÁGA NAGYMAMÁM MA LETT 93 ÉVES! AZT MONDTA MINEK MUTOGATNI ŐT A FACEBOOKON, HISZ AZ Ő ALKOTÁSAIT SENKI NEM FOGJA MEGNÉZNI! KÉRLEK TEKINTSÉTEK MEG MILYEN CSODÁLATOSAN FEST, MERT SZERETNÉM NEKI BEBIZONYÍTANI, HOGY AZ EMBEREK BIZONY FOGÉKONYAK A SZÉPRE!”

 Ó, a drága nagymami. A pár sor után festmények, nem épp Kandinsky vagy Dali egyik sem, de tisztes munkák. Hát akkor keressünk rájuk a Google-ben. Vagyük az egyik, lovakat ábrázoló képet. A találatok szerint a nagymamát részben Leonyid Afremovnak hívják, ami igen szép név egy idős, magyar hölgynek, részben Mészáros Józsefnek, ami még inkább, de ha a másik festményt nézzük, ami egy templomot ábrázol, akkor Orechovszky Ilonának.

 draga_nagymami.jpg

Mármost ez három létező festő, és nem egy kitalált nagymama.

 A nagymama különben korán öregszik, mert hónap elején a ma-reggel.me-n, ami ikertestvére minden szempontból a tv2-friss.com-nak, de még a fejléce és a tördelése is azonos, a nyírfácskás tájképe alapján még mozgássérült kislány volt. Igen ám, de a ma-reggel írásához mellékelt fotón látható kerekesszékes hölgy viszont megállapíthatatlan, ki lehet, tavaly november 29-én még amerikai őslakosnak számított az Imguron. 

 draga_indian_nagymami3.jpg

Azóta megmagyarosodott, megöregedett, szült három gyermeket és most ő a drága nagymami.

 Azt hiszem, erről a történetről nem kell tovább bizonygatnom, hogy pofátlan, utolsó csalás és hazugság. Ezt el fogják nekem hinni, és ha a HVG írná meg a későbbiekben, akkor nekik is.

 De ha erről elhiszik, a másikról miért nem?

 Mert a másikban politika van, elköteleződés, mintegy hit: aki egyszer színt vallott, az már köteles követni a zászlót, bármely zászlót, bárki is hazudjon a nevében bármit, az már hinni is köteles.

 Hát kérem. Lehet, hogy a hit ereje hegyeket képes megmozgatni, de ahogy látom, kormányokat elmozdítani nálunk eddig nem nagyon volt képes. Én a politikusok helyében is a logikával, a tényekkel próbálkoznék, ez a másik módszer nem működik, illetve csak a kormánypártoknál használható, ellenzékből nem.

 Tetszik tudni, ki az egyetlen, aki ezen a kutyakomédián, torzsalkodáson nyer?

 A drága nagymami.

 A Manyika.

 Az a levendulaillatú, édes hölgy, aki két fillérért megmérgezne bárkit lelkiismeret-furdalás nélkül.

 Mellesleg, ezek az álhírlapok annyira elszemtelenedtek, hogy az egyik portált, amelyik leleplezte őket, feljelentették – no, nem a hatóságoknál, csak az egyik hirdetési mamutcégnél, miszerint az ő „védett tartalmaikat” lopják. Igen, a portál képernyőmentéseket használt bizonyítéknak, hogy ne növelje a forgalmukat, a cégnél nem tudtak magyarul – és elvették az összes hirdetést a leleplező portáltól, csődbe is mentek.

 Szóval, ilyen embereket tetszenek támogatni, naponta félmilliós megosztásokkal. Nem viccelek, kiszámoltam. A múltkor utánanéztem egy ilyen (mellesleg, ráadásul rasszista) álhír terjedésének, ami az otpercpiheno-n jelent meg, és arra jutottam, hogy csak a kedvelések és csoportmegosztások alapján egy nap alatt négy, kifejezetten az otpercpiheno anyagainak megosztásra specializálódott Facebook-oldal is osztotta a hírt, vagyis a Látod kell, a Retrománia, a Retrográd és a Takarítsuk el. A Látod kellnek potom 114 422 kedvelője van, a Retromániának 154 601, a Retrográdnak 137 634, a Takarítsuk el-nek pedig 78 038.

 Ami azt jelenit, hogy mindösszesen legalább 484 695 ember találkozott ezzel a hazugsággal is, a többivel is, csak a Facebookon. Illetve, ennél bizonyosan több, hiszen nem számoltuk a megosztásokat és azok megosztásait: végül is elmondhatjuk, hogy minimum félmilliós forgalma van minden ilyen álhírnek, ami megfordul az otpercpiheno és társai hasábjain.

 Vegyünk csak oldalmegtekintésenként csak harminc forintot. Az napi tizenötmilliós bevétel, ennyiből még akár adózni is érdemes volna.

 Nyár van, kérem, dögmeleg, uborkaszezon és Manyika néni, a drága nagymami, a mozgássérült indián kislány elutazik a Bahamákra üdülni.

 Meg tetszettek rá keresni neki a pénzecskét.

 Bőven.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása