Kérem, igaz ugyan, hogy szabadságon vagyok, ráadásul szeretett szülővárosomban, Nagyváradon, azonban – hogy stílszerű legyek – úgy vagyok ezzel a magyar belpolitikával, mint Ady a disznófejű Nagyúrral: nem tudom figyelmen kívül hagyni a híreket, de érzem, hogy megöl, ha hagyom. Ja, és ez is az aranyon ül, az aranyon. Hát akkor nézzük meg, mi a helyzet az arany sertésól táján.

Kérem, új csillag van feltűnőben nálukfelé, nem épp szupernova, inkább fekete lyuk, mindenképpen szingularitás: Farkas Örsnek hívják, polgári foglalkozására nézvést az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, és mint neve is mutatja, nem tanácsos összetéveszteni a Mókus őrssel. Nagytudományú férfiú, szerintem még az alfelében is feje van, amit az is mutat, hogy pár napon belül kétszer is ő fújta a passzátszelet a kormánymédia címlapjain. Ebből a gyermekből pap lesz, akárki meglássa, ha ugyan nem pap már most, Mammon áldozárja.

 Mielőtt idézném bölcselmeit, annyit megjegyeznék, hogy hiszen könnyű nekem dekódolni a kormány üzeneteit, hiszen én szemben állok velük, látom őket, de jaj, nehéz lehet annak eldönteni az Orbán-beszédek alapján, merről mérje a hány métert, aki a soraikban áll, aki az oszlopuk. Kapkodnak is rendesen a KESMA tollnokai, olyan szövegértelmezési kísérletek zajlanak, hogy ahhoz képest a kremlinológia vagy a bibliamagyarázat kisegyszeregy.  No, de miket mondott ez a tanult ember?

 Első nyilatkozata viszonylag érthető, én a Magyar Nemzet július 27-i számából idézem:

 „A „jogállamisági kártya” egy olyan dzsóker a balliberális politikai közösség kezében, amelyet akkor játszanak ki, ha észérvekkel nem tudnak győzni. (…) hiába támadják Magyarországot most ebben a témában, a gyakorlat azt mutatja, hogy a jogállamiság területén „ahány ház, annyi szokás”. (…)minden tagállamnak jogában áll, hogy történelmi hagyományait, szokásjogát is figyelembe véve saját maga döntse el demokratikus berendezkedése formáját.” (Magyar Nemzet)

 Édes úr, ön összekeveri a jogrendszert a jogállamisággal. Persze, hogy minden állam maga dönti el, miként bünteti a tyúklopást vagy a csendháborítást, szuverén, sőt, mint Kispisti barátom mondta a nyóckerben, szuterén joga. Az nem eldönthető szuverén hatáskörben, ami általános, államszövetségeken (jelen esetben az Unión) belüli elvekre vonatkozik, például az emberi jogok helyzete, a sajtószabadság, miegymás. Visszatérve az előző példánkra: ha a jogrendszer szuverenitása felülírná a jogállamiságét, akkor én itt, Váradon ellophatnék akár ezer tyúkot is, amennyiben Magyarország nem büntetné a baromfi jogtalan eltulajdonítását, Pesten ártatlan emberként szállnék le a Hargita expresszről, de így, fájdalom, kiadnának, mint csibészt, így maradok az újságcsinálásnál.

 Nyilván ez hűségnyilatkozat akart lenni a kormány mellett, de zúg a Volga, zúg az élet, ma reggelre már fordult a kocka, most már a tusványosi beszéd a kirendelt textus, azt magyarázza szent hevülettel, hiszen a minielnök a következő tizenöt évét a civilek és liberálisok elleni harcnak kívánja szentelni. Holott horgászhatna is. 

 „Álcázzák magukat Soros jogvédői”

 Nofene. És minek, tessék mondani, máig harcoló japán alakulatnak a mindanaói dzsungelben?

 „A Soros-szervezetek mögül hiányzik a tömegtámogatás: a pénzt milliárdosoktól, alapítványoktól kapják, a médiában azonban súlyukhoz képest felülreprezentáltak. Ezek az NGO-k a fokozott médiajelenléttel és egymás körbehivatkozásával próbálnak legitimációt teremteni tevékenységüknek. A legfontosabb feladatuk a velük egyetértő politikai erők támogatása azzal, hogy hivatkozási alapot biztosítsanak nekik.”

 Izé. Ennek sok értelme nincs, azt mondja, hogy az NGO-k kevesen vannak, csak sok a pénzük (nem igaz, mint látni fogjuk), így aztán egymásra hivatkoznak. Hát, nem tudom, én csak ezt az írást ma láttam az Origón, a Magyar Nemzetben és lefogadom, délig felbukkan a KESMA összes nagyobb flottaegységénél, sőt, kis szerencsével észlelik Scapa Flow térségében is, amint céltalanul sodródik a Hebridák felé. Szóval, még jó, hogy a kormánysajtó nem hivatkozik egymásra és saját magára. De szerencsére beszállt segíteni az interjúba a gyakorlott mocsári hajós, Kiszelly Zoltán, a XXI. Század Intézet regionális igazgatója is, nehogy hülyén haljon meg az olvasó.

 „– Ezeknek az NGO-knak az utóbbi 15 évben felerősödött a szerepük – emelte ki Kiszelly Zoltán, aki szerint ezek a szervezetek azért nem mérettetik meg magukat választásokon, mert olyasmit próbálnak megvalósítani, ami nem találkozik az emberek többségének az akaratával.”

 Óriási zavart érzek az erőben. Fogalmi zavart: az fel sem merül, hogy ezek a civil szervezetek azért nem indulnak a választásokon, mert nem pártok és nem is akarnak azok lenni? Urak, a dolog nem úgy működik, hogy ha én hét végén délelőtt kimegyek ételt osztani a hajléktalanoknak, vagy azt írom, hogy vigyázni kéne a környezetszennyezéssel, azt azért teszem, mert miniszterelnök akarok lenni. Akar a rosseb: programnak is tudnék élvezetesebbet az ételosztásnál, de ételt azért oszt az ember, mert a másiknak nincs, és ez nem helyes. Értem én, hogy az önök világa kétosztatú, éspedig földrajzi szempontból a mostani kormányfő farának két partja között terül el, nem is hagyják el önök soha ezt a biztonságos zónát, de higgyék meg nekem: nagyon sok dolog egészen pontosan az, aminek látszik.

 Aha, mondanák maguk, mert olyan jól álcázzák!

 Álcázza a rosseb, kérem. Maguk látnak támadást minden tavaszi szellőben, maguk lövik bőszen kartáccsal a ködöt, hátha ellen lapul benne. Vegyük csak ezt az interjút: szidják a „Soros-szervezeteket”, mint a bokrot, de egyet sem neveznek meg. Hát nevezek én, hogy kirántsam maguk alól a szőnyeget. Sőt, nevezzen a 24.hu.

 „Az olyan szervezetek, mint a korrupcióval foglalkozó K-monitor, a Transparency International, a menekülteket is segítő Artemisszió Alapítvány vagy az LMBT-jogokat védő Háttér Társaság rendre megkapták a címkét, hogy „Soros kitartottjai”, így üldözendők.

Nos, a fenti négy szervezet a cikk elején jelzett pályázaton (a Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) közép-kelet-európai civil szervezeteknek szóló pályázata) egyetlen fillért sem kapott, pedig a korábbi években számíthattak erre a pályázati pénzre.”

 Nos, újraértékelik ennek mentén a téziseiket? Belátják tévedésüket?

 Dehogy látják. Maguk szerint ez is az álcázás része, ahogy minden más. Maga a világ is egy nagy álcázás, tulajdonképpen puszta káprázat, nem létezik, csak Ormuzd és Ahrimán, Orbán és Soros harcol egymással öröktől fogva és mindörökké.

 De akkor maguk sem léteznek meg én sem. És ez az írás sincs.

 Tessék mondani, orvosnál már jártak ezzel?

 Manapság már egész szépen kezelhető, csak tessenek szedni a porokat.

 Az álcázásról és mindeneknek látszólagos voltáról meg egy régi vicc jut az eszembe:

- Miért piros az elefánt szeme?

- Miért?

- Hogy el tudjon bújni a cseresznyefán. És láttál már elefántot cseresznyefán?

- Nem én.

- Ugye, milyen jól elbújt?

Szele Tamás