Kérem, ahogy a reggeli lapokat olvasom, idéznem kell a néhai Kerényi Imrét: „özönölnek a jó hírek”. Nem özönlenek, klasszikusokat csak pontosan, hanem özönölnek, így mondta volt. És hát tényleg, épül, szépül az ország, csupa eredmény mindenfelé, a Szabad Nép nem számolt be annak idején ennyi sikerről, mint amennyit most láthatunk, akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés.

(Fotó: Rosta Tibor / MTI)

Éri is, kérem, aki kritizálni mer bármit, annak nekiesik a kormánysajtó és tízezer darabra szabdalja, mint egy Ming-kori hóhér, ha csak verbálisan is. De hát minek is a kifogások, mikor dübörgünk, mint kisegér a fahídon (az elefánt hátán, de az más kérdés)?

Például nem tudom, fel tetszettek-é fedezni, de szoborszezon van. Nyáron mindig, de most különösen. Felavatták a zimonyi Krisztofórót, jaj, elnézést, Hunyadi Jánost, ellopták a kardját, visszahozták a kardját, Hunyadi ennyire aktív utoljára Nándorfehérvár ostrománál volt, de nem csak neki van új szobra, hanem a hét vezérnek is. Most adták át, Ópusztaszeren.

Az egy dolog, hogy ha már szobrot akarunk állítani nekik, akkor tényleg Ópusztaszer a legmegfelelőbb helyszín erre, más jelen állapotok szerint szóba sem jöhetne. Tehát ezzel nagy baj nincs, az alakok sem hasonlítanak Zimony ékességére, talán, mert nem Madarassy István szoborta őket, hanem a megbízható Kligl Sándor, aki boldogabb időkben egész szép és realista József Attilát vagy Hermészt adott köztereinknek – hát most adott realista ősmagyar vezéreket is, már amennyiben tudjuk, hogy miképpen néztek ki vitéz eleink, vagy hogyan öltözködtek, mert ekörül még akadnak viták. De a szoborcsoport nem csúszik át karikatúrába, életnagyságban lovagol Árpád középen, tőle jobbra-balra három-három vezér, ahogy kell, a talapzat íjat formáz (de hogyan formázza az íj húrját?), mindenki teljesen arányos, ha szembejönnének az utcán, maximum a turbán miatt kiáltanának egyesek migránsveszélyt, de különben kettőnek nem is turbánja van, hanem csúcsos fövege. Bajszuk is van, szakálluk is, kaftánjuk is szóval szoborcsoportnak ennél hétvezérebbet el sem tudok képzelni.

A baj inkább az, hogy át is kellett adni, és ez a feladat Potápi Árpád Jánosnak, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának jutott. Hát kérem, igen, ez a baj a szobrokkal. Fel kell őket avatni (bár a Szabadság téri öntvényt máig nem avatta fel senki), avatáskor beszélni kell mindenfélét, akkor is, ha semmi sem jut eszünkbe meg akkor is, ha senki sem írta meg nekünk a beszédet. Most is érdekeset talált mondani Potápi mester:

„Egyedülálló alkotás, amelynek minden eleme üzenetet közvetít. Üzenet a helyszín, hisz a magyarság számára szimbolikus helyet, államiságunk bölcsőjének színhelyét ékesíti, és üzenet az az örökség, amelynek emléket állít.”

Akkor ugye kilenc üzenetünk van. Mert üzenet a helyszín és az örökség, ezenkívül pedig a szoborcsoport minden elemének is van külön üzenete, márpedig hét elemből áll. Na, ezekre a hét üzenetekre volnék én kíváncsi, államtitkár uram, de ha kérhetném, szó szerint. Ugyanis ha nem tolmácsolja őket érthetően, még a végén az ember elkezdi kitalálni őket, például Árpád teljesen tanácstalanul néz a semmibe, mint aki eltévedt, és épp egy avar közlekedési rendőrt keres, akitől megkérdezze, hogy talál el „Feheruuáru rea meneh hodu utu rea?”

No jó, hát nem mindenkit a tengersok esze miatt neveznek ki államtitkárnak.

De a magyar kultúra nem kizárólag képzőművészetből áll, a többi ága is virágzik. Na jó, egyes virágok leginkább az oroszlánszájra hasonlítanak, ugyanis most érkezett a hír: új Nemzeti Cirkuszművészeti Központ épül. Hát igen, a valamikori Fővárosi Nagycirkusz a Városligetben állt, és ott most kell a hely a betonnak, térkőnek, értem én.

Hol épül?

A központot a Nyugati pályaudvar mellé, az Eiffel tér, a Podmaniczky utca és a Ferdinánd híd által határolt területre tervezik.

Hát, az konkrétan a Nyugati Pályaudvar vágánytere, de rozsdaövezetnek is nevezik némi túlzással. A budapesti ingatlanspekulációk Szent Grálja, de nyugodtan hívhatjuk az Ígéret Földjének is, mert 2006. december elseje óta ígért már oda mindegyik kormány mindenfélét. Legelőször kormányzati negyedet, aztán Jézuskától géppuskáig bármit és akármit, ehhez persze a vágányokat le kéne vinni a föld alá, de az is nagy üzlet lesz, meg a beépítés is: csodálatos pénznyelő és -kifizetőhely lehetne ebből, szerintem csak azért nem indult még meg ott az ingatlanfejlesztés, mert nem tudnak megegyezni, ki lopja a legtöbbet.

Hát akkor most, híven a korszellemhez, cirkusz lesz azon a szent helyen, méghozzá nagy. Az előkészítésről, illetve a forrásigényről azonnali határidővel kell javaslatot tennie Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek. A miniszter pedig - minden bizonnyal a várható feladatokat szem előtt tartva - cirkuszművészeti miniszteri biztossá nevezte ki Fekete Péter kulturális államtitkárt. Várhatóan ő fogja irányítani a gyakorlati végrehajtást.

Remélhetőleg ezt is bérelni fogja majd a felhasználó, mint a Nemzeti Táncszínház épületét a társulat, így aztán mindenki csődbe megy majd pillanatok alatt, alaposan ki van ez találva.

Javasolnék még egy centrális helyen egy minimum Lipótmező méretű elmegyógyintézetet kialakítani, esetleg a Kossuth tér megfelelne erre a célra, és van is ott egy szükségesen nagy épület, csak a nevét kell kicserélni. Vagy akár ki se cseréljék, a Házőrség vígan elláthatná az ápolói teendőket, elég volna lezárni és kész. Az ápoltak majd alszanak az irodáikban.

No, de ez még a jövő zenéje, lássuk azonban, mit adott nekünk a magyar kispróza mestere, Kövér László mátészalkai látogatása alkalmából? Mátészalka az ő Bakonya, ahogyan Adynak Párizs, ezt onnan tudjuk, hogy a „Fény Városának” nevezte a beszédben, melyet a város napján mondott.

Mondjuk azért a „fény városa”, mert 1888-ban egy szakaszon bevezették az utcai villanyvilágítást, elsőként a vidéki városok közül – ennyi erővel Nagyvárad meg a „villamosok városa”, ott meg azokat vezették be elsőnek. De mit mond nékünk Kövér, milyen gyöngyök peregnek szenvedélyes ajkairól?

„A június végén a megye egy részén pusztító vihart felidézve a házelnök arról beszélt, hogy a természeti csapás felszínre hozta és megerősítette ennek a városnak a közösségét, akik pedig ebben részt vettek, nem fogják elfelejteni ezt az összefogást. Kövér László szerint a jövőben ugyanerre az összefogásra van szükségük a magyar és az európai embereknek a várható természeti és nem természeti csapásokkal szemben, amelyeket azonban „keresztényi lélekkel, józan ésszel és magyar öntudattal” mindig el lehet majd hárítani.

A politika részéről is veszélyt jelentenek mindazok a törekvések, amelyek az európai és a magyar embert el akarják szakítani szülőföldjéről, nemzetétől, vallásától, a családjától, sőt, „férfi és női mivoltától is”. „Egyes érdekcsoportok, amelyek elég hatalmat és gátlástalanságot éreznek ahhoz, hogy a 21. században az európai embert úgy uralják és fosszák ki, hogy azoknak nem a szülőföldjét, hanem a tudatát foglalják el” - fogalmazott. Idegen kultúrájú tömegek bevándoroltatásával akarják Magyarországot önazonosságától és szuverenitásától megfosztani, értékeiket és érdekeiket megvédésére képtelen állapotba hozni - figyelmeztetett.

Hangsúlyozta, az áldozattá válást a magyarok nem fogják engedni, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy Európa is „elkerülje a végzetét”, a kontinens továbbra is a biztonságot, a méltóságot és a jólétet biztosítsa polgárainak.” (MTI)

Huj, kuszmabég, huj, kereki, vatykos csuhászok vereki! Hun a lódingom, emberek! Ki akarta megfosztani a mi Kövér Lacánkat Mátészalkán a férfi mivoltától? Mondtam én mindig, hogy ne járjon azokba a bicskás búcsúkba, de ilyen csúffá tétellel eddig még senki sem próbálkozott! Csak nem a Gacsaj Pesta támadt fel? Az volt ilyen kötekedős legény, de hát az köztudottan halva van, rézfokos a fejében, dufla kés a szívében, minek okából is Mátészalka gyászban van. No, elő a dali pár pisztollyal, csontos kalabérral, míg nagyobb baj nem esik.

Miután kiélveztük Kövér László népballadai ihletésű kuruc költészetét (egy új Thaly Kálmán ez az ember, én mondom), lássuk be: aranykorban élünk, hiba is, bűn is kritizálni.

Szobrok üzennek nekünk, cirkusz épül a Nyugati Pályaudvarra és látomásos házelnökök prédikálnak a világ végéről Mátészalkán. Aranykor ez, kérem, a magyar kultúra aranykora.

Mármint: vannak, akiknek aranyat ér.

Speciel nem a kultúrának, de semmi sem tökéletes.

Lesz ez még rosszabb is.

Szele Tamás