Tetszik tudni, tegnap valami rosszat ehettem, mert bizony nem éreztem magamat a legjobban elalvás előtt, és akkor még finoman fogalmazok: konkrétan rosszul voltam. Rosszul, de még elolvastam a híreket, mert azt mindig el kell olvasni. Talán ennek köszönhető az álom, talán másnak, meg nem vagyok mondhatója: de különös volt és magyaros.

Álmomban mintha Dante Poklában jártam volna – hatalmas hely volt, sok millió négyzetkilométer, rengeteg bugyorral, de vezetőm, Vergilius egy olyant mutatott nekem, ami nem szerepel az Isteni Színjátékban. Köves, sziklás fennsíkon jártunk, talán Görögország hegyeihez hasonlíthatnám a vidéket: a göröngyös, terméketlen mezőn oszlopok álltak, jó tíz-húsz méter magasak, és mindegyiknek a tetején egy ember szónokolt.

– Hol járunk? – fordultam Vergiliushoz.

– Ez nem egyéb, mint az Oszlopszentek Bugyra.

– És kik ezek a kárhozottak?

– Mindazok, kik életükben magas piedesztálról ítélték meg felebarátaik erkölcseit. A Sátán példát vett Szent Oszlopos Simeonról, aki a maga idejében negyven évet töltött egy oszlop tetején, hajlongva és imádkozva. Hát itt ezek a bűnösök is kapnak negyvenezer évet, hogy kiprédikálják magukat.

– Sok köztük a magyar?

– Legalább a felük az, ismerheted is őket. Amelyik még életben van, annak képmása prédikál, de előbb-utóbb megjön majd az eredeti is, egyet se félj!

Közelebb mentünk. Az első oszlop tetején testes, ősz szakállú ember prédikált:

- Világosan lehet látni, hogy ezekbe a jógaszalonokba járó hölgyek, kisasszonyok, akik nagyon szépek akarnak lenni és nagyon figyelnek a külsejükre, látni, hogy hatalmas pénzeket költenek el, mert nem véletlen, hogy Budapest legdrágább negyedeiben legnépszerűbb a jógázás. De az démontiszteletre rendelt mozgási kultúra. Csak tessék megnézni, a legprimitívebb barbár törzseken, hogy a démonok legősibb megidézése mozgás által történt. Nagyon sok ember bemegy ezekbe a jógaszalonokba, nem tud hinni. Mert a démonoknak az az egyik legfontosabb feladatuk, hogy az embernek a szívét rombolják le. Nem helyes, ha azt gondolod, a jógázás tégedet egészségessé tesz. Gonosz szellemekkel kerülsz kapcsolatba, a testedet gonosz szellemeknek áldozod, ha jógázol!

Meglepődve néztem Vergiliusra:

- Ez igaz?

- Dehogy igaz, minden szava szamárság. Mi itt, a Pokolban igazán ismerjük a démonok természetét: semmi közük a jógához, annál több a pénzhez. Ez is a jógaszalonok bevételét irigyli.

És valóban: a szakállas prédikátor oszlopa húszezer forintos bankjegyekkel volt vastagon bevonva. De még az oszlop tetején lévő kőlapon is arasznyi vastagon álltak: meg ne sértse a térdét a prédikátor, mikor imádkozik. Tovább ballagtunk.

A következő oszlopon ravasz tekintetű, értelmesnek tűnő férfi beszélt:

- Intézkedéscsomagot tettem le a miniszterelnök és a kormány asztalára, ebben például a tiltani fogjuk a gépjárművekben és a társasházak közös területein való rágyújtást, illetve 2020 után születetteket eltiltjuk a dohánytermékek vásárlástól! Tovább szigorítjuk a dohánykereskedés szabályait!

Megkérdeztem Vergiliust:

- Ő kicsoda?

- Nem ismersz rá? Nagy úr volt ő, minisztere a Kancelláriának, frakció vezére, pártjának alelnöke. De fordult a sorsa, s a kegyekből kiesvén most kicsiny kamrában ül, számkivetve: csak a dohányosok adattak néki játékszerül, velük háborúzik most, jobb híján.

A harmadik oszlop tetején széles plató állt: rajta négyen is veszekedtek. Egyikük szerény tekintetű, középmagas ember, pucér fenékkel, másikuknál futball-labda mutatta földi foglalkozását, de állt mellettük két leányzó is, szintén anyaszült meztelenségben, erősen kifestve, meg egy ló és egy csikó. A veszekedésüket nem lehetett érteni, csak annyit hallottam ki belőle: „A ló néz, a csikó lát...”

- Ők kik volnának? És miért nem szónokolnak?

- A fickó ott, pucér üleppel, polgármesteri székből állt fel, mert kiderült, hogy a két leánnyal szórakoztak egy tengeri kéjhajón. Azonban a leánykák felvételt készítettek a paráználkodásról, ami a labdás emberhez került, tőle meg nyilvánosságra. Most azon bánkódnak, hogy ilyen apróságon buktak le és hősünk már többet sosem lehet polgármester. Egymást hibáztatják.

- És miért nem szónokolnak?

- Egyelőre felesleges, ők életükkel mutatnak erkölcsi példát. Különben is: várják még az ügyvédjüket.

- És jön?

- Jönni fog, méghozzá az Ördögével együtt. Igen szép tárgyalás lesz, annyit mondhatok: csak szóba ne kerüljenek az eltűnt pénzek, elcsalt ingatlanok, mert akkor a polgármester átkerül az oszlopról az üstbe.

És mentünk tovább, oszlopok erdején át, mindnek tetején állt valaki, letekintett a magas erkölcsi piedesztálról a lentiekre, erkölcsről beszélt, uszított és intett, ostorozta szavaival a Bűnt, baglyok mondták verebeknek, hogy nagyfejűek, óvták a nemzetet és mentették, gondoskodtak minden apróságról, míg már azt hittem: szétpattan a fejem, annyira meg voltam mentve az erkölcstelenségektől. Szónokolt ott házmestertől papig, katonáig, politikusig, üzletemberig mindenki. És közben bűnöztek is, látványosan, sokat – ezt meg is értem, hiszen ha nincs Bűn, miről prédikálnának?

- De Vergilius, ha ezek mind olyan jól tudják, mi az üdvös, hogyhogy nincsenek a Mennyországban?

- Mert képmutató gazemberek mindahányan. Itt kell szónokoljanak szépről, jóról negyvenezer évig, úgy, hogy egy pillanatig sem hittek benne soha.

- Nem túl nagy büntetés ez nekik?

- Hát nézd, azért végső soron ez mégis a Pokol!

- Jó is, hogy eszembe juttatod. Azt hittem, Magyarország.

- Nem: ez az Oszlopszentek Bugyra.

Szele Tamás