Hölgyeim és uraim, ha állnak, üljenek le, ha ülnek, feküdjenek le, ha fekszenek, maradjanak úgy, mert olyan horderejű hírről van alkalmam beszámolni, amelytől az érzékenyebb keblű honfiak könnyen elalélhatnak, aki szereti, dobjon be előtte egy felest is, megvolt? Akkor mondom: birtokomba került az első magyar nyelvű interjú szövege.

A beszélgetés a Neckereschdi-kódex fedelébe kötve maradt ránk, eredetileg a rendkívül ritka ősnyomtatványnak számító „Budavári érckakas” hasábjain jelent meg 1456 végén – az orgánumot nyugodtan nevezhetjük az első politikai napilapnak, mely V. László király álláspontját tükrözte, ugyanis magát a könyvnyomtatást is csak 1453 körül találta fel Johannes Gutenberg, a politikai lap ötlete pedig a kortársak visszaemlékezése szerint Nyalonci Seggfried palotagróftól származott, aki ezért jutalmul a felső-ausztriai Stréberg várát kapta a Habsburg-dinasztiából származó uralkodótól.

Fájdalom, az eredeti „Budavári érckakas” minden példánya elveszett történelmünk vérzivataros századai során, kizárólag utalásokból és hivatkozásokból következtethettünk eddig a valamikori megjelenésére (például most dőlt el, miszerint Arany János gúnyosan jegyezte meg, hogy „jó Budavár magas tornyán az érckakas csikorog élesen”, ugyanis az eredeti lap hangneme csikorgó volt ugyan, de semmiképp sem éles vagy kritikus), azonban most kezünkbe került a tárgyi bizonyíték, mely Napnál világosabban dönti el: a politikai propagandasajtó igenis a magyar géniusz terméke!

Az ősinterjú természetesen csak töredékesen maradt ránk, a kódex úgynevezett „szennylapjának” belső oldalán (ez a szennyeződésektől volt hívatott védeni az értékesebb tartalmat), a könyvkötő előbb négybe vágta, aztán különféle vegyi anyagokba áztatta, így csak a legpenetránsabb propagandaelemek maradtak olvashatóak, a gyengébbeket törölték a vegyszerek és az idő vasfoga, valamint a különböző gombák és rovarok az évszázadok folyamán. Amit biztosan állíthatunk az annyi, hogy a beszélgetés Hunyadi János és a lap munkatársa, bizonyos M.-nek nevezett (dictus) K. között zajlik a nándorfehérvári diadal után, akit Mókus Bors zászlós- és kokárdásúr vezetett el és fel a zimonyi táborba, az akkor már súlyosan beteg hőshöz. De következzenek a ránk maradt részletek!

„M.K.: Hogyan jöttél Zimonyba, nagy jó uram, sajkával?

Hunyadi: Nem, lovon jövék, hadaimmal.

M.K.: Pedig nem jársz lovon, ékesen mondogatád hadjáratod előtt, miszerént ló nyergébe senki se üljék – ám miképpen jöhetett volna Zimonyba tekegyelmed, hacsak nem lovon? Elismered hát, hogy korábbi szavad hazugság vala?

Hunyadi: Hazug tenéked amaz nemzetséged, mely kóbor ebektől ered – járok én lábamon is, sajkán is, lovon is, miként az helyzettől kévántatik, minek okából adod fejedet imez selma beszédekre?

M. K.: De hazug vala szavad, mikoron mondád, jó uram, hogy lóhátra nem kévánkozol? S mások se üljenek nyeregbe, hacsak nem muszáj nékik?

Hunyadi: Azt mondám, hogy akkor kapjék lóra az magyar vitéz, ha úgy hozza a szükség, de az árnyéknak ő székére ne avval járjék – hagyd abba üres beszéded és mondd, mi érdekel!

M. K.: Ámde, jó uram, mégis, hová kötéd lovadat?

Hunyadi: Lovamat kötöttem piros almafához, hitvány cenk, mi közöd vagyon néked azzal?

M. K.: Miért nem sátrad elé kötéd?

Hunyadi: Mert ott nem vala piros almafa sem, gyönge viola sem, beszéljünk már való kérdésekről, mert Szent Györgyre mondom, négybe vágatlak!

M.K.: S ekképp az sajtószabadságnak szellemén ejtesz gaz merényt.

Hunyadi (magában): Otromba, rókalelkű szolgája László királynak! (mosolyogva) Úgy nem vágatlak, kérdezz hát, de tégy gyeplőt szertelen, ostoba nyelvedre, s foglalkozz ország dolgával lovam helyett!

M-K.: Lovad is ország dolga minékünk. De azt mondád, veszély van, miért nem zúgnak a harangok tehát?

Hunyadi: Veszély az általában vagyon, igen ravasz róka ám a szultán, valóságos művésze a politikának – hanem okát adhatom, miért nem zúg most harang. Mert most és itt nincs veszély, megverénk a szultán hadát, kik sebeket nyalogatják e percen is rút vackukon.

M. K.: Úgy nincs veszély.

Hunyadi: De vagyon, csak nem itt és nem most, hanem általában.

M.K.: Zúgjanak hát a harangok!

Hunyadi: Minek vernénk őket félre? Most épp nincs baj.

M.K.: Tehát egyáltalán nincs veszély mégsem, s szavad hazug vala. Béismered?

Hunyadi: (magában) Hazug ám az az árokparton termett, szukafi kirelájzumod tenéked magadnak! Hogy az Ég nem szakad terád, huncfut gazember! (Mosolyogva) Szavam igaz vala, igaz hát most is."

Itt a kézirat megszakad, helyette a könyvkötő Hannes Oberscheisser mündungsdeckli trágyakereskedő könyvelési naplóját használta a borítótábla erősítésére. A következő részletben mintha kommunikációs nehézségekről esne szó:

„M.K.: S miképp vala, jó uram, hogy állítád fennszóval: mi nem állunk szóba véled, s nevedet is csak káromolni vesszük?

Hunyadi: Csupán mert így vagyon.

M.K.: Igricet küldénk hozzád, hogy beszélj véle a művészetekről.

Hunyadi: Szentigaz, az igricet küldétek, de katonaember vagyok én, mi közösségem nékem ővele, s dalaival? Kérdeztetek volna ország dolgáról: választ adok.

M.K.: De nem ezt mondtad.

Hunyadi: De ezt mondtam.

M.K.: De nem.

Hunyadi: De igen. (magában) Hej, vészesen inog kicsiny feje vézna nyakán... (mosolyogva) Mondd hát, mit kévánsz?

M.K.: Azon kévánkozom, jó uram, hogy esdekelj bocsánatunkért, mivel hazudtál mirólunk, merthogy küldénk mi igricet tehozzád.

Hunyadi: (magában) Hogy paráználkodnál tüzes nyoszolyán buja igriceddel az Pokolnak mélységes bugyrában! (még mindig mosolyogva) Esdekeljen néked Isztambul hóhéra, akkor kérem majd elnézésteket, ha ti is kéritek enyémet, mivelhogy ország dolgát tőlem nem kérdezétek! A csoma vigyen el inkább, mint Cilleinek gyáva cenk szolgája előtt esdekeljek!

M-K: Azt lesheted jó uram, míg mi megkövetünk téged, annyit mondhatok.

Hunyadi: Úgy mondd hát, mi érdekel, mégis, mert üres szavaid öltöd csupán egymásba, míg táborom betegszik s magam sem érzem egészségesnek jonhomat!”

Sajnos idáig tart a mérhetetlen erőfeszítések árán restaurált ősnyomtatvány, azt nem tudjuk meg mi lett az interjú vége, amint azt sem, milyen sorsra jutott a lap munkatársa, M. K., bár egy korabeli feljegyzés szerint később Rómába küldték, ahol inkvizítornak állt és sokakat küldött még máglyára, majd egy máltai útja során elfogták a szalehi kalózok, közöttük muzulmán hitre tért és Piri Reis flottájában már fedélzeti imámként szolgált.

Hunyadi életútját ismerjük: nagyon rövid idővel az interjú után elvitte a csoma, vagyis a pestis.

A dokumentum sajtótörténeti jelentősége azonban felbecsülhetetlen. Kimutatja, minden kétséget kizáróan, hogy a propagandasajtó magyar találmány, a „Budai érckakas” a királypárti nemesurak zsoldjában állt és már a legelső propagandamédium is alkalmazta a műfaj összes későbbi eszközét, a tendenciózus félrekérdezéstől a nyílt hazugságig és csúsztatásig.

Az interjú ismétlése folyamatosan látható az M1 hírcsatornán, tegnap este volt az ősbemutatója, és ezen túl folyamatosan adják, változó alanyokkal.

Eddig is adták.

De most lett meg az ősforrás.

Szele Tamás