Jó, én is tudom, hogy nem agybaja, hanem egy baja, éspedig az, hogy miért nincs három élete. Ismerek olyan munkásőrt, akinek van, sőt, van annak kilenc is, kezdte az Agitációs és Propaganda Osztályon, folytatta a Népszabadság Pártélet-rovatánál, dolgozott a Magyar Rendőrnél, Pesti Hírlapnál, meg még ki tudja hol, most éppen kormánypárti főszerkesztő, nincs is sajtóklub nélküle.
És közben végig el sem mozdult a helyéről!
Mint Pista bácsi Munkácson, aki volt osztrák-magyar állampolgár, csehszlovák, magyar, szovjet és ukrán is, pedig nem egy világutazó, ki sem mozdult otthonról egész életében – csak hát jó hosszú élete volt. Lám, az igazi munkásőr is ilyen: kitart a helyén és alkalmazkodik a helyzethez, kormányzathoz. Bármiféle kormányzathoz, ő a helyéhez hűséges, mint a macska, nem a gazdihoz. Gazdik jönnek-mennek, ő marad. És mindig jól jár, jóllakik, hízik, fényes a szőre, csak dorombolni ne felejtsen el. Meg fújni, mikor kire.
Hát fájdalom, most nem ezekről a régi, kipróbált munkásőrökről lesz szó, pedig több misét is megérnének, kár, hogy azokat már elmondták jobbnál jobb kollégáim minden következmény nélkül. Most a valódi munkásőrökről beszélünk.
Akik ugyan vannak, de nem úgy, ahogy gondolni tetszünk, illetve...
Illetve, ugye, tegnap közepes súlyosságú járványként söpört végig a magyar sajtón a hír, miszerint „Újjáalakult a Munkásőrség”, „Megint van Munkásőrség”, amitől én erősen csóváltam a fejemet, hogy ugyan mitől hír ez – mivel én már hetek óta tudtam róla, el is tettem a témáim közé, csak mindig akadt fontosabb megírni való, húztam, halasztottam. Most meg felröppent nélkülem is.
Az még nem baj, hogy felröppent, mert a hír igaz, csak éppen nem friss.
Annyira nem friss, hogy az „Ellenforradalom 1956” című, magát kommunistának nevező Facebook-oldal, ahonnét az alapinformáció származik, pontosította is. Akkor lássuk az eredeti, január 20-i bejegyzést:
„VÁRUNK SORAINKBA!
A civil szervezetként hivatalosan is újjáalakult Munkásőrség várja soraiba az egykori munkásőröket és a nyomdokaikba lépni kívánó, nem ijedős fiatalokat! A veterán munkásőröktől nem várjuk el, hogy újra egyenruhát öltsenek, de a fiatal tagjainknak (akik kérik), gyakorló egyenruhát biztosítunk. Márciusban egységgyűlést tartunk.
A Munkásőr Társaságról és a jelentkezésről érdeklődni itt az oldalon lehet, privát üzenetben.”
Ezt láttam én még, mikor megjelent, és erre reagált némi spéttel a szakma tegnap. Azonban lássuk a pontosítást, ami 14 órája jelent meg ugyanazon az oldalon!
„KÖSZÖNJÜK AZ ÉRDEKLŐDÉST!
A mai napon egymás után adják hírül a különböző hírportálok (egymástól átvéve a cikket), hogy újjáalakult a Munkásőrség. A valóság viszont az, hogy nem új dologról van szó, a Hagyományőrző Munkásőr Társaság nemrég ünnepelte 1 éves születésnapját.
A Munkásőr Társaság nem jogutódja az eredeti testületnek, ám annak eszmeiségét kívánja tovább vinni és ápolni.”
Szóval akkor van ugyan Munkásőrség, de ez nem nagy hír, mert már egy éve van. Annyira van, hogy még honlapja is van. Annyira azért nincs, hogy csigatáras PPS-41-esük is legyen, de jobb is így, azt ugyanis fennállásuk alatt sem használták semmire, illetve a világ egyik legdrágább és legcélszerűtlenebb kényelmetlen ruhadarabja. Sörnyitónak sem jó, pedig olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó. De ez nem az. Ennyit a csigatáras géppisztolyok előnyeiről, de akkor miről is van itt szó?
A honi sajtó lapjai vérmérsékletüknek megfelelően tárgyalták a kérdést, én a legjobban a Pesti Srácok megközelítésein röhögtem, ugyanis míg az egyik szerzőjük úgy gondolta, a munkásőrök Soros civil szervezeteihez tartoznak, másik daliás munkatársuk azt vélte tudni, hogy Jávor Benedek is belépett a szervezetbe, de legalábbis megírta már a felvételi kérelmét. Azt meg kell hagyni, hogy ha valahol a magyar sajtóban értenek a munkásőrséghez, a Pesti Srácoknál értenek, egyes munkatársak akár továbbképzést is tarthatnak a náluk fiatalabbaknak, megannyi személyes élmény alapján.
No, akkor nézzük a honlapot. Mit mond?
„A Hagyományőrző Munkásőr Társaság eszmeiségében baloldali, munkásmozgalom-történeti hagyományok ápolására, és humanitárius célok megvalósítására törekvő civil szervezet.
A Munkásőrség története iránt érdeklődő jó szándékú magyar baloldali, és a baloldali eszmei irányzatokkal szimpatizáló állampolgárok társadalmi egyesülése, amelynek célja a munkásmozgalmi hagyományok ápolásával, az 1957-1989 között működő Munkásőrség írásos és tárgyi emlékeinek feldolgozásával, gyűjtésével és publikálásával hozzájárulni a magyar és egyetemes történelem gyarapításához, mind színvonalasabbá tételéhez.
Társaságunk tevékenységével, elő kívánja segíteni a rendvédelmi hivatás társadalmi presztízsének növelését is.
Emellett célja kulturális és sportesemények, történelmi hagyományőrző bemutatók szervezése a szélesebb tömegek, főként a hátrányos szociális helyzetben lévő gyermekek és családok számára, valamint jótékonysági akciók szervezése, és egyéb humanitárius célok megvalósítása.
(…)
A 2018. februárja óta eltelt időszakban elmondhatjuk, hogy lassú de erőteljes növekedésnek indult Társaságunk. Számos munkásőr családnál jártunk, Győrtől egészen a Borsod megyei, Baktakék falucskáig.
Számos esetben tudtunk segítséget nyújtani idős munkásőreinknek, vagy hozzátartozóiknak, akik sajnos igen sokan élnek mára halmozottan hátrányos helyzetben.”
Ja, vagy úgy. Akkor nem kell ijedezni, ezek egyszerű hagyományőrzők, mint a huszárok március tizenötödikén, abban azért van ráció, hogy a munkásőr hagyományokat olcsóbb őrizni, mint a huszárokét, mert nem kell hozzájuk például ló. Akkor ezeknek nincs fegyverük, csak egyenruhájuk. Meg sok-sok vörös csillagocskájuk.
No jó, de nagyon kéne örüljünk annak, hogy eggyel több ilyesféle alakulat van?
Az egy dolog, hogy ezek az emberek legalább nem szélsőjobboldaliak, ugyanis ezzel szemben szélsőbaloldaliak, és szakmai tapasztalatom alapján mondhatom, hogy régebben ugyan sokkal inkább ez volt a helyzet, de Magyarország még ma is a világ élvonalában van az egy főre eső széljobb paramilitáris szervezetek aránya tekintetében. A csúcs valamikor 2013-14-ben volt, akkortájt ha meghirdettek egy „nemzeti radikális” eseményt, minimum negyven csoport és szervezet írta alá, hogy részt vett a szervezésében, más kérdés, hogy ezeknek a tagsága nagyjában-egészében átfedte egymást, tehát mindegyik ugyanazokból a figurákból állt. Csak azért jegyeztették be magukat sok néven, hogy szebben nézzen ki a „mozgalmuk”. Meg tán lehetett valami adózási oka is, meg nem vagyok mondhatója, tény, hogy 2011-ben az Athena Intézet 18 veszélyes gyűlöletcsoportot tartott nyilván a jelentésében és rengeteg kevésbé veszélyeset. Hogy aztán ezek mennyire voltak problémások? Tessék arra gondolni, hogy a Magyar Nemzeti Arcvonalat azután számolták fel a hatóságok, hogy vezetőjük, Györkös mester rendőrgyilkosságot követett el. Szóval, ezeknél nem ceruzahegyezők voltak, hanem éles fegyverek – legalábbis jó pár csapatnál, és a legtöbbjük máig szabadon mászkál. A parittyák meg náluk vannak. Szóval, a szélsőjobb paramilitáris alakulatok köszönik, jól vannak, léteznek csak, alszanak és nincs baj a lőszerrel sem, rendesen elásták.
Rögtön a fegyverek mellé, hogy ne kelljen sokat keresni.
Aztán volt olyan kísérlet, ami a Magyar Gárdát akarta volna feléleszteni, a Mi Hazánk Nemzeti Légiója például, csak az részint kudarcba, részint röhögésbe fulladt, ugyanis a toborzón elmulasztották egyeztetni a sapkák méretét a fejek méretével és néhány koponya szó szerint eltűnt a tökfödőkben.
Szóval, tegyük fel még egyszer a kérdést: ha adott a szélsőjobb paramilitáris egységek léte, nem jó hír-e, ha van egy ilyesmi szélsőbaloldalon is? (Már amennyire szélső, mert ideológiai szempontból a munkásőrök nem anarchisták, nem radikálisok, tulajdonképpen kényelmes kádáristának nevezhetőek).
Nem, nem jobb. Hagyjunk fel a „kiegyensúlyozás” magyar mániájával, mely szerint ha az egyik oldalnak van valamije, és kap a másik is egy ugyanolyant, akkor minden rendben van. Ez olyan, mintha eltörném a jobb lábamat véletlenül és úgy kezelném, hogy eltöröm a balt is. Egészséges nem lennék ettől – de egyformán használhatatlan volna mindkét lábam. És az bizonyára nagy könnyebbség a szenvedőnek. Jelenlegi ismereteink szerint ennek a munkásőrségnek se fegyvere nincs, se komoly létszáma, nem ellensúlyozna semmit, csak a zavaros koponyákban. Sőt, pillanatnyilag előállt az az abszurd helyzet, hogy Moszkvának több kapcsolata van a magyar neonáci szélsőjobbal, mint a hagyományőrző kommunistákkal, akik amúgy sincsenek számosan. Szóval nem, nincs értelme az ilyen „kiegyensúlyozásnak”.
Értelme annak volna, ha nem volnának ilyen csoportok egyik oldalon sem, olyanok sem, amelyeknek a múltja erőszakos, olyanok sem, amelyeknek a jelene, mert így elkerülhetnénk az erőszakos jövőt.
Amúgy pedig: az egész egy rossz vicc. Pár nappal egy nemzetközi neonáci demonstráció előtt, amit a magyar főváros kellős közepén akarnak tartani, az ország turisztikai kirakatában, a Várban, a művelt közönség attól piszkítja le a horgasinát, hogy páran fegyver nélkül egyenruhás munkásőrt játszanak. Lehetne mondani, hogy mindkettő „csupán hagyományőrzés”, csak épp annyi a különbség közöttük, mint a Tyrannosaurus Rex és a naposcsibe között. Mindkettő tojásból bújt ki, de azért mutatkoznak bizonyos apróbb eltérések.
Szóval, kérem, ennyi volt a mi kis szenzációnk.
Aki netán autentikus munkásőrre kíváncsi, olyanra, aki semmit sem változott, annak szeretettel ajánlom a mindenkori kormánypártokat és azok környezetét: ott szoktak gyülekezni.
Szele Tamás
