Azért jó lenne most már eldönteni, mit akarunk, mit kérünk a nyuszitól Húsvétra, mert ahogy elnézem, komoly bajok várhatóak, ha továbbra is összevissza követelünk mindent, de azt most rögtön. Szegény nyuszi nem tudja, mit tojjon nekünk, és ahogy elnézem embertársaimat, akadna közöttük nem is egy, aki sündisznót kérne tőle, csak, hogy fájjon neki.

Persze, a járványhelyzetről van szó, melynek alkalmából általában az egész világ és speciálisan Magyarország csodás kapkodást mutat be, nagy kár, hogy ezt rendcsinálásnak akarja nevezni mindenki. Alapvetően azt kéne először eldönteni, mi a célunk, mert arról sem egységesek a vélemények, aztán azt, hogyan próbáljuk elérni, még azután azt, mit tegyünk, ha nem sikerül (kell B terv, C terv, D terv és több, elég hosszú az ábécé), a végén pedig döntsük el azt, ki főzi a kávét. Ennyi volna a teendő globálisan is, lokálisan is.

Hát ez pofonegyszerű, mondja az ember, minden világos, a legfőbb cél, hogy túlessünk a válságon, aztán rázzuk gatyába a gazdaságot, utána már minden megy a régiben (vagy az újban). Kolumbusz tojása. Vagy a nyuszié.

Hát nem az, de nagyon nem.

Először is, az egészségünket az szolgálná a leginkább, ha az egész világon a lehető legszigorúbb karantént vezetnénk be a lehető leghosszabb ideig, de minimum két hónapig. A koronavírus állna a küszöbön, mint szamár a hegyen vagy vámpír az ablakban, és nem tudna bejönni, mert nem hívnánk és nem is engednénk be, a végén megunná és elmenne a fenébe vagy kiveszne. Időközben a kutatás-fejlesztés teljes gőzzel dolgozna, megtalálnák a vakcinát, legyőznék a ragályt, beoltanának mindenkit és a végén mindenki énekelne, ahogy Wágner úr mondaná.

Ezzel bajok lennének.

Az egészségünk szempontjából tényleg a teljes karantén volna a legjobb, de megbeszéltük mi ezt az időjárással is? Ugyanis attól, hogy nekünk, embereknek most nem tanácsos kimászkálni, dolgozni, sem a tavasz, sem a nyár nem marad el, a mezei munkák sem várhatnának emiatt, a termés eddig sem ígérkezett világverőnek, de ha senki rá sem nézhet, nagy bajban leszünk vele – és ha elhúzódik a karantén, annak a betakarításával is, ami egyáltalán megterem. Az energia és az iparcikkek sem termelik meg saját magukat, szóval ínségnek nézünk elébe. Lehetne mondani, hogy majd veszünk élelmet, gabonát a gazdag országoktól jó pénzért, de van egy rossz hírem: ez máskor megoldás, de most az egész világ egyformán karanténhelyzetben kéne legyen. Előttem áll egy statisztika, öt órával ezelőtt adták ki a világon eddig előfordult koronavírusos esetekről: elég pontosnak tűnik. Hát lássuk, kitől vehetnénk élelmiszert?

Először mindenkinek az Egyesült Államok jut eszébe, hiszen ők képesek voltak még a nagy Szovjetuniót is ellátni gabonával a hidegháború alatt, hogy ellenfél nélkül ne unatkozzanak. No, tőlük nem: ők vezetik a listát 533 088 esettel. Nyugat-Európa következik utánuk, aztán természetesen Kína – igaz, a Középső Birodalom csak 82 052 esetet vall be, ami különösen hangzik. Azért van egy olyan érzésem, hogy nem ők fogják ellátni a világot rizzsel, és ha mégis, akkor régen rossz. Oroszhon? Sokan azt hiszik, hogy nekik mindenük is van, bár leginkább nyomorral és reménytelenséggel tudnák ellátni a világot, bár ezekből majdnem korlátlan mennyiséget képesek volnának szállítani – náluk hivatalosan 13 584 eset van, nem hivatalosan pedig csak a cár atyuska tudja, de ő meg nem mondja. Reálisan ennek a sokszorosát kéne számítsuk, de a tények kincstári kezelése és állandó átalakítása náluk legalább akkor a hagyomány, mint Kínában. Egy dolog valószínű: teremni ugyan fognak a Volga mentén hullámzó végtelen búzamezők, de nem igazán fognak ők kereskedni a terméssel. Jó, ha nekik elég lesz, különben is, a drasztikus kőolajár-csökkenés nagyon sokat ártott a gazdaságuknak. Ahogy Kína is bajban van, ott körülbelül félmillió vállalkozás szűnt meg, jutott csődbe és akkorák a viták a pekingi vezetésben, hogy még tudni is lehet róluk (ami Kínát ismerve nagyon nagy szó).

Rendben, ugorjunk a statisztika végére, miután konstatáltuk, hogy az európai adatokhoz képest mi nem is állunk olyan nagyon rosszul az 1410 esetünkkel, 99 elhunytunkkal. Hol nincs járvány? Mert oda kell majd fordulni segítségért.

A lista utolsó helyén Jemen áll egyetlen esettel, fölötte sorakozik a Saint-Pierre és Miquelon-szigetek, Kelet-Timor, Pápua Új-Guinea, a Brit Virgin-szigetek, Anguilla (a Kis-Antillákon), Dél-Szudán, Sao Tomé és Principe, a Falkland-szigetek, Burundi, valamint Bhután. Ezekben az országokban fordult elő öt vagy annál kevesebb megbetegedés, pedig a bhutáni király külön klinikát építtetett a ragály miatt, éspedig a magánvagyonából – fogalmazzunk úgy, hogy nem szegény ember, ebbe sem rokkant bele. Csak éppen, ha megfigyeljük ezeket a listavégi – más szempontból listavezető, hiszen legegészségesebb – államokat, azt látjuk, hogy legnagyobb részük vagy szigetország, vagy valamilyen okból nehezen látogatható, egyik sem túl gazdag és fejlett, rendszerint örülnek, ha a saját lakosságukat el tudják tartani, szó sem lehet nagyarányú élelmiszer-külkereskedelemről mondjuk Burundi vagy Pápua Új-Guinea esetében, és nem csak a helyi étrend sajátosságai miatt.

Akkor jól következtetünk, ha azt mondjuk, a koronavírus egy civilizációs betegség, ami a fejlettebb államokban inkább pusztít? Esetleg kapcsolatban állhat a környezetszennyezéssel vagy az iparral?

Nem, ez egy nagyon rossz következtetés.

Annak köszönhetjük ezeket az adatokat ugyanis, hogy ezekben az országokban egészen egyszerűen nincs vagy alig van működő államapparátus és egészségügy. A polgárháborús Jemenben a kutya sem fogja tesztelni, ki mitől halt meg, Kelet-Timoron, Pápua Új-Guineában, Burundiban, Dél-Szudánban sem: a többi pedig ugyan viszonylag fejlett (francia és/vagy brit fennhatóság alatti területek) de gyéren is lakott és kis forgalmú hely. Ki utazik a Falkland-szigetekre, ha nem muszáj? Senki.

A helyes következtetés tehát az, hogy az egész világ körülbelül ugyanannyira fertőzött, csak ahol nem tesztelnek, polgárháború van, nyomor van vagy kevés a lakos értelemszerűen kevesebb esetről is szerzünk tudomást. És ott is áll a gazdaság – a külkereskedelem nem fog komoly megoldást nyújtani az ellátási problémákra senkinek. Illetve érdekes helyzet alakul ki, mert a világ majdnem összes országa egyaránt van bajban, így az eddigi eltérések termelésben, jövedelemben, mindenben nagyjából a korábbi arányok szerint megmaradnak közöttük, csak jóval kisebb tételekben kell majd számolni.

Akkor mi a megoldás? A termelés azonnali újraindítása, akár megbetegedések, halálos áldozatok árán is? Kevesek élete mentse meg sokakét?

Ez legalább olyan rossz ötlet, mint a civilizáció hibáztatása.

És csak reménytelenül szociáldarwinista-nacionalista, gazdaságilag és az élet dolgaiban járatlan koponyákban fordulhat meg. A világgazdaság pont arra épül, hogy egyik nemzetállam sem képes ellátni saját magát mindennel. Ha mindenki kizárólag a saját termelésére hagyatkozna és megvalósulna Lao-ce álmának félreértelmezése a Tao te Chingből, miszerint:

„az emberek halálukig
ne bolyongjanak messzire;
ha volnának hajók, kocsik,
senki se utazzék;
ha volnának vértek, kardok,
senki se hadakozzék;
írás helyett az emberek
fűcsomókat kötözzenek;
legyen édes az ételük,
legyen ékes a ruhájuk,
legyen békés a lakásuk,
legyen boldog a szokásuk;
és ha átlátnak a szomszéd országba,
és áthallatszik
a kakasok kukorékolása, a kutyák ugatása:
úgy érjék el a vénséget, halált,
hogy sose jártak odaát.”

akkor egy nemzedék alatt vissza is süllyednénk Lao-ce korának technikai és civilizációs színvonalára. Leállna minden például, amihez fosszilis energiahordozó kell, leállna minden műszaki termék és az alkatrész-utánpótlás is, de mi sem tudnánk német autókat összeszerelni, leáll a turizmus, a vendéglátó- és szolgáltatóipar – még abban is kételkedem, hogy búzából és egyéb élelmiszerből önellátóak lehetnénk. Törnénk a fejünket esténként, hogy mi a baj, de nem ám a petróleumlámpa mellett, mert az sem volna, be kéne érjük a gyertyával vagy a sziláccsal.

Mindez persze akkor érvényes, ha a válság és a karantén tovább tart pár hónapnál. Márpedig erősen valószínű, hogy így lesz: az Imperial College London kutatói szerint még legalább 18 hónapra vagyunk attól, hogy elkezdhessük beoltani az embereket. Ami nagyon sok idő és hatalmas kiesés a termelésben. Annyi reményünk van csak, hogy ha és amennyiben beindulna a tömeges tesztelés, az ugyan senkit nem gyógyítana meg, de legalább tisztán látnák a kutatók a folyamatokat, tehát hamarább is jutnának kézzelfogható eredményre. A tesztelés a kutatást szolgálná, kérem, csak ha nem mérünk annyit, nincs is annyi eset... és ahogy az angol közmondás tartja, aki nem kérdezősködik annyit, annak nem is hazudnak annyit.

A magyar gazdaságról – abban az eseteben, ha nem húzódik el a karantén – meglehetősen borúlátó képet fest a Morgan Stanley és a JP Morgan: ők Lengyelországban 3,2 százalékos, Csehországban 4,6 százalékos, míg Magyarországon 5 százalékos gazdasági visszaeséssel számolnak az idén. Igen: nálunk azért nagyobb ez a szám, mert nagyobb is a szolgáltató szektor szerepe a nemzetgazdaságban.

2021-ben persze jöhet fellendülés, csak az jövőre lesz: aki addig nem lesz beteg, kit agyon nem vernek, mondhatja magát jövőre szerencsés embernek.

Ami a kormány válságkezelő csomagját illeti, az jelenleg legalább akkora védelmet lenne képes nyújtani, mint Don Quijote papírmasé sisakja: míg csak beszélünk a viadalról, remekül néz ki, jól hat, de a valódi harctéren bakfittyet sem ér. Ezt nem én mondom, hanem a legnevesebb magyar közgazdászok csoportja a Válságkezelés blogon, akik mindjárt adtak is néhány tanácsot arra nézvést, hogy a magyar gazdasággal mit kéne és lehetne tenni. No, ezeket nem fogja senki sem megfogadni, ugyanis ellentmondanának a NER alaptermészetének, mely hallani sem akar társadalmi szolidaritásról. A NER az állandó harc világa, minden társadalmi csoport minden másik ellen, ha van köztük ellentét, ha nincs – naná, ugyanis ha véget érne öt percre is ez az örök háború, még rájönnénk, milyen pocsékul vezetik ezt az országot. De ettől nem kell tartani, sőt, meglátásom szerint a társadalmi ellentétek további éleződése várható, sőt újabbak megjelenése is.

Mindezen sokat tudna enyhíteni egy bölcs és mértéktartó, jó arányérzékkel megáldott kormányzat amely szakembereket alkalmazna minden téren.

Mondjuk egy olyan, amelynek nem érdeke a válság minél hosszabb ideig húzása, teljhatalmának fenntartása érdekében.

Na jó, nem röhögtetem a nagyérdeműt ezzel az idealizmussal: vonjuk le a végkövetkeztetést.

Ami nem több, mint annyi, hogy míg az egészségügyi, gazdasági és politikai érdekek erősen eltérnek, addig a helyzetnek még az egyensúlyban tartására sincs esély, nem hogy a megoldására.

Pedig jó arányérzékkel és kölcsönös kompromisszumokkal dűlőre lehetne jutni.

Csak akkor senkinek sem érvényesülnének maradéktalanul az érdekei.

Attól még ajánlanám, hogy próbálják meg, különben maholnap felkopik az állunk.

Szele Tamás