Forgókínpad

Forgókínpad

Konflislovak és párttitkárok

2020. május 25. - Szele Tamás

Röviden: elmondhatjuk, hogy ilyen okosak még sosem voltunk, és ha eleget olvassuk a kormánysajtót továbbra is, még sokkal okosabbak leszünk, elannyira, hogy előbb vagy utóbb elsül a fejünk. Ezt onnét tudjuk, hogy nekik, akik okítanak minket arra a sok szépre és jóra, naponta elsül, tehát, ha mindent alaposan megtanulunk tőlük, nekünk is el fog.

riksa.jpg

Azért míg el nem érkezik a mindennapos, össznemzeti agydurrogás várva várt ideje, van pár kínzó kérdés, melyre választ követel a nép mennydörgő hangon, és ezek közül a legelső az, hogy most ki a párttitkár a Washington Postnál, valamint ki látja el ugyanezt a feladatot a New York Timesnál? Mert minden egyéb ügyben épp eléggé tájékozott az Origo, ha még ezt is kiderítené, szó szerint mindent tudna, és némely egyebeket is, tehát bölcsebb lenne Salamon királynál. Pedig ő még az állatok nyelvén is tudott.

De miért lenne bármiféle párttitkár ezeknél a lapoknál? Álmatagon nézegettem tegnap a kormánysajtót (majdnem pártsajtót írtam), mikor gyönyörű cím került elém:

Így próbálta támadni álhírekkel a nemzetközi baloldali sajtó a magyar koronavírus-törvényt”

A cím szórendje nem túl magyaros, de ez legyen még a legnagyobb bajunk, hanem mit ír, mit mond nekünk a költő?

A külföldi baloldali sajtó még azelőtt, hogy a magyar Országgyűlés megszavazta volna a járványügyi helyzet miatt a különleges jogrendet lehetővé tévő koronavírus-törvényt, elkezdte támadni a nemzeti-konzervatív magyar kormányt.”

Hát, ha a magyar kormány nemzeti és konzervatív (bár szerintem még az sem), akkor valóban elképzelhető, hogy támadni fogja a baloldali sajtó, ezen nincs mit csodálkozni, ez egy ilyen világ. De mely baloldali lapok támadták? A Pravda, a Zsenmin Zsibao, a Rodong Shinmun, a L'Humanité, a Granma? Ezek külföldiek és baloldaliak, de valamiért nem róluk van szó, ők nem támadtak, ők nagy barátaink, amint az országok is, ahol kiadják őket. Na jó, főleg Oroszhon és Kína, de a többiekkel sem vagyunk rosszban, Kubával és Észak-Koreával szemben például még területi követeléseink sincsenek. Lehetnének, de a jó viszony miatt nincsenek. Akkor miféle nemzetközi baloldali lapok támadtak arra a szegény, ártatlan magyar kormányra?

A legtöbb fake news-t a koronavírus-törvényről a brit The Guardian, az amerikai The New York Times, a Washington Post, illetve az ismert amerikai álhírgyár, a CNN terjesztette. A kontinentális sajtóorgánumok közül az európai, így a magyar adófizetők pénzén is eltartott Euronews emelkedett ki az álhírgyártásban.”

Izé. Amikor ez a mondat képernyőre került, Brezsnyev elvtárs nagy csikorgással megfordult sírjában. Ha ezek a kommunista lapok, akkor már tényleg csak annyit kérdeznék, ki náluk mostanában a párttitkár. Nyilván egy beteg világszemlélet fordította meg a szerző iránytűjét 180 fokkal, és most minden fordítva van rajta: ő abból indul ki, hogy a magyar kormány nemzeti és konzervatív (mint írja is), tehát jobboldali (ez azért a valóságban nagyon nem egyértelmű, de fogadjuk el munkahipotézisnek), amiből az következik, hogy aki szemben áll velük, az csakis baloldali lehet. Ez a világnézet a politikát, mint jelenséget egydimenziósan képzeli el, minden jelenséget egy egyenes mentén helyez el, jobbra vagy balra, holott a világ még csak nem is két-, hanem háromdimenziós, ez a modell – pláne, ha a magyar kormány állandóan változó, következetlen álláspontja képezi az origóját, nem lesz alkalmas arra, hogy eligazodjunk vele a világban.

De lássuk, mi az a mély, magyar fájdalom, az az ős szittya indulat, ami tollat adott a szerző kezébe, mi rosszat írtak azok az amerikai bolsevikok?

Függetlenül attól, hogy éppen melyik lap írta le, a hamis vádak gyakorlatilag szó szerint megegyeztek. Nevezetesen: Magyarország már nem demokrácia, Orbán Viktor miniszterelnök autoriter rezsimet épít, a kormány elhallgattatja a kritikus hangokat, felfüggesztették a parlament működését, stb.”

Hát, ez az egybeesés valóban csodálatos. Gondolkodjunk: nem lehet, hogy ugyanazt a jelenséget mindenki nagyjából ugyanúgy írja le? Mondjuk három napja lezuhant Karacsiban a Pakistan International Airlines gépe, a fedélzeten az első hírek szerint több mint százan voltak. Egészen pontosan 107-en: 99 utas és 8 fő hajózó legénység. Ráadásul lakott területre zuhant. Mármost a maga megközelítésében a hír akkor lenne valós, ha az egyik lap 107 főt emlegetne a másik teszem azt, 120-at, a harmadik csak 80-at, mert ha mindenki ugyanazokat a számokat írja, akkor gyanús, hogy összeesküdtek. Az fel sem merül, hogy talán ezek lehetnek a valódi adatok. Elég sok kavar volt a magyar rendkívüli jogrend és felhatalmazási törvény körül, de hamis hírek nem jelentek meg, egy alkalommal hitte azt Christiane Amanpour, hogy már feloszlott a magyar Parlament (hiszen minden előfeltétele meg is volt ennek), de őt, mivel élő adásban kérdezett erről, Szijjártó Péter azonnal ki is igazította.

Miért is nem tetszett úgy nagyjából a magyar kormány közvetlen környezetén, valamint barátain és üzletfelein kívül senkinek a felhatalmazási törvény? Amiért nem adunk gyufát az ötéves Pistike kezébe. Pistike lehet nagyon okos vagy nagyon buta, de Pistike ugyan még a világon semmit sem gyújtott fel, tehát formális logika szerint jóhiszeműen kéne tekintsük, ha gyufával szeretne játszani, hiszen előélete sem ad okot arra, hogy gyújtogatástól tartsunk. Épeszű ember viszont mégsem adja oda neki a gyufát, mert tudja, hogy bármikor felgyújthat vele bármit. De még akkor sem, ha tegnap már játszott vele és nem gyújtogatta, csak csörgette a dobozt. Attól ma még felfedezheti, hogyan kell használni, főleg, ha már látta is másoktól.

Az nem érv, hogy Viktorka eddig csak csörgette a skatulyát, attól még a felnőtteknek mindenképpen az lesz az első gondolata, ha nála meglátják, hogy el kéne tőle venni. Nem oszlott fel a parlament, nem államosítottak tömegesen cégeket, nem tiltottak be lapokat? Nem, de megtehették volna, volt rá jogi lehetőség. És egy demokráciában erre esély sem lenne. Vissza fogják vonni a felhatalmazási törvényt, jobban mondva a kormány visszaadja a rendkívüli felhatalmazást? Lehet, de a rendelkezések nagy részéről már korábban azt nyilatkozta Varga Judit, méghozzá a Die Weltnek, miszerint:

Elképzelhető, hogy egyes intézkedésekre továbbra is szükség lesz, de erről a parlament dönt majd, így ezek a döntések „szabályos törvények, és nem rendeletek” lesznek.”

És azok ellen már nem emelhet kifogást senki. Ez az egész felhatalmazásosdi tulajdonképpen arról szólt, hogy

  • egyes vállalatok minősüljenek létfontosságúaknak és ezeket lehessen állami, illetve katonai irányítás alá vonni. Jellemző, hogy nem egy energetikai cég vagy gyógyszergyár volt az, amelyikkel meg is történt, hanem a már régóta vitatott Kartonpack, aminek még a vezetőségét is lecserélték.

  • A járványalapba – és így a központi költségvetésbe – kerüljön a kiskereskedelmi adó és a gépjárműadó teljes bevétele. Ezzel az önkormányzatok majdnem minden saját forrásukat elveszítik, ahol kormánypártiak, ott pótolják majd nekik, ahol nem, ott így jártak. Tökéletes pénzügyi zsarolás.

  • Mivel a rémhírterjesztés jogi fogalma nincs meghatározva sem szabatosan, sem nagyjából, ellenben büntetési tétele nagyon is van, bárkit, legyen az sajtótermék vagy magánember, megvádolhatnak vele bármikor, a legkisebb tévedés vagy akár véleménykülönbség esetén is. Mindeközben a valódi rémhírterjesztők, álhíroldalak nagyrészt zavartalanul és röhögve folytatják tevékenységüket.

Körülbelül ez az a három fontos mozzanat, amit valószínűleg törvénybe emelve meg fognak tartani a rendkívüli felhatalmazás korszakából, valamint még egy lehetőség lebeg a fejünk fölött: Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, hogy ha a járvány várható második hulláma szükségessé teszi, ismét bevezetik a rendkívüli jogrendet.

Ismerős valahonnan?

Ismerős bizony, a netadó volt az a kormányintézkedés, amit nem eltöröltek, csak elhalasztottak (a példátlanul népes tüntetések hatására), de bármikor bevezethető, ott a tervezet, az utolsó paragrafusig kidolgozva, a fiókban. Azóta is itt függ, hajszálon, a fejünk felett, Damoklész kardjaként – most mellé akasztják a rendkívüli jogrendet is, csak az a kérdés, mennyire erős a hajszál.

Itt a baj, kérem tisztelettel: maga az egész rendszer arra épül, hogy legyenek meg az eszközei, lehetőségei bármire és mindenre, aztán lehet, hogy nem él vagy nem él vissza ezekkel, de tudja mindenki, mint a konflisló, hogy ott az az ostor, kézügyben: nem is kell használni, elég, ha van.

Szóval, az Origo szerint nekünk, magyar állampolgároknak azt kéne megköszönnünk szépen, alázatosan, hogy még nem kaptunk az ostorral, de bármikor elővehetik, a világsajtónak meg azért kéne bocsánatot kérnie, mert azt írták: az ostorral bántani szokás a lovat, nem jó jel, ha egyáltalán van.

Mármint a lovak számára, a kocsisnak annál jobb.

Hát, ezek a köszönetek, bocsánatkérések nem fognak összejönni, akárhogyan is kommunistázzák a Washington Postot, New York Timest.

Vagy akárkit, aki nem tetszik nekik.

Értem én, hogy a kormánysajtó az a szolgalelkű, túlbuzgó ló, amelyik még produkciókat is képes betanulni egy kis kockacukor reményében a kocsis kedvéért, de épeszű kocsis nem kunsztstikliket várna el a lovától, hanem csak annyit hogy húzzon, mikor kell.

Megérdemlik egymást, a kocsis is, a lova is.

Csak azt az egyet nem tudom, mi hogy kerültünk ebbe a fogatba?

Ja, de tudom.

Valakinek húznia is kell.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása