Forgókínpad

Forgókínpad

Kościuszko szobra

2020. június 04. - Szele Tamás

Ugyebár, történnek mindenféle események, mely jelenség leginkább annak köszönhető, hogy az emberek művelik őket. Ezeknek rendszerint következményeik vannak, melyek kevés vagy több idő elmúltával a világon senkit sem érdekelnek, maximum annyira, hogy ki milyen célra képes felhasználni valamit, amihez igazából semmi köze.

ko_ciuszki-washington-statue-1.jpg

Nem, nem arról beszélek, amire gondolni tetszenek.

Tadeusz Kościuszkoról beszélek. És most megint ki fogok tolni azokkal, akik sejteni vélik, mit fogok mondani, mert nem azt, amire számítanak.

Igen, szó lesz a szobráról és szó lesz a zavargásokról, de nem úgy, ahogyan a magyar sajtóban szokás, vagyis nem illesztem be magyar politikai vonulatokba és irányzatokba az Egyesült Államokban zajló eseményeket, mert ugyanabba a bűnbe esnék, amit kritizálni fogok: felhasználnám a lengyel hőst olyasmire, amihez semmi köze. Arról, hogy mi folyik most az Egyesült Államokban, amúgy is korai volna határozott véleményt mondani: az bizonyos, hogy nem „angyalok és démonok” harca, és valószínűleg egészen pontosan annyiféle értelmezése van az eseményeknek, ahány résztvevője: oka pedig számtalan.

Szóval, maradjunk a szikár, igaz, meglepő ténynél: egyes tiltakozók (tehát nem „a tiltakozók”!) megrongálták Washingtonban Tadeusz Kościuszko szobrát. Éspedig, mint a lengyel közszolgálati rádió tudósítója kiderítette: a rongálóknak fogalmuk sem volt arról, kit ábrázol a szobor. Még az sem érdekelte őket, fehér vagy fekete az illető, nem is állapíthatták volna meg a dolgot, ugyanis a szoboralak – fekete színű. Egyszerűen megfeketedett a bronz időnek múlásával. Szóval: nem faji kérdésről van szó, szélsőjobbos olvasók itt hagyhatják abba.

Azt még értem, hogy az Egyesült Államok átlagpolgárának fogalma sincs arról, ki volt Tadeusz Kościuszko. Nekik sok egyébről sincs fogalmuk, ahhoz viszont már kellhetett némi eltökélt ostobaság, hogy a szobor Varsóban álló hasonmását is összefirkálják némely kisokosok. Varsóban ugyanis már nem csak illik, de kötelező is tudni, ki volt ez a hős. És le merném fogadni, hogy a varsói rongálók tudják is, nekik pont az a bajuk Kościuszkoval, hogy tudják – és pont azt nem szeretik benne, amit az amerikaiaknak meg szeretni kellett volna.

De akkor – mivel nálunk sem tudja mindenki, lássuk tehát, kiről van szó?

1746. február 4-én született a litvániai Breszti vajdaságban fekvő Mereczowszczyznában. Igen, azonban ez a település, ami ma Fehéroroszországhoz tartozik, akkor Lengyelország szerves részét képezte, csak aztán másként alakult a történelem, mint már annyiszor Európa keleti felén. 1775-ig kitanult mindent a földrész nyugati felén, amit az akkori időkben lehetett, mérnöki tudományoktól festészetig, aztán hazatérve házitanítóskodott jobb híján, de tudomást szerzett az amerikai függetlenségi háborúról, és odahagyta az állást, Párizsba, majd Amerikába ment.

Ezredesként harcolt George Washington oldalán. Philadelphiába érkezése után, 1776. szeptember 24-én azt a feladatot kapta, hogy tervezze meg a Delaware folyó mentén fekvő városi erődítmény megerősítését.

1777 tavaszán északra, a kanadai határ közelébe vezényelték Horatio Gates tábornok parancsnokságához. Hónapokon át dolgozott a kontinentális hadsereg különböző katonai táborainak a megerősítésén, pl. New York államban Ticonderoga erődjén és a Saratoga melletti sáncépítésben, ahol később győztes csatát vívtak az amerikaiak. Nemcsak az építkezéseknél, de a csataterek kiválasztásánál és a helyszínek hadászati elemzésénél is kamatoztatta mérnöki ismereteit, számos amerikai győzelemhez járulva hozzá. Tehetsége elismeréseként 1778-ban megbízták a West Point erőd megtervezésével. A Hudson folyó melletti helyszínt az amerikai hadsereg főparancsnoka, George Washington választotta ki.

A háború befejezése után odaadó és hűséges szolgálatáért a Kontinentális kongresszus október 13-án egy határozatában az amerikai hadsereg dandártábornokává léptette elő. Megkapta az Egyesült Államok állampolgárságát, s egyidejűleg kb. 200 hektár földbirtokot adományoztak neki azzal a feltétellel, hogy letelepedik. Jelentősebb pénzösszeget is kapott, melyet az állam nehéz anyagi helyzete miatt éves részletekben terveztek megfizetni a számára.

Több éven át egyik szárnysegédje a fekete Agrippa Hull volt, akit barátként kezelt az egyenlőség elve alapján. Philadelphiában találkozott Kis Teknős (angolul: Little Turtle, algonkin nyelven: Mihšihkinaahkwa) indián vezetővel, akinek pisztolyt adományozott azzal, hogy védelmezze meg a népét.

A legtöbb embernek ez elég kaland lett volna egy életre, ő viszont visszatért Lengyelországba: részt vett a Lengyel–Litván Unió harcaiban, szembeszállt maroknyi sereg élén a százezres orosz túlerővel (sőt, ami ennél több: győzött is), ezért a király Fehér Sas-renddel akarta kitüntetni, amit köztársaságiként visszautasított. Győzelmei elismeréseként viszont Franciaország tiszteletbeli állampolgári címmel tüntette ki. Azt már elfogadta, hiszen Franciaország addigra köztársaság lett. 1794-ben robbant ki a Kościuszko-felkelés, fél évig tartott, aztán – aztán orosz fogságba esett, és csak úgy szabadulhatott, hogy hűségesküt tett I. Pál cárnak, amit később visszavont.

Hová mehetett volna? Igaz, mindenhol szívesen látták, ahol szabad emberek gyülekeztek, csak hát kevesen voltak akkortájt ilyenek Európában, jobbára azok is egymást marták. 1797. június 17-én elhajózott az USA-ba, Philadelphiába augusztus 18-án érkezett meg. Barátságot kötött az akkor még csak alelnök Thomas Jeffersonnal, akit megbízott azzal, hogy halála után hajtsa végre a végrendeletét. Ebben úgy határozott, hogy amerikai vagyonát rabszolgák felszabadítására és oktatására fordítsák (akaratát Jefferson nem hajtotta végre, amiért napjainkig bírálják). Aztán visszatért Európába, hátha mégis tehet valami hasznosat, de sem Napóleonnal, sem Sándor cárral nem egyeztek meg, becsületesebb ember volt ő annál. 1817. október 15-én hunyt el a svájci Solothurnban.

Ha mindezt a washingtoni tiltakozók tudják, biztos nem bántják a szobrát, a varsói rongálók meg tudhatták, azért bántották – de nem is biztos, hogy ez számít. Az számít, hogy az utókornak az egyik vagy másik szobor már nem a személyt jelentette, akit ábrázol, hanem egy tárgyat, egy eszközt, amit fel kéne használni valamire.

Erre vagy arra, szántani nem lehet vele, beolvasztani ágyúnak a haditechnika mai állása mellett felesleges, nagyharangot lehetne belőle önteni, csak az nehéz munka és igen bonyolult, még a leginkább megrongálni érdemes.

Hát megrongálták. A látvány megtette a magáét, lám, én is erről írok, a szoborból politikai eszköz lett, nem számít, ki volt Kościuszko. Az sem számított három éve, ki volt Robert E. Lee. Az ő szobrának is ellátták a baját, holott... az odáig igaz, hogy Lee tábornok a déli erők főparancsnoka volt a polgárháborúban, de az is igaz, hogy soha sem titkolta: unionista, kizárólag azért nevezték ki, mert nem volt a délieknek alkalmasabb emberük. Ő meg kizárólag azért vállalta el, hogy védje Virginiát, amit a hazájának tekintett. Nem a Délt tekintette annak, csak Virginiát, de így alakult. Sőt, annyira ellenezte a rabszolgaságot, hogy családja részt vett a Földalatti Vasút munkájában is, mely szervezet Északra csempészte a menekülő feketéket – Lee tábornok virginiai birtokán még egy illegális iskolát is épített nekik, amiben a szabad élethez szükséges alapvető ismereteket tanították.

Szóval ő sem volt egyszerű képlet, értem, hogy azért akarták eltávolítani a szobrát annak idején Charlottesville-ből, mert déli főparancsnok volt, azt is értem, hogy a déli szélsőjobboldaliak meg ugyanezért nem akarták hagyni, de azt viszont biztosan tudom, hogy ha feléledt volna, leugrik a talapzatáról és úgy szétcsap az őt „védelmezők” között, hogy világgá futnak. Merthogy ő maga minden volt, csak nem szélsőjobboldali.

Fura hely ez a világ, ugye, ha csak „jó” és „rossz” szempontja alapján nézzük, ha monokróm a látásunk, fura, mert a sokszínű és bonyolult valóság értelmezhetetlenné válik: „rossz” déli volt mondjuk Lee? Délinek kifejezetten rossz, északinak lett volna jó, ellenben főparancsnoknak még Délen is a lehető legjobb volt. Kościuszko lengyelnek is, amerikainak is a legjobb volt, ő orosznak lett volna alkalmatlan. De mivel utólag a legtöbb embernek fogalma sincs arról, mi volt ezeknek az embereknek az érdeme vagy a bűne: tulajdonképpen mindegy. Az emlékezetükkel senki sem foglalkozik, mert aki ismeri, az békén hagyja őket, aki meg nem ismeri, az maximum szobrot rongálni tud az ügyükben.

Javasolnám cserélhető feliratú és fejű generálszobrok felállítását minden második utcasarkon, alkalmi közrongálás céljából, szükség és igény esetén.

Van ennek a mostani rongálásnak valódi köze a zavargások céljához?

A világon semmi köze hozzá, már csak azért sincs, mert ez a cél rengetegféle, ahogy a kiváltó ok sem csak annyi volt, hogy brutálisan megölték George Floydot: sok, nagyon sok edény borult most ki, sokféle tartalommal, ez csak az utolsó csepp volt bennük.

De azt javasolnám, hogy a jövőben hagyjuk békén a történelmet és semmiképpen se próbáljuk aktuálpolitikai eszközként használni, mert arra nem alkalmas, abból ilyen abszurditások következnek.

Például a szabadságért tüntetők megrongálják egy szabadságharcos szobrát.

Különben sem volt komoly haszna az esetnek – sőt, az sem biztos, hogy valóban a Black Lives Matter hívei voltak, nyugodtan lehettek az ellenlábasaik is, hogy rossz színben tüntessék fel az előzőeket.

Ami azért érdekes, mert – ismétlem – egyik tábor sem tudja, ki volt Tadeusz Kościuszko.

Sőt, van egy olyan érzésem, hogy nem is érdekli őket.

Első javaslatom tehát az volt, hogy aki nem ismeri, hagyja békén a történelmet és ne faragjon belőle magának politikai kőbaltát.

Második javaslatom, hogy ugyanezen derék emberek hagyják békén a történelmet és ne is alakítsák.

Ha politikusok, akkor pláne legyen nekik tilos.


Szele Tamás

süti beállítások módosítása