A házibuli folytatódik, próbáljuk követni a sűrűsödő eseményeket, de ha lehet, anélkül kéne, hogy brazil szappanopera legyen az Index körül zajló folyamat leírásából – ugyanis olyan szereplők nevét kéne megjegyezze az olvasó, akikkel eddig még sosem találkozott, optimális esetben ezentúl sem fog, csak éppen ők bonyolítják a szálakat.

Ilyenkor vagy be kéne mutatni szép alaposan mondjuk Vaszily Miklóst (tegnap röviden megtettem) és Gerényi Gábort, Bodolai Lászlót, vagy inkább arra koncentrálni, mit tesznek és abból mi következik, nem az előéletükre. Próbáljuk inkább így.

Egyelőre tegnap annyi történt, mint a 444 írta, hogy tartottak az Indexnél egy rendkívüli állománygyűlést, melyen:

„Bodolai csillapítani próbálta a feszültségeket, és közölte, hogy Gerényi tervét nem tárgyalja végül az igazgatóság, és a továbbiakban már nem vesz részt tanácsadóként az igazgatóság ülésein.

Bodolai még a szerkesztőségi gyűlés előtt elmondta a 444-nek, hogy már a csütörtöki igazgatósági ülés után, pénteken beszélt arról Gerényivel, hogy jelenléte feszültséget szül, ezért megszüntetik vele az együttműködést. Csakhogy közben az asztalon van egy igazgatósági határozat arról, hogy a koncepciót az elhangzott tervek mentén ki kell dolgozni, és ezáltal a szerkesztőség fenyegetve érzi függetlenségét.

Bodolai bejelentette azt is, hogy Dull Szabolcs főszerkesztő igazgatósági tagságát megszünteti, mert belső döntéseket vitt a nyilvánosság elé. A főszerkesztői posztról nem mentette fel. Az biztos, hogy ezzel az igazgatóság átalakul. Más konkrétum a gyűlésen nem hangzott el, de a jelek szerint elképzelhető, hogy távozik Pusztay András vezérigazgató is. Pusztay az állományülésen elmondta, hogy olyan igazgatósági határozat született múlt héten, amit nem tud lelkiismerete szerint végrehajtani. A kérdésre, hogy emiatt távozik-e, az ülésen nem adott egyértelmű választ.” (444)

Ehhez még annyit hozzá kell tennünk, hogy Gerényi terve – ha valaki nem tudna róla – az volt, hogy maga a szerkesztőség szűnjön meg, illetve csak néhány szerkesztő maradjon belőle, akik aztán kis, külsős, beszállító cégek által termelt tartalmakkal töltenék fel az oldalt. Hogy aztán ezek a cégek kikből állnának, kiket alkalmaznának? Elvileg a volt indexes munkatársakat is alkalmazhatják, csak ez nincs épp kőbe vésve.

Ennyi történt tegnap, és ez nem kevés: ha jobban megnézzük, azt látjuk, hogy a főszerkesztő kizárásával az igazgatóságból a szerkesztőség maga, a dolgozó munkatársak elveszítették nem csak a minimális kontrolljukat afölött, hogy mi történik velük, de még az egyetlen információs forrásukat is, aki esetleg megtudhatta volna, mit forralnak a mandarinok abban az igazgatósági porcelán pagodában. Ellenben a munkakörét továbbra is el kell lássa: naná, ugyanis ha abból is eltávolították volna, valószínűleg feláll a lap legtöbb munkatársa. És még egy kis ideig meg kell jelennie a mostani Indexnek, hogy aztán átadja a helyét valami másnak, amit szintén Indexnek fognak nevezni, azonban nem az lesz. Vagy az is lehet, hogy megszűnik az egész mindenestől, mert az a legegyszerűbb.

Az, hogy elvileg nem valósítják meg a tervet, nem több egy állításnál: a magyar üzleti életben se szeri, se száma az ilyen röpködő mondatoknak, aztán úgyis az történik majd, ami történik, és azzal indokolják, hogy „másként döntöttünk” vagy „nem ígértünk semmit”, esetleg „ezt soha nem mondtuk”.

Mert végül is ha hazudnának, ki írná meg? Az Index? Az már nem.

Szóval, a tegnapi megnyugtatás olyan hatásos volt, mint egy közepes horrorfilm, képzelem, mit történt volna, ha a vezetőség felzaklatni akarja a dolgozókat. De most játsszuk el a bájos, naiv, tizenhat éves kislányt nagy Lencsi baba-szemekkel, és tegyünk úgy, mintha elhinnénk, hogy csak egy bagatell átszervezésről van szó, minden érintett túllihegi, és csak a munkaszervezés változásáról van szó. Lehet így, ezzel módszerrel dolgozni, sőt, jobban és „költséghatékonyabb módon” dolgozni?

Nem lehet, mint azt már tegnap is kifejtettem. Ahhoz ugyanis jósok kéne legyenek a tartalmat megrendelő szerkesztők, előre kéne lássák, mi fog történni és hol, mikor: aztán arról megrendelni a tudósítást.

Úgy hát akkor csak nem alkalmazzák ezt a módszert sehol?

Dehogynem. Sőt, volt idő, a kilencvenes években, mikor majdnem az egész magyar sajtó így működött!

Csak persze, szerződni tudni kell.

Mikor elkezdődött a Kényszervállalkozások Kora, nálam 1995 közepe táján, erősen zavarba jöttünk, én akkor a Kurír egyik rovatát vezettem, és az a helyzet állt elő, hogy vagy egyéni vállalkozók kellett legyünk, vagy maga a rovat alakulhatott volna valamilyen kis céggé, amely szerződik a lappal. Az első probléma az volt, hogy az újság hagyományos és jól bevált struktúrája miatt a szerkesztők közölték, ők nem béljósok, így nem lehet dolgozni. Attól még dolgoztunk, de papíron az új módszer, a gyakorlatban a régi szerint. A rovatokon belül is volt annyi ellentét, hogy nem alakultak cégekké, tehát nagyjából egyéni vállalkozók lettünk, egyéni szerződésekkel, csakhogy... Szóval, nekünk nagyon munkavállaló-barát vezetésünk volt a szerkesztőségben, és olyan szerződéseket kötöttünk, amiknek rengeteg pontja volt, hogy minden munkát el lehessen számolni, így aztán három komponensű lett a jövedelmünk is: volt az alapbér, fix összeggel, ezt minimálisra kalkulálták az adózás miatt, volt a szerződésben kikötött összeg – ami ennek a sokszorosára rúgott – és volt a honorárium, ami túlmunkából és „egyéb” tevékenységekből jött össze. Tehát, ha az ember megírt egy hírt a Sky News alapján, az egy adott mennyiségig – ezt rendszerint a hónap első hetében teljesítette az ember – az alapbérbe számított, utána már a szerződéses keretbe és ha már nagyon sokat dolgoztunk abban a hónapban, járhatott érte külön pénz is. Igen ám, csakhogy az újságírói munka elég szerteágazó, mert én azt a hírt írtam is, de fordítottam is! És akkor nem sorolom fel azokat a lehetőségeket, amikor nem hírt ír az ember, hanem riportot, jegyzetet, interjút – ezeket mind bele kellett suszterolni a szerződésbe, ugyanis a magyar munkajog szerinti ideális sajtómunkás csak egyetlen műfajban dolgozik, egyetlen megrendelőnek és kötött munkaidőben, a cég telephelyén. Ezt tekintették alapesetnek, bár ilyen ember sosem élt... tehát nem csak igen bonyolult szerződéseket kötöttünk, de a bennük foglaltakhoz kellett igazítani a vállalkozói engedélyünkben a munkaköri leírást, nekem például szerepelt abban műfordítástól kiadói tevékenységig minden, és ott állt mindenkinél a végén a pár varázsszó: „valamint egyéb tevékenységek”. Tehát így sikerült legalizálni azt a munkát, amit korábban is teljesen legálisan végeztünk. Ráadásul ez nem nekünk volt jó, nem kerestünk mi így többet, hanem az akkori laptulajdonosunknak, a Postabanknak, mert ha alkalmazottak lettünk volna, jóval több felelősséggel tartoznak értünk, mintha szerződéses vállalkozóként vetjük a betűt.

A lap azért jelenhetett meg egyáltalán, mert ez az egész vállalkozói-megrendelői rendszer kizárólag papíron létezett, és a gyakorlat maradt a régi. Viszont tény, hogy a tulajdonos Postabank alig volt elszámoltatható a dolgaink miatt, megannyi magánember, vállalkozó végezte a munkát jogi szempontból, nem az ő alkalmazottaik. És ez nekik nem mellesleg adózás szempontjából is előnyösebb volt. Ugyanezt a felelősségkerülést látom megjelenni az Index igazgatóságában: tulajdonképpen a régi, máig élő kényszervállalkozói rendszert újítaná fel a Gerényi-terv, csak ráadásul úgy, hogy a lehető legtágabb teret adja a politikai és személyes manipulációk lehetőségének. Meg természetesen a külső beavatkozásnak is: ha a szerkesztőség nem önálló entitás, hanem szerződő felek alkalmi társulása, egyenként minden szerződő vállalkozó ki van szolgáltatva a vezetőségnek.

Tehát a felelősség a beszállítóé, aki csak azt írhatja, adhatja, amit kértek tőle, a bevétel a vezetőségé, aki majd vagy fizet, vagy nem.

Jól működő lapoknál, ahol a vezetőség is a fennmaradásban érdekelt, ez nem szokott gond lenni, de itt érezhető az ellenérdekeltség, a szándék, hogy az Index vagy más legyen, vagy ne legyen. A lap persze egyet szeretne: működni, mint eddig is. Meglátjuk, mi lesz, de én már nem vennék tartós tejet a szerkesztőségi hűtőbe.

Működni, mint eddig... Igen, itt vetődik fel egy másik kérdés. A kormánymédia hallgatásával tüntet ez ügyben, leszámítva a Pesti Srácok egy pártpolitikától áthatott írását és két olyan említést, amik még a kormánysajtóban is marginálisnak, szélsőségesnek tartott orgánumok közöltek. Nekik ezek szerint elfelejtettek szólni, hogy ez a hír embargós, erről egyelőre nem beszélünk. Vegyük a Minden Szó esetét. Azért vegyük, mert valóságos iskolapéldája ez a valami a szakmaiság, a tehetség teljes hiányának és az elvakult kormánypártiságnak. Sőt: pecsétes papírjuk van 2019. február negyedike óta a Médiahatóságtól arról, hogy ők nem lap. Nem is sajtótermék. Hogy akkor viszont micsoda, azt szíves és színes fantáziájukra bízom. Nos, ez a valami úgy interpretálta az eseményeket, hogy azt csak idézni lehet.

„Agyhalál – A teljes balmédia főcímoldalon retteg az index.hu függetlensége miatt

Óriási a sztori

Már csak egyet nem értünk: milyen függetlensége van veszélyben az index.hu -nak? Az index.hu annyira független, mint a 444, vagy hvg. Vagy mondjuk a Hír Tv. Egyik sem független! NINCS FÜGGETLEN MÉDIA! Ezzel a mesével oltja olvasóit már évek óta a balliberális sajtó. Az index.hu full liberós, és most lehet irányt vált. Ideje lenne. Nem kell ezért ennyire aggódni.

Hvg.hu felkészül…” (Mindenszo.hu)

Kérem, így néz ki az, amikor egy paranoiás hírt alkot. Egyfelől: a nem kormánypárti lapok között még szervezett együttműködés sincs, nem, hogy ideológiai alapú. Ezek valami olyasmit hisznek, hogy éjfélkor összegyűlnek az álarcos főszerkesztők a temetőben, jól összeesküsznek a nemzet ellen, aztán megfürdenek pénzben és jöhet a fertelmeskedés.

Arról, hogy „nincs független média” annyit: ez a kormánypárt hivatalos ideológiájának része. Csakhogy fordítva ülnek a bilin, mert csak akkor lehetne igazuk, ha az történne meg a világban, amit írunk – ez politikai szempontból nézhet is ki így, csak szamárság – és nem azt írnánk, ami történik. Szóval, én is nagyon szeretném, ha a következő órában sok állami vezető lemondana pozíciójáról honunkban és világszerte egyaránt, és helyükre felőlem ültessünk akár házimacskákat is, náluk rosszabbak azok sem lehetnének, csak attól, hogy én ezt leírom, nem fog megtörténni. Ahogy a világon semmi sem történik meg attól, hogy írunk róla: a kormány is, a hívei is álomvilágban élnek, amiben lehet hajlítani a valóságot, három nap egy esztendő és utólag lehet minden másképp.

Független média az, amiben a hír az eseményről szól.

Befolyásolt és befolyásoló média az, amiben a hír maga az esemény, vagy az esemény a hír hatására következik be.

Ezt kéne belátni az ostoba fölényeskedés helyett. Lehet, hogy az ő világuk „post-truth”, és már túllépett a valóságon, lerázta annak igáját, de akkor volna egy javaslatom.

Hazudjanak maguknak ebédet és próbálják megenni.

Ez egyelőre csak közvetve megy: a hazugságért pénzt kapnak és abból veszik meg az ebédet, de tessék megcsinálni közvetlenül is. Tessék maguk elé hazudni egy nagy adag pörköltet galuskával és lakjanak jól vele. Ha ezen a koszton megélnek hosszabb ideig is, akkor elhiszem nekik, hogy a valóság szól a hírről és nem a hír a valóságról.

Független sajtó igenis létezik, volt, van és lesz, akármit is mondjanak ezek az amatőrök. Egyszerűen azért mutattam be az amatörizmusnak és elfogultságnak ezt a Csimborasszóját, mert van egy olyan érzésem, miszerint ha a hivatalos kormánysajtó és kormánykommunikáció előveszi majd az Index-ügyet, pont így fognak érvelni.

Most még csak kipróbálták egy olyan lőtéren, amiért nem túl nagy kár, ha esetleg károsodna a kísérlettől. De hát nem lesz ennek semmi baja, mi baja lehetne?

Arra, hogy baja legyen, ott az Index.

Szele Tamás