Forgókínpad

Háború Hollandiával

2020. július 20. - Szele Tamás

Egyelőre az már biztos, hogy háború lesz az álnok Hollandiával, ősi ellentét feszül a mi szent hazánk és az ő tengerfenékről kiszivattyúzott alföldjük között. Annyi ilyen kinevezett ellenségünk volt már, most miért ne legyenek ők is azok? Az, hogy eddig nem volt velük semmi bajunk, ne zavarja a közönséget, most majd lesz elég.

szelmalom.jpg

Vagy nem lesz, ha nem vesznek minket komolyan.

Olyan a magyar miniszterelnök, mint a hős lovag – ezerszer leírtam már a viccet, de muszáj megint, hiszen nem változik fikarcnyit sem – aki súlyos sebekkel, horpadt páncélban tántorog be a trónterembe, a király elé:

- Hát veled meg mi történt, jó lovag?

- Harcoltam az ellenségeiddel, uram, királyom, Északon, Délen és Nyugaton!

- Nyugaton? Ott nem is voltak ellenségeim.

- Már vannak.

Szóval, Orbán Viktor is ilyen lovag, ha nincs ellenség, nem kell félteni, csinál, keres, talál. Királyunk egyelőre nincs, úgyhogy a népfelség előtt kéne elképzelni egyszer ezt a párbeszédet, de az nem holnap lesz és gyanús is nekem, hogy a magyar népfelség meg se kérdezné, mi történt. Hiszen most sem kérdi.

Ahhoz, hogy tisztán lássuk az eseményeket, előbb vázolnom kell, miről van egyáltalán szó Brüsszelben, csak utána térhetünk rá Orbán Viktor szavaira. Szóval, az a lényeg, hogy a mostani világjárvány alaposan szétrázta az európai gazdaságot. Csak azért nem jobban, mert az Unió mégis egy működő gépezet, ami azonnal nekiállt bonyolítani a folyamatokat, minek következtében a folyamatok meghőköltek.

Most vagy enyhül a járványhelyzet vagy nem, vagy lesz második (harmadik, sokadik) hullám, vagy nem, vagy lesz vakcina, vagy nem, de a gazdaságot muszáj újraindítani, mert ennyi kiesést engedhettünk meg magunknak. Ha száz évvel korábban esik ki pár tavaszi hónap az európai termelésből, abból éhínség lett volna és máig éreznénk a hatásait, szóval mégiscsak jó, hogy van az az Unió, akármit is mond Orbán.

Bár most éppen nem azt mondja, hogy rossz az Unió, vagy legalábbis nem így mondja. Szóval, a gazdaság újraindításához pénz kell, kölcsön kell, ugyan a magyar kormány álláspontja az, hogy nekünk semmi szükségünk pénzre, de közben az is, hogy ha már adják, elvesszük és elköltjük a vásárban, kakasos nyalókára, dugós puskára és csattogós lepkére, meg ami még megtetszik nekünk. A többi állam azonban egyetért abban, hogy szükséges a gazdaságot helyreállító alap létrehozatala, ha kölcsönből, hát kölcsönből.

Mármost ezt az Unió közösen veszi fel, tehát mindenkinek joga van beleszólni a felhasználásába, pontosabban minden tagállam vezetésének va joga. Az összeg hatalmas: 1 820 milliárd eurós csomagról folynak a tárgyalások, amely a 7 éves költségvetést és egy speciális újjáépítési alapot foglalja magába. Szóval, nem kutyapiszokkal gurigáznak most a fel- és elkent vezetők Brüsszelben. Tulajdonképpen négy kérdés vitatott, ebben nem képesek megegyezni.

  1. A válságkezelő csomag mérete (Ez nagyjából eldőlt)

  2. A hitelek és vissza nem térítendő támogatások aránya (Itt már nagy a baj)

  3. A költések ellenőrzési módja (Ez is problémás)

  4. A segítséghez jutás jogállami feltételrendszerhez kötése (Ez fáj nekünk a legjobban)

A kelet-európai vezetők ellenzik, hogy a kifizetéseket a jogállamiság feltételeihez kössék. A déli vezetők pedig elutasítják az úgynevezett „fukar” országok azon igényét, hogy 350 milliárdos felső korlátja legyen a támogatásnak, és hogy azt gazdasági reformoktól tegyék függővé. Tehát, a „fukar” országok – Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország – azt szeretnék, ha lenne egy összegplafon, amennyinél többet egy ország se kaphatna, a déliek ezzel szemben erről hallani sem akarnak.

Mondjuk mi sem, mert mi van, ha a kakasos nyalóka kijön a pénzből, de a csattogós lepke nem? A jogállamiság kérdését a Tavares- és Sargentini-jelentés óta nem kell magyaráznom, ezek világosan bebizonyították, hogy Magyarországon súlyosan sérül a jogállamiság (és a többi keleti tagállamot se nagyon dicsérném, valamennyi gond mindenhol van). De Mark Rutte holland miniszterelnök nem ezen az alapon támadja a magyar felvetéseket, hanem azt mondja, hogy a hitelnyújtást kell ösztönözni a vissza nem térítendő támogatásokkal szemben.

Hát hogyisne. Úgy kapjunk pénzt, hogy azt majd meg kell adni? Nem ajándékba? Ki látott már ilyent? Ja: mindenki. Többnyire nem nő a fákon. Illetve, a „fukar államok” vasárnap saját javaslattal álltak elő. Ebben a helyreállítási alap összege 700 milliárd euróra csökkenne, amely fele-fele arányban vissza nem térítendő támogatásokból, illetve hitelekből állna. Hétfő hajnalban Hollandia és Ausztria magára maradt a támogatások további csökkentésének ötletével, miután Dánia és Svédország erőfeszítéseket tett a megállapodás érdekében

Nem kell mondanom: nekünk így sem jó. Nekünk csak az jó, ha ajándékot kapunk, és minden nap gyermeknap. Hát erről mondta Orbán Viktor a vasárnapi sajtótájékoztatóján Brüsszelben, hogy:

Ha nem sikerül megállapodni a költségvetésről és a mentőcsomagról, az Hollandia miatt lesz.”

Nem hagyta annyiban a dolgot, hozzátette:

Nem tudom, hogy mik szerepelnek Mark Rutte holland miniszterelnök személyes okai között, hogy gyűlöli Magyarországot és személy szerint engem, de végtelenül durván támadja az országot.”

Uram, maga nem azonos Magyarországgal. És le merném fogadni, hogy Rutte miniszterelnöknek semmiféle érzelmei nincsenek irántunk, ez egy merőben gazdasági vita, nem érzelmi viharok dúlnak itt. De Háry, bocsánat, Orbán a beszédét tovább is folytatá, mert Rutte felemlegette a szópárbajban a jogállamiságot:

Rutte kifejezi, hogy véleménye szerint Magyarország nem tartja tiszteletben a jogállamiságot, ezért gazdasági büntetést kell alkalmazni. Ez elfogadhatatlan, ugyanis nincs döntés a jogállamiság magyarországi helyzetével összefüggésben.”

Valóban: senki sem bűnös a bíróság hatályos ítéletéig, de tetszik akarni, hogy legyen döntés? Úgyis mindenki együtt van, egy szavába, kerül és döntenek. Döntenek azok, még ebéd előtt, ha nagyon erőlteti.

Mivel a jogállamiság kérdése alapvetően fontos az Európai Unió szempontjából, Magyarország azt kérte, adjanak garanciát arra, hogy mihamarabb lezárják az ország ellen indított jogállamisági eljárást.”

De hiszen épp azért folyik az eljárás, mert a jogállamiság kérdése alapvetően fontos! Most jön viszont a sajtótájékoztató csúcspontja:

Az unió a jogállamiságon alapszik, azért ha valamely ország nem fogadja el a jogállamiság fontosságát, azonnal el kell hagynia az Európai Uniót!”

Tessék? Ez már nem is vak, ez bátor! Kezdjük azzal, hogy a lisszaboni szerződés egészen egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy bármely tagállamot kizárják az Unióból. A jogállamiság nem a tagság, hanem a belépés alapfeltétele, tagállam kizárása csak akkor volna lehetséges, ha teljesen újratárgyalnák és átírnák a lisszaboni szerződést, ami minimum egy tibeti kalpát, vagyis világkorszakot venne igénybe. Ha egy kismadár minden nap odafeni a csőrét a Méru hegyéhez, akkor telik le a kalpa, mikor ettől elkopik a hegy. Szóval, mivel ez idő szerint nem lehetséges tagállamok kizárása, Orbán Viktor töltetlen pisztollyal hadonászik.

És töltetlen az a pisztoly akkor is, ha látszólag a saját halántékához szorítja ezzel a kijelentéssel. Bár én megnézném, nem maradt-e egy lőszer a csőben, mert az, hogy a tár üres, még nem jelent semmit. Ugyanis ez pillanatnyilag szócséplésnél nem több, de megvetheti az alapját egy későbbi döntésnek.

Ugyanis, mint láthattuk, az Unióból egy tagállamot sem lehet kizárni. De azt is láthattuk – az Egyesült Királyság példájából – hogy az önkéntes kilépés viszont lehetséges. Körülményes, rengeteg bajt okoz, nehézkes folyamat, sok tárgyalással jár, de nem tilos. Mármost, ha a Magyarország ellen indított jogállamisági eljárás elmarasztalja a mostani rendszert – megint csak nem az országot fogja elmarasztalni, hanem a rendszerét – akkor a magyar kormányfő eljátszhatja a konzekvens, jogkövető jellemet, aki azt mondja: „ha nem vagyunk jogállam, akkor nincs keresnivalónk ebben a klubban, megyünk is, vesszük a kalapunkat” és azt nem teszi hozzá, hogy „de a tartozásokat nem adjuk meg”. Sok évig tartana egy ilyen kilépés, de a vasárnapi, paradox mondat épp ennek lehet az előkészülete. Vagy valami másnak, esetleg meg sem gondolta, mit beszél. Ezt még majd meglátjuk.

Viszont nyitva maradt a kérdés: mi legyen Hollandiával? Hiszen csúnyát mondott a kormányfőjük, tán még magáról Orbán Viktorról is, ez vért kíván, vagy ha vért nem is, betűt annál többet. Mert afelől senkinek se legyen kétsége, hogy a következő hetekben-hónapokban a magyar kormánymédia olyan verbális háborút indít ellenük, amilyent még a spanyolokkal sem vívtak.

Már várom Bogár László elemző írását a Magyar Hírlapban, hogy a holland állam azért van válságban, mert nem nemzeti alapú, holland nemzet nincs, ráadásul Hollandia csak 1581-ben jött létre, tehát fogalmuk sem lehet az ezeregyszáz éves magyar nemzetállam méltóságáról és emiatt törvényszerűen szét fog hullani.

Az Origo a V4NA segítségével helyszíni riportban számol be a borzalmas arubai és curaçaoi holland gyarmatosításról: ezeken a szigeteken, melyek máig a Holland Királyság igáját nyögik, a jobb sorsra érdemes bennszülöttek kénytelenek eltűrni a karibi klíma minden hátrányát és szélsőségét, míg holland uraik marihuánától kábán sütkéreznek a tengerparton, koktéllal a kezükben. Borzalmas. Nyáron például folyton süt náluk a nap, és ezért valakinek felelni kell a Történelem Ítélőszéke előtt. Szabadságot Arubának! Éljen a Curaçaoi Felszabadítási Front!

Szakács Árpád a Magyar Nemzetben felteszi a kérdést: miért van az, hogy még a legkorábbi történeti forrásainkban sem szerepel a két nép közötti ösztönös, mélyen gyökerező ellentét? Hol van ebben a hivatalos történettudomány felelőssége?

Raffay Ernő ugyanott leleplezi a holland szabadkőműves zsoldban álló, sőt, páholytag Kézai Simont és Kálti Márkot, akik szándékosan kihagyták gestájukból és krónikájukból a véres magyar–holland csatákat a gaz németalföldi flotta ellen, melyet leventéink vízilovon rohantak le, hátrafelé nyilazva.

Stefka István, aki mindenre emlékszik, memoárt közöl Apáczai Csere Jánosról, és leleplezi a bolsevista hazugságot, mely szerint ő Hollandiában tanult volna: ellenkezőleg, a tibeti Zanglában végezte tanulmányait, Stefka járt is ott vele. Az Index figyelmezteti, hogy Zanglában nem Apáczai Csere János, hanem Körösi Csoma Sándor járt, Stefka válasza: „Nem mindegy? Háromnevű az háromnevű!” Egyúttal leleplezi a látszattényekhez makacsul ragaszkodó Indexet is, amelynek az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt.

Ifj, Hegedűs Lóránt utólag követeli a negyven prédikátor visszaszállítását a velencés gályákra, mert De Ruyter admirális szabadította ki őket, és, mint a lelkész mondani fogja: „Hollandtól nem kell a magyarnak a szabadság sem!”

A Mi Hazánk tüntetést rendez a budapesti holland követség előtt, melynek során facipőket égetnek.

Adminisztrációs tévedés folytán ismeretlenek porig égetik a dorozsmai szélmalmot is. Az illetékesek megígérik, hogy nemzeti hagyományainkat és büszkeségünket figyelembe véve építik újjá. Vízimalomként.

Ellenzéki körökben divatba jön a tulipános kitűző.

A szegedi Móra Ferenc múzeumban a raktárba rejtik a tulipántos ládákat.

És így tovább, míg nem talál a kormány és a talpnyaló túlbuzgóság újabb ellenséget.

De egyet megmondok: már rég el fog dőlni a gazdaságot helyreállító csomag sorsa, el Magyarország uniós helyzete is, de a mamelukok még mindig Hollandiát fogják szapulni a kormánysajtóban.

Nemzeti hagyományaink szerint.

 

Szele Tamás