Forgókínpad

Forgókínpad

Álgyógyszerek, szélhámosok, kuruzslók

2020. szeptember 17. - Szele Tamás

Hogy rövid legyek: álhír-ügyben megvan a hiányzó láncszem. Mármint az egyik, mert több is hibádzik, de ez most fontos. Örömmel jelenthetem, hogy sikerült rábukkanni annak bizonyítékára, hogy egy bizonyos típusú álhír nem magyar specifikum, hanem bizony nemzetközi bűnszövetkezetek keze munkája – és nem, nem politikai álhírről van szó.

magyar_kamu.jpg

A kép, aminek egyetlen pixele sem igaz

Azokat is nagyrészt külföldön, közelebbről Oroszhonban gyártják, de erre nincs még bizonyítékunk, mivel ott valódi profik, képzett hírszerzők, propagandisták foglalkoznak ezzel a művészettel, akik el tudják simítani a nyomaikat. Mi most egy kereskedelmi álhírt sikerült leleplezzünk, de legalább a gonoszabb fajtából. Ahhoz azonban, hogy értsük, mi zajlik, vissza kell mennünk az időben egy évet.

Mint azzal szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt foglalkoztunk, 2019. szeptember elején egyes brigantik – méghozzá reklámpiaci brigantik – lemásolták a Cukorbetegközpont honlapját, és azzal visszaélve próbáltak egy bizonytalan eredetű és hatású, Magyarországon hivatalosan nem forgalmazott szert értékesíteni. Visszaéltek az ott dolgozó szakemberek szakmai tekintélyével, sőt, voltaképpen az intézmény nevében szélhámoskodtak. Pusztán némi, nem túl komoly anyagi haszon reményében. Sőt, ugyancsak tavaly augusztus 30-31-e táján a Népszava külsejét lemásolva és felhasználva terjesztettek egy „Megdöbbentő részletek Jean Reno súlyos cukorbetegségének kezeléséről! Miért ölték meg azt az orvost, aki három hét alatt segített a színésznek felépülni?” című álcikket, a nagy hagyományú lap tekintélyével visszaélve, és lássunk csodát, ugyanazt az amerikai csodaport reklámozták benne.

Ezeket akkor a hatósági vizsgálat elől menekülve levették, egyes nyomaik ugyan maradtak, de úgy tűnik, a reklámpiac hiénái abban bíznak, hogy rajtuk kívül mindenki hülye, vagy legalábbis a volt Varsói Szerződés tagállamait kizárólag amnéziás elmebetegek lakják, mert újrakezdték a sajtóhamisítást, ráadásul több országban is. Legalább kettőben.

Ebből az egyik természetesen Magyarország, a másik valamiért Litvánia.

Ma reggel jött szembe egy már címében is gyanús megosztás a Facebookon – elvileg és külalak alapján a HírTV-től származott volna, nekik is a Credo című műsorukból, akik igazán nem a szívem csücskei, de ezt még én sem gondoltam volna róluk. És nem is ők tették közzé – sőt, bizonyíthatóan nem ők felelnek érte. Azonban a naiv nép osztja, mintha mennyei manna volna. Hát lássuk, miről van szó?

A hét legbotrányosabb híre került megbeszélésre a Credo stúdiójában:
A nyugdíjasok már elhasznált rongyok, értük már nem kár. Ha nem a magas vérnyomás, akkor valami más betegség úgyis elviszi őket. Nincs értelme pénzt költeni az öregekre!”

Nocsak. Ilyent épelméjű ember nem mond, kinek köszönhetjük a gondolatot? Állítólag az országos főgyógyszerész-helyettesnek.

antal_nora.jpg

Néhány nappal ezelőtt Antal Nóra, Magyarország főgyógyszerész-helyettesének a botrányos üzenetéről készített képernyőkép terjedt el az interneten. Miután a hír majdnem mindenkihez eljutott, a főgyógyszerész-helyettes törölte a Facebook-fiókját. De ez a képernyőkép hozzánk is eljutott, és most itt is közzétesszük.”

Ügyes, ügyes: ha az egységsugarú Facebook-felhasználó rá is keresne a galád „Antal Nóra” nevére, nem azért nem találja, mert ilyen főgyógyszerész-helyettes sosem élt, hanem, mert „törölte a fiókját”. Menjünk tovább.

Szerencsére nem minden tisztviselő osztja ezt az álláspontot.

Tegnap kiderült, hogy Antal Nórát, valamint a Gyógyszerészeti Intézet összes vezetőjét elbocsátották, és jelenleg ellenőrzést végeznek a vezetőségbe. Ahhoz, hogy megértsük a történtek lényegét, meghívtuk a stúdióba a Gyógyszerészeti Intézet vezetőjét, Magyarország legnagyobb gyógyszertárláncának képviselőjét és a Szív- és Érsebészeti Tudományos Központjának igazgatóját.”

Elbocsátották őket, sőt, bánatukban, búskomorságukban elhunytak és vidéken vannak eltemetve, a sírjukat se tessék keresni. Mindenképpen, ez azt próbálja hitelesíteni, hogy Antal Nórának, mint gyógyszerésznek se híre, se hamva. Mert lássuk a Magyar Gyógyszerészeti Kamara honlapját! Jól tetszenek sejteni: ilyen nevű alelnökük nincs és soha nem is volt. Sőt: ilyen nevű tagjuk sem! Azonban most kezdődik az álinterjú, éspedig a HírTV valódi munkatársának nevével visszaélve.

Földi-Kovács Andrea: Hogyan dolgozhat egy ilyen ember közintézményben? Ki fizette ki a luxus villáját, és kinek a költségén pihen rendszeresen drága üdülőhelyeken?

Miért ezek az emberek döntenek a Budapesti Szív- és Érrendszeri Intézetben kifejlesztett egyedülálló magyar készítménynek a sorsáról, amellyel immáron kezelhető számos szívbetegség és a vérnyomásproblémák, így megmentve számos embert a haláltól? Hiszen ez a készítmény minden magyar állampolgár számára elérhető kellene legyen, és nem csak a tehetősek számára. Vizsgáljuk meg közelebbről ezt a helyzetet!

Földi-Kovács Andrea: Először Polgár Tamást, Magyarország Gyógyszerészeti Intézetének vezetőjét szeretném megkérdezni. Polgár Úr, hogy kerülhetett egy ilyen ember ilyen magas pozícióba?”

polgar_tamas.jpg

A választ ne várjuk meg: Magyarország Gyógyszerészeti Intézete nem létezik, Polgár Tamás nevű gyógyszerész sincs, sem osztályvezetői, sem más minőségben, a kép hamisítvány, és ez eredetileg Tomcat valódi neve (ugyan jó firma lehet, aki a magyar verziót hamisította). És nem, nem fontos, mit mond egy kitalált személy egy másik kitalált személyről egy soha el nem hangzott interjúban, ne elemezzük: azt nézzük meg inkább, mire megy itt a játék. Persze, hogy pénzre.

Az egyik ilyen kérdés a bemutatott képernyőképen is felmerült. Ez pedig a Magyar Kardiológiák Minisztérium kezdeményezése, amely a nyugdíjasok számára nyújtana segítséget a magas vérnyomás elleni készítmény alacsony áron való forgalmazásával. E kezdeményezés szerint egy speciális programot terveztek Magyarországon, amelynek keretében az emberek minimális áron juthatnának hozzá a készítményhez. Ugyanakkor emellett a készítmény exportját is be kívánták tiltani, mivel a készítmény csak korlátozott mennyiségben érhető el.”

Magyar Kardiológiák Minisztérium? A világon sehol nincs ilyen, nem, hogy nálunk, pedig ha valahol, mifelénk aztán akadnak furcsaságok. De ilyen még Hunniában sincs.

Elutasították a magyar állampolgárok számára forgalmazott megfizethető gyógyszer ötletét, és külföldre szándékozták exportálni a gyógyszert. Már alá is írták a szerződést Franciaországgal, amely szerint oda is szállítottak volna. 800 000Ft per csomagért. (…) Az ok egyszerű, ez az egyetlen gyógyszer a világon, amely képes teljesen meggyógyítani a szív- és érrendszeri betegségeket, visszaadva ezzel az embernek egészséges állapotát. Valószínűleg tudja, hogy a szívbetegségek az okai a halálozások két harmadának. A készítmény már egy kúra elvégzésével teljesen megszabadítja az embert ezektől a betegségektől! Műtét és kockázat nélkül a műtőasztalon. A magas vérnyomás megszűnik, az erek egészségesek lesznek, ami azt jelenti, hogy az ember jóval tovább tud élni.

A gyógyszer előállítási költsége, amennyire én tudom, 38 000 Ft.”

Olcsó és minden szív- és érrendszeri betegséget gyógyít. Meg még magyar is. Ha magyar nem volna, azt mondanám: kígyóolaj, de így inkább a vajákos Biri néne csodája. Azonban sok halandzsa után a végén jön a lényeg!

Az egyedülálló „HeartTonus” ára a nemzeti program keretében mindössze 11900 Ft! (ami még az előállítási költségeinél (38 000Ft) is alacsonyabb) Kifejezetten olvasóink számára elhelyeztünk egy linket, amely közvetlenül a készítmény igénylőlapjára mutat.

Fontos! A jelen pillanat állása szerint a Szív- és Érsebészeti Tudományos Központnál mindössze 5 db. készítmény maradt készleten az első állami finanszírozású szállítmányból.”

Aha. Csak itt, csak most, csak maguknak, reklámáron, abból is kedvezménnyel és gyorsan tessék megrendelni, gondolkodás nélkül, mert mindjárt elfogy! Aljas hazugság, beteg emberek mocskos átverése. De őrizzük meg hidegvérünket és nyomozzunk tovább. Elhangzott ez a HírTV-ben?

Dehogy hangzott, hazudnak ők, de ilyent azért mégsem. Sőt, az írásban szereplő dátumon (2020. augusztus 18-án) nem is volt adása a Credo című műsornak. Előtte volt, július elsején, Még a homoszexuálisok közül is sokan elhatárolódnak a Pride-tól” címmel, utána legközelebb csak augusztus 27-én kerültek adásba, „Hazánkban a gyermekek húsz százaléka ellen követnek el szexuális abúzust” témával. A kettő között nyári szabadságon lehettek, vagy felőlem bárhol, de adásban nem. Szóval, itt már komoly visszaélés történt nevekkel, branddel, mindennel.

hirtv_kamu.jpgAkkor most következik a meglepetés. Ugyanis nem hagyott nyugodni az ismeretlen Antal Nóra, kíváncsi voltam, honnét szedték a képét. Rákerestem a Facebook-bejegyzés képére és elém ugrott – ugyanez az ordas hazugság, csak litvánul! Annyit finomítottak rajta, hogy más műsor honlapját hamisították meg, litván személyek, nevek, intézmények szerepelnek benne, például Antal Nórát egyenesen Lina Arlauskienėnek hívják, Polgár Tamást Vladas Sutkusnak, de a szöveg szó szerint ugyanaz, csak a csodagyógyszer itt litván találmány, nem magyar.

litvan_kamu.jpg

Akkor lássuk. A gazemberek egyszerre játszanak a Hazugság Hárfájának minden húrján. Még a hazafias érzelmeket is bevetik, minden országban helyi az elixír, minden országban jajenagyon olcsó, csak tessék most, azonnal megrendelni, aztán bele is lehet pusztulni, az már őket nem érdekli. Már, ha egyáltalán küldenek valamit azért a pénzért, amit azért ki kell ám fizetni, előre. Csinálták ezt tavaly is, csinálják idén is, tavaly azt hittem, magyar csibészek műve, de most már látom: nemzetközi bűnbanda tevékenykedik, feltételezem, hogy most kezdték a kampányt, azért próbálkoznak még csak két nyelven, de terjeszkednek ezek még tovább is. Románul épp a tavalyi, cukorbetegség elleni kotyvalékukat kínálják, ami nálunk már megbukott.

polgar_tamas_litvan_hangja.jpg

Most kéne elkapni őket, míg nem késő. Míg nem halnak bele uniós polgárok kontinens-szerte a kuruzslásaikba.

Nem igaz, hogy a hatóságoknak nincs annyi eszük és eszközük, hogy lokalizálják ezt a bűnbandát – ellenben annyi van, hogy nyugdíjasokat vegzáljanak a véleményük miatt „rémhírterjesztés” címén.

Mondjuk ez nem is rémhírterjesztés. Ez hazugság, csalás, hitelrontás, szélhámosság, csupa Btk. hatálya alá eső bűncselekmény. Örülnének az elkövetői, mikor kézre kerülnek, ha csak rémhírt terjesztettek volna.

Ha kézre kerülnek.

Egyet tudunk tanácsolni: ne rendeljenek. Ne vásároljanak. Ezektől semmiképpen. Hazudjanak bármit.

És tessenek ellenőrizni a hírforrásokat, sírva kérem, főleg azokat, amelyek erős érzelmi felindulást váltanak ki első olvasatra. Mert így működik a szélhámosság is, a rémhír is, az álhír is.

Ha pedig már vettek valamit, legalább ne szedjék be.

De ha beszedték: ne csodálkozzanak.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása