Azért különös ám az emberi természet. Mindent megtesz ez a kétlábú, tollatlan, hogy ha valami kellemetlen a számára, azt ne lássa, ne hallja, ne is tudjon róla. A tegnap igen szép, felemelő és kellemes demonstráció zajlott, melynek végig sikerült megőrizni békés jellegét. Fontos és okos beszédek hangzottak el, majd rendbontás nélkül hazament mindenki.

Erről kiváló fotók kíséretében beszámolt a független sajtó és ezek után az ember úgy gondolná: történt valami.

Annak igen, aki úgy gondolja, de annak, aki nem gondolja úgy, tegnap a világon semmi sem történt. Budapesten például lehet, hogy volt tüntetés, azonban a kormánymédiában nem volt. Tegnap elég sokfelé kellett figyelnem, közbejött pár megoldásra váró feladat, kimenni nem tudtam az élet sűrűjébe, de még a híreket is csak takaréklángon figyeltem, fél szemmel pislogtam rájuk, úgy voltam vele, hogy ha valamiről, erről fognak írni reggel a kollégák. Hát – írt, aki írt. De olyan is akadt, akinek a munkájában nem volt köszönet.

A Rákóczi úton hömpölygő körülbelül tizenötezer embert letagadni nem nagyon lehetett volna, az sem lehetett állítani, hogy rendet bontanak, hát akkor mihez kezdjenek velük? Mert odafigyelni rájuk csak nem akaródzik. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, aki épp a Polgári Mulatóban vett részt egy rendezvényen, egy saroknyira az Astoriától azt nem mondhatta, hogy ott sincsenek, azt viszont megpróbálta mondani, miszerint „nem hiszi, hogy ma az ország ötven legfontosabb ügyében benne van a SZFE”. Attól függ, kinek mi fontos. Olyant is bírt szólni, hogy voltaképpen a kormány mellett tüntetnek, amihez csak gratulálni tudok, mert a valóságelhárítás legfelsőbb fokán is túlmutat, aki ilyent képes kimondani, az nem akárki. Annak képességei vannak.

Sajnos azonban a kormánysajtóból fájón hiányoznak a Gulyás Gergelyhez hasonló tehetségek, tehát nagyjában-egészében az a helyzet, hogy a magyar média nagy részét kitevő KESMA lapjai alig-alig említik a tegnapi eseményeket. Mindenről szólnak, csak a hírekről nem, pedig hát elvileg hírlapok volnának. Az Origo jutott még a legközelebb a témához, de a tüntetés előtt: már tegnap reggel kint volt egy érdekes anyag náluk, a kiemeltek között

„Az október 23-i tömegrendezvények lázítóinak súlyos felelőssége”

címmel. Írta ifj. Lomnici Zoltán, mert ki más írta volna. Ilyen címmel október 23-án azért én nem engedtem volna ki anyagot, de ezek szerint a szerkesztő nem vette észre a kiáltó ellentéteket. Rendben, ez nem arról szólt, ami történt, hanem arról, ami Lomnici szerint majd történik, nevezetesen, hogy a tömegben elkezd terjedni a ragály. Mellesleg, ha már tömegrendezvény felelősségéről van szó, még jó, hogy ez csakis október 23-ára vonatkozik, ugyanis ma, 24-én este a Groupama Arénában FTC-Újpest bajnoki mérkőzést tartanak, melyre mintegy húszezer nézőt várnak. Annak nincs súlyos felelőssége, mert egy nappal később van.

Hát... meglátjuk, mi lesz, ugyanakkor a lomnici mélységeket csak a csodálatos „Minden szó” volt képes alulmúlni, akik viszont némi spéttel, az események után közölték

„Most fog igazán berobbanni a járvány! Össze-vissza fertőzik a fővárost a neomarxista egyetemfoglalók – A magyar zászlót is meggyalázták”

című nem egészen tudom, mijüket, ami körülbelül hat-nyolc sor és minden sorából baj lesz. Ugyanis azt írják:

„Míg Hadházy az MTVA előtt szerencsétlenkedik 100 autóval, addig a belvárosban kb. 10 ezres tömeget trombitált össze a moslék.”

Igen, itt látszik meg, hogy ezek nem profik, ezek hogy úgy mondjam, amatőr és lelkes seggnyalók, ugyanis most már biztos, hogy nem utasítást: eligazítást sem kapnak. Miféle tízezer ember? Elvtársak, semmi sem volt, nem tízezer, de tíz ember sem járt a Rákóczi úton! Ebből szankciók lesznek.

„Nem törődnek sem a járvánnyal, sem az ’56-os forradalom eszméjével: még a magyar zászlót is sikerült meggyalázni!”

Arra gondolnak, hogy látható volt egy nemzeti zászló, amire felvarrta valaki a piros háttérben felemelt fehér kezet. Szerintem ez nem meggyalázása a nemzeti lobogónak, de egyrészt ez megítélés kérdése, másrészt pont október huszonharmadikán zászlógyalázásról sipítozni elég nevetséges, hiszen épp arról nevezetes ez a dátum, hogy 1956-ban kivágták a címert minden lobogóból az akkori tüntetők, ami csak a kezük ügyébe került. Vagy tán ők is zászlógyalázók a Minden Szó háza táján? Elvtársak, mondom, hogy ebből szankciók lesznek.

Nem szaporítanám a szót ennyire egy-két obskurus közlés miatt, ha nem az lenne a helyzet, hogy ennél több szó a kormánysajtóban nincs a tegnapi demonstrációról.

Nincs és kész.

A Pesti Srácok vezércikke ugyan említi, hogy történt valami, de mégsem tekinthetek híradásnak vagy tudósításnak valamit, amiben egyetlen adat sincs, egy Facebookról kivágott posztra épül, és úgy kezdődik, hogy:

„A Vas utcai Ripacsda (SZFE) bentlakásos forradalmárait tegnap levitték sétálni, hogy elintézzék folyó ügyeiket.”

Ez nem tudósítás – mondjuk nem is akar az lenni – hanem diagnózis, és nem az eseményekről, hanem a szerzőről. Ha megmutatnánk egy marslakónak vagy ha pár ezer év múlva kiásnák a régészek, se a földönkívüli, se kései utódaink nem bírnák megfejteni, mi a csodáról szól. Aztán bevágnák a „kultikus szövegek” fachjába, mint a többi érthetetlen dolgot, és ezzel nem is tévednének nagyot.

Félreértés ne essék: nem azt várnám el, hogy rajongjanak a kormánylapok egy lényegében véve kormányellenes demonstrációért, de azt mégis el lehetne várni, hogy tudósítsanak róla, és ne a rejtvényrovatban. Lehessen megfejteni a második kávé előtt is, miről beszélnek.

De nem tudósítanak, hiszen annyi fontosabb dolog történt! Pár cím ezek közül:

„Isten szeme előtt

Orbán Viktor meghitt videója lemondott arról, hogy részt vegyen a médiatérben csapongó céltalan vetélkedésben.” (Magyar Nemzet)

Így is lehet mondani, ha valamit a lőtéri kutya se néz meg.

„Magyar-e a magyar kártya?

Tévhiteket és legendákat oszlat el Jánoska Antal kártyagyűjtő, kártyatörténész.” (Magyar Nemzet)

Még jó, különben úgy halnánk meg, hülyén, és ez a nemzeti alapvetésnek számító kérdés sosem dőlne el.

„Ömlött a vér a nőből a hátsó ülésen, egyéves gyereke várta haza, szirénázó rendőrök segítettek kórházba juttatni” (Origo)

Ez hír, persze, hogy az, csak épp közlekedési. És sajnos nem szenzáció, én örülnék a legjobban, ha ez főcím lenne normális körülmények között, mert az azt jelentené, hogy semmi más nem történik, átmehetünk baleseti krónikába.

„Az 1956-os forradalom vidéken kezdődött és vidéken ért véget” (Origo)

Főleg, ha elcsatoljuk Budapesttől a Bem teret és a Rádió környékét. Akkor mindenképpen.

„’56 emlékére önkéntes véradást kezdeményeztek a lengyelek Krakkóban” (888)

Ez szép és helyes, bár az akkori véradásuk sokkal hasznosabb volt (tényleg rengeteg vért és vérplazmát küldtek), most mi történt, tudnak valamit, amit mi még nem?

„Egynapos tiltást ér a Facebookon, ha megemlékezel az ’56-os pesti srácokról”

Szakadj meg szív, borulj gyászba nemzet és valaki hordozza már körbe a véres kardot: a 888 egyik munkatársát 24 órára letiltották! Ez bosszúért kiált. Ez ám a hír, fontosságban csak a Kádár-kor klasszikus címéhez mérhetnénk, mely állítólag megjelent valahol (bár az Arcanumban nem lelem), és ami úgy szólt, hogy:

„Zsákutca-e a hígtrágya?”

Ennyi.

A többi néma csend, de ez is az, maximum egy kis gyalázkodás hangzik fel az eldugottabb, tájékozatlanabb sarkokból, az is halkan.

Ha valaki a kormánymédiából akarná megtudni, mi történt tegnap délután Budapesten, nem tudna meg belőle semmit.

Semmi sem történt, senki sem látta, senki sem hallotta a tömeget, ott sem volt senki, nem tudunk róluk.

A Gulyás Gergely is tévedett, ő sem látott semmit. Sőt, mostantól nem is mondott, értettem?

Értettem.

Azért meglehetősen nehéz kitalálni háttérismeretek nélkül, mikor miről hallgat a kormánysajtó.

Mert hallgatni végtelen sok dologról lehet, írni jó esetben mindig csak arról, ami a dolgozat témája.

No, mindegy: azért amit akartam, megtudtam.

Csak ne beszélnének ezek az emberek pont újságírásról.

Szele Tamás