Tulajdonképpen bagatellnek tűnik a dolog. Tulajdonképpen lehetne mondani, hogy semmi jelentősége és lehet, hogy tényleg nem is lesz, de az sincs kizárva, hogy a kormány megtalálta azt a kalapácsot, amivel minden különösebb feltűnés nélkül rászögezheti a maradék független sajtóra a koporsó fedelét. Ez a kalapács törvénymódosítás formájú.

Pedig elsőre ártatlannak tűnik. Arról van szó, mint a Média1 írja, hogy változik a sajtóperek tárgyalási ügymenete. Éspedig oly módon, hogy:

„A jelenleg hatályos jogszabályrendszer értelmében az alperes címe vagy pedig az adott sajtóorgánum bejegyzett székhelye alapján dől el, hogy melyik városban kell lezajlania a pereknek. Ha például egy budapesti cégről egy szegedi újság valótlant állít, akkor a sajtóper miatt jelenleg a budapesti cég képviselőjének kell Szegedre mennie. Azonban az eddigi alaphelyzettel szemben, ha a tervezetet elfogadják, a pert kezdeményező személy lakcíme, illetve vállalkozás esetén annak székhelye lesz a meghatározó abban, hogy hol zajlanak le a sajtó-helyreigazítási perek. A példánál maradva: így a szegedi sajtóorgánum képviselőinek kell majd Budapestre utazniuk, hogy megvédjék a lapjukban közölteket.

A törvénytervezet-módosítást – melynek szövege itt érhető el – Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be. A módosítási javaslat a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX-as törvény 496. paragrafusának második bekezdését érinti.”

Értem én, hogy ez bakfittynek tűnik, csak épp nem az. Az elmúlt tíz évben elég sok sajtóperben voltam érintett, éspedig alperesként, mert hogyan másképp – tanultam is belőlük eleget, sőt, volt, amit meg is nyertem, ráadásul ügyvéd nélkül. Olyan is volt, amit elvesztettem, de emlékszem azokra az időkre, nem is voltak olyan régen, mikor a még önálló Gépnarancs főszerkesztője fel kellett vegyen egy helyettest, ugyanis a hét minden munkanapján volt valamilyen sajtóperrel kapcsolatos intézni valója a bíróságon. Olyan négy-öt éve járta ez a víg, feljelentgetős világ. Feljelentett minket boldog és boldogtalan, persze nem csak minket, másokat is: alig volt bírósági kapacitás a sajtó elleni tyúkperekre. A legtöbb keresetet azért mégis Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere adta be szó szerint a teljes magyar sajtó ellen. Mikor a mi ügyünket tárgyalták, megnéztem a kiírást: előttünk a HVG elleni keresete szerepelt ugyanabban a tárgyalóteremben a hirdetőtáblán, utánunk a Népszava elleni, de abban a teremben azon a napon kizárólag az ő kereseteivel foglalkozott a tisztelt bíróság. Ő volt a főszereplő, annak dacára, hogy el sem jött, pedig készültünk mi is mindenféle jelmezzel, lámaruhával, hogy abban fogadjuk, ha jön, hiszen másodállásban, ha még tetszenek emlékezni, ő volt a Karnevál Hercege. De nem jött, sem az első, sem a második tárgyalásra, a jogi képviselőjét sem küldte el, mi viszont ott voltunk, védekeztünk, tehát elbukta a pert, kapott valami 120 ezer forint körüli perköltséget a nyakába.

De ha most adná be a kereseteket, az Érpatakon illetékes Nyíregyházi Törvényszék tárgyalná az ügyet, tekintet nélkül arra, hogy az alperesek milyen illetőségűek vagy arra, mekkora tapasztalatuk van sajtóperekben. Bíróság az bíróság, törvény az törvény. Aminek következtében kisebb kocsikaraván indulna Budapestről Nyíregyházára a tárgyalás napjának hajnalán és a fél független sajtó nem jelenne meg, olyan anyagi- és létszámgondokkal küszködünk. Arra is volna esély, hogy sok alperes meg sem jelenne, hiszen nem lehetne egyszerre két helyen, márpedig, mint a fenti példa mutatja, a tárgyalásról való távol maradás biztos út a vereséghez.

De menjünk tovább. Mi van, ha egyszerre jelentenek fel egy írás miatt – és elég sok lehetőség van erre – Érpatakon és Debrecenben? Ha egyszerre van két, három vagy akárhány tárgyalás ugyanabban az ügyben?

Akkor a sajtómunkás alperesnek választania kell, melyikre megy el, a többit nagy valószínűséggel elbukja. Ámde még ha azt az egyet, amire elmegy, meg is nyerné, a felperes a másik vagy többi vesztett esetre hivatkozva, a bírói gyakorlatot emlegetve fellebbezhet: tehát el lehet veszíteni a másikat is, az összeset is. Mert az ugye mégis abszurd lenne, hogy ugyanaz az írás bűnt követ el Nyíregyházán, de nem követ el bűnt Debrecenben.

Szóval maga a sajtó erősen esélytelenné válik ezzel a módosítással, főleg a több irányból érkező támadások ellen nem fog tudni védekezni. De a módosítás az egész polgári perrendtartásról szóló törvényt érinti, aminek sok-sok vidám következménye lesz még, sokat fogunk nevetni.

Vagy sírni.

Tegyük fel ugyanis, hogy Zuzmó Géza egy szélhámos, aki webshopot alapít. Nem minden webshop van szélhámosok kezében, de azért akad néhány olyan is. És mivel Gézánk biztosra akar menni, elkezdi árulni az Örök Fiatalság Elixírjét, mely színtelen, szagtalan, himalájai holdsugárból párolt és tibeti lámák imádságaival erősített desztillált víz. Fiolája ötvenezer forint. Kinek ne érne meg ennyit az örök fiatalság? És mondjuk megrendelik tőle ezt a marhaságot ezren. Az ország minden tájáról. Kiderül, hogy senki sem fiatalodik, valamelyik károsult elemezteti a matériát és kiderül, hogy vizet vettek: feljelentik tehát. Mivel azonban a károsultak mindenfelé élnek az országban, Biharkeresztestől Nemesmedvesig, ha nem alkotnak pertársaságot (és nem alkotnak, mert nem is ismerik egymást), akkor Zuzmó Géza ellen nem egy eljárás indul, hanem ahány kereset, annyi. Ha ezer, akkor ezer (bár annyi talán nem, de pár száz biztos). Az egy dolog, hogy elítélik, de mivel nem egy bíróság elé kerülnek a keresetek, az egész ügy átláthatatlanná válik, itt kap érte egy évet felfüggesztve, ott próbára bocsátják, amott pénzbírsággal sújtják. A módosítási javaslat egyszerűen nem veszi tekintetbe az ügy átláthatóságát és a realitásokat.

Márpedig ilyen jellegű ügyek voltak, vannak és lesznek.

De térjünk vissza a sajtóhoz. Hát mit fáj az nekünk, ha elbukunk pár perecskét?

Nagyon fáj, ugyanis a közhittel ellentétben a független sajtó nem milliomos, és nem támogatja Soros György semmilyen formában. De még a gyíkemberek és az illuminátusok sem. A létszámgondok mindenhol állandóak, az anyagiak is, a „nagy” lapokat sem írják többen pár tucatnyi embernél, a kisebbeket van, hogy három ember rakja össze emberfeletti munkával, van, hogy egy.

A hirdetési bevételekről annyit, hogy a törvényesen még elérhető AdSense-reklámok borzalmasan keveset fizetnek, ha nem álhíreket közöl az ember, egyik vállalkozásom, a Zóna három hónap alatt érte el a húszezer forintos kifizetési küszöböt, ami úgy körülbelül egyhavi telefon- és internetköltséget fedez. Ha nem is fedezi teljesen... A „nagy” lapok meg arányosan többet költenek alig több bevételből: ha lenne alkalmazottam a Zónánál, amint nincs, a magam bérét levonhatnám saját magamtól, de az övét nem, és így a nagyobb független médiumok is kötelesek bért fizetni a munkavállalóiknak. Ha nem fizetnek, rövidesen nem lesznek nagyok, mert nem lesz emberük, munkatársuk.

A 2010-es évek első felében a sajtóperekben kiszabott bírságok rendszerint pár százezer forintra rúgtak, bár a legtöbb ilyen eljárás közös megegyezéssel vagy maximum helyreigazítással zárult. 2015-ben már rossz jel volt, mikor az egyik perben minden indoklás nélkül a Jobbik vezetőségi tagjaként dolgozó felperesnek, aki jó ügyvéddel jelent meg, a javára ítéltek és az illető lapot háromszázezer forint bírsággal sújtották. Bírsággal, nem kártérítéssel. Tehát l'art pour l'art sújtott le Iustitia kardja: ugyanez az úriember egy másik, ezzel párhuzamosan zajló perben egy másik laptól viszont sikerült kipereljen kilencmillió forint kártérítést. A lapot egyszerűen meg kellett szüntetni, képtelenség volt kifizetni az összeget, főleg, hogy ezzel egy időben beesett egy hasonló, csak ötmillió forintos kártérítés is. Megjegyezném: az összes, itt említett eljárásban másodközlésekről volt szó, az első közlőket – a boldogult Cinket és az MTI-t – a tisztelt bíróság nem büntette, nem is büntethette, ugyanis a felperes akkor még Jobbik-vezető ellenük nem adott be keresetet. Neki csak más lapok feje kellett. Hogy ebben hol a logika, azt ne tessék kérdezni, mert én sem látom: jog sincs ebben, a törvény szelleme sincs benne, csak a betűje, miért pont logika lenne? De ezek az esetek már jelezték, hogy a bírói gyakorlat az egyre magasabb összegű bírságok és kártérítések felé tart.

Idén augusztusban például a Forbes magazin 4,5 millió forintos bírságot kapott a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól, adatvédelmi és adatkezelési hibák miatt, mely ellen jogorvoslatot kértek, egyelőre még semmi sem dőlt el, meg ez az összeg alacsonyabb is a korábban említetteknél, de ártatlanabb ügyben is szabták ki: azért, mert a Forbes nyilvános adatok alapján összeállított két üzleti listát. A NAIH szerint még a nyilvános adatok közlése előtt is az érintettek engedélyét kellett volna kérni. Képzelhető, hogy ha a merőben politikamentes ügyekben így fog a ceruza a felpereseknél és a NAIH-nál, milyen vastagon fog majd a politikai ügyekben induló támadások esetében – és hát az a felperesnek nem került többe, ha tízmilliót követel annál, mintha csak egymilliót követelne. Ugyanannyi költséggel jár mindkét követelés alaphelyzetben. Aztán később drágulhat kicsit, de ilyen összegek esetében már nem kutyagumival gurigáznak.

Tehát igen, könnyen elképzelhető egymással párhuzamos sajtóperi keresetek indulása különböző földrajzi helyekről, egy időben indítva, és némi koordinációval ugyan, de az is megszervezhető, hogy a tárgyalások is egy időben legyenek, különböző településeken. Mely, mint említettem a perveszteség záloga az alperes számára.

Van olyan független magyar sajtótermék – a kevés megmaradtból – amelyik kibírna egy tíz-húszmillió forintos érvágást? Nem nagyon. Ha akad is, az ellen indítanak még egy feljelentési kampányt, aztán még egyet és kivéreztetik. Erre lesz jó ez a törvénymódosítás, másra nem nagyon.

Nem lenne jó módszer ellenkampányokat indítani ellenfeljelentésekből, ugyanis azoknak a tárgyalásait senki sem koordinálná, és ha a kormánylapok el is buknák őket – el szokták – kifizetik a mellényzsebükből, aztán mennek tovább, rájuk nem a piac törvényei vonatkoznak.

Hát, amint látom, eddig volt valamilyen minimális esélye a feljelentett magyar sajtómunkásnak a bíróságon, ha független volt.

Ezentúl maximum annyi, mint hógolyónak a Pokolban.

Szele Tamás