Tegnap valamiért megint elmaradt a forradalom, nem is értem, miért történik így mindig. Nem az érdeklődés hiányában, ugyanis otthonról valószínűleg nagyon sokan nézték volna, ha lehetne bele rakni hirdetést is, egész szép pénzt hozna, csak nem lehet – viszont érdeklődés lett volna ugyan, csak résztvevő nem akadt.

Amiből messzemenő következtetéseket lehet levonni.

A nézettségi igény alapján ugyanis még akár érdemes is volna forradalmat rendezni, csak, mint mondtam a részvételi igény nyaldossa a bányabéka alfelét, és ilyenkor jönnek a már tíz éve megszokott közhelyek, miszerint „birka nép”, „fotelforradalmárok”, „tele vagyunk besúgóval”, „provokáció volt az egész” – azonban ezek szamárságok. A tegnapi forradalom elmaradása ugyanis kifejezetten jó hír, ha belegondolunk, milyen világ lenne győzelem esetén ma reggel. Erről később, azonban most vegyük azt, mit ért a magyar a „forradalom” kifejezés alatt?

Valami homályosat, 1848-ból és a Nagy Októberiből összegyúrva, ugyanis a Nagy Francia olyan bonyolultra sikerült, hogy azt már középiskolában elfelejtik a legtöbben. A magyar forradalomfogalom szerint pátoszosan szavalni kell, minél hangosabban, aztán ki kell szabadítani Táncsicsot (ha nincs bezárva, előbb be is kell zárni), aztán hajrá, támadjunk az idegen megszállókra és minden szép lesz, a hatalom átvétele simán megy és abból áll, hogy ha a szomszédnak van valamije, ami nekem nincs, akkor én azt elveszem tőle és ő nem szólhat. Különben pedig elfoglaljuk a nemtudommit, illetve elfoglalunk mindent, és ha ez megtörtént, tanácstalanul ténfergünk az előcsarnokban, majd kifosztjuk a büfét, valamint ellopjuk Mazsola és Tádé bábjait. Aztán mindenki hazamegy, mert győzött a revolúció.

Mondjuk igazából egyetlen forradalom sem zajlott így, de mivel mindenki közhelyes panelekben gondolkodik, amik legkésőbb tizenhat éves korában rögzültek, arra a legtöbben nem gondolnak, hogy egy forradalom első dolga nem a versmondás és a diadalünnep kéne legyen, hanem teszem azt, a közigazgatás és a közellátás megszervezése. Mert szép dolog a revolúció, de ha nincs csatornázás meg folyóvíz, előbb-utóbb büdös dolog is lesz, ha meg felkopik a nép álla, véget is ér.

Persze, mindez csak a győztes, sőt, az egyáltalán elinduló forradalmakra vonatkozik. A tegnapi el sem indult, pedig már harmadjára igyekeztek berúgni.

Dióhéjban: a magyar belpolitikai élet hivatalos felszíne alatt, sőt, inkább a mélyben zsonganak a mindenféle mikromozgalmak, a Mi Hazánk néha még a felszínre kerül, úgy hetente egyszer tartanak egy-egy botrányos sajtótájékoztatót csak, hogy bekerüljenek a sajtóba, de a náluk kisebb halak a mélyben rajzanak és egymást eszik abban a hitben, hogy ha sokat felzabáltak egymásból, bálnává hízhatnak. Van olyan parlamenti párt is, ami így működik, sőt, nem is egy efféle akad: de minket most a szélsőjobb fél- és alvilág érdekel. Ebből nőtt ki ugyanis az a magát „civilnek” nevező Rend-SzerVáltók nevű „mozgalom”, aminek már harmadjára fullad be a forradalma. Talán nem Trabanttal kéne nekiindulni, de ha nincs más, azzal próbálkoznak. A céljaikat már elemeztem tegnapelőtt, ezek túl általános, erősen populista és nem kevésbé nacionalista célok, jobbára közhiedelmekre (a bankárok mind „idegen szívűek”, a gazdaságot ellopta a Nyugat, a magyar rabszolga a saját hazájában) alapoznak, vagy keringő konteókra, (a maszk megbetegít, a járvány nem létezik, de a Rotschildék terjesztik, hogy mindmeghaljunk, a magyar állam egy részvénytársaság), de megoldásokat még a saját maguk által felvetett és kitalált problémákra sem kínálnak.

Én sem szoktam, csakhogy én publicista volnék, nekem diagnosztizálni kell a beteg társadalom állapotát, a terápia nem az én dolgom. Hanem azok dolga volna, akik gyakorolják, netán követelik a hatalmat. Bár problémamegoldásra irányuló törekvéseket semerre sem látok, meddig a szem ellát, messze földön, égen.

Egyszóval, egy elemi iskolai – néhol óvodai – szintű, alapvetően babonás és népmesei jellegű gondolkodás hirdetett tegnap forradalmat egy olyan rendszer ellen, amelyet kifinomult eszköztárú, többnyire tanult gazemberek irányítanak. Győzelem esetén a fene tudja, mi lett volna, de meglátásom szerint első körben fosztogatás és szabad rablás a Nemzet nevében, utána ennél rosszabb dolgokra is lehetett volna számítani.

Azonban még el sem kezdődött a forradalom, már véget is ért. Forradalmáraink akár naivitásból, akár előre megfontoltan, de túlbecsülték a hazugság erejét, és hiába hivatkoztak sosemvolt ENSZ-határozatokra, olyan részre, ami nem szerepel az Egyesült Nemzetek Alapokmányában, hiába hintették a konkolyt, maszlagot, azok a forradalmi néptömegek, melyeket ők állítólag képviselnek, nem jöttek el. Összesen, ha ötven fő bohóckodott előbb a Kossuth majd a Szabadság téren. Miért?

Azért, mert az érdekképviselet nem is olyan egyszerű dolog egy annyira komplex társadalomban, mint a mai. Már száz éve sem volt egyszerű. A Putyilov-gyárban lehetett azt mondani a munkásoknak, hogy „szegények vagytok és gazdagok lesztek”, legfeljebb a mondat második része nem vált valóra, de azt addigra már senki sem merte számon kérni – azonban már akkor éles vita folyt arról, hogy a fejlett kapitalista államokban általános forradalomra van-e szükség vagy jobb lenne erős érdekképviseletet kiépíteni a meglévő társadalmon belül. Ez a mai magyar viszonyok között, ebben az ezerfelé szakadt társadalomban úgy néz ki, hogy ha valaki a balkezes géplakatosok érdekeit képviseli, akkor a balkezes géplakatosok azt is elhiszik neki, ha azt mondja: minden nap este hatkor sárkányháton ellovagol Baba Jagához teára – de már sem a jobbkezes géplakatosok, sem senki más nem hisz neki. A balkezes géplakatosok is csak azért, mert úgy érzik, jobban kell nekik egy önjelölt Messiás, mint az ép eszük, próbáljuk ki, hátha képes csodát tenni. Legfeljebb nem sikerül.

És sosem sikerül, természetesen. Itt azt láthattuk, hogy nagyon alacsony műveltségi szinten akartak ezek az emberek egy olyan „forradalmat” kirobbantani, ami végső soron nagyon kevés embernek lett volna jó, a célkitűzések és az ideológia homályos volta miatt ezzel szemben rengeteg embernek lett volna rossz, valamint a győztesek pillanatok alatt kerülhettek volna át a vesztesek közé.

Igazából nem is ígértek semmit, csak annyit, hogy „most rossz, ha győzünk, jó lesz”. Hogyan lesz jó, miként lesz jó, de főleg mitől és kinek? Azt nem mondták.

Csak várták a forradalmi néptömegeket, már amennyire várták, persze.

Rögtön a rendezvény indulásakor szánalmas és nevetséges volt a kommunikációjuk, néhányan képesek voltak eltévedni a Kossuth téren (a Baross téri aluljárót már ki se próbálja az ilyen ember, bár az sem a Minotaurosz labirintusa), amikor a rendőrség elkezdte őket figyelmeztetni, hogy jelen jogrendben a csoportosulás százötvenezer forintos pénzbírsággal járhat, akadt, aki vállalta, mert úgy gondolta, közel a győzelem és úgysem kell kifizetni, de azért a legtöbben mégis inkább elindultak, át a Szabadság térre, ahol is a csapzott sereg elénekelte a Himnusz, el a Szózatot is, majd igazoltatás után – melynek alkalmából nekiszegezték a kérdést a szegény rendőröknek, „melyik ország nevében is járnak el, ugyanis Magyarország nem létezik?” – tanácstalanul szétszéledtek. Utána viszont azt közölték, hogy „besúgók árulták el a szervezkedést, azért tudott róla a rendőrség”. Az illető besúgók ők maguk voltak, hiszen napok óta szórták a röpcéduláikat a „százezres, rendszerváltó” megmozdulásról a pesti postaládákba és a villamosokon, toborozták a résztvevőket a közösségi oldalakon, úgy gondolták, ezt a hatóságok majd nem fogják észrevenni? Erősen lebecsülték ezek szerint a hatóságok szellemi képességeit, összetéveszthették az intelligenciájukat a saját magukéval. Nem mellesleg, a Kossuth tér Magyarország legbekamerázottabb területe, és a legjobban őrzöttek közé is tartozik...

Nem kellett ide besúgó, elintézték ők a dolgot saját maguknak.

Volt ott minden, Szűz Máriás nemzeti zászlótól sarlóig, kalapácsig, árpád-sávig, ugyanis ezek az emberek tulajdonképpen a politika árvái. Van, aki régebb óta árva, és a Kádár-korba nosztalgiázik, van, aki rövidebb ideje és a Jobbik radikális napjait sírja vissza, de mind csalódott – ők ugyanis korábbi történelmi pillanatokban elhitték azt a hazugságot, hogy egyik vagy másik politikai rendszer és párt képes Kánaánt teremteni viszonylag belátható időn belül, csak még ezt vagy azt el kell intézni, és ezért tessék valamelyik pártra szavazni, belépni, velük menetelni.

Aztán a Kánaán elmaradt, bizonyára árulás miatt, olyan nincs, hogy eleve hazugság lett volna.

Most ugyanezt a kánaáni földet ígérték nekik a Rend-SzerVáltók, erősen csökkentett szellemi színvonalon, minden komolyabb megfontolás nélkül, fröccsöntött, sorjás műanyagból, vásári kivitelben, de legalább olcsón. Jó lenne azt mondani, hogy azért volt kevés a vevőjük, mert a közönségnek nem kell a bóvli, de nem volna igazam. A közönségnek kell a bóvli, de csak ingyen kell, és a helyükbe kell vinni, ők nem mozdulnak érte.

Van olyan közönség is, aminek nem kell, és elég népes is: például az SZFE mellett demonstrálóknak nem a bóvli kellett és rengetegen voltak, csak hát ők teljesen konkrét célokért és teljesen konkrét dolgok ellen mentek utcára, nem homályos és primitív ígérgetések mozgatták őket. Az egy érthető és világos megmozdulás volt, ezzel még az összehasonlítása is sértő. Azért majd akad, aki megteszi, nem kétlem.

Azt felejtették el a Rend-SzerVáltók, illetve a vezetőségük, hogy a kommunikáció nem azonos a valósággal. A Facebookon lehetnek ők akármilyen harmincötödik szintű battlemage-ek, és aki nem hiszi, azt legfeljebb letiltják, de a valóságban nem képesek tűzlabdákat eregetni a kezükből. Beszélhetnek százezres számokról, mert a kommunikációs térben a legtöbb ember számára minden állítás azonos logikai értékű, de a valóságban jó, ha ötven fő az a százezer. Tehát: a tények a legügyesebb hazugságtól sem változnak meg, a tények tojnak arra, miket mondanak róluk, azok csak úgy vannak maguknak.

Szóval, nem kellett a bóvli a népnek, valószínűleg azt is fogják mondani, hogy szégyellje magát ezért a nép (az a nép, ugyebár, amellyel egyébként ők tűzön-vízen át). És mi ebből az esetből a tanulság minden politika, tehát a hivatalos számára is?

Az, hogy az általuk látszólag tömjénezett, valójában mélyen megvetett és szükséges rossznak tekintett néptömegek lassan kezdenek nem utcára menni homályos elvekért és eszmékért, ellenben hajlandóak utcára menni konkrét célokért és adott dolgok ellen.

A lánglelkű, demagóg és populista lila ködök ideje kezd lejárni, a piactér népe egyre inkább tudatos vásárlóvá válik. Megnézi, mit vesz meg, kell-e az neki, főleg, ha ingyen adják. Akkor a leggyanúsabb, az szokott a legdrágább lenni.

És a tegnapi eseményekhez nagyon kevés köze van a világjárványnak: maximum annyi, hogy lehetett róla hazudozni és lehetett miatta bírságolni. De különben ez járvány nélkül is így alakult volna.

Változnak az idők, és amelyik demagóg nem változik velük, az megnézheti magát. Más ugyanis nem fogja megnézni sem: nem lesz rá kíváncsi.

Szele Tamás