Tulajdonképpen az egész nagyon régen kezdődött, a Breitbart című obskurus lap szerkesztőségében. Ami eredetileg hírgyűjtő oldal volt, míg néhányan fejükbe nem vették, hogy ezen a felületen fogják megcsinálni az új, valóságon túli, alt-right sajtót, és meg is tették. Ami azután történt, arra tavaly azt mondták volna, hogy legenda, idén nevezhetjük rémregénynek.

Izgalmas volna elemezni azt, hogyan lett a Breitbartból, ami eredetileg nagyobb lapok és hírügynökségek anyagainak másodközléséből tengődött, a huszonegyedik század reményeim szerint legnagyobb hazugsággyára (mármint azt remélem, hogy ennél nagyobb nem lesz a század végéig, de lefogadom, hogy lesz), milyen szerepet játszott ebben Steve Bannon, a hajdani szerény munkatárs, aki most a nemzetközi szélsőjobb egyik prominens ideológusa, bár a washingtoni pikszisből már rég kiesett, de minket most csak egy volt Breitbart-munkatárs érdekel, aki valahogy rátévedt a damaszkuszi útra, és a jelek szerint akkorát fordult, mint annak idején Saulus, akiből Paulus lett. Nem a tábornagy, hanem az apostol.

Bár éppenséggel pénteken még inkább nézett ki tábornagynak Milo Yiannopoulos, mint apostolnak. Osztotta az észt, a parancsot az ifjú kora ellenére is közismert Trump-propagandista, sőt, el akarta szakítani Texast az Egyesült Államoktól, ami egészen komoly rokonságot mutat Aaron Burr korábbi elképzeléseivel, annyi a különbség, hogy Burr nagyobb területre gondolt és magát tette volna meg császárnak Milo beérte volna azzal is, ha Trump lesz Texasban a király.

A habókos ötlet, mármint az elszakadás, szeparatizmus azért nem új azon a vidéken: Texas már alapvetően úgy lett az Egyesült Államok része, hogy 1836-ben kikiáltotta függetlenségét Mexikótól, és nagyon komolyan megharcolt érte Antonio López de Santa Anna mexikói elnök csapataival, kilenc éven keresztül dúlt a háború, aminek csak egy – bár leghősiesebb – epizódja volt az Alamo ostroma. Mindenesetre Texas évekig független államként létezett, sőt, Londonban saját nagykövetséget tartott fenn, míg 1844-ben elnökké nem választották James Knox Polkot, aki végül kijárta Washingtonban, hogy hívják meg őket az Egyesült Államokba. Szóval, a texasi függetlenség valóban létezett, erre utal az állam zászlaja is, amin egy csillag látható csak, annak jeleként, hogy egyedül állt meg a talpán hosszú évekig. Ma már persze ez körülbelül olyan, mintha mi 1848-as alapon követelnénk valamit Ausztriától – az Európai Parlamentben.

Esetünkben ugyanis arról volt szó, hogy Texas állam beadott egy keresetet az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságára, a SCOTUS-ra (ez most nem egy skót ember latinul, hanem Supreme Court of the United States), melyben – a HVG adatai alapján – Joe Biden demokrata párti jelölt győzelmét akarta érvényteleníteni a november 3-i elnökválasztáson négy tagállamban.

„Texas azzal érvelt, hogy Georgiában, Michiganben, Pennsylvaniában és Wisconsinban tömeges csalást követtek el. A beadványhoz több állam igazságügyi minisztere és a washingtoni kongresszus számos republikánus párti tagja is csatlakozott. Donald Trump elnök is bejelentette csütörtökön, hogy felperesként csatlakozik a texasi keresethez.”

Nos, ezt a keresetet a SCOTUS fénysbességgel utasította el. Indoklásában többek között az is szerepelt, miszerint Texasnak nincs kereshetőségi joga az ügyben, mert nem tudta jogilag megalapozni ahhoz fűződő érdekét, hogy egy másik tagállamban miként folytatják le a választást. Michigan, Georgia, Pennsylvania és Wisconsin államokban – amelyekben Joe Biden győzött – a törvényszéktől a kereset elutasítását kérte, amely szerintük nélkülöz minden alapot.

Ezt tehát elbukták a trumpisták, Trup maga is azt írta a Twitteren a dologról péntek éjfélkor, hogy:

„A legfelsőbb bíróság valójában cserbenhagyott minket. Nincs bölcsesség, nincs bátorság!”

Szerintem inkább hőbörgés nincs, de Trumptól ne várjuk, hogy beismerje akár a tévedését, akár a vereségét. Ennek aztán vannak és lesznek következményei Amerikában is, de egy kitérő erejéig jegyezzük meg, hogy a hír eljutott a magyar alt-right sajtóba is, ott teljesen görbére kalapálták, átfestették, lelakkozták és úgy közölték például a Minden szóban, hogy:

„TEXIT? Texas már ki akar válni ebből a hazug, csaláson létrejött új rendszerből – Be is következik hamarosan

Texas jó irányba indult

(…) Mi szurkolunk a texasiaknak. Amennyiben nem sikerül megakadályozni, hogy egy csaló vén demens gazember legyek az USA elnöke, akkor ki kell válni az Amerikai Egyesült Államokból!

Ennyi.”

Texas most valószínűleg könnyeket hullat meghatottságában, hogy Budapestről valakik megmondják neki, mit kell tennie, ő ugyanis olyan butácska, hogy a Minden szó nélkül csak ült eddig tanácstalanul szobácskájában, és tördelte a kezeit meg gyűrögette csipkés zsebkendőjét. De most megtudta, mi a tennivaló, és már nyergel is. Szóval: tudnak a magyarok is nagyon hülyék lenni, nem csak a texasiak képesek rá.

De még mindig nem tudjuk, mit szólt Milo Yiannopoulos a történtekhez, pedig arról beszélünk igazából. Az első reakciója még az volt, amit mindenki várt volna tőle, azt írta a közösségi médiában (nem lehet megállapítani, melyik oldalon, talán a Parleren, azért az általános megfogalmazás):

„Csak két lehetőség van. Elszakadás vagy háború.”

Ilyen egy büszke trumpista, mondanánk, de később történhetett valami. Vagy beszélt valakivel, vagy levelet váltott, a pálfordulás okát talán sosem tudjuk meg, de éktelen haragra gerjedt, úgy is mondhatnánk, összeomlott és elkezdett vad dolgokat írni:

„Elvesztettem mindenemet, hogy Trumpot hivatalába segítsem. Az életem és a karrierem teljesen elpusztult. Megérte? Nem. Úgy érzem, elárultak. Bosszút fogok állni.”

No, kezd izgalmas lenni, Milo felbőszült. Speciel van is neki miért haragudnia.

„Égessük porig a Republikánus Pártot!”

– tört ki az indulat az alt-right prófétájából, és folytatta is:

„Egy önző bohócot védelmeztünk – semmiért. Életem hátralévő részét a Republikánus Párt elpusztításának szentelem!”

Én Trump helyében most azért kicsit megijednék. Ő nem fog, nem méri fel a veszélyt, de az a helyzet, hogy pontosan az az ember gorombult be, aki képes is ártani neki, ráadásul köztudottan gátlástalan, amorális figuráról van szó, aki tényleg veszélyes. Még azokra nézve is veszélyes, akikről semmit sem tud, mert azokról szokása szerint hazudik valami hajmeresztőt, de Trump és a Republikánus Párt ügyeiről ráadásul még tud is, ami azt illeti, elég sok mindent. Leránthatja a leplet az egész dezinformációs alt-right sajtóról, annak módszereiről, irányításáról, finanszírozásáról, az álhír-kampányok megszervezéséről és módszertanáról... nyilván egyebekről nem tudhat, de ezekről rengeteget.

Ha csak ennyi borul ki a hatalmas éjjeliedényből, és nem több, már az is azt jelenti, hogy a Republikánus Párt évtizedekig nem számíthat szabad szemmel látható választási eredményekre, maximum megyei szinteken érhet el egy-két elszórt győzelmet, azt is ritkán. Nem tudni, mitől sokallt be a különben nagyon nem jellemgróf Milo, akinek a disznóságait és képmutatását, valamint mindenféle vállalhatatlan ügyeit napestig sorolhatnám, de ha már ő is elfordul Trumptól, akkor Trumpnak vége van, mint a botnak.

Ha a Republikánus Párt meg akarja előzni azt a botrányt, ami lehetetlenné tenné akár évtizedekre is, jobban teszi, ha gyűjtést indít, és olyan vastag dollárkötegekkel tömi be Milo Yiannopoulos (eredetileg Hanrahan, és ezt a „Yiannopoulos” álnevet a világsajtó sosem fogja neki megbocsájtani, mert mindig le kell pötyögni és utána ellenőrizni, jól írtuk-e, kiejteni pedig még görögül is képtelenség) száját, hogy még beszélni is elfelejt majd tőlük úgy általában.

Persze, az sincs kizárva, hogy baleset éri egy sötét sikátorban, és huszonháromszor hátba lövi saját magát egy mérgezett kötéllel, ennek is fennáll a lehetősége a történtek után, de azt hiszem, ezt Milo is tudja.

Jelenleg tehát az a leghelyesebb, ha Milo testőröket fogad, a Republikánus Párt meg buzgó pénzgyűjtésbe kezd.

Mondjuk a világsajtó meg annak örülne a legjobban, ha emberünk „borítana”, mert sok minden válhatna világossá, ha kinyitná a száját, elkezdene beszélni.

Majd meglátjuk, mi lesz ebből.

Még az is lehet, hogy semmi.

Azt azért sajnálnám.

Szele Tamás