Forgókínpad

Forgókínpad

Iustitia vaksága

2021. január 29. - Szele Tamás

Van az úgy, kérem, hogy zátonyra fut egy ügy, például akkor, ha nem lehet bebizonyítani, miszerint bűncselekmény történt. A legkönnyebben úgy lehet erre a pontra eljutni, ha például nem is zajlik nyomozás, vizsgálat, hiszen így senki sem hazudik, mikor azt mondja, hogy nem tud törvénysértésről. Ha már eljut a történet a bíróságig, más módszereket szoktak alkalmazni.

iustitia_vak1.jpg

Például azt, hogy a tisztelt bíróság nem tekinti meg a bizonyítékokat, én már jártam így sajtóperben, ki is térek majd rá – azonban lássuk, miről beszélünk ma?

A leányfalusi villanyszerelőkről. Akik ugyan nem tudnák megmondani, mi a különbség az amper és a volt között, Kirchoff törvényeiről is csak annyit tudnak, hogy nem Nürnbergben hozták őket, tehát biztos érvénytelenek, Hertz neve hallatán pedig a pisztolyukhoz kapnának, de azt mondják magukról, hogy villanyászok, tehát, míg az ellenkezőjét be nem bizonyítja a hatóság annak kell tekintenünk őket. Ez a bizonyítás pedig csak úgy lehetséges, ha egyáltalán vizsgálják az esetet, ha ugyanis nem teszik, még beszélni sincs miről.

A 444 írta meg először tavaly július 27-én, miszerint Leányfalun úgy mulatozott egy díszes kompánia, éspedig egy vízparti házban, hogy kitűzték az épületre az SS zászlaját. Igen, a Schutzstaffelét, a német különleges (és magát elitnek tartó) alakulatét. Ami főbenjáró bűncselekmények végeláthatatlan sorát hajtotta végre az emberiség és az emberiesség ellen. Ennek a lobogója alatt bulizni azért minimum különös világszemléletre utal, de más baj is van a jelképpel: az, hogy a Btk. 335-ös paragrafusa külön megemlítve, kiemelten tiltja a használatát. Lássuk a törvény szövegét.

335. § Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a köznyugalom megzavarására alkalmas – különösen az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértő – módon

a) terjeszt,

b) nagy nyilvánosság előtt használ, vagy

c) közszemlére tesz,

ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt elzárással büntetendő.”

Márpedig előállt az a ritka eset, hogy az összes, törvényben említett feltétel megvalósult Leányfalun, kivéve talán a terjesztés tényét. De bizony a nagy nyilvánosság megvolt, a közszemlére tétel megvolt, és sikerült ráadásul a náci önkényuralmi rendszer egy túlélő áldozatának emberi méltóságát és kegyelethez való jogát is megsérteni. Ugyanis az egészre úgy derült fény, hogy arra járt egy holokauszt-túlélő és észrevette ezt az undorító jelképet. Innentől lássuk a 444 írása nyomán, hogy mi történt:

Amikor a zászlót kiszúró és azt fényképező sétálót a házból kiszúrták, kiment hozzá egy nő és egy férfi. Amikor a fényképező azt mondta az időközben odaérkező férfinak, hogy ez szerinte egy SS-jelvény, ami tiltott önkényuralmi jelkép, ő pedig zsidó és zavarja a látvány, a férfi állítása szerint azzal válaszolt, hogy ők viszont nácik, hősünknek pedig úgyis indul a vonata.

Az inzultált férfi egyik barátja ezután feljelentést tett.” (444)

Azt gondolnánk, kiment két rendőr és megoldotta a helyzetet. Ebből csak annyi igaz, hogy valóban kimentek, több nem:

A rendőrség szinte hihetetlen indoklással zárta le a nyomozást. Eleve nem akartak nyomozni, arra hivatkozva, hogy amikor a feljelentés napján azon melegében kiszálltak a helyszínre, a ház tulajdonosai azt mondták nekik, hogy ők villanyszerelők és egy kollégájuk 44. születésnapját ünnepelték és az ő tiszteletére tűztek ki egy villámszerű jelekkel kiírt 44-es számot. Ezt annyira készpénznek vették, hogy, mint lapunknak akkor megírták „bűncselekmény gyanúja nem vetődött fel, büntetőeljárás nem indult.”

A 444 első, a témában közölt cikke azonban akkora médiafigyelmet generált, hogy mégis megindult a nyomozás. Amit viszont hamar lezártak, a korábban említett hihetetlen indoklással. Amiben olyan kitételek szerepeltek, miszerint az ünneplőkről azért hitték el, hogy nem neonácik, hanem villanyszerelők, mert „az ott levő személyek nyugodtak voltak, nem adtak arra utaló jelet, hogy egy szélsőséges oldal tagjai lennének.”

Illetve azt is leírták, a világ egyik legismertebb önkényuralmi jelképéről, hogy „Hatóságom megvizsgálta a lefoglalt zászlót, ami stilisztikailag nem felel meg teljes mértékben az SS-jelképnek, inkább „44”-es számot ábrázoló villámjeleknek, mely a lefoglalással érintet személy elmondását támasztja alá.” (444)

Ami a nyugalmat illeti: Sztálingrádig, vagy inkább El Alameinig a legtöbb náci tökéletesen nyugodt volt, a legnagyobb nyugalommal irtottak ki százezreket egy aljas és értelmetlen ideológia nevében: úgy gondolták, megtehetik. A leányfalusi utódaik meg úgy gondolták, hogy nem lehet különösebb baj, ha kicsit dicsőítik az elődöket, kiteszik a zászlajukat, azt hitték, ők meg ezt tehetik meg. A régi és az új nácik egyaránt biztosak voltak abban, hogy a tetteiknek a világon semmi következménye nem lesz.

Más kérdés a vexillológia, vagyis zászlótan ügye. Nehezen hinném, hogy a rendőrség intézkedő munkatársai egyáltalán nem tanultak soha történelmet, ugyanis alapfeltétel alkalmazásuknál a középiskolai végzettség. Azt sem hinném, hogy soha, egyetlen második világháborús filmet sem láttak, de ez nem jogi érv. Ha az intézkedő rendőr azt állítja, hogy nem ismeri az SS zászlaját és jelképét, akkor, mivel ennek az ellenkezője bizonyíthatatlan, hitelt kell adnom az állításának.

Csakhogy nem ezt állítja! Ellenkezőleg, azt mondja, hogy mélyen és behatóan ismeri ezt a szimbólumrendszert, annyira, hogy műelemzésre is képes a keretein belül, hiszen azt mondja a jegyzőkönyv, miszerint a lefoglalt zászló „stilisztikailag nem felel meg teljes mértékben az SS-jelképnek”. Kérem, és miben mutat más jegyeket? Mert az nem érv, hogy oldalainak aránya esetleg más.

A radikális szélsőjobboldal az elmúlt pár évtizedben ennek a nótának minden lehetőségét végigjátszotta, nekem volt olyan sajtóperem is, amiben az Izrael állam zászlaját megtipró felperes (azért felperes, mert ő fogott perbe engem, mivel azt írtam, hogy ez antiszemita gesztus volt) azzal védekezett volna, hogy amikor tiporta, akkor már nem volt az zászló, mert nem volt rúdon, és különben is, rárajzolt még egy csomó minden egyebet is. Én meg azzal állítottam le, hogy ha egy zászlót meg is változtatnak, az attól még nemzeti jelkép marad: gondoljon csak 1956 lyukas lobogóira, azok sem voltak magyar lobogók? Elbukta a pert, csúnyán.

Szokták ezt úgy is próbálni, hogy kelta keresztet tesznek a lepedőre vagy a Harmadik Birodalom haditengerészeti lobogóját használják, ugyanis azt egy ideig elfelejtették betiltani, de már tilos az is. Mondjuk ez a villanyszerelősdi is nevetséges, mondvacsinált érv, amit csak a készségesen cinkos hatósági személyek fogadnak el, arra vajon mit mondtak volna, ha történetesen a horogkeresztet teszik ki? Hogy a vendégek hinduk, esetleg vallásos buddhisták? Még akkor is fordítva állt volna. Szóval, ilyen érvelés nincs.

Csak mégis volt, ahogy az intézkedő rendőrök is cinkosan összekacsintottak a mulatozókkal: ha nem teszik, akkor legalább annyit ellenőriztek volna igazoltatás útján, hogy a kompániában egyáltalán aznap van-e bárkinek is a születésnapja, vagy van-e közöttük 44 éves ember. Ilyen intézkedés nem történt. Ahogy a jegyzőkönyv fogalmaz:

Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, büntetőeljárás nem indult.”

Igen, a kínos nyomozások elkerülésének az a legbiztosabb módja, ha meg sem indulnak. Csakhogy most miért, miért nem: fordult a kocka: a 444 tegnapi számában arról számol be, hogy a nyomozás újraindul. A szentendrei járási ügyészség utasítására. Éspedig azért, mert:

A nyomozó hatóság az elkövetett cselekmény tényállási elemeit nem megfelelően vizsgálta, így nem is juthatott helyes következtetésre az eljárás megszüntetése vonatkozásában. A tényállás teljes körű felderítése érdekében további nyomozati cselekmények elvégzése indokolt.”

Az ügyészség megemlíti az egyik ilyen indokot: kiderült, hogy a rendőrség lefoglalta a feljelentő által készített fényképeket, csak éppen nem tekintette meg azokat. Nyilván, ugyanis ha megtekinti, még meglátja rajtuk az SS-zászlót.

Ettől megint visszarepülök gondolatban néhány pár évvel ezelőtti tárgyalásra. Az egyiken a felperes azért indított eljárást ellenem, mert azt írtam, hogy ő nagy nyilvánosság előtt – sőt, a YouTube-on terjedő videón is! – aljas hazugságokat és rágalmakat szórt az 1944-ben Dunába lőtt emberekre. Gyakorlott pereskedő volt: az írásomnak majdnem minden szavát külön perelte, talán csak a névelőket nem. Igen ám, csakhogy az írás tartalmazta magát a videót is, sőt, azt én külön be is nyújtottam legfontosabb bizonyítékként – innentől kezdve nyugodtan aludtam, hiszen a per tárgya az volt, hogy igazat írtam-é, mondta-é a felperes ezeket a dogokat, avagy sem, és hát bizony mondta.

Nem volt könnyű dolog ezt a sajtópert elveszíteni – de azért sikerült. Sikerült, ugyanis a tisztelt bíróság úgy döntött, nem tekinti meg a beterjesztett bizonyítékot, éspedig azért nem tekintette meg, mert nem érezte szükségesnek. Miért nem érezte szükségesnek? Mert csak. És kész, buktunk.

Másik példa volt erre a Szabadság téri tüntetők tárgyalása, amelynek első felében a vád mindenféle súlyos képtelenséget hordott össze a demonstrálókról, akik a német megszállási emlékmű ellen tiltakoztak, csakhogy ez a tárgyalás komoly sajtófigyelmet kapott, nem lehetett megtenni, hogy a második felében ne tekintsék meg a beterjesztett helyszíni videofelvételeket, melyek alapján – minden vádlottat fel kellett menteni.

Tehát olyan valóban van, hogy elszabotálnak nyomozást is, jogi eljárást is, éspedig maguk az illetékes szervek, de ezt nem mindig lehet megcsinálni. Az is előfordul – velem a napokban történt meg – hogy ha kér az ember egy hivatalos adatot, egy statisztikát, addig küldözgetik Ponciustól Pilátusig, míg ki nem derült hogy... az adott statisztika abban a formában, ahogy szükség lenne rá, nem is létezik. Régebben létezett, ma már el sem készítik, mert ha elkészülne, lenne mit igényelni, így viszont még kérni sincs mit.

Tehát nem államtitok, csak olyan kényes a téma (a saját lakásukban kihűlés áldozatául esettek éves számát kerestem), hogy inkább össze sem írják, nehogy baj legyen belőle.

Ami viszont nincs, abból baj sem lehet.

Hogy a leányfalusi nyomozás milyen eredménnyel zárul, azt nem tudjuk, de most már annyira a sajtófigyelem fókuszába került, hogy nem lehet megint elsumákolni, elkenni, meg nem történtté tenni a törvénysértést: amint megtudunk valamit a fejleményekről, be is számolunk róla.

De azért ez nagyon jellemző, nagyon mai, nagyon magyar.

Egy bűncselekményt ugyanis a legkönnyebb úgy megúszni, ha el sem követik, de íme a kerülő út: úgy is meg lehet, ha nem foglalkoznak vele vagy nem hajlandóak észrevenni a hatóságok.

Ami nincs, abból nem lehet baj.

Amit nem látunk, az meg nincs.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása