Ma nézzünk körül megint egy kicsit Kelet-Ázsiában, mert érdemes. Két országról lesz szó, melyekkel problémák vannak, de, mint látni fogjuk, ez a két ország valójában három-négy, vagyis, ha a problémák gyökerét nézzük: lehet, hogy csak egy-kettő. Azért remélem, akármilyen homályosnak tűnik ez a gondolat, nem tör ki miatta a vallásháború.

Vegyük előbb Észak-Koreát. Ott a helyzet kicsit sem javul, ámde gyorsuló ütemben romlik: ahhoz viszont nagyon sok ész kellhetett, amit az ENSZ szakértői a minap megállapítottak a Remetekirálysággal kapcsolatban. Rájöttek ugyanis arra a megkerülhetetlen tényre, miszerint Észak-Koreának nincsenek hasadóanyag-forrásai, kőolaj-forrásai, sőt, bevételi forrásai sem, egyedül talán hévíz-forrásai vannak a szent Pektu-hegyen, azok is csak addig, míg tönkre nem teszik őket a robbantgatásokkal. De akkor vajon honnan vannak nukleáris fegyvereik? Ugyanis ez nem szorgalom és kitartás kérdése: nyersanyag nélkül, nagyon fejlett ipar nélkül senki sem tud a nyári konyhában plutóniumot finomítani. Irán már jó hosszú ideje szenved csak a finomítás kérdésével, és akkor még el sem kezdtek kísérletezni magával a fegyverrel... pedig Irán mérhetetlenül jobban áll anyagilag, mint Észak-Korea, ahonnan lassan már a tengerfenék homokját is exportálják.

Jó, hát pénzért mindent be lehet szerezni, akkor is, ha kereskedelmi embargó sújtja az országot, lelkiismeretlen kereskedők mindig lesznek, legfeljebb embargó esetés nem is sokkal, hanem sokszor többe kerül az áru. Akkor már csak tengernyi pénzre volna szükség. Az honnan lett nekik?

Az ENSZ szakértői meglepő elmeéllel állapították meg azt, amit az Egyesült Államok szakértői is, én magam is már négy éve közöltünk: számítógépes bűnözésből. Szóval, tulajdonképpen a világ többi része fizeti a nukleáris pattantyúikat. Mégpedig bitcoinnal. Idézzük az idevágó MTI-hírt:

„Az Észak-Koreával szembeni szankciókat vizsgáló szakértők testülete az ENSZ Biztonsági Tanácsának küldött jelentésében azt állította: Phenjan 2019 és 2020 novembere között kb. 316,4 millió dollár (93,9 milliárd forint) értékben tulajdonított el virtuális eszközöket. A bizottság szerint Észak-Koreához köthető kiberbűnözők 2020-ban folytatták a műveleteiket pénzügyi intézmények és virtuális pénzváltók ellen, hogy pénzt szerezzenek a tömegpusztító fegyverek és ballisztikus rakéták programjának támogatásához.”(MTI)

Ezt már a 2017-es WannaCry zsarolóvírus óta tudja a világ, a jelentésben annyi az újság, hogy most már vannak számszerű adataink is. Ugyebár, a zsarolóvírus úgy működik, volt már hozzá nekem is szerencsétlenségem, hogy rákerül a gépre (rákerül szinte bármivel, én egy program frissítésével kaptam), azonnal lekódol vagyis titkosít mindent, majd küld egy e-mailt, amiben x mennyiségű bitcoint kér a titkosítás feloldásáért. Aztán ha megkapták a pénzt, vagy feloldják, vagy nem, de inkább nem: miért lennének tisztességesek, ha nem muszáj nekik? Nálam tíz év összes írása ment majdnem pocsékba, az volt a szerencsém, hogy az utazások idején használt laptopomra is átmásoltam korábban őket korábban, ugyanis az ember sosem tudhatja, mikor fogja a szabadságot választani a budapesti hírek hallatán, mindig legyenek nála eladható írások... de egy kórház esetén nem ritka, hogy életmentő műtétek maradnak el egy ilyen zsarolóvírus miatt. Szóval, undorító, gonosz rablás ez, nincs mit szépíteni rajta.

Miért nem veszi zárlat alá a világ Észak-Koreát, miért nem vágják el az internettől? Mert nem tudják. Az országnak eleinte kizárólag a China Unicom révén volt kapcsolata a világhálóval, de 2017-től a TransTelekom orosz társaság is kapcsolódási lehetőséget teremtett számukra. Ezek a cégek pedig nem hatódnak meg a világ panaszától.

Ellenben Kim Dzsongunnak semmi kifogása a kialakult helyzet ellen: zsarolhat, rabolhat kedvére. Jelenleg kifejezetten jól érzi magát, ha meginogna, csak ránéz a falra, ott lóg az a drágakövekkel kirakott, mérhetetlenül giccses kép, amit még 2015-ben kapott a myanmari (vagyis a továbbiakban: burmai) Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Párttól – igen, egészen pontosan attól, amely voltaképpen a hadsereg pártja, és amely a közelmúltban puccsal döntötte meg a kormányt.

A korábbi burmai kormányról sem lehet nagyon sok jót mondani, végső soron a nacionalista erők játékszere volt, de mégis: demokratikusan választották meg, és mivel korábban 1962-től 2015-ig volt alkalma a burmai lakosságnak élvezni a katonai junták áldásait, érthető, hogy most tünetnek a hatalomátvétel ellen. Az országban lekapcsolták előbb a Facebookot, aztán a világhálót mindenestől, tilos minden négy főnél népesebb gyülekezés, tegnap már éles lőszerrel lőttek a tömeg közé. Najpjidóban (az „új fővárosban”, ugyanis a régit, Rangoont valamelyik junta „kevésbé védhetőnek” találta és elköltöztették a fővárost az ország közepére) a rendőrség éles lőszert, gumilövedéket, vízágyút és könnygázt is bevetett a tüntetők ellen. A sebesültek közül hárman kórházba kerültek. Ketten – egy harmincéves férfi és egy 19 éves nő – válságos állapotban vannak, őket lőtt sebekkel szállították be. Mandalayben, az ország második legnagyobb városában a rendőrség őrizetbe vett 20-30 tüntetőt és egy újságírót. Országszerte több tucat helyszínen zajlottak nagyrészt békés megmozdulások, néhol előfordult az is, hogy a rendőrök csatlakoztak a tüntetőkhöz.

Egyszóval, nem rózsás a helyzet, ahogy a dolgok kinéznek, a burmai junta vezetője, Min Aung Hlaing fikarcnyival sem különb cimborájánál, Kim Dzsongunnál, akinek annak idején a drágaköves giccset küldte (megtehette: övé az ország legtöbb drágakő-bányája). Egy világ drukkol most a burmai tüntetőknek, kivéve – hát igen, kivéve Kínát.

Kína szerint ugyanis nem puccs zajlott Rangoonban (Yangoonban, ami ugyanaz, de írják így is), hanem kormányváltás. A Xinhua hírügynökség más kifejezést nem használ az eseményekre, lássuk a legutolsó burmai tudósításukat!

„Mianmar baráti együttműködést folytat minden más országgal, miközben az ország külpolitikája nem változik – mondta hétfőn Min Aung Hlaing, a fegyveres erők főparancsnoka.

Az egyéves rendkívüli állapot kihirdetése után a nyilvánosság számára eljuttatott első televíziós üzenetében elmondta, hogy az átmeneti időszak alatt a kül-, végrehajtó- és gazdaságpolitikában nem lesz változás, Mianmar pedig folytatja jelenlegi politikáját.

Min Aung Hlaing az Államigazgatási Tanács elnökeként megismételte a rendkívüli állapot idején végrehajtandó ötpontos ütemtervet.

Az ütemterv szerint a nemrégiben átszervezett uniós választási bizottság felülvizsgálta a tavalyi országos választások választási folyamatát – mondta.

A COVID-19 elleni folyamatos megelőző intézkedéseket továbbra is rendületlenül végrehajtják, miközben az oltások országszerte történő terjesztésére helyezik a hangsúlyt.

Intézkedések folynak azoknak a vállalkozásoknak a megsegítésére, amelyeket a COVID-19 érintett – mondta a főparancsnok, és befektetésre szólított fel belföldről és külföldről egyaránt.

A tanács elnöke hangsúlyozta az örök béke megteremtésének tervét az egész országban, az egész országra kiterjedő tűzszüneti megállapodással összhangban, egyúttal felszólította a nemzetiségeket és a nemzetiségek fegyveres szervezeteit az együttműködésre a tartós béke elérése érdekében.

A tanács szabad és tisztességes általános választásokat fog tartani, és az államhatalmat átadják annak a politikai pártnak, amely a választásokat a demokrácia normáinak megfelelően nyeri meg, miután a rendkívüli állapot feladatait teljesítették – mondta.

Az országban rendkívüli állapotot hirdettek, miután február 1-jén U Win Myint elnököt és Aung San Suu Kyi államtanácsost őrizetbe vették.

A katonaság az új parlamenti ülések elhalasztását követelte, hivatkozva a 2020. novemberi választásokon elkövetett hatalmas szavazási csalásokra, amelyek során a Nemzeti Demokrácia Liga megszerezte a parlament mindkét házában a mandátumok többségét. A mianmari uniós választási bizottság elutasította a vádat.

Hétfőn folytatódtak a békés tüntetések Mianmarban. A tüntetők többek között Aung San Suu Kyi szabadon bocsátását követelték.

A mianmari katonaság stabilitást, közbiztonságot és jogállamiságot ígér az országban hétfőn korábban zajló tüntetések közepette.” (Xinhua)

Hogyne, persze, hogy azt ígérik, mégsem ígérhetnek káoszt, rémuralmat és szabad rablást. A rendkívüli állapot egészen pontosan addig fog tartani, ameddig Min Aung Hlaing jónak látja, vagyis míg a világ s még két nap, a nép meg vagy megdönti a juntát, vagy mehet vissza a gandzsaföldekre és a bányákba dolgozni. Mondjuk ha meg is döntik, sokkal jobb nem lesz a nemzetiségeknek, a rohingyák azzal sem járnak jobban, sőt: félő, hogy a mostani felfordulásban újra kezdődik a népirtás, bármely fél részéről. Ezt még majd meglátjuk, de... miért is szereti a kínai állami hírügynökség annyira ezt a Min Aung Hlaing generálist?

Amiért Peking is szereti, úgy általában. A 24.hu szerint:

„A junta pár órán belül leváltotta az eddigi kormány összes tagját és az új, 11 fős vezetésbe menten nyolc tábornokot vezényelt. A nyugati világ azonnal tiltakozott az államcsíny, a demokrácia csorbítása, a választási eredmények megsemmisítése miatt. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa – Moszkva és Peking dacos ellenállása miatt – csak „mélységes aggodalmát” fejezhette ki a mianmari események okán, és Szu Csíék szabadon bocsátását követelte.”

Jé, már megint Moszkva és Peking. Ezek mindig együtt járnak, kéz a kézben? Nem mindig, csak gyakran. Itt viszont az ok is világos, idézzük megint a 24.hu-t:

„Burmával szomszédos déli Jünnan tartománya stratégiai fejlesztési terveibe illeszkedik, hogy vaskos infrastrukturális befektetésekkel létrehozzák a Kína–Mianmar gazdasági folyosót az indiai-óceáni kikötőkig. Peking most tapintatosan kivár. Elvégre a nyugati szankciók fölújítása az ő malmukra hajthatja a vizet.”

Ja, vagy úgy. Akkor gondolkodjunk. Tegyük fel, a Nyugat bevezeti a gazdasági szankciókat, mert más eszköze nincs.

Kinek segített vele?

Bingo! Kínának.

És ha nem vezeti be?

Azzal is Kínának segít.

Ilyen fortélyos játék a kínai sakk.

A gazdasági szankciókról már a koldusszegény Észak-Korea esetében láttuk, hogy mennyit érnek, a gazdag Burma csak röhögni fog rajtuk. Nem is érdemes ezen gondolkodni, más lehetőség meg nincs.

Észak-Koreának Peking (és Moszkva) adja az internetet a világméretű zsaroláshoz, Burmát a Biztonsági Tanácsban Peking (és Moszkva) védelmezi. Moszkvának nem különösebb érdeke egy kelet-ázsiai terjeszkedés, de érdeke a káosz, Peking sem valószínű, hogy a határainak kiterjesztésében gondolkodik, annál fontosabb neki a befolyási övezete.

Mindenesetre Burmára is, Észak-Koreára is láthatóan rávetül a Tiltott Város árnyéka.

És az egy nagyon hosszú, sötét árnyék.

Szele Tamás